Vérszegény szocio-vámpírversek

Székelyhidi Zsolt először a színpadon változott vámpírrá, majd legújabb verseskötetében. Erotikus, nosztalgikus, halálos és közéleti témák tűnnek fel a Vampomorf lapjain. Benedek Leila bolyongott egyet a vértócsák között.

Székelyhidi vámpírlepelbe csavarva, csokornyakkendősen és műfogsorral vicsorogva, kollégája, Berka Attila pedig zombinak öltözve, szétszakított pólóban, (mű)véresen kántálta a verseket a VOLT Fesztiválon, a Campus Fesztiválon vagy a FISZ táborban éppen. Az SPN Krú a vértől fröcsögő költészetével újraértelmezte a verses perfomanszok fogalmát, de Székelyhidi Zsoltnak ez nem volt elég: egész kötetnyi verset publikált a vámpírságról Vampomorf címre keresztelt könyvében.

A Vampomorf első ránézésre az SPN Krú-előadások szövegkönyvének látszik, a kötetet a sajátos performanszokról készült fotók illusztrálják. Vörös István a fülszövegben azt írja: „(...) verset épp akkor érdemes írni, ha a kitűzött feladat lehetetlennek látszik.“ Vámpírokról egy kötetnyi lírát összehozni valóban lehetetlenség, vagy talán inkább az esélytelenek nyugalmának gesztusa, amibe még belebukni se nagyon lehet.

Hamar világossá válik azonban, hogy a versek a vámpírokon, szörnyeken, démonokon keresztül közelítenek az ember, az élet, a halál, az erotika, a család, sőt még a társadalmi kérdések felé is: „Vérszűkében állunk, / én mondom, csont és bőr / ez az ország. / El kell innen menni – mondja / Drakul, másnap a várát a múzeumnak adja, / a vérét áldozza be a hazáért, / a népért, vagyis a népszerűségért.“

Vámpír az ember, ember a vámpír – és ezzel sajnos ki is merítettük a kötet bravúrosságát. A Fogad című versben pedig még egy vérszopóhoz képest is szájbarágósan verbalizálódik ez az egyetlen képlet: „A tétel bizonyítva s lemérve lett, / kiókumlálva szocio-pszichóilag, / hogy tehát a humán viselkedés / egyenlő vámpíri. Lelkeket, testeket / használva létezünk, érzéklopós, / önző, zord szívókorongok (...)  / fogunkat fenjük másra irigyen, (...) / Mi vagyunk a szörnyek / mindenekelőtt!“

Nem is nagyon maradt több gondolkodnivalója szegény olvasónak. A vámpírok vért szívnak, szipolyozzák, falják, zabálják a bíbor nedűt, ahogyan az emberek az életet. Hamvas Béla úgy nevezte ezt a Patmoszban, hogy életéhség, életszomjúság. „A modern európai ebben az énsóvárságban és önelragadtatásban él, amelynek egyetlen elve önmagát kifosztani és lenyelni. Az önző ember az életszomjúság tortúrájában él (...).“ Székelyhidi vámpírjai ilyen önző önelragadtatásban élnek, egyik napról a másikra, whiskyt iszogatva, nőket habzsolva, míg végül minden gyönyör kiüresedik, és nem marad más, csak a szenvedés öröme.

A kötetben előrehaladva (a vámpírfogak és vértócsák árnyékában) kronologikusan rajzolódik ki egy negyvenes férfi személyes története, kissé sablonos önéletrajza. Ha akarnánk, sem tudnánk elszakadni a költő személyétől, a kötet első versében, A hetvenes évek vámpírjaiban az NDK-s ultrahang kimutatja a jövendő utódot, Zsoltot. A nyolcvanas évek vámpírjai című versselbeindul az élvhajhászat időszaka, a Demóna címűben a nők utáni hajsza: „Minden nőt / meg kell érinteni, / minden bőrt / fel kell sérteni, / minden hely / besötétül / mert az a lélek / fedőszíne.“ Már ebben a versben kiüresedik az erotika és a szerelem, a nő „veszni lesz, szeme csukva, arca ránc.“ A Vamp noir-ban már csak magányosan poharazgat, A Kétezres évek vámpírjai című versben a vérszívó inkább gyermekre, családra, hitvesre vágyik, a Szerevampban ez az ábránd azonban meghiúsul: „A nő idővel kérdi: / ki vagy és én ki? Lökődünk remélve / és üresen egymásnak érve, / árnyakként / lyukat ütve a fénybe, Vagyunk vagy mégse?“ Nem marad más a vérszívó számára, mint a (vámpírok halhatatlanságához képest) paradox halál a kötet utolsó versében, a Ligur-tengerben.

A Vampomorf nyelvi teljesítménye ingadozó. A vámpírsággal, vérrel kapcsolatos szójátékok néhány helyen kifejezetten erősek, humorosak, frappánsak („emberi erőforrások misztériuma“, „távol a város a nők vérzaja“),másutt inkább esetlenek, erőltetettek: „A szirmos, csupa kecs / torzó nem pusztul el, / mert előtte ozmózisos / hemoglobin-asszimiliációval / örök életet biztosított számára / elszakítója.“.

Az Ölre című erotikus vers nyelvezete, stílusa, ritmizáltsága fényévekre lehagyja a kötet többi versét, melyekben elfér olyan rím is, mint például ez: „a megjelenése örökké kult, / kultúrája, aurája / trendi, nem idejétmúlt.“ A rímek, a szöveg igényessége tehát versről verse váltakozik, az olvasó azonban nem nyelvi sokszínűséget láthat ebben, inkább azt gondolhatja: a költő néha ráérez, néha meg nem.

A Vampomorf érdekes és izgalmas vállalkozásnak tűnik, de a versek nagyon hamar megunhatóvá, kiszámíthatóvá válnak. Nehéz elképzelni azt az olvasóközönséget, amely magára talál ebben a kötetben. A vámpírrajongó, Twilight-sorozaton szocializálódó tinik köreibe aligha juthat el ez a könyv, és ha el is jutna, a negyvenes vámpír spleenje aligha váltana ki belőlük túlzott eufóriát. A horrorrajongók nem kapnak horrort, a kortárs költészet szerelmesei pedig nem kapnak elég költészetet. Székelyhidi Zsolt versei, vagy legalábbis a szocio-vámpírversei talán jobban illenek a színpadra, mint verseskötetbe.

Székelyhidi Zsolt: Vampomorf. Spanyolnátha – Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány, 2014.

Benedek Leila