Költészet az Égei-tengeren – Markó Béla versei
Baldassare Peruzzi (1481–1536) festménye
Költészet az Égei-tengeren
MARKÓ BÉLA versei
KÖLTÉSZET AZ ÉGEI-TENGEREN
Ahogy a tenger évmilliók óta
ismétel egyetlen történetet,
s szétmorzsol közben sok-sok életet,
őrli kitartón, a partra kihordja,
mintha apró betűkre törne szét
egy részletet a végtelen eposzból,
mert kiköpi, amibe belekóstol,
s mi eddig volt, csupáncsak törmelék,
eltűntek mind, kagylók, csigák meg rákok,
szirének, Kirké, küklopszok, phaiákok,
és elmúlt már az otthon, Ithaka,
hűséges asszony, áruló vagy hérosz
homokká lett mind, de a vak Homérosz
világa él: hullámzó éjszaka.
PÉLDABESZÉD AZ ÉGEI-TENGEREN
Úgy vergődik, mint Krisztus a kereszten,
aki csupán befelé jajgatott,
a tenger is időnként partra dob
néhány kagylót, de csak szabott keretben
szenvedhet ő is, ki tudja, mióta,
s hiába tépik rákok vagy halak
belülről, úgyis egy helyben marad,
míg pusztul szüntelen, mert ez a dolga,
hogy mindentől, mi így-úgy halhatatlan,
elrémítsen, hiszen véges szavakban,
medúza-, csiga- vagy polip-alakban
mutatkozik, majd mégis visszaretten,
hullámverése ismét érthetetlen,
s újjászületik fában és szegekben.
BÚCSÚ A TENGERTŐL
Indulnunk kell észak felé megint,
úgy vélem, éppen így készül a fecske
vagy gólya, hogy minél közhelyesebbre
fordítsam azt, amire érveink
nem is lehetnek, érzések csupán,
hogy itt hatalmas bokrokban virágzik
az oleander, s még nyáron is fázik
nálunk ott fent, ilyen vidék után
sóvárgunk mégis, míg a víz felett
hosszan köröznek szárnyas istenek,
s a hullámokhoz hozzá-hozzáérnek,
de annyi ez, mint minden szerelem,
ahogy egy másik testben keresem
magam, aztán magához tér a lélek.
KABÓCÁK NEA POTIDEÁBAN
Ez hát a menny: miután sok-sok évet
várakozott, hogy majd a föld alól
kijöjjön végre a kabóca-lélek,
itt fent fülsiketítően dalol,
vagy inkább lármázik fáradhatatlan,
mondhatnám úgy, folyékonyan dadog
mindegyikük, hiszen mind halhatatlan,
poros olajfán hernyó-angyalok,
és nem is tudják, mi volt azelőtt,
hogy mint egy szárny, valami zene nőtt
lomha testükre, s magasba röpíti
őket, ilyen a mennybemenetel,
valaki valameddig felemel
s később elejt, mégis megérte hinni…
