Ugrás a tartalomra

 

A nagymama változatos halálai

Hevesi Juditot kérdeztük első kötete, a Hálátlanok búcsúja megjelenése alkalmából a könyvvel kapcsolatos félelmeiről, a befalazott nagymamáról, traumákról, olvasói igényekről, fiatal rokonairól a kortárs költészetben és a marketingről.

Hevesi Judit

Hogy vagy?

Szorongok.

Növelte ezt az érzést, hogy Hálátlanok búcsúja címmel megjelent első versesköteted a Magvetőnél? Gondolok itt a nyomdai kivitelezésre, a fogadtatásra…

Abszolút nincs bennem félelem a nyomdahibákkal és a kivitelezéssel kapcsolatban. A Magvető olyan odafigyeléssel és szaktudással gondozza a könyveket, hogy szinte kizárt a hiba lehetősége. Nyilván nem esne jól, ha azt olvasnám a kritikákban, hogy rossz a könyv, de ez önmagában még nem növeli a szorongásomat. Inkább attól félek, hogy valaki olyat ír meg egy negatív bírálatban, amivel én is egyetértek.

Ezek szerint a saját hibáidtól tartasz?

Igen, szerintem éppen erről szólhat általában a szorongás.

A különböző folyóiratokban követtem közléseidet, és olvastam néhány gerillaposztot is a szövegeidből. Mennyiben más összességében első versesköteted, mint egy átlagos Hevesi Judit-vers? Hevert-e valami az íróasztalfiókban a kötet megjelenéséig, kikerült-e valami a végső változatból?

Viszonylag hamar megfogalmazódott bennem egy koncepció, például annak a kérdésnek a mentén, hogy az egyéni és a kollektív emlékezet megjeleníthető-e, alkalmazható-e hasonló módon a lírában. Az olvasás során folyton azzal a problémával szembesülhetünk, hogy az egyén szemszögén keresztül elmesélhető-e a kollektív trauma, akár abban az esetben is, ha a megszólalónak nincsenek saját élményei azzal kapcsolatban. Ez volt a vezérfonal, s ennek megvalósításában Szegő János, a Magvető szerkesztője is sokat segített. Nagyon kevés került ki a neki átküldött anyagból, sőt, volt olyan, amit utólag emeltünk be. Viszont éppen a koncepció miatt talán a kötet egésze nem tér el egy-egy vers hangulatától.

A kötet verseinek egy része családtörténeti jellegű. Hogyan lehet ezt a néha intim emlékezetet kollektívvé tenni?

Az emberekkel megtörtént események érzelmi tartalmukban is nagyon komplexek. A cél az, hogy ezekre az érzelmi tartalmakra az olvasó rezonálni tudjon, hogy valamilyen módon és szinten megszólítsa őt egy-egy szó, sor vagy kivételesen szerencsés esetben az egész vers. Akkor már van egy közös alap, kapcsolódási pont. Ha létrejön ez a rezonancia, akkor úgy képzelem, működik egy közös, érzelmeket megmozgató emlékezeti struktúra, amibe mindenki beleteheti a sajátját, elmerenghet a másik történetén.

Ezek szerint nem tartod célravezetőnek az olvasói igényekhez való alkalmazkodást? Előző válaszodból úgy tűnik, mintha a művelt, ideális olvasóra várnál, aki képes együtt érezni a szövegeiddel?

Nem ismerhetem minden versolvasó igényét, de még csak azon kevesekét sem, akik az én kötetemet elolvassák. Viszont abban egészen biztos vagyok, hogy mindenkinek megvannak a maga történetei, érzelmei, amikkel küzd, amikre szívesen gondol, vagy amiket a legszívesebben elfelejtene. Annak nagyon örülnék, ha a szövegek mentén a saját élményeivel is foglalkozna az olvasó. De szó sincs róla, hogy velem vagy a szövegeimmel kellene együtt érezni: a sajátjaival és önmagával viszont igen.

A líra a kiválasztottaknak szól, vagy létezik olyan, hogy népköltészet?

Dehogy szól a kiválasztottaknak! Hiszek abban, hogy a versek bárkit és mindenkit meg tudnak szólítani: de ahogyan nem tetszik mindenkinek minden regény, úgy nem szólíthat meg minden vers mindenkit. Ez persze nem ilyen egyszerű, amilyennek leírva tűnik: ezt viszonylag nehéz elfogadni.

Doktoranduszként kutatási témád a nőkhöz kapcsolódó előítéletek és a sztereotípiák, ugyanakkor egyéb írásaidban sokat foglalkozol a kollektív emlékezet kérdésével is, így például a holokauszttal. Utóbbi a kötetben is megjelenik. Hogyan és miért kezd el a húszas éveiben járó fiatal lány ilyen intenzíven foglalkozni a holokauszttal?

Sokat olvastam a témáról, és egyik meghatározó élményem volt György Péter Apám helyett című könyve. Ekkor már tudatosan kerestem és olvastam az ilyen jellegű irodalmat, sőt, megpályáztam egy ösztöndíjat is Jeruzsálembe, ahol túlélő nők visszaemlékezésével foglalkoztam. Így ér össze a nő- és a holokausztkutatás. A doktori témám végül mégsem a holokauszt irodalma lett. Egyfelől, mert így (intézményi) kényszerek nélkül tudok a témával foglalkozni, másfelől pedig azt sem tagadnám le, hogy egy idő után kezdtem azt érezni – bármilyen lelkiismeret-furdalásom is van emiatt –, hogy borzalmasan nehéz lenne minden egyes nap erről írni, olvasni.

A versekben mégis erőteljesen jelen vannak a fent említett témák…

Nem szeretném, ha kizárólag ezek mentén olvasnák a kötetet. Nem érdemes ezt erőltetetten keresni. Amikor konkrétan megszólal egy, a holokausztra utaló hang, az a rész például az Apám helyettből származik. Ugyanakkor azt sem mondanám, hogy nincs jelen a könyvben az, amiket olvasok, amik foglalkoztatnak. Néha ezek csak beszűrődnek, nem is egészen tudatosan. Erre jó példa, hogy amikor Buda György egyetemistákból álló műfordítócsoportja ültette át németre a verseimet, és a drót szóhoz érve rájöttek, hogy ezt csakis szögesdrótként fordíthatják le németre. Én ezzel például ennyire nem voltam tisztában. Fantasztikus élmény volt velük dolgozni, hálás vagyok nekik.

Az egyéni vagy családi traumák szerintem egyértelműbben vannak jelen: a nagymama alakja is többször hangsúlyosan visszatér, többféle szerepben. De például a különböző női szerepek és élethelyzetek megjelenítése nem volt célom.

A Körforgás című versedben éppen egy befalazott nagymamáról van szó. Tegyük fel, hogy bulvárolvasó vagyok, s felébred bennem a kíváncsiság: tényleg befalaztátok a nagymamát? Ha nem, miért van szükséged erre a rendkívül brutális képre, alaphelyzetre? Nem túlzott hatásvadászat ez?

Szegény nagymama sokszor és igen változatos módon hal meg a kötetben. Hány halála lehet egy embernek? Talán ennyi nem, de a veszteségnek és a veszteségek feldolgozásának különböző fázisai, állomásai vannak. A befalazást ebből egynek képzelem. Erős, határozott lezárása, elzárása az emlékeknek, a távolság megteremtése a halott (és emléke), illetve a (túl)élő között. A kép valóban nagyon brutális, de ha belegondolsz, Kőműves Kelemen balladájában sem finomabb. Kőműves Kelemenné sorsa valóban tragikus, de Déva vára elképzelhetetlen már nélküle, nem? Arra gondolok, hogy a balladában is leginkább Kőműves Kelemennére emlékezünk. Feláldozzák, de a testével együtt az emlékét is bebetonozzák. Hervay Gizella, akit nagyon nagy költőnek tartok, ezt írja Kőmíves Kelemenek versében: „Sorsunkból falat rakunk – ránk dől” – ezt nagyon kifejezőnek találom.

Tóth Krisztina kötetedhez írt fülszövege szerint egyetlen pályatársadhoz nem vagy hasonlítható. Te kiével érzed rokonnak a lírádat a saját generációdból?

Szőcs Petra költészetét nagyon közelinek érzem, a Kétvízköz remek kötet.

Miben érzed rokonnak Szőcs Petra költészetét?

Úgy látom, Petra verseiben egyfajta magánmitológia működik, ami egyszerre közeli és ismerős, valamint feltörhetetlen és semmihez sem hasonlítható. Talán a szövegek struktúráját, a felépítésüket mondanám hasonlónak, de azért az, hogy közelinek érzem, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rokonítanám is. Nagyon szeretem Petra szövegeinek humorát, ami néhol elég kegyetlen ugyan, mégis, szinte mindig funkciója van, nagyon jól használja ezt az eszközt.

Mi a véleményed a hexameterről, a négyütemű felező nyolcasról és magáról a rímről? Idejétmúlt fogalmak?

Dehogy! Sőt, szerintem reneszánszukat élik! Mostanában két verstankönyv is megjelent, G. István László (Repülő szőnyeg) és Horváth Viktor (A vers ellenforradalma) könyvét is lapozgatom, olvasom, és hihetetlenül fontosnak és izgalmasnak találom őket. Azt hiszem, addig jó, amíg a kötött formában írt verseknek és a szabadverseknek is van létjogosultságuk: nagyon jól megférnek egymás mellett.

Miért kötelezted el a magad az egy kivétellel központozás nélküli szabadvers mellett?

Nem volt tudatos ez a döntés, ugyanakkor, ahogy említettem, az kezdett el körvonalazódni bennem, hogy tematikát tekintve miről szeretnék írni, majd kialakultak a motívumok, amiknek segítségével ezt megpróbáltam megtenni: ez talán épp elég, más típusú kötöttséget jelent, mint a forma.

A Hálátlanok búcsúja mindössze 51 számozott oldalból áll. Az Irodalmi Jelen legutóbbi lapszáma több mint 100 oldalas. Látható, hogy egyre apróbbak, rövidebbek, vékonyabbak lesznek az első kötetek. Nálad milyen megfontolásból fakadt, hogy ilyen terjedelmű kézirattal jelentkeztél a Magvetőnél?

Nem látom kivételesnek a könyv méretét, nagyon sok hasonlóan vékony kötet van és volt mindig is. És talán nem is darabszámra mérik ezt. Amikor az elképzelt koncepcióról úgy éreztem, már talán valamennyire látható, kirajzolódott, elküldtem a szerkesztőknek, akik aztán továbbították Morcsányi Gézának az anyagot. Ő azt mondta, ha tudok várni, megjelenhet a kötet. Körülbelül egy év volt a várakozás, de abszolút megérte.

Hogyan képzeled el a Corvina Kiadó marketingeseként a saját könyved népszerűsítését? Például a könyvbemutatót vagy a Facebook-oldalt…

Nem a Corvina marketingeseként gondolok a kötetemre. Azt tudom, hogy nem szeretnék Facebook-oldalt, mert úgy érzem, hogy ezzel az adott könyv leválasztódik a személyről. Bizonyos vélekedések szerint ez lenne a szerencsés helyzet, de én most nem ebben hiszek. Különben pedig számszerűsítve sem tűnik hatékonynak a külön kiadványoknak létrehozott FB-oldal.

A könyvbemutatót nagyon fontosnak érzem, május 7-én lesz a Vallai Kertben, számomra is nagyon különleges lesz, egy izgalmas történet áll a hátterében. Külföldön tartózkodásom alatt a Körforgás című versemet kellett gyorsan átküldenem valakinek, a Google segítségével kerestem rá. Ekkor bukkantam Csíki Hajnal marosvásárhelyi színművésznő nevére, aki a Versünnep előválogatóján indult a Körforgással. Megkerestem, és kiderült, a Szép versek 2013-es válogatásában olvasta a verset. Most pedig Czinki Ferenc segítségével egy egyszemélyes monodrámává alakította a Hálátlanok búcsúját, ami nagyon megtisztelő és szinte felfoghatatlan érzés számomra.

Boldog Zoltán

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.