Ugrás a tartalomra

 

Giccs és líra határán

Nehezen melegedtek be a Bretter György Irodalmi Kör legutóbbi ülésének részvevői, de aztán kíméletlenül szétszedték Noszlopi Botond kétkötetes költő legújabb verseit. Méghozzá –legalábbis a vitaindítót illetően – versben.

 

 

Giccs és líra határán

 

Nem volt könnyű dolga Noszlopi Botondnak a legutóbbi Bretter Körön, amelyre régebbi versei mellett készülő kötetének néhány darabját is elhozta. A kétkötetes alkotó a kolozsvári Bulgakov Kávézóban mérette meg magát, szövegeit nála is fiatalabb pályatársak vették górcső alá.

 „Noszlopi Botond poézise meglehetősen eklektikus, hullámzó hangulatú. A nyelv játékaiból a test szükségletein át minden megtalálható itt. A kimondás, az elhallgatás és a saját hangkeresés között állandóan oszcilláló hangulatváltásokkal operál. Nyelv általi identitásképződés, formakeresés gesztusaiként próbál építeni és leépíteni a költő” – kezdte rendhagyó vitaindítóját André Ferenc, majd felolvasta az est előtt néhány órával parabázisának permanens címmel megírt versét Noszlopi költeményeinek erényeiről és hibáiról:

„mit mondhatnék még el itt,

hogy begyújtsam a vitakedvet,

soráthajlás, mind hezit,

összefolyunk, mint a versek,

mert milyen költő noszlopi,

villogtatja villonságait,

azt is kéne mondani,

hogy képzavarba sose vitt,

női testek férfi hús és emlékezet,

válnak

 

nézzük meg az első verset,

melynek címe a kitartott,

városképek, testkeservek,

őszbe hajló évszakok,

soráthajlásokban épülnek

fel orgiák, vigyor, hezit,

jobb moszkvicscsal, s a bal ladával

villogtatja villongásait.

úgy kutatna önmagában,

sorra bújik száz szerepbe,

keze petőfi, juhász lába,

kérdés, vajon agya tompa?

és sikerül minde anélkül, hogy szépelegne?

olykor játszik, dilemmázik,

ondó- és ontológiákkal,

itt-ott néha fullos gádzsik

közt kezd valamit viszonyával,

nem túl absztrakt, közérthető,

talán pont, hogy ettől működik,

de mentesülhet a közhelyektől,

vagy utazik, mint szamár a ködig?

van komolyság, van humor,

néha-néha búskomor,

de ez a versnyelv hol honol?

fűzfapoéta vagy versdonor?

Anna örök, bezzeg neki,

de vajon meddig élnek e versek?

az olvasó majd elfeledi,

vagy lesz akiben fészket vernek?

hallgat sokszor és elhallgat,

máskor néha mégis túlbeszél,

a csend az olvasónak ad hatalmat,

vagy elsodorja majd a szembeszél?

és kicsoda a költő,

orgiák és kocsmamagány között?

két vers közt kortyolna sörből,

amit fizetnek majd az ördögök,

és egyedi költemény vajon

a csendrappszódia?

vagy csupán egy ojd paródia?

bár noszlopi egy tapasztalt verselő,

orgiák és borgiák közt cikáz,

de a sok irány közt melyik a menő?

kedves olvasó, hát ezekről vitázz”.

 

A frappáns kis lírai felhívás ellenére a vita alig akart elindulni. Poharak koccantak, papírlapok zizegtek, öngyújtók kattantak, egyre nagyobb lett a cigarettafüst, de a versek mellett és ellen senki sem akart szólni.

De hát a Bretter vita nélkül nem Bretter, így aztán Horváth Előd Benjamin alelnök bíztatására végül Kovács Bea magára vállalta az első hozzászóló szerepét. Ahogy azt a fiatal színház- és irodalomkritikus hölgytől a korábbi körökön megszoktuk, most is elég csípősen, korántsem finomkodva, a szövegek Achilles-sarkára rávilágítva fejtette ki véleményét.  Szerinte a költő túlságosan archaizáló nyelvet használ, a szövegek, a témák avíttak. A nőiségről, a szűz és a kurva ellentétéről „porosan” beszél. A forma, a rímkezelés sem hoz semmiféle újdonságot az olvasó számára. Juhász Gyula Anna örök című versének átirata, a Juhász Gyula búcsúversei viszont megérintette, ez az egyetlen szöveg, amely tetszett neki a felolvasott csokorból.

A rímkezelést kifogásolta Gotha Róbert Milán is, aki szerint a Csendrappszódia című vers (a költő első kötetének címadó verse) például csak úgy hemzseg a ragrímektől: a „lettem– hitetlenkedtem” és hasonló rímpárok nagyon zavaróak.  A Menedék című vers viszont egy blues-dalra hasonlít, ez a szöveg kiemelkedik a többi közül.

André, akinek a feladata a költő verseinek védelme volt, úgy gondolta, a Csendrappszódia ragrímei parodisztikus formát idéznek. Kérdés, hogy a költő tudatosan vállal-e szerepjátékot, bújik például Juhász Gyula vagy Villon bőrébe, ahogy Varró Dániel is egyes verseiben, vagy mindez nem szándékos. Az is a vita tárgyát képezheti, hogy a folyamatosan visszatérő témák nem teszik-e unalmassá ezt a lírát.

Bréda Ferenc – átvitt értelemben – némi skizofréniát vél felfedezni a felolvasott szövegekben. Az első felét, amely egyébként formailag és tartalmilag is megállja a helyét, Noszlopi Botond írta, a másodikat, amely kissé hasonlít a magyar nótához, mintha nem ő írta volna. Szerinte a költő verseiben Szabó Lőrinc keveredik némi Villonnal.

Kali Ágnes, a Deákpoézis második helyezettje szerint a költő gyakran görcsösen továbbírja a verset, és ezzel elrontja a jó képeket, a mondanivaló már nem lesz hiteles. Emiatt nem természetes, nagyon erőltetett például a Menedék című verse. A Gyász második szakaszát pedig el kellene hagyni:

Gyász

Mint leszakadt gombok

potyognak

az ég kabátjáról

a galambok

 

Ő többé nincsen

Egy forgószél közepén

vasalom

fekete ingem.

 

Az utolsó szó jogán Noszlopi elmondta: a giccs nemcsak a költészetben, az életünkben is ott burjánzik mindenütt, kérdés, hogy ezt a művészet hogyan tudja közvetíteni, hol a határ a művészi produktum és a giccs között. Azt vallja, hogy az olvasó a legfontosabb, a versnek az átlagembert is meg kell tudnia szólítani, nemcsak a szakmát. A gyengébbnek titulált versképeket ezzel az érvvel próbálta megmagyarázni.

A költő szerencsére nem sértődött meg az élesebb kritikáktól, kár is lenne, hiszen a Bretteren elmondottak jobbító szándékkal, a versek érdekében hangzottak el.

 

Varga Melinda

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.