Történelem – Branczeiz Anna versei
Történelem
Branczeiz Anna versei
Magához lép
Minden reggel izzadtan ébredek –
rémálmokba kerget a szüntelen
jóvátétel. A hőségben hozzátapadok
a papírhoz – nem bírok saját lelkem
objektív tudósítója lenni.
Fel kellene vennem magnóra
a belső monológokat, majd eltávolítani
véglegesen.
A tömegben csak
az ember nyugtat: kikacsint
a rokonszenv. Magához lép,
megtisztul önnön tükrében.
Történelem
A váltáskor születtem,
gyerek fejjel én is
biztosan tudtam,
nem követjük majd
ugyanazokat az utakat,
mint az ősök, lázadásból
semmit nem szerettem
volna, csak még egy kicsit
elüldögélni a kissámlin,
nézni, mi folyik
a világban, tanulni,
egy percig
se részese lenni,
könnyedén hinni,
hogy nem ismétli
mintázatait a történelem.
Menekülés
Újabb és újabb célpontokat
keresek, néha csak úgy,
virtuálisan menekülök,
hagyom, hogy a világ kizárjon
a körforgásából.
Ha akarom, a gondolataimon
kívül minden áll,
ellenkezés nélkül figyelhetek.
Ilyenkor nem idegeskedem,
amiről nem tudok,
az nincs – hihetem,
hogy a század embere
nem haldoklik.
