Ugrás a tartalomra

 

A költészet földet ér – Bořivoj Kopic versei Csehy Zoltán fordításában

Tristan és Izolda
Rogelio de Egusquiza: Trisztán és Izolda halála
 
 
 
A költészet földet ér

Bořivoj  Kopic versei Csehy Zoltán fordításában

 
 
 
BOLGÁR NYITÁNY A TRISZTÁN ÉS IZOLDÁHOZ
 
A zenekar nem jött össze, ez csak zaj –
a tengeré... A tünékenység miatt véresre sebzetten keresem
az élet amforáját, melyet betemetett a homok.
A szobor torzója mögé egyetlen cserepet tettem,
 
 
száraz rózsát a rózsák völgye mögé... És mégis,
a nap szívélyesen éleszti föl az erek szomját,
és a hideg, magas erdők képzete
meggörbül a tüzes föld érintése alatt...
 
 
Az ódon mítosz most új vérrel telítődött.
Hiszen már te sem tartozol hozzám, merengő Izolda,
ahogy nem enyém a homok sem,
se a napfény... Az örömóhajtásba belehasított a
 
 
valós tölgyesek tónusa, a zsoldosok hajszája.
A tenger a régi történet kulisszája lett,
az északi melankólia elvegyült a lehetetlennel –
a létezéssel, mely megtörténhetett volna...
 
 
Ebben az elviselhetetlen ellentétben,
melyet amióta csak az eszemet tudom, szerettem... hallom
a lelki vér lassú áramlását és látom, ahogy gyermeki
szemed tanácstalanul mered a tengerre.
1978 június
 
 
 
A KÖLTÉSZET FÖLDET ÉR
 
Átéltem én is minden gyönyörét –
a metaforáknak... Verseimben
minden izmust eljátszottam...
A barokk költői kép úgy csendült föl,
 
 
akár az összes szimbolista szín kórusa...
Most meg – úgy akarok beszélni, ahogy
egy kőműves szokott. Nem a szépségről, most
nem babra megy a játék... Nem vágyom többé
 
 
arany maszkok mögé rejtőző Költészetre...
Mint a vén oroszlán, aki kedvetlenül csapkodja
szavait a rácsnak, és néven szeretné nevezni
a dolgokat, a tetteket...
 
 
Megérkeztünk a földre. Vigyázat:
megérkeztünk a földre, de még mindig
a földről bámulunk az ég felé,
ugyanis a Költészet nem bálvány, a költészet madár
 
 
 
BÚCSÚZÁS A GDNASKI ANGYALTÓL
 
szag tenger a szádban
földöntúli világos este csordultig csillogó vérrel
a magány férge egy tágas rózsa közepén
 
 
paradicsom?
 
 
hiszen valahol a hullámok közt a tébolyult Jób
énekli zsoltárait a csöndes éghez
ujjacskájával azt a kis pontot kaparássza
 
 
a semmit
 
 
Dadogjak a csöndes égnek?
 
 
Induljak keresni
az elveszett paradicsomot?
 
 
Ó gyönyörűséges szenvedés! zene lennél
ha nem duruzsolna benned az elhagyatott tenger
halálos akkordja
 
 
 
KRETÉNEK
 
...Nehéz kévék felszíne az ő ajkuk
Sevillából a torreádor egyenest a szívbe tart....
és testeik a zene szilárd övezetei
illatos eső szulákjai melyek a számba nőnek
 
 
Lelkem, te évek óta várod a halált
pihenj... és feküdj melléjük egy mozdulattal...
amikor fehér szivárványokban keresik a nők ékszereit
álmaidban színes fára akadsz mely égre tör
 
 
Én oliváim, ó, én oliváim, déli fiúk olivái,
hát ez a rituális fájdalom ezt őrzi mindünk ifjú teste...
hol lelek nyelvet mely a nagy-nagy sietségben
a saját nevét akár a tenger a testemen felejtette?
 
 
És a fürge, fiatal combok közt ficánkoló hal olyan
akár ha jóllakva az első fény burrogó galambjának álma fülled
... és csakis este, amikor a távolság formájának tapintása zeng
és kefélés után a virágok közt pucér, néma, kretén fiúk ülnek
 
 

 

 
Csehy Zoltán jegyzete Bořivoj Kopicról (forrás versumonline)Bořivoj  Kopic
 
A „cseh Pasolini”. Életében mindössze négy verskötete, és egy novelláskötete jelent meg. Erős szociális érzékenységű, egyszerre kitárulkozóan erotikus és istenkereső költészete nehezen találta meg a helyét a szocialista Csehszlovákia irodalmi palettáján. Egy fiúprostituált végzett vele: halálát verseiben többször is megjövendölte. A legenda szerint levágott fejét a Moldvába dobták. Ez a történet azonban csak az Orpheusz-mítosz analógiájára kialakuló Kopic-mítosz része. Az itt közölt versek a hagyatékban fellelt vagy kötetben publikálatlan verseket tartalmazó Bakelitový svět (Bakelitvilág, 2010) című kötetből valók. A költő Hradec Kralovéban született 1931-ben. Szülővárosát azonban, ahogy arról a Hradeci John Travolta című versében vall, tulajdonképpen nem ismerte, mivel pénzügyőrként tevékenykedő apját pár héttel a költő születése után Kárpátaljára helyezték át. Kopic Ungváron kezdett iskolába járni. Kárpátalja bonyodalmas politikai helyzetének köszönhetően a család sokszor volt kitéve a történelem viharainak, végül 1939-től visszatelepült Csehországba. Kopic 1946-ban kezdett verseket írni, ebben támogatta kedvenc tanára, az Antonín Vantuch találkozik Verlaine-nel című vers főhőse. Verseit túlságosan intimnek tartotta, sokáig és kitartóan érlelte, első kötete csak 1970-ben (mintegy 24 éves költői „gyakorlat” után) jelenet meg Samota (Magány) címmel. E gyűjteményt életében további három követte. Verseiben a grammatikai nem kerülésével, a jelzések és maszkok bonyolult rendszerével reflektál saját másságára, ahogy a korabeli cseh irodalom más, margóra szorult alkotói, mint pl. a hasonló lelki vívódásokkal küszködő Josef Topol vagy Věra Linhartová. Kiadatlan versei alaphangoltságukban nem térnek el szövegeinek legjellegzetesebb poétikai mintázataitól, ám mellőzik az elterelő hadműveleteket és nyelvi kényszerkasztrációt.
 
 
Csehy Zoltán csehy portré1973-ban született Pozsonyban. József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. 2014-ben Pier Paolo Pasolini Korom vallása című kötetének fordításáért Janus Pannonius műfordítói díjat kapott. Legutóbbi kötetei: Nincs hová visszamennem (versek, 2013), Illatos kenőcsök háza. A középkori latin költészet gyöngyszemei (műfordítások, Polgár Anikóval közösen, 2013), Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben (monográfia, 2014).
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.