Az a huszadik század!

Még ha olyannyira az élettörténetek, memoárok, visszaemlékezések reneszánszát éljük is, kétségkívül e kontextusban is rendhagyó az idén 95 éves John O. Friend Életem perzsaszőnyege, ahogy az emlékek áradása hozza című munkája.

Az a huszadik század!

Ez a könyv* valamiért nem kapott nagy figyelmet, a 2014-es könyvtermést méltató írások közt sem bukkanni semmire, ami kiemelten foglalkozna e memoárral, bár a múlt század történetének számos aspektusát világítja meg. Pedig nemcsak azért fontos, mert szerzőjének egyik alapélménye a zsidó munkaszolgálatos lét, hanem a történelmi hűség igénye mellett a családtörténeti és az erdélyi helytörténeti irodalom számára is fontos kontribúció.

A képzavarnak is beillő cím csak első látásra érthetetlen, a könyvet olvasva azonban palimpszeszt-szerű emlékezéstechnikára figyelhetünk fel, amelynek különböző rétegei alakítják a címbeli perzsaszőnyeg mintázatát. Valamelyest a prousti memoire involontaire mechanizmusa sejlik fel az emlékáradat elrendeződésében, az időbeli távolságokat átszövő, összekötő és átrendező emléktöredékek hullámzása sajátos történetek szervezőelvévé válik.

A könyv fő narratív szála a laza kronológiát követő életút-mesélés, amely a valóságreferenciákra fektet nagyobb hangsúlyt, szemben a stiláris önmegvalósítással. Ki kell emelnünk, hogy a könyv szerzője civilben fotográfus, sőt, fotóművész, így nem véletlen, hogy a képi láttatás eszközeit érzi közelebb önmagához élete mozzanatainak leírásában: az egymás után váltakozó hosszabb-rövidebb fejezetek szinte fényképszerűen jelenítik meg a felidézni szánt eseményeket, arcokat és helyzeteket.

Az emlékezés képszerűsége néhol enyhít is a történelmi valóság elbeszélésén, hiszen a zsidóüldözés és az egész második világháború tortúrája sokszor feloldódik az életképekben, a múltidézés gesztusa nemcsak a szomorú családtörténet bemutatására hivatott, hanem az egyéni emlékek, régi pillanatok, szerelmek és beteljesülések időszakait is ábrázolja. A történelmi és egyéni tragédiák élményeinek rögzítése mellett tehát egyfajta fejlődésregény jellemzőivel is bír a könyv, John O. Friend (született Fried Ottó-János, 1920-ban, Gyulafehérváron) élettörténete a holokauszt tragikumával párhuzamosan bontakozik ki, de e szenvedéstörténetet nemcsak a megélt események és történetek teszik érdekessé, hanem mindenekelőtt az őket átitató emberi hit és tartás.

Fried Ottó személyes sorstragédiája nemcsak a nosztalgia okán íródik könyvbe, hanem történelmi adalék is a múlt század értelmezéséhez. Áldozatból tanúvá és nem utolsósorban dokumentáló művésszé vált, akinek sajátos látásmódja mégsem a művészi túlzás eszközein alapul, hanem az árnyalásén: a történelmi mondanivaló a személyessel összefonódva visszafogottan, a pontosság igényével és az emlékek hitelességével tárul elénk.

Külön érdekessége a könyvnek, hogy a kéziratot felkutató, egyben szerkesztő Szőcs Géza (igen, a költő, államtitkár, kormánybiztos s ki tudja még mi) megszólította a szintén 90 körüli, de Friednél néhány évvel ifjabb (!), ugyancsak marosvásárhelyi, ugyancsak fotográfus, ugyancsak munkaszolgálat-túlélő honfi- és pályatársat, meg persze kortársat, Erdélyi Lajost, hogy írjon utószót a könyvhöz. Ez meg is történt, s mint kiderül belőle: így esett meg a két öreg vásárhelyi magyar-zsidó fotográfus első tényleges (meg persze szellemi) találkozása.

Farkas Wellmann Endre

*John O. Friend: Életem perzsaszőnyege, ahogy az emlékek áradása hozza, VIVA Média Holding, Budapest, 2014.