Több ezer éves kérdések

Kabdebó Tamás Nélküle című színdarabja* évtizedekkel ezelőtt keletkezett, de témája – közhelyesen szólva – aktuálisabb, mint valaha, bár a világ folyását tekintve elképzelhető, hogy újabb évtizedek múltán az akkoriak nosztalgiával gondolnak majd vissza a 2010-es évek szellemiségére…

A rejtélyes címet a szerző maga oldja fel az „Útmutató jegyzetek”-ben: Jézus Krisztus a színmű „főhőse”, noha a történet maga a halála után játszódik, és ebből következően testileg nem jelenik meg a színpadon. Ez a tény önmagában Samuel Beckett Godot-ra várva című, a spirituálisan reménytelenül kiürült modern világot ábrázoló, immár kultikussá váló művét idézi a néző vagy az olvasó elé. Kabdebó Tamás drámája azonban optimistább, és reményt adó üzenetet közvetít: a történet utolsó jelenetében a keresztényüldöző Saulból Pál lesz a damaszkuszi úton, és jelképes, ahogy a szavai nyomán elsőként megtérő Drago, a katona kardját elejtve csatlakozik az üldözött kisebbséghez.

A darab kulcskérdése a hatalom és a szabadság közötti antagonisztikus viszony. Porcus helytartóhelyettes mondja ki a korlátlan hatalmat birtokolni (bitorolni) vágyók örök krédóját: „A szellem gerilláit el kell némítani. A békés adószedés programunk első pontja. A második a jóltáplált rabszolgák engedelmessége.” (15. o.) A „némítás” fizikai és szellemi téren egyaránt a hatalom eszköztárába tartozik: míg Tamás húgának, Noéminek kivágják a nyelvét, addig a többieket elsősorban lelki kényszerrel és az emberben mindig ott lappangó kételkedés felébresztésével, erősítésével kívánják semlegesíteni; Saul Tamásnak: „most azt látja, amit hisz?” (13. o.)

A középponti erkölcsi kérdés azonban az, amelyet a 20. századi európai véres diktatúrákat túlélő áldozatok (a meghaltak nevében is) feltesznek maguknak: a (krisztusi) megbocsátás. Az egyik oldalon a hatalom logikája – Porcus: „Mi történne a birodalommal, ha az ellenséget kellene szeretni?” (29. o.) –, a másikon pedig a testvérét elvesztő Tamás, aki a gyilkosoknak azt mondja: „Megbocsájtok …, de nem felejthetek”. (34. o.)  Korunk egyik erkölcsi dilemmája összpontosul ezekben a gondolatokban. A megbocsájtás erkölcsi gesztus, amely egyben erkölcsi ítélet is „az ellenünk vétkezők” fölött. Ugyanakkor a megbocsájtás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a vétkes is átérzi a gesztus erkölcsi súlyát. A hatalom hajlamos arra, hogy gyengeségnek fogja fel az erkölcsi alapon állók magatartását, és sok esetben még jobban visszaél erőfölényével, mint korábban. Ebből adódik a kérdés, hogy meddig lehet „túl jónak lenni” (Nagyjakab, 24. o.), és hol az egyensúly, ahol az egyén meg tudja őrizni integritását és erkölcsi tartását, de ugyanakkor a való világ realitásait felismerve megvédi magát és a közösséget a hatalom túlkapásaitól. Az egyik lehetséges választ Jézus Krisztus és a tanítványai adják meg a később sok változatban megjelenő békés ellenállás formájában. A kulcsfontosságú mondatot Simon mondja ki: „A dolgunk az, hogy itt legyünk, Jeruzsálemben, és együtt legyünk.” (6. o.). A jelenlét, a közösség ereje a pénzzel, hivatallal és fegyverrel rendelkezők hatalmát és legitimitását lépésről-lépésre gyengíti, elsősorban a hatalom híveinek sorából való „lélekhalászattal”, a Tanítványok eredeti foglalkozásának spirituális szintre emelésével.

Kabdebó Tamás a modern nyelvhasználattal is hangsúlyozza, hogy a történelmi téma által felvetett kérdések – és válaszok – korokon átívelők, örök toposzai a társadalmi és emberi viszonyoknak. Ez egyfelől az örök emberit tükrözi, másfelől cáfolja, hogy a történelmi és az emberi fejlődés egyenes vonalú, és felfelé tart. A Nélküle inkább azt a benyomást erősíti, hogy tulajdonképpen szellemileg körbe-körbe járunk, és több ezer éves kérdésekre próbálunk adekvát válaszokat adni. A színdarab optimista végkicsengése ellenére maradhat bennünk némi kétség, hogy valóban megértettük-e a krisztusi tanítást és életfelfogást. A történelem tanúsága szerint, sajnos, minden okunk megvan a szkepszisre.

Magyarics Tamás

*Kabdebó Tamás: Nélküle (Bajai Honpolgár Könyvek, é. n.)