A költészet földet ér – Bořivoj Kopic versei Csehy Zoltán fordításában
Rogelio de Egusquiza: Trisztán és Izolda halála
A költészet földet ér
Bořivoj Kopic versei Csehy Zoltán fordításában
BOLGÁR NYITÁNY A TRISZTÁN ÉS IZOLDÁHOZ
A zenekar nem jött össze, ez csak zaj –
a tengeré... A tünékenység miatt véresre sebzetten keresem
az élet amforáját, melyet betemetett a homok.
A szobor torzója mögé egyetlen cserepet tettem,
száraz rózsát a rózsák völgye mögé... És mégis,
a nap szívélyesen éleszti föl az erek szomját,
és a hideg, magas erdők képzete
meggörbül a tüzes föld érintése alatt...
Az ódon mítosz most új vérrel telítődött.
Hiszen már te sem tartozol hozzám, merengő Izolda,
ahogy nem enyém a homok sem,
se a napfény... Az örömóhajtásba belehasított a
valós tölgyesek tónusa, a zsoldosok hajszája.
A tenger a régi történet kulisszája lett,
az északi melankólia elvegyült a lehetetlennel –
a létezéssel, mely megtörténhetett volna...
Ebben az elviselhetetlen ellentétben,
melyet amióta csak az eszemet tudom, szerettem... hallom
a lelki vér lassú áramlását és látom, ahogy gyermeki
szemed tanácstalanul mered a tengerre.
1978 június
A KÖLTÉSZET FÖLDET ÉR
Átéltem én is minden gyönyörét –
a metaforáknak... Verseimben
minden izmust eljátszottam...
A barokk költői kép úgy csendült föl,
akár az összes szimbolista szín kórusa...
Most meg – úgy akarok beszélni, ahogy
egy kőműves szokott. Nem a szépségről, most
nem babra megy a játék... Nem vágyom többé
arany maszkok mögé rejtőző Költészetre...
Mint a vén oroszlán, aki kedvetlenül csapkodja
szavait a rácsnak, és néven szeretné nevezni
a dolgokat, a tetteket...
Megérkeztünk a földre. Vigyázat:
megérkeztünk a földre, de még mindig
a földről bámulunk az ég felé,
ugyanis a Költészet nem bálvány, a költészet madár
BÚCSÚZÁS A GDNASKI ANGYALTÓL
szag tenger a szádban
földöntúli világos este csordultig csillogó vérrel
a magány férge egy tágas rózsa közepén
paradicsom?
hiszen valahol a hullámok közt a tébolyult Jób
énekli zsoltárait a csöndes éghez
ujjacskájával azt a kis pontot kaparássza
a semmit
Dadogjak a csöndes égnek?
Induljak keresni
az elveszett paradicsomot?
Ó gyönyörűséges szenvedés! zene lennél
ha nem duruzsolna benned az elhagyatott tenger
halálos akkordja
KRETÉNEK
...Nehéz kévék felszíne az ő ajkuk
Sevillából a torreádor egyenest a szívbe tart....
és testeik a zene szilárd övezetei
illatos eső szulákjai melyek a számba nőnek
Lelkem, te évek óta várod a halált
pihenj... és feküdj melléjük egy mozdulattal...
amikor fehér szivárványokban keresik a nők ékszereit
álmaidban színes fára akadsz mely égre tör
Én oliváim, ó, én oliváim, déli fiúk olivái,
hát ez a rituális fájdalom ezt őrzi mindünk ifjú teste...
hol lelek nyelvet mely a nagy-nagy sietségben
a saját nevét akár a tenger a testemen felejtette?
És a fürge, fiatal combok közt ficánkoló hal olyan
akár ha jóllakva az első fény burrogó galambjának álma fülled
... és csakis este, amikor a távolság formájának tapintása zeng
és kefélés után a virágok közt pucér, néma, kretén fiúk ülnek
Csehy Zoltán jegyzete Bořivoj Kopicról (forrás versumonline)
A „cseh Pasolini”. Életében mindössze négy verskötete, és egy novelláskötete jelent meg. Erős szociális érzékenységű, egyszerre kitárulkozóan erotikus és istenkereső költészete nehezen találta meg a helyét a szocialista Csehszlovákia irodalmi palettáján. Egy fiúprostituált végzett vele: halálát verseiben többször is megjövendölte. A legenda szerint levágott fejét a Moldvába dobták. Ez a történet azonban csak az Orpheusz-mítosz analógiájára kialakuló Kopic-mítosz része. Az itt közölt versek a hagyatékban fellelt vagy kötetben publikálatlan verseket tartalmazó Bakelitový svět (Bakelitvilág, 2010) című kötetből valók. A költő Hradec Kralovéban született 1931-ben. Szülővárosát azonban, ahogy arról a Hradeci John Travolta című versében vall, tulajdonképpen nem ismerte, mivel pénzügyőrként tevékenykedő apját pár héttel a költő születése után Kárpátaljára helyezték át. Kopic Ungváron kezdett iskolába járni. Kárpátalja bonyodalmas politikai helyzetének köszönhetően a család sokszor volt kitéve a történelem viharainak, végül 1939-től visszatelepült Csehországba. Kopic 1946-ban kezdett verseket írni, ebben támogatta kedvenc tanára, az Antonín Vantuch találkozik Verlaine-nel című vers főhőse. Verseit túlságosan intimnek tartotta, sokáig és kitartóan érlelte, első kötete csak 1970-ben (mintegy 24 éves költői „gyakorlat” után) jelenet meg Samota (Magány) címmel. E gyűjteményt életében további három követte. Verseiben a grammatikai nem kerülésével, a jelzések és maszkok bonyolult rendszerével reflektál saját másságára, ahogy a korabeli cseh irodalom más, margóra szorult alkotói, mint pl. a hasonló lelki vívódásokkal küszködő Josef Topol vagy Věra Linhartová. Kiadatlan versei alaphangoltságukban nem térnek el szövegeinek legjellegzetesebb poétikai mintázataitól, ám mellőzik az elterelő hadműveleteket és nyelvi kényszerkasztrációt.
Csehy Zoltán 
1973-ban született Pozsonyban. József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. 2014-ben Pier Paolo Pasolini Korom vallása című kötetének fordításáért Janus Pannonius műfordítói díjat kapott. Legutóbbi kötetei: Nincs hová visszamennem (versek, 2013), Illatos kenőcsök háza. A középkori latin költészet gyöngyszemei (műfordítások, Polgár Anikóval közösen, 2013), Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben (monográfia, 2014).
1973-ban született Pozsonyban. József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. 2014-ben Pier Paolo Pasolini Korom vallása című kötetének fordításáért Janus Pannonius műfordítói díjat kapott. Legutóbbi kötetei: Nincs hová visszamennem (versek, 2013), Illatos kenőcsök háza. A középkori latin költészet gyöngyszemei (műfordítások, Polgár Anikóval közösen, 2013), Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben (monográfia, 2014).