Nyáresti szerelmek

A Bereg Bár gyertyafényes lugasában kelt életre Krúdy lányszöktetése, Kosztolányi és Csáth Géza küzdelme egy szabadkai lánykáért, Karinthy és Böhm Aranka csatározása – és más izgalmas szerelmi drámák, amelyekről Fráter Zoltánnal beszélgetett Noszlopi Botond.

Jobb helyszínt elképzelni sem lehet egy nyáresti irodalmi beszélgetéshez, mint a tekergő budai utcák mélyén megbúvó Bereg Bárt, amely zöld oázis a forgalmas Széna tér közvetlen közelében. Itt üldögéltünk a feltámadó szélben Fráter Zoltán irodalomtörténész és Noszlopi Botond társaságában, és bomlottak ki előttünk híressé vált irodalmi háromszög-szerelmek történetei. Ezekről az olykor viharos, olykor mulatságos szerelmi hadviselésekről nemrég jelent meg Fráter Zoltán kötete, a Szerelmes Budapest – a könyvben a neves irodalmár hét, immár irodalomtörténetté lett férfi–női kapcsolatot dolgozott fel. A hangsúly a feldolgozás mikéntjén van, hiszen a közelmúltban igen népszerűvé váló szerelmi témát akár lerágott csontnak is tekinthetnénk, de Fráter valami egészen újat csinált: (részben) fikciót alkotott a valós dokumentumok alapján.

Mint az irodalmár elmesélte, a szövegek előzményét azok a drámák adták, amelyek első darabját a PIM felkérésére írta a „Költők és múzsák” című sorozathoz. Ezekben az előadásokban színpadon elevenedtek meg a híres szerelmek, a dialógusokat Fráter a levelezések alapján írta meg. Az irodalmi múzeum mellett az Óbudai Társaskörben és a Madách Színház Tolnay Szalonjában is színre kerültek e dramolettek – az utóbbi helyszínen például a Kosztolányi–Harmos Ilona–Karinthy háromszögből készült darab olyan sikert aratott, hogy évekig játszották.

Ezeket gyűjtötte össze aztán a szerző – Nyerges Gábor Ádám biztatására –, hogy könyvvé szerkessze; a nagy kérdés már csak az volt, hogyan lehet a színpadra való drámai formából prózát varázsolni. Így születtek a forgatókönyvszerűen megírt képzelt párbeszédek és levelezések – magyarázta Fráter Zoltán –, melyekben a valós levelekből kiindulva kerekítette ki teljes történetté a személyes ki univerzumokat. De mit ért vajon azalatt, hogy „önkényes konstrukció”, amiként ezeket a „félfiktív” dialógusokat nevezi bevezetőjében? – kérdezte Noszlopi Botond a szerzőtől. Vagyis: mekkora szabadsággal kezelte a dokumentált tényeket?

Fráter Zoltán ezt példákkal szemléltette, és ezzel már el is merülhettünk a kötet történeteinek sűrűjében – miközben szaporázni kezdte a hidegfronttal megérkezett eső, és a hatalmas napernyők alá húzódva gyertyafénynél folytathattuk a romantikus kalandozást. Az Ady–Léda szerelem például kellően dokumentált a levelekben, magyarázta a szerző, Léda férje, Diósi Ödön viszont szinte egy sort sem írt. Ahhoz, hogy ebből történet legyen, ki kellett alakítani egy dramaturgiát – így alkotta meg Fráter Diósi Ödön részletesen kidolgozott alakját és viszonyulását a felesége kapcsolatához. Diósi egyébként sokkal figyelemre méltóbb figura, mint amennyire feldolgozták életét, jegyezte meg Fráter, a kötet dialógusaiból például szépen kirajzolódik, hogy nemcsak üzletembernek volt kiváló (ő alapította meg többek közt a képeslap-bizniszt, előtte ez a műfaj ismeretlen volt), hanem férjként is kifejezetten bölcsen, okosan, ravaszul viselkedett. Ennek jó példája a kötetben életre keltett dialógus: amikor válásközelbe kerül kapcsolatuk Lédával, Ödön leül Adyval, hogy nagyvonalúan átengedje az asszonyt, azzal, hogy akkor ő elválik, de Adynak el kell vennie, és biztosítania továbbra is a Léda megszokta (és megkövetelte) életszínvonalat. A költőnek rögtön nem volt olyan sürgős Léda válása… 

Hasonló „kikerekítés” volt a Kosztolányi–Lányi Hedda–Csáth Géza háromszög, amelyben Csáth Géza részvételének ugyan nincsenek dokumentált levelei (a kötetben Kosztolányi és Csáth mulatságosan kakaskodnak a kis szabadkai lányka kezéért, és versenyt beszélik le Heddát a másikról, Csáth még pszichiátriai szakértelmét is beveti), de szinte adta magát a történet, hiszen óhatatlanul találkozniuk kellett Szabadkán. Csáth nyilvánvalóan maga is ismerte a lányt, és könnyen lehet, hogy rá is nagy hatást tett.

„Szó szerint tehát nem igaz, de az egész mégis az” – összegezte Fráter a történetek konstrukciós elvét. Néha más eszközzel érte el, hogy drámává kerekedjenek a sorsok: a Bródy Sándor–Erdős René szerelem idején például a költő már évek óta külön élt feleségétől, ám a szerző itt időben kissé összébb csúsztatta az eseményeket, és a kötetbéli történetben egy romló, de még működő házasságba robban be a fiatal kis tehetség, René. Sokszor nemcsak a szerző fantáziája, de a korabeli legendák is „színezték” a történeteket, hiszen például a szívtipró Bródy Sándor mítosza biztos, hogy túlnőtt a valóságon. Ráadásul leveleiből kiderül: erősen szenvedett is ezektől a kapcsolatoktól, nem egy érzéketlen világfi volt. 

A mából visszatekintve számos mulatságos momentuma van az írók hódításainak (amelyek már a maguk korában sem épp a szokványos társadalmi normákat testesítették meg) – ez aztán az esténket is igen derűssé tette. Ott volt például a „nézd meg az anyját, vedd el a lányát” bölcsességet követő Krúdy, aki házasember létére elcsavarta a Royal Szálló igazgatónéja fejét, majd „unzsenír” kikezdett annak tizenéves lányával, és meg is szöktette. De Kosztolányi is egy tizennégy éves lánytól őrült meg, habár Lányi Hedda meglepően éretten viszonozta az epekedő rohamot – jegyezte meg Fráter Zoltán.

Az egyik legnagyobb talány a mai olvasónak az időrendben szerkesztett kötet – és a beszélgetés – végén felvonuló Karinthy–Böhm Aranka viszony, mely valójában nem is háromszögként, hanem sokszögként működött: Aranka magának teljes szabadságot követelt, míg Karinthynak semmit nem nézett el. Ez a vita aztán nem egyszer kék-zöld foltokat hagyott a házasfeleken. (Az más kérdés, hogy Karinthy ebben is egyfajta figuraként tudta magát látni, a rabszolgaságban élő férj mulatságos alakjaként – tette hozzá Fráter.)

De a tettlegességig fajuló ordítozások, állandó harcok végén ugyanez az Aranka járta ki és kalapozta össze a férje életmentő műtétjét, és maradt mellette állhatatosan.  „Nem hiszek ugyan a végzetben – fogalmazott Fráter Zoltán –, de Karinthy és Böhm Aranka példáján az látszik, van olyan, hogy két ember nem tud egymás nélkül élni, és egymás mellé rendelte őket a sors.” Ez az estnek is szép zárlata volt, de a lugasra letelepedett romantika szerencsére nem illant el azonnal, ott maradt még a borozgatás idejére.

Szöveg és fotók: Laik Eszter