A feledés és hallgatás ellenében
Az Irodalmi Jelen Életszilánkok címmel adta ki a Lezáratlan holokauszt című pályázatára beérkezett írások legjobbjait. A kötetet Hudy Árpád mutatta be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Magyar Pen Club és az Irodalmi Jelen közös estjére szép számú érdeklődő előtt került sor a Károlyi-palota impozáns Vörös termében. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával publikált kötet szerzői gárdájának pontosan a fele, vagyis hét sikeres pályázati részvevő jelent meg a rendezvényen.
Az egybegyűlteket az Irodalmi Jelen és egyben az antológia szerkesztője, Hudy Árpád köszöntötte, megértésüket kérve hogy, Böszörményi Zoltán főszerkesztő és Laik Eszter, a prózarovat szerkesztője tervezett részvételét hirtelen közbejött utazás, illetve betegség hiúsította meg.
Az Életszilánkok az Irodalmi Jelennek a 2014-es holokauszt-emlékév alkalmából meghirdetett, Lezáratlan holokauszt című pályázatára érkezett harmincnyolc írás legjobbjait tartalmazza. A könyv ezzel számtalan másik kiadvány sorába lépett, elég csak A holokauszt és a családom elnevezésű Facebook-csoport hozzászólásaiból válogatott, azonos című kötetet említeni. A cél hasonló volt: a családi körben is ritkán elmesélt, nyilvánosság elé még nem tárt történetek megjelenhessenek szerkesztett formában és nyomtatásban. Ahogy a közösségi oldalon is megszólalhatott bárki, az Irodalmi Jelen pályázata is nyílt volt. Írásainak szerzői között találunk költőt és zenészt, „kockásinges” tanárt és egyetemi hallgatót, helytörténészt és jogászt.
A bemutató közönsége és Hudy Árpád
A pályaművek száma és minősége kellemesen rácáfolt azokra az aggályokra, amelyek mindig felmerülnek egy irodalmi pályázat kiírásakor, nevezetesen hogy beérkezik-e elegendő mennyiségű, a közlés mércéjét megütő szöveg – mondta bevezetőjében Hudy Árpád, majd megkérte a megjelent szerzőket, hogy mutatkoznak be, beszéljenek motivációikról, és olvassanak fel egy-egy részletet az antológiában szereplő írásukból.
Elsőként B. Rózsás Erzsébet mondta el, hogy családjának történetét írta meg, és jó alkalom volt számára ez a pályázat, hogy kibeszélje magából azokat a történeteket, amelyeket az édesanyja mesélt neki, a lelkére kötve, hogy soha senkinek ne adja tovább őket. Rögtön az ő példája bizonyítja tehát, hogy a holokauszt feldolgozása hét évtized elteltével is lezáratlan.
Krulik Zoltán felolvasása
Hasonló motivációja volt Zoltainé Karkovány Juditnak, még ha nem is a saját családtörténete inspirálta: a tanárból lett helytörténész a balatonfüredi zsidó közösség történetét kutatta, és a holokausztot túlélő kevesek egyikének féltve őrzött emlékeit örökítette meg. A hölgy kérte, hogy semmiképpen ne szerepeljen a neve – nem szerette volna, hogy gyerekeit, unokáit később származásuk miatt bántsák... A történet egyébként a túlélés nehézségeiről is szól: a főszereplő a tábor felszabadítása után részben gyalog tette meg a hazavezető utat, otthon szembesült vele, hogy szülői házát elvették, saját egykori szobáját egy orosz katona jóvoltából kapta csak vissza, és hónapokat kellett várnia, hogy kiderüljön, mi lett családtagjainak sorsa.
Szintén kutatásra alapozta a szövegét – az ő esetében esszéről van szó – Rosinger Irma, a Debreceni Egyetem hallgatója, aki a karcagi zsidó hitközség történetébe ágyazva villantotta fel az alföldi település üldözötteinek sorsát. Más alkotói utat választott Róna J. László költő; az ő részben fiktív, részben ugyancsak helytörténeti tényekből felépített szövegének szereplője egy elhagyatott kápolnában bujkáló, menekülő férfi. A megszólalók, felolvasók sorában találhattuk Krulik Zoltánt, a Makám zenekar zeneszerző-szövegíró gitárosát, az ő novellájának szálai Prágába vezetnek. Tatár Rózsa, aki jogászi pályája mellett szépirodalommal és újságírással is foglalkozik, elmondta, hogy írása fikció, melyet különböző történetek morzsáiból illesztett össze. Bács Zoltán tanár elbeszélésének viszont minden szava igaz, sőt a szereplők neve is valódi.
Közös a történetekben, hogy lezáratlanok, és megíróik nem szeretnék, ha feledésbe merülnének.
Szarka Károly
A könyv innen megrendelhető.
