Jelige: Linori – Gyilkosság egy fácántoll miatt

Jelige: Linori

Gyilkosság egy fácántoll miatt

Vásárosbéc a somogyi dombság alján megbújó szegényes falvak között is talán a legcsendesebb és legelzártabb közösség volt a háborút követő években. A dűlők és dombok erdei árnyékot vetettek a szűk, poros kis utcákra, amelyek mély barázdákkal emlékeztek meg az elmúlt idők nyomasztó terheiről. Alig, hogy elcsendesült az utolsó puskalövés a rend fenntartását átvette egy magából félelmet sugárzó egyenruhás hatalom. A falu bezárta láthatatlan kapuit. Lakói megalapították saját városállamukat, önálló törvénykezéssel és szokásokkal.

Kerner Géza napszámban dolgozott faluról-falura járva. Nyáron, a földeken telente pedig a meleg istállókban kereste meg a kosztra és kvártélyra valót. Saját kerületeként járta kopottas gumicsizmájában Dióspusztát, Adorjánpusztát, és a két település között megbújt Kovács tanyát. 1948. március 11-én, csütörtökön ismerkedett meg a legkisebbik Tóth lánnyal. Bár a leánynak ajándékot, nem mert még venni: nehogy annak édesapja rögtön elkergesse, tekintve, hogy nincstelen kósza; azon töprengett, hogy Somogyország szívéhez közelebb álló, amúgy közeli faluban, Vásárosbécen telepedne le Rozállal. A diósi falubeliektől több ízben is hallott már Dijango úrról, aki szívesen adott munkát annak, aki nem féltette magát a fáradtságtól. Kerner Géza másnapon, már a kakasszó előtt megébredt. A hajnal fátyolos ködmönében érkezett, enyhe szellőt cipelve széles hátán, hogy az éjszakáról ott maradt hideget elhessegesse a mezőkről. Géza felöltötte vászon ruháját és a szalmaágyára kuporodott. Hevesen köpködve pucolta csillogóan tisztára csizmáját. Édesapjától tanulta, hogy a tisztalelkű, rendezett életű embert a lábbelijéről ismerni meg. Az öreg Kernernek sem volt egyéb vagyona, csupán öltözéke és ékes csizmája. Géza a szigetvári csizmadiával fényeztette ki apja csizmáját, amikor atyja meghalt. Az öreg Kerner szerint a sors előre elrendezte az egy vérvonalhoz tartozók végzetét.

Vásárosbéc egyetlen nevezetessége a poros térre vezető fahíd volt, amelyet még egy emberöltönyivel korábban készíttetett a falu akkori előljárója. Nem azért mert felettébb szükségesnek érezte, hogy a falu két oldalát összekösse; csupán azon okból, hogy az akkoriban megyejáró körútját tartó bíró, kocsijával át tudjon hajtani a településen. A vásárosbéciek a hídnál gyűltek össze a rangosabb események alkalmával. Március 12-én ugyanennél a hídnál a déli harangszót követően, panaszolta el Nádasdi Totaj, hogy leányát aznap hajnalban holtan találta. Irénkét atyja, elvágott torokkal lelte meg a falu déli határában a gesztenyefák között.

– Elvágták a torkát – Totaj a lefelé forduló bajusza alól, halkan beszélt. Hangja helyett villódzó szemei árulkodtak a fájdalmáról. Nádasdi a béciek egyik ősi családjából származott, és bár sokakkal tartott haragot a faluban, korábban senkiről nem feltételezett volna ilyen förtelmes tettet. Egyetlen valódi ellenségének Benigno Dijango-t tartotta, azonban Dijango úr köztiszteletnek örvendet, és ezt a tekintélyt Totaj sem vitatta soha. A közöttük már évek óta húzódó feszültség egyetlen oka, Dijango népszerűsége volt. A Nádasdi család nem tudta megbocsájtani amiért, Benigno Dijango a híres olasz kereskedő egyszer csak megjelent a faluban, és felvásárolta a földeket. Ezzel elorozva a béciek mindaddig kitartó tiszteletét. Dijango úr a falu népe előtt biztosította róla Nádasdi Totajt, hogy megkeresteti és a bíróság elé állíttatja azt, aki meggyilkolta a lányát.

Kerner Géza fütyörészve ereszkedett le a dombról észak felé tartva, óvatos léptekkel a saras kocsiúton, hogy csizmája tiszta maradjon mire a faluba ér. Útközben talált egy elhullajtott fácántollat, rögvest a kalapjába bökte. Egész úton Rozálra gondolt és számolgatta a még meg nem keresett pengőket, amiből majd eltarthatja a leányt. Beszélték ugyan, hogy új fizetőeszközt vezetnek be, de nem tudta kiszámolni, hogyan váltsa a pengőt a forintra. Így éberálmában továbbra is pengővel számolt.  Az út melletti erdőből Totaj fia, Nádasdi Ferkó meghallotta a füttyszót. Rendszerint az erdőt járta, hogy örömét lelje a madarak énekében, és az apró állatok neszezésében, ahogy az avarban alagutakat fúrnak maguknak. Legkedvesebb időtöltése volt, hogy lopakodva, észrevétlenül megközelítette az erdei vadakat és figyelte őket, amíg azok észre nem vették. A falubeliek már gyermekként ráaggatták a Róka gúnynevet. Haza csupán az ebédidő közeledtével járt, és rendszerint utána is csak addig maradt, míg az illem megkövetelte. Amint édesapja ebéd utáni pihenőre hajtotta fejét, Ferkó rögvest indult vissza az erdőbe. Azon a napon sem volt ez másként, amikor elvesztette egyetlen testvérét, a kedves Irénkét. Totaj reményvesztetten dühöngött. Bizakodott, hogy legalább fiát, örökösét nem érte tragédia. Az ebédidő közeledtével előkerült a fiú.

A hídnál némaság fogságába esve meredtek a por szürkeségébe a falusiak. A vének Patkó Vilma szellemét emlegették. Bandi betyár lányáról az a hír járta, hogy miután Márianosztrán meghalt a börtönben, visszatért a dél-somogyi erdőkbe. Életében gyönyörű nőnek mondták, és bár egy erdei barlangban élt, szeretőket is tartott, olyan gazdag lett a tolvajéletből. Halála után irigységből vette életét a szép lányoknak - Én láttam egy idegent ma hajnalban, – szólalt meg végül Róka – fácántoll van a kalapjában. A gesztenyés mellett ereszkedett le a dombról hajnaltájban - Ferkó kicserzett érett bőre libabőrös lett. Könnyeit lassan, cseppenként eresztette a falusiak bánatától egy nedvesebb földre. Róka igyekezett kemény maradni, tudta, hogy ez atyja elvárása. Lelkiismerete egyre mélyebben zaklatta fel: bár ne ment volna ki az erdőre, akkor húga se jött volna utána.

Tóthék udvarán Rozál cipekedett. Gyenge csípőjéhez szorította a dézsát, amelyben a frissen mosott ágyruha ázott még. Nem bírta meg a teli dézsát, így többször mosott, részletekben. Örömmel söprögetett vagy segített az asszonyoknak a konyhán, de a mosás nehéz volt még neki. Dereka gyenge volt ugyan, de szíve olyan hevesen vert, hogy arca még a márciusi hideg reggelen is kipirosodott tőle. Jól átgyúrta a lepedőket mielőtt még kivette volna a vízből. Ahogy édesanyjától látta, igyekezett erősen kicsavarni minden ruhát. Néha-néha felszisszent a fájdalomtól, ahogy a hidegvízben meggémberedtek ujjai. Sorról sorra akasztotta ki az ágyruhákat a kötélre, és közben azon gondolkodott, vajon az a Kerner Géza megtartja-e a szavát, és eljön-e érte. Szórakozottságában az utolsó lepedőt rosszul tette fel a kötélre. Tekeregve lecsúszott a sárba. Rozál sírva fakadt.

A vásárosbécieknek éppen elég volt, amit Ferkótól hallottak. Egy fácántollas ölte meg Irénkét! Géza a tömeg szélén állt. Amikor meghallotta, hogy fácántollat emlegetnek, lekapta fejéről a kalapját, és kétségbeesetten szívéhez rántotta. Hátrálni próbált, hogy elfusson. Nem érdekelte a tiszta csizmája, csak kijusson a völgyből valahogy. Késő volt már, Nádasdi szolgálói észrevették.

Kerner Géza disznók hangjára tért újra magához. Totaj állt előtte Ferkóval és néhány legénnyel egy ól mellett. - Tessék fiam, tedd a dolgod! – Totaj higgadt érzéstelen hanggal utasította fiát, majd a kezébe nyomott egy fejszét. Nádasdi ’Róka’ Ferkó apró barna szemeit könnyek lepték el, nem látta a fejszét, de szófogadón nyúlt érte. Félt szégyent hozni apja fejére a legények előtt. Alig megérintette a hideg fejszefejet, erőtlen teste összerezzent.  – Fogd már meg! – Atyja csak résnyire nyitotta ki száját, de nem is várt tovább, Ő suhintott. Még egyet. Annyiszor sújtott le Kerner Gézára, hogy Nádasdi végül lapátot ragadt, és Géza testének darabjait a trágyadombra szórta a csizmájával együtt.