Padlásdalok a magyar költészet napján
Szociokulturális versek, klasszikus és avantgárd költemények, merész szókapcsolatok, nihilista líra, negyvenes nők problémái, testpoétika – változatos volt a paletta a magyar költészet napjára szervezett maratoni felolvasóesten Kolozsvárott.
Padlásdaloknak is hívhatnánk a magyar költészet napján a Bulgakov emeleti termében elhangzott költeményeket. A kolozsvári irodalmi kávéház Parnasszusán helyet kapó rendezvényen minden verskedvelő megtalálhatta a számára kedves lírai darabokat.
A Bretter György Irodalmi Kör és az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezte költészet napi esten a már közismert, több kötetes lírikusok mellett a pályájuk elején járó szerzők is helyet kaptak, így a közönség nyomon követhette, hogy milyen témák, stílusok, nyelvi, formai újítások foglalkozatják a kortárs irodalom fiatalabb alkotóit.
A felolvasott művek változatos palettán mozogtak: a miniszoknyáról, a nők elleni erőszakról, a hátrányos nemi megkülönböztetésről, negatív sztereotípiákról, testpoétikáról, a negyvenes nő problémáiról, Shakespeare-t idéző, metafizikus gondolatsorról és magáról a versről hallhattunk megkapó költeményeket. Intellektuális és alanyi líra, nihilista és vidám, avantgárd és klasszikus időmértékes vers egyaránt szerepelt a maratoni hosszúságú felolvasóesten, amelynek első fellépője, André Ferenc Csehy Zoltán költeményeit „írta szét”, eme intellektuális játékkal magasra téve a mércét.
A vers halálát már régóta jósolják, de ha itt van tizenhat költő, aki felolvas munkáiból, és még többen a hallgatóság körében, vajon valóban haldoklik-e a líra – vetette föl a kérdést Benő Attila. Önmagáért beszél, hogy milyen népes közönség volt kíváncsi a kortárs versekre, így egyelőre nincs miért aggódnunk.
Ezt követően Bréda Ferenc lépett színre, aki viccesen megjegyezte, a költővel úgymond sorstársak, többször vettek részt közös esten, verseikben pedig közös motívumok vannak, például mindkettőjük költészet napi anyagában szerepel az ’elvtárs’ szó. Bréda úgy véli, a vers az irodalom „genus minor”-ja, hiszen míg egy verset egy óra alatt megír az ember, az esszé több napot is igénybe vehet. Majd legújabb, kissé ironikus költeményeit olvasta föl, amelyeket kifejezetten a költészet napjára írt.
A felolvasók betűrendben követték egymást, a már említetteken kívül Boda Edit, Gergely Borbála, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes, Karácsonyi Zsolt, Kulcsár Árpád, László Noémi, Papp Attila Zsolt, Serestély Zalán, Ugron Nóra, Varga László Edgár és Varga Melinda költői képeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A megafelolvasás talán szándékosan, talán akaratlanul egy örökérvényű, s talán közhelynek tűnő kérdést vetett fel újfent: hogyan befolyásolja a művet az előadásmód, ad-e hozzá vagy vesz-e el belőle az, hogy a szerző olvassa fel a saját alkotását? Elvileg optimális, ha az alkotói szándék, érzelemtöltet és hangsúlyok teljes ismeretében a szerző adja elő művét; nincs túljátszás, félreértés, félreolvasás. Elgondolkodtató, hogy a halk szavú, lapja mögé búvó vagy pedig a bátor, extrovertált szerzőre emlékszünk-e a felolvasás után. Az okostelefonról felolvasó, vagy a saját, keményborítós kötetéből szemező lírikus előadása marad-e meg az emlékezetünkben? Elégséges-e a merész téma és szóhasználat, vagy kell egy gesztus, szemvillanás, amely hitelessé teszi a verset?
Igaznak bizonyult ismét az is, hogy vannak entitások, amelyek kis mértékben gyógyszerként, nagy dózisban méregként hatnak. Nem lettünk versbetegek, költeménytúltengés okozta kimúlásról sem érkezett híradás, és minden bizonnyal vannak edzett lelkek és fülek, amelyek pontról pontra, illetve képről képre és rímről rímre tudták kísérni a költeményeket, s még arra is volt idejük – de hogy mikor, az rejtély! –, hogy a vélt vagy valós áthallásokat, az oda- és visszaszólásokat kövessék. Nem titkolt irigységgel kérem mások – a kevésbé edzettek – nevében is a receptet. Talány, hogy a dohánystop miatti sietség okozta-e a versek gyors egymásutánját, vagy a hallgatóság figyelmét akarták ezzel az intenzivitással, pörgéssel provokálni... Mindenesetre az est két blokkja közötti tizenöt perces szünetben a benti tér kiürült, a kávézó előtti placc pedig megtelt füstáldozatot bemutatókkal, valamint az is igaz, hogy nehéz – ha nem egyenesen lehetetlen – volt folyamatosan és mindenkire egyformán figyelni. Mire az ember utánakapott egy mély sornak, mások már tapsoltak. Az est fényében adekvát kérdésnek tűnik, hogy vajon a költészet, illetve költemény korábban említett halála vajon nem fordított irányban zajlik-e, s valójában nem a befogadó haláláról van-e szó.
A költészetnapi rendezvény vége felé hangzott el Varga László Edgártól mintegy a versei felvezetőjeként, hogy ő épp japánsztrájkol, s társulni hív másokat is; ne egyszerre és egy napig figyeljünk a versre, a magyar költészetre, hanem osszuk szét ezt az időt, és mindennap szánjunk rá legalább tíz percet.
Dénes Gabriella
