Magyarországon 1945 után a kommunista és posztkommunista befolyás érvényesült, Nyugat-Európában elsősorban a győztes önigazoló stratégiája vagy a vesztes fél bűntudata. Egyik sem kedvezett a tényfeltáró, leleplező művek születésének, elterjedésének; így többnyire az okozati tényekhez képest kívülálló szemszögéből megfogalmazott pacifista regények és filmek meséltek el érvényes, de csak részleges igazságokat.

 

 

Deák-Sárosi László

Első világháborús filmek Magyarországon 1945 után

 

(A cikk az osztrák, angol nyelven közreadott tanulmánygyűjtemény számára készült, amelynek munkacíme: Filmic Recollection of Habsburg´s Final War; Trianon memory.)

 

 

Kevés filmet forgattak a nagy háborúról 1945 után, és amelyik elkészült, csak megkésve került a közönség elé. Ezek az alkotások vagy nem a foglalkoznak a háború tényleges okaival és összefüggéseivel, vagy a tényeket mellőzve-meghamisítva valóságosnak tűnő áltörténelmet írtak az 1914–1918-as időszakról, illetve előzményeiről és következményeiről. Természetesen létezik néhány tiszteletreméltó kivétel.

Az elhallgatás és csúsztatás fő oka, hogy a 20. századtól kezdve a hadviselésnek kimondva vagy kimondatlanul kiemelt része az információbirtoklás és -visszatartás. A történelmet a győztesek írják, akik ideológiai befolyásukat egyebek mellett a történetírás és a művészet (irodalom, film) révén a két világháborúban alulmaradt országok és nemzetek fölött is érvényesítik. Magyarországon 1945 után a kommunista és posztkommunista befolyás érvényesült, Nyugat-Európában elsősorban a győztes önigazoló stratégiája vagy a vesztes fél bűntudata. Egyik sem kedvezett a tényfeltáró, leleplező művek születésének, elterjedésének; így többnyire az okozati tényekhez képest kívülálló szemszögéből megfogalmazott pacifista regények és filmek meséltek el érvényes, de csak részleges igazságokat.

 

Egy betiltott pacifista film: Ének a búzamezőkről (1947)

1945 után az első film, amely kapcsolódik az első világháborúhoz, Móra Ferenc azonos című, 1927-ben írt regénye alapján készült. A történet a hátországban játszódik. A cselekmény röviden a következő: Ferenc, az orosz hadifogságból hazatért férfi megözvegyülvén új életet kénytelen kezdeni. Elveszi a fogságból való szökés közben elhunyt bajtársa, Rókus özvegyét. Ferenc azonban titkot őriz: Rókus azért halt meg, mert ő nem osztotta meg vele az utolsó falat kenyerét. Ferenc magára maradt gyerekét, Péterkét épp Rókus özvegye, Etel neveli. Ferenc és Etel összeházasodnak, közös gyerekük is születik. A férfi fia, Péterke azonban féltestvérével egy falat kenyéren civakodva belefullad a mocsárba. Ferenc a tragédia hatására bevallja asszonyának titkolt bűnét, mire Etel elméje elborul, és egy vallási szekta követőjévé válik. Közben hír érkezik Rókustól, akiről kiderül, hogy él, de nem kíván hazatérni. A szekta tanításaitól megzavarodott Etel vízbe öli magát. Ferenc vállalja sorsát: felneveli Rókusék félárváját és saját félárva kislányát.

A film pacifizmusa nyilvánvaló és hiteles. Nem kötődik szorosan az első világháborúhoz, csak általában a háborús helyzethez, viszont a korszak magyar valóságában játszódik. Az 1947-re elkészült film már a második világháború utáni újrakezdés tapasztalatait is magán hordozza. Nem tartalmaz konkrét hadműveleti és politikai utalásokat a háborúra, és így egyetemes emberi drámává tágul a konkrét családi sorstragédiák révén. A történet azt sugallja, hogy a háború az élet minden területén megbontja a békét: egyénekben, családokban, vallásgyakorlásban stb. A regény egyetlen kényes részt tartalmazott, amely szerint egy orosz hadifogoly lett volna Ferenc otthon maradt felesége, Piros szeretője és gyereke apja. Ez a mellékszál nem tetszett sem az 1945 előtti, sem az 1945 utáni cenzúrának (Szőts 1999: 60–61). Szőts már 1942-ben le akarta forgatni a filmet, de akkor még ragaszkodott a regény részleteihez. 1947-ben „a kommunista belügyminisztérium és a Kommunista Párt szellemi vezetőiből álló testület” ugyancsak az orosz szerepét kifogásolta, miszerint „túlságosan frissek még a győztes hadsereg háborús erőszakoskodásainak emlékei” (Szőts 1999: 60–61). E megállapítás háttere: 1944–1945-ben óvatos becslések szerint 50–200 ezer, mások szerint 400–800 ezer magyar nő eshetett áldozatul a szovjet katonák erőszakjának (Múlt Kor 2013).

Bár a dramaturgiai beavatkozás a rendező szerint megbontotta a film egyensúlyát (Szőts 1999: 61), a mából, 2015-ből nézve nem tűnik hiányosságnak. Megmaradt a történet és a film pacifista, humánus és költői jellege, és a tragikus szál ellenére maradéktalanul sugárzik belőle a magyar paraszt földhöz való ragaszkodása, életereje (Szőts 1999: 60). A független produkcióban forgatott filmet az előzetes engedély ellenére betiltották, mindössze azért, mert egy katolikus búzaszentelő körmenettel kezdődik. Szélesebb nyilvánosságnak csak évtizedekkel később mutatták be.

 

„Hiba van a teremtésben”: Fábián Bálint találkozása Istennel (1980)

Nem láthattak tehát a nézők első világháborús magyar filmet 1947-ben, és még sokáig azután sem. Amikor egyáltalán érintették ezt a kritikus időszakot és a témát, ironikusan, elutasítóan viszonyultak hozzá. Az 1957-ben Hunyadi Sándor-novella alapján készült Bakaruhában (rendező Fehér Imre) a főszereplő újságíró szerelmi hazugságait állítja párhuzamba a háborús toborzás lelkesítő hazugságaival.

Az első film, amelyben dramaturgiailag hangsúlyosan megjelenik az első világháború, a Fábián Bálint találkozása Istennel (1980). Egy teljes jelenetsor kapcsolódik az olasz fronton zajló harcokhoz, a cselekmény további része pedig a nagy háború befejezése után játszódik, de a film többször utal a látott előzményekre. A címszereplő Isonzónál harcol, és később nem bír szabadulni az általa megölt olasz katona véres, halott emlékképétől. Fábián Bálint egyenes magyar paraszt, igazságos és óvatos. Az élet nagy összefüggéseit nem érti, de ösztönösen ellenzi az erőszakot és a változást. Nem árulja el munkaadóját, a báró urat a tanácsköztársaság idején, de megvédi a vörösöket is, amikor velük akarnak erőszakoskodni a fehérek. Fábián Bálint felesége sápatag, beteges, nemsokára meghal. A férj nem tudja, hogy amíg ő a fronton harcolt, az asszonynak viszonya volt a helyi pappal, és ezt a papot az ő fiai titokban vízbe ölték. Csak rossz sejtelmei vannak erről jelek, utalások alapján, azonban az igazságot nem tudja meg soha. Mivel azt tapasztalja, hogy sok rossz történik vele, körülötte, úgy véli, hogy „hiba van a teremtésben”, és találkozni akar az Istennel, hogy megtudakolja tőle mindennek az okát. A találkozást úgy oldja meg, hogy a karácsonyi istentisztelet alatt felakasztja magát a harangkötélre.

A film pacifizmusa közel sem olyan ártatlan és semleges, mint Szőts István alkotásáé. Fábri Zoltán filmje, ahogy a mintájául szolgáló kisregény is a magyarok kollektív felelősségét és az Isten szerepét firtatja. Az olasz front jelenetsorának beemelése konkrétan felveti a kérdést, hogy miért is folyt a háború. Fábián Bálint nem érti, mivel kívül esik azok körén, akik előidézhetik és megakadályozhatják a háborút. Katonaként viszont legalább annyit tudnia kellett volna, hogy valóban az ország érdekeiért folytak-e a harcok az első világháborúban, vagy sem. Ha ezt nem érti, akkor nem vehető komolyan, hogy a film nevében ő teszi fel a filozófiai kérdést: miért sújtja a teremtő az embereket annyi rosszal, és súlytalan a kijelentése, miszerint „hiba van a teremtésben”. Vesztét azonban nemcsak a háborús trauma okozza, hanem egy családi tragédia is.

Fábián Bálint antihős. Ezt ugyan a Magyarországon megjelent kritikákban nem írják le, de a szót egy svájci lap cikkének címébe is belefoglalja: Ein Anti-Held im bürgerlichen Ungarn (1982. május 8.). Azt viszont hazai kritikák is megjegyzik, hogy a címszereplő karaktere nem következetes, a film problematikája nem egységes (Fábián: 1980: 11–12). Egy történelmi dráma – ha az lenne igazán – keveredik egy lélektanival (Mátrai-Betegh 1980: 25). Fábián Bálint öngyilkosságához a háborús és a forradalmi-ellenforradalmi események mellett legalább olyan mértékben hozzájárul a felesége hűtlenségéről teljes bizonyossággal be nem igazolt sejtelme és a nő halála.

Ha a háború a hibás és egyben az asszony hűtlensége, illetve az egyházé is, hiszen a szerető egy pap volt, akkor valamilyen magasabb, általánosabb szinten kellene keresni a hibát. Fábián Bálint talál is egy magyarázatot, miszerint a falujuk egy temetőre épült. Ez viszont nem magyarázat és nem ok, nem hiba és nem mítosz, csak babona, és nem érvényes egész Magyarországra, illetve a világra. Ha a néző ezt mégis érvényesnek venné, akkor a temető számára szimbolikus: Magyarország eleve egy vesztes, halott ország, annak teremtette az Isten. Azok a kritikusok, akik nem érezték hitelesnek a halott vagy öngyilkos Magyarország lesajnáló képét, azt állították, hogy a film megragadt a realisztikus és az anekdotikus ábrázolásnál, de a mintájául szolgáló regény azért eljut a misztikus hitelességig. (Báron 1980)

Az alapprobléma viszont benne van már a regényben. Egy kritikus ezt írja Balázs József könyvéről: „A keresztény hierarchia legalján van az öngyilkos halála” (Varga 1980: 95 – kiemelés azt eredetiben), és hogy az embert „a halála pillanatában sem hagyja el a kultúra”. (Uo.) Fábián Bálint tehát antihős, aki jelleme és sorsa alapján egy öngyilkos kultúra része.

Nyilván már 1980-ban sem mindegyik kritikus tartotta érvényesnek ezt a képet az 1918-1920 közötti Magyarországáról, akár a vidékről vagy az adott tájegységről, Fábián Bálint Kraszna-menti falujáról. Egy Filmkultúrában megjelent cikkben ez olvasható: „Mondja, mondja halálig, hogy itt nem lehet kutat ásni, mert mindenféle csontok kerülnek elő a földből, és mindenhol csak temetők, temetők vannak, »ahogy a Bibliában is le van írva«.” Ez az egyszerű ember „nem teszi hozzá, elvégre nem az ő szegény, szétzaklatott eszének a járása, hanem a  film dolga lenne hozzátenni, hogy ebben a nyírségi földben, hazai földben nemcsak csontok porladnak, nemcsak kihűlt temetők hoznak átkot az élőkre. Patakzanak itt a mélyben, élnek és izzadnak dübörgő láva-ércek is.” (Mátrai-Betegh: 1980: 26)

 

Árulóból áldozat, sőt hős: Redl ezredes I–II. (1984)

Szabó István filmje 1914 előtt játszódik, mégis hangsúlyosan első világháborús film. Mint a cím is jelzi, a film Alfred Redl ezredes életét dolgozza fel, aki az osztrák-magyar hadsereg magas rangú tisztje volt, 1913-as halálát megelőzően pedig a titkosszolgálat helyettes vezetője. Leleplezése után derült ki, hogy hosszú időn keresztül komoly katonai titkokat szolgáltatott ki pénzért az oroszoknak és az olaszoknak, és mindez sorsdöntően befolyásolhatta a háború kimenetelét is (MTI 2012), és közvetve mintegy félmillió honfitársa halálát okozta (Litván 2012). A katonai vezetés öngyilkosságra kényszerítette az ezredest, mert el akarta titkolni a kínos ügyet, de egy újságíró felgöngyölítette és közzétette. (Kisch 1924, magyarul: 1974)

A film cselekménye röviden: Alfred Redl, egy galíciai rutén vasutas-család sarja az Osztrák–Magyar Monarchia ezredesévé, majd kémfőnökévé emelkedik. Redl már kisfiú korában dicsőítő verset farag uralkodójáról, s apja temetésétől távol maradva inkább Ferenc József névnapját ünnepli meg a kadétiskolában. Mindvégig különleges vonzalom fűzi arisztokrata diáktársához, a magyar Kubinyi Kristófhoz és nővéréhez, Katalinhoz. Olyan akar lenni, mint ők: kitörli a múltját és a családját az emlékezetéből. Az érvényesülési vágy és az alattvalói alázat fűti. Kémfőnökként nyomozásai alapján tisztogatást javasol a trónörökösnek a monarchia katonai vezetésében. Redlnek van azonban egy gyenge pontja: titkoltan homoszexuális. Ezért ráküldenek egy olasz fiatalembert, aki viszonyt kezd vele, és ő néhány fontos, de valójában megjegyezhetetlen katonai titkot mond el neki. Redl nyomban rájön, hogy az olasz fiatalember kém, így az információkat visszatarthatná, és le is lőhetné őt. Az ezredest, bár ő a titkosszolgálat helyettes vezetője, figyeltetik, és árulása miatt a katonai vezérkar kiadja neki a parancsot, hogy kövessen el öngyilkosságot, amit ő végre is hajt.

Redl ezredes árulásának és leleplezésének történetét több korabeli publicisztika tárgyalja, és irodalmi feldolgozásai is ismertek. Szabó István és társ-forgatókönyvírója, Dobai Péter a film eleji inzertben a következőképp jelöli meg a forrásait: „Filmünk nem hiteles történelmi dokumentumok alapján készült. A szereplő személyek minden cselekedete fantázia terméke. Munkánkat John Osborne A Patriot foor Me című színműve és századunk történelmi eseményei inspirálták.” A film készítői ennek ellenére igényt tartanak a hiteles történelemértelmezésre.

Az Élet és irodalom című irodalmi és közéleti hetilap 1985. február 15-ei számában megszólaltatott egy hadtörténészt. Dr. Farkas Márton megerősítette, hogy az egykori nyomozati anyagok és publicisztikák hitelesnek tekinthetők: „Azóta sem merült fel újabb szempont. Tehát bele kell törődni, hogy nincs Redl-titok és -legenda, a dolog úgy történt: az történt és csak az történt, amit eddig is tudtunk” (Szále 1985). Eszerint a film tények hamisításán alapul, és ez már 1985-ben köztudott volt. Mégis kevés kivétellel hitelesnek fogadták el, többnyire művészi, esztétikai alapon. Még az idézett hadtörténész is a valóságtól elrugaszkodott fikció mellé áll: „Azt kell mondanom végül – ha csalódást okozok is –, hogy a Szabó István–Dobai Péter-féle Redl-történet érdekesebb, mint az eredeti volt.” (Szále 1985)

Az egyik cikk írója még kiemeli, hogy Redl bukása történetileg nem hiteles, és nincs huszadik századi történelem „általában”: „A valóságos Redl nem volt koncepció áldozata, filmbeli alteregója pedig minden ízében züllött törtető, akinek bukása semmiben sem hasonlítható az ötvenes évek törvénytelenségeinek áldozatául esett forradalmárok tragédiájához.” (Gyertyán 1985) A probléma szerinte a lélekrajzban rejlik, ez viszont – hiába védi a cikkíró a filmet – abban nem lehetne következetlen és a tényektől elrugaszkodó, hogy a címszereplő áruló vagy áldozat. A film készítőinek igazodniuk kellett volna a tényekhez, vagy meg kellett volna változtatniuk a neveket, a helyszíneket és a cselekmény idejét.

Az alkotók a film bevezető inzertje mellett vagy épp ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy ők hiteles történelmet írnak. Idézem a film rendezőjét, Szabó Istvánt: „Ennek az embernek a története az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódik. Én azt szeretném, ha minden, ami ebben a filmben látható, legyen pontos, hiteles. Ez a dolgom – ruhákban, kellékben, viselkedésben. Nem gondolkodom szimbolikusan, mert abban a pillanatban darabokra hullna a vágyam, hogy pontos filmet készítsek.” (Skultéty 1985)

Ha a valóságostól eltérő történelemértelmezést látunk, érdemes megvizsgálnunk az alkotók motivációját. Ez alapvetően az 1945-1989 közötti ideológiához, hatalomhoz való kötődésükből fakad. Érdekükben állt lejáratni a Monarchiát, hadseregének vezérkarát, és felmenteni az áruló Redl-t. Amikor a magyar–osztrák–nyugatnémet–jugoszláv koprodukcióban forgatott filmet Bécsben bemutatták, az ottani sajtó jelentős hányada támadta is a filmet történelemértelmezése miatt: „Több mint egy évtizedig árulta el az osztrák Redl ezredes a legfontosabb katonai titkokat az oroszoknak. Pénzért. Így például két privátautója volt – 1914 előtt teljesen szokatlan módon. Most aztán a magyarok – osztrák pénzzel – az ORT pénzével – filmet forgattak Redlről. Bár hangsúlyozzák, hogy a szereplő személyek cselekményei nem azonosak a hajdaniakéval, mégis a régi Ausztriáról van szó, ezt elemzik itt, méghozzá ellenszenves hamissággal. Redl olyan, mint valami békeharcos, aki országát menteni akarja a háborútól, és az osztrák tisztikar szadistákból, iszákosokból és kurafikból áll. Felfoghatatlan, hogy egy ilyen hadsereg, amelynek ilyen vezetői voltak – ezután négy esztendeig miként volt képes harcolni országáért a legnagyobb áldozatok árán. Ez a művészileg kiváló film – akárcsak egykor maga Redl ezredes – ismét elárulta Ausztriát a külföldnek. Ott ugyanis a film a nosztalgiahullámon úszva tejes sikert aratott. Részünkről, osztrákok részéről csak szégyennek minősíthetjük ezt, különösen súlyosbítva azzal, hogy a főszerepet egyik legprominensebb színészünk alakítja” (Cato 1985, idézi: Geszti 1985). A Magyar Hírlap újságírója megemlíti azt is, hogy Gered Bacher úr az ORF főintendánsa Kronen-Zeitungban szintén megszólalt, közölve, hogy ő már több héttel ezelőtt egy belső köriratot adott ki, minthogy az ORF a film egyik koprodukciós partnereként felelősnek érzi magát: „Nem sorolható egy osztrák állami monopolintézmény feladatai közé, hogy ilyen történelemhamisítást a világba bocsásson.” (Cato 1985, idézi: Geszti 1985) Az osztrák mozik viszont a hírek szerint a bírálatok ellenére megteltek a film premierjén. A Spiegel és a Stern pedig elismerő kritikákat közölt róla. (Geszti 1985)

Hogy miért váltott ki a hamis történelemértelmezés ellenállást Ausztriában, az nem szorul magyarázatra, viszont az sem véletlen, hogy Magyarországon többnyire szívesen fogadták ezt a csúsztatást. A rendező nyilatkozatát idézem, amelyet kiegészít az újságíró. Szabó István: „...kikövetkeztettem, majd munkatársaimmal kiteljesítettem a magam sajátos változatát, a mi változatunkat. Nem állítom, hogy ez az egyetlen lehetséges Redl-felfogás.” Az újságíró pedig hozzáteszi: „De nekünk – a legjobb. Ez biztos.” (D. L. 1985) „Nekünk” – ebben benne van a kádári kommunista puha diktatúra vezetősége és az őket kiszolgáló értelmiségi réteg írókkal, újságírókkal, filmrendezőkkel, filmtörténészekkel, hadtörténészekkel, szakértőkkel, akik szívesen temették egy ilyen filmmel is a régi Ausztriát és Magyarországot.

A másik indíték sokkal személyesebb, és kapcsolódik a rendezőhöz, de legalább annyira közérdekű, mint a kommunista-szocialista pártállam vezetőinek és haszonélvezőinek Monarchia-ellenessége. Közvetlen elődeik voltak részben az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának előidézői is. Lásd az 1918-as őszirózsás forradalom és az 1919-es proletárdiktatúra hatásának tényeit (Raffay 2011). Ez a közvetlen indíték 1985-ben még nem volt ismert, de 2006-ban kiderült, hogy Szabó István, a film rendezője 1956 után nagyon aktív és hasznos III./III.-as ügynök volt. (Gervai 2010)

Szabó látszólag ellentmondásosan nyilatkozott filmje főszereplőjéről. Hol árulónak tartja, hol áldozatnak, sőt egyik helyen már hősnek. Ez abból fakad, hogy szerinte önmaga és családja vonatkozásában, illetve a katonasághoz, a Monarchiához való viszonyában áruló; de hazája és honfitársai ügyének kiárusításában hős: „Redl már nem egyszerűen megalkuvó, hanem nagy áruló. Kis árulásokkal kezdi – elárulja szüleit, testvéreit, barátait, osztályát, főnökeit. Mindennap egy kicsi árulás, ami hatalmas, egységes árulássá lesz – s ebbe már önmaga elárulása is beletartozik. Ösztöneit, érzéseit is elárulja.” (Szabó Istvánt idézi: Skultéty 1985) Riporter (Sámathy Tamás): „Végül is szimpatikus figura az ezredes?” – Szabó István: „Szerintem az. Szörnyű sorsa láttatja velünk a politika és a történelem ellentmondásai között vergődő embert. Egy olyan tehetséges ember előtt, mint Redl, nincs bíró, aki megmérhetné, bűnös-e vagy sem.” (Sámathy 1985) A rendező szerint tehát a tehetség az igazság fölött áll… Egyes újságírók ezzel egyetértésben írták: „Szabó István filmje – egyik történészünk szerint – érdekesebb, mint maga a történelmi valóság, a jelenleg rendelkezésre álló tényanyag. [...] Tulajdonképpen a filmről szólva azt hiszem, mellékes, hogy áldozat volt vagy áruló Redl ezredes” (Tamási 1985). Mindezek ellenére a Redl ezredest számos fesztiválon díjazták: Budapest, Cannes, Sopot, Valladoid, Rueil-Malmaison, Róma, Hollywood, London, Varsó, Németország. Igaz, Ausztria és Magyarország kivételével a külföldi ítészeknek nem feltétlenül állt érdekükben ellenőrizni a tényeket, mi több, vélhetően szimpatikus (volt) nekik ez a „történelmi” figura, hiszen többnyire a Monarchiával annak idején ellenséges országokról van szó.

 

Magyarok és az I. világháború 2. Én is jártam Isonzónál (1986)

1945 és 1989 között készült egy dokumentumfilm az első világháborúról, amely apróbb hiányosságai ellenére is korszakalkotó jelentőségű, hiszen érdemben foglalkozik a nagy világégés tényeivel. Gulyás Gyula és Gulyás János három részesre tervezett filmjének második epizódját be is mutatták 1986-ban. Ennek a címe Én is jártam Isonzónál, a sorozat címe pedig a Magyarok és az I. világháború. Érdekes, hogy az 1989–1990-es rendszerváltás előtt csak a második epizód készülhetett el, és kerülhetett közönség elé. Talán azért, mert ez a rész tartalmazta a legkevesebb olyan tényt, amelyek kínosak voltak a kommunista vezetés számára. A háború kialakulásának okai és körülményei, az orosz és a többi front eseményei, a tanácsköztársaság és az 1919-es proletárdiktatúra szerepe az összeomlásban, illetve a háborút lezáró trianoni békeszerződés mind tabunak számítottak.

A fentieket nem, vagy csak indirekt módon, utalások szintjén érintette a 2. epizód, talán ezért is kerülhetett egyáltalán a mozikba. Az Én is jártam Isonzónál az olaszországi hadszíntér eseményeit eleveníti fel elsősorban, de kitér rövidebben más helyszínekre is, a háború általános jellemzőire, a tisztek és a beosztottak kapcsolatára, a harci eseményekre, a háború végét jelentő fegyverszünetre és összeomlásra, a hátországbeli eseményekre, köztük az őszirózsás forradalomra, a leszerelésre és a hazatérésre. A film alkotói felkutattak és megszólaltattak 80-90 év közötti veteránokat, akik az ország különböző településein, az otthonukban idézték fel szavakkal és fényképek segítségével a világháború őket érintő emlékeit. A film második részében 23 magyar veterán részt vett egy olaszországi emléktúrán, amelynek során felkeresték a Piave és Isonzó közeli harcok helyszíneit, a doberdói temetőket, ahol bajtársaik nyugszanak, és egykori olasz ellenfeleikkel találkoztak Fossalta di Piavéban és Velencében közös megbékélő megemlékezésen. Az emléktúrát Giuseppe Santoro tábornok és a „Ragazzi 99” (’99-es fiúk’) veterán egyesület szervezte, és az eseményeken részt vett az akkori olasz hadügyminiszter-helyettes is. Fossalta di Piavéban keresztelővel egybekötött szentmisén emléktemplomot avattak, a magyar és az olasz veteránok kicserélték a megbékélés zászlait, végül koszorút helyeztek el a Piave vizén, ahol százezres nagyságrendben pusztultak el egykor magyar és olasz katonák.

A film vegyes fogadtatásban részesült. Néhány kritikus lelkesen üdvözölte a tényt, hogy hosszú idő után először kapott nyilvánosságot az első világháború tematikája (p. i. 1987), de voltak, akiket zavartak a tények, vagy féligazságok kimondásának tartották a látottakat-elhangzottakat (Koltai 19878). Akadt, aki indulatos cikkben kifogásolta, hogy a visszaemlékezők egyáltalán fel merték vetni a hátország és az őszirózsás forradalom szerepét az összeomlásban (Zöldi 1987). Pedig újabb történészi munkák igazolják, hogy a felvetés jogos (Raffay 2010, 2011). Ezen túlmenően ugyanezek az idős veteránok saját felelősségüket is vállalták. Dr. Sailer Ferenc, aki tisztként harcolt az olasz fronton, elismeri, hogy a hazatérés során hiba volt elvenni a magyar katonáktól a fegyvert, és az utolsó vagonba összegyűjteni, mert azt menet közben ellenérdekelt felek lekapcsolták, és csak nehezen tudták megvédeni magukat például a cseh katonák ellen, akik a magyar alakulat élelmiszerkészletét akarták eltulajdonítani. Ugyancsak felelős volt a magyar katonai vezetés a fegyverszünet azonnali életbe léptetéséért, amíg arra az aláírt paktum 24 vagy 36 órát adott. Ebben a résben mintegy 300 ezer magyar katona esett fogságba.

A pártállamnak nem tetsző tabukat még azok a kritikusok is kifogásolták, akik alapvetően jó véleményt alkottak a filmről. Gyertyán Ervin, a rendszerváltás előtti évek egyik jelentős filmkritikusa is cikkében a háború felelősének tartja a Habsburg vezetés mellett Tisza Istvánt, és sérelmezi Károlyi Mihály bárminemű felelősségének firtatását (Gyertyán 1987). A filmben valóban Károlyit teszik felelőssé az 1919-es erdélyi visszavonulásért, pedig ő akkor már nem volt miniszterelnök és köztársasági elnök. Az ő hadügyminisztere volt azonban Linder Béla, aki már 1918. október 31-én kijelentette: „Soha többé katonát nem akarok látni!” Az 1919-es kommün pedig egyenes következménye volt az őszirózsás forradalomnak, amelynek vezetősége valóban nem állt ki Erdélyért és a többi magyar területért. Természetesen néhány pontosítás, kiegészítés ráfért volna a veteránok visszaemlékezéseire, akik a megélt eseményeket hitelesen tolmácsolták, de távolabbi, országos események kapcsán (időpont, helyszín) tévedhettek. (A filmsorozat 1997-re elkészült darabjai több helyen kiegészítik a második részt.)

Azt az elégedetlenkedő kritikusok is elismerik, hogy a film hiánypótló. A Gulyás fivérek szinte az utolsó pillanatban kerestek fel kamerájukkal olyan veteránokat, akik megjárták a frontot, és közvetlen tapasztalataik voltak az első világháborúról. A 80 év fölötti főbb nyilatkozók közül többen elhunytak a film bemutatásának időpontjára. A felvételeket 1982-ben kezdték, és a második rész bemutatója után is tartottak, egészen 1991-ig, amíg még találtak túlélőt. A trilógia négy részesre bővült, és az 1997-ben bemutatott epizódok a kezdetektől a Magyarországot erősen sújtó trianoni békeszerződés aláírásáig foglalkoztak a világháború eseményeivel, mint a címek is jelzik: 1. Meggondoltan, megfontoltan; 3. „Soha többé katonát nem akarok látni!”; 4. Rablóbéke.

A film nemcsak a háború tényeit idézi fel, hanem részben a veteránok későbbi életét is, akik szegénységben, gyakran méltatlan körülmények közt, kis nyugdíjból éltek. Közülük többen 80 fölött is még dolgoztak, mint Steinbach Vilmos egykori közlegény vagy Hőgyi István volt vezérkari futár. Megindító látni, hallani, hogy az állam részéről nemcsak elmulasztottak méltó élethez nélkülözhetetlen mértékű nyugdíjat adni azoknak, akiket elődeik a hazájuk védelmére a frontra küldtek, de a Rákosi-korszakban többüket megélhetésétől fosztották meg. Szücs József, akinek sebesülése miatt a fél lábát le kellett vágni, elmesélte, hogy az 1950-es években a földjeit, majd a trafikengedélyét is elvették. Az 1989 előtti hatalom azért bánt ilyen mostohán az első világháborús veteránokkal, mert a háború és az 1920 előtti Magyarország ügyét nem érezte magáénak. Egyes kritikusok azt hangsúlyozták, hogy a katonák nem is tudták, miért harcolnak (Báron 1987). Talán akadt néhány ilyen fiatal, iskolázatlan, tájékozatlan személy, de a nyilatkozatok többségéből kiderül, az egykori honvédek tudták, hogy a hazájukat védik, hiszen Olaszország támadta meg a Monarchiát, még ha talán indokoltan is. A visszaemlékezők közül volt, aki az olasz frontról hazakerülve jelentkezett a Székely Hadosztályba, mivel nem akarta, hogy a románok kiterjesszék a fennhatóságukat a Tiszáig. A további részekben olyan veterán is megszólalt, aki elvi fenntartásai ellenére jelentkezett a vörös hadseregbe, mivel az is hajlandó volt később egyes magyar területeket megvédeni, visszafoglalni, így Felvidék egy részét is, nyilván más okokból, mint a honvédség. Külön említést érdemel a 3. részből egy szlovák férfi, Jan Kellner, aki józan megfontolásból, nem csupán érzelmi, hanem elvi és gazdasági érvek alapján is az Osztrák-Magyar Monarchia híve volt, és az összeomlás után is más szlovákokkal a magyarok oldalán harcolt, amíg lehetett.

Az 1997-ben bemutatásra került 1. részben az is elhangzik, amit 1990 előtt nem szabadott nyilvánosan elmondani, hogy Tisza István és a magyar vezetés ellenezte a háborúba való belépést. A történetírás azóta kiderítette, hogy Tisza István a háborús részvétel ellen szavazott akkor is, amikor a javaslatot neki kellett beterjesztenie a törvényhozásban. A háború mellett szavaztak mások mellett a kisebbségi román képviselők is, akik később épp a háborús részvétel miatt fordultak szembe Magyarországgal (Raffay 2011).

A Gulyás-fivérek négy részesre bővült dokumentumfilmje páratlan és pótolhatatlan érték az első világháború és következményeinek felidézésében. Az 1986-ban elkészült és 1987-ben bemutatott 2. rész, az Én is jártam Isonzónál anyagából könyv is készült a MAFILM Budapest Stúdió kiadványként, de kézirat gyanánt. Kiegészítésként vagy megerősítésként érdemes még elolvasni Dr. Hary József egykori szakaszparancsnoknak az olasz frontról írt visszaemlékezéseit (Hary 1911).

 

Lírai dokumentumfilm a nagy háborút lezáró békediktátumra: Trianon (2004)

Az első világháború korszaka, az előzmények és az azt követő események alapján forgatták, még a rendszerváltás előtt A vörös grófnő I–II-t. (1984). A film Károlyi Mihályné Andrássy Katinka visszaemlékezéseit dolgozza fel: Együtt a forradalomban, 1968. A sajátos nézőpont azonban nem tekinthető megbízható történelmi forrásnak, hiszen a szakértők szerint a grófnő túlságosan „istenítette” a férjét ahhoz, hogy reális képet adjon róla és a korszakról (Kovács 2012). Az Andrássy-nézőpontot Tormay Cécile Bujdosó könyve egészíti ki (Tormay 1920). Az írónő könyvéből azóta sem készült film.

Az első világháborút közelről érintő témáról azonban forgattak egy dokumentumfilmet Trianon címmel, és ez sokkal pontosabb és árnyaltabb képet fest a korszakról, mint bármely korábbi. A 2004-ben bemutatott mű az első világháborút lezáró trianoni békediktátummal foglalkozik, és részletesen tárgyalja a háború körülményeit is. A 128 perces film korabeli fotók, dokumentumok és filmrészletek segítségével idézi fel a korszakot. Színészek tolmácsolásában hangzanak el írók, költők, történészek, közéleti személyiségek reflexiói az ország szétdarabolása okozta sokkra. Nem közismert például, hogy a fiatal József Attilát is költői vallomásra késztette az esemény: Nem, nem, soha! A verset a filmben Koncz Gábor mondja el, aki 24 évvel korábban a Fábián Bálint nevű antihőst alakította Fábri Zoltán filmjében. A lírai visszaemlékezések mellett írók, történészek, művészek idéznek fel tényeket és dokumentumokat, olyanokat, amelyekről korábban nem volt szabad vagy nem volt tanácsos beszélni. A főbb közreműködők: Csurka István író, Duray Miklós író, Fejtő Ferenc történész, Glatz Ferenc történész, Nemeskürty István irodalomtörténész, Pozsgay Imre egyetemi tanár, Raffay Ernő történész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Tőkés László református püspök.

A film tényekkel mutat rá a háború kitörésének körülményeire és okaira. Nemeskürty István irodalomtörténész például felhívja benne a figyelmet arra, hogy a háborút nemcsak és talán nem is elsősorban a Monarchia és Magyarország akarta. Sokkal inkább Franciaország és a Balkán irányába terjeszkedni akaró Oroszország. Az osztrák-magyar trónörököst az orosz pénzen kiképzett Gavrilo Princip lőtte le Szarajevóban, amit a háború kirobbanásának közvetlen okaként tartanak számon. Ugyancsak Nemeskürty kérdőjelezi meg a filmben az őszirózsás forradalom legitimitását és forradalom voltát, hiszen a hatalomátvételről és az államformáról nem tartottak népszavazást, Károlyi Mihályt a király telefonon nevezte ki miniszterelnöknek a háborút követő tűzszünet utáni zavaros napokban.

Koltay Gábor filmje nagyon alapos és sokrétű, de egy kérdésre nem adott választ: hogy a háborús összeomlásban és azt követően a baloldali politikusok és forradalmárok miért nem álltak ki a Magyarország érdekei és területi épsége mellett, míg például a franciák és az oroszok az osztályharcos forradalmak és puccsok után is megvédték hazájuk utolsó négyzetcentiméterét is. Erre még Nemeskürty István – aki a filmben a kérdést felvetette – sem tudott mit mondani, pedig ő nemcsak irodalom- és filmtörténészként volt érdekelt, hogy utánanézzen a tényeknek, hanem családilag is. Elmondása szerint az anyai nagyapját és családját 1919-ben Komárom északi részéből a csehek kergették át a magyar oldalra, ahol nincstelenekként kellett új életet kezdeniük. Maradt bepótolnivalója a témában a történetírásnak, az irodalomnak és a filmművészetnek egyaránt.

 

 

Irodalomjegyzék:

 

Báron Györggyel beszélgetés a Kossuth Rádió Láttuk, hallottuk című műsorában a Fábián Bálin találkozása Istennel című film kapcsán. 1980. március 21.

Báron György: Én is jártam Isonzónál. Képes 7, 1987. május 2.

Cato folyóirat cikke a Redl ezredes bécsi bemutatójáról. 1985. április, Bécs. (idézi Geszti Pál: Magyar Hírlap, 1985. április 13., szombat)

D. L. Redl ezredes. Délmagyarország, 1985. III. 14.

Ein Anti-Held im bürgerlichen Ungarn. Tele tv radio zeitung Zofingen (CH) 1982, május 8.

Én is jártam Isonzónál. A MAFILM Budapest Stúdió kiadványa kézirat gyanánt, Budapest, 1987.

Fábián László: Elmaradt találkozás. Film Színház Muzsika. 1980. március 22., 11-12.

Gervai András: Fedőneve: „szocializmus” – Művészek, ügynökök, titkosszolgák. Jelenkor Kiadó, 2010.

Hary József, Dr.: Az utolsó emberig – Isonzói jelentés. Püski Kiadó, 2011.

Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban, 1968.

Kisch, Egon Erwin: A Redl-ügy. Téka, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. eredeti: Der Fall des Generalstabschefs Redl (Redl vezérkari főnök esete). 1924.

interneten magyar nyelven: https://sites.google.com/site/azidoharcokatujraz/home/2-szemelyes-habor…

Kovács Tamás: Károlyi Mihályné: a férjét istenítő vörös grófnő. Múlt-Kor, 2012. szeptember 10.

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=37365

Litván Dániel: Kiderült, hogy mit adott el a Monarchia legnagyobb árulója. Index. 2012. 10. 17.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/10/17/megtudtuk_mit_adott_el_a…

Mátrai-Betegh Béla: Temetőre épült falu. Fábri Zoltán: Fábián Bálint találkozása Istennel. Filmkultúra. 1980. 3. 20-26.

Koltai Ágnes: Emlék és varázslat. Magyar film: Én is jártam Isonzónál. Új tükör, 1987. május 24.

Múlt Kor történelmi portál: Hány magyar nőt erőszakoltak meg a szovjetek? 2013. október 3.

MTI: Új dokumentumokat találtak Redl ezredes kémtevékenységéről. Múlt-Kor, 2012. október 15.

Osborne, John: A Patriot foor Me, 1960.

p. i.: A Fejér megyei hírlap írása az Én is jártam Isonzónál című filmről, 1987. május 20.

Raffay Ernő: Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése 1866-1920. Budapest, 2010.

Raffay Ernő: Szabadkőművesek Trianon előtt. Budapest, 2011.

Skultéty Tamás: Mindig elölről kell kezdeni. Beszélgetés Szabó Istvánnal. Magyar Hírlap, 1985. február 16.

Szále László: Kém vagy bűnbak. Beszélgetés Redl ezredesről. Élet és irodalom, 1985. február 15.

Szőts István: Szilánkok és gyaluforgácsok. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.

Tamási János: Áruló vagy áldozat? Népújság (Tolna), 1985. március 12.

Tormay Cécile: Bujdosó könyv, 1920.

Varga Károly: Mikor lehet egyenlő a három a végtelennel? Balázs József kérdéseiről, úgy ahogy itthonról látjuk. Szabolcs-Szatmári Szemle. 1980. 2. szám. 87-97.

Világháborús könyvek bibliográfiája:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/konyv/

Zöldi László: Tőr a hátba. Élet és irodalom, 1987. május 8.

 

Elemzett és említett filmek:

 

Ének a búzamezőkről (1947, r. Szőts István)

Fábián Bálint találkozása Istennel (1980, r. Fábri Zoltán)

A vörös grófnő I-II. (1984, r. Kovács András)

Redl Ezredes I-II. (1984, r. Szabó István)

Magyarok és az I. világháború 1. Meggondoltan, megfontoltan (1997, r. Gulyás Gyula és Gulyás János)

Magyarok és az I. világháború 2. Én is jártam Isonzónál (1986, r. Gulyás Gyula és Gulyás János)

Magyarok és az I. világháború 3. Soha többé katonát nem akarok látni! (1997, r. Gulyás Gyula és Gulyás János)

Magyarok és az I. világháború 4. Rabló béke (1997, r. Gulyás Gyula és Gulyás János)

Trianon (2004, r. Koltay Gábor)