Ugrás a tartalomra

Sötét tündérmese – Dorothy Hewett versei Turczi István fordításában

várkastély Turczi Hewett-fordításokhoz 
 
 
 
 
Sötét tündérmese
Dorothy Hewett versei Turczi István fordításában
 
 
 
ELŐSZÖR EGY ÉVE ADTÁL NEKEM JÁCINTOT
You Gave Me Hyacinths First a Year Ago
 
Találkozunk, elválunk; a világ: idegen szobák,
mereven állok, szívemet nyíl lőtte át.
 
Korosodó Cupidóm óvatos kujon,
a nyílhegyet kirántja, kettős fájdalom.
Ügyetlen karom ital s bűn hajléka,
tehetetlen nézem, ahogy kezdődik a séta.
 
Kezek összeérnek, szem elborul, remeg,
felszökken a szív, bőr alatt a vér hezseg,
akár a fagy, majd az álarc lehull,
s ő csupasz testemen az ágyban is úr.
 
Jácintom csalán, bár elhinni bajos,
a békává vált herceg lehelete fagyos.
„Mi lesz velünk?” „Élünk és meghalunk.”
S a nyugtalan semmiben nem lesz balzsamunk.
Torz tagadás és hazugság örökké,
könnyeink mennyei csatákban válnak ékkövekké.
 
Nincs választás: a sors ítélte bátran,
találkozom veled egy idegen szobában.
 
 
 

SÖTÉT TÜNDÉRMESE
Grave Fairytale
 
Ültem a toronyban, kavarogtak az évszakok,
változott az ég színe, a folyó megáradt,
majd pocsolyává apadt.
Az angolnaként tekergőző fekete Boszorkány
feltornyozta hajamat
az ablakpárkány köré.
 
Ott volt, amikor felébredtem, és elfogta a fényt,
vagy éjjelente dúdolva próbálgatta ruháimat.
Hozzászoktam; éppúgy részemmé vált,
mint saját magam; néha azt gondoltam: „Ő
én vagyok!” valami vad, sötét erő szerepében.
 
A toronyban nem volt tükör.
 
Valahányszor egy hang felsikoltott a bozótos kertből,
felálltam, szórakozottan kibontottam hajfonataimat,
éreztem, amint a földhöz csapódik, ahogy megrándul,
egyszer, amikor visszahúztam, madártetemek voltak benne,
másszor háromszorosan a torony köré tekeredett –
                            a torony megremegett.
Ablakomba zárva, a vidéken végigsöprő hajam
hálójával fogtam sólymot, szárnyast
                           és egyszer egy medvét is.
Egyik éjjel ló kapálására ébredtem,
cellámban és az egész kőépületben szétáradt a fény,
és a kert fehér nyugalmából egy hang szólított:
                        „Rapunzel!”
Kihajoltam a párkányon, hajfonatom suhogva,
                        hóviharként kavarogva, legördült;
ő lassan, akár a szívdobogás, mászni kezdett a falon,
egymásba hullottunk, miközben kibontotta hajam,
és ragadozó kezei tetőtől talpig felhasították a testem:
ekkor a Boszorkány hátamra ugrott, és a falhoz szorított.
 
A sarokban kuporogva mindent láttam –
a vágás mentén szétnyíló csípőt, és a kardot,
                        amint belédöfik,
mint lepkébe a gombostűt – az öröm sikolyával.
Egész éjjel néztem a verítékükben hentergő,
kielégületlen állatokat, feltörő kiáltásukkal
megtelt a levegőég.
Hajlott hátú, szőrös farú árnyaik ugráltak,
és amikor a nőstény négykézláb átszaladt a fényen,
vérének érméi a padlóra hulltak.
 
Reggel a lovag ismét fölvette páncélját,
és angyali búcsúcsók után leereszkedett hajamon.
Hallottam a patkók koppanását a kemény földön,
                        a torony tövében.
Háromszor engedtem le hajam a csillogó hercegnek,
hajgyökereim fájtak, amikor felmászott,
vérem csöpögve hullt a párkányra.
Háromszor láttam a győzelemittas,
                        nagyhangú kisfiút.
 
Harmadszorra elrejtettem az ollót,
fekete jégdarab csöpögött a ruhámban.
Ő felállt, páncélja megcsillant könnyeimben,
csattant az ívelt olló,
a fényes fonat surrogva lecsúszott
                        a bozótosba.
Kerekre nyílt szájjal nézte végzetét,
körmei kiszakadtak, a levegőt markolászta.
Szügyig a bogáncsba süllyedt lova elvágtatott.
Három évszakon át rothadt a torony tövében.
A szemét sólyom vájta, az agyát hangyák lepték,
a száját gaz nőtte be, hatalmas kardját rozsda ette,
húsának cafatjai zászlóként lengtek a bokrokon.
 
 
Kopaszon, bezárva ülök, akár egy elítélt,
                        a kupolás tetejű toronyban,
őszi levelekből font kötelekkel háromszor összetekerve.
És a Boszorkány… néha lustán belerúgok
egy rongykupacba a földön.
Látom, ahogy évről évre zsugorodik.
 
 
 
EGYETLEN KIÁLTÁS
The Single Cry
 
Ha egész nyáron itt laknánk,
ablakunk alatt a folyó,
a víz fölött a Hang Chow-i
fecskék cikáznának…
Írnánk-e verseket, áradnának-e
tollunkból a regények, drámáink
bábjai ott ugrálnának-e a gyepen
a szétpattanó akáchüvelyek közt…
Vagy olykor hajnalban
felkelnénk-e vaságyunkból,
és köntösben kiülnénk-e az ablakba,
hogy érezzük a kert végében
duzzadó sötét folyót,
halljuk a harmatban nyíló fuksziákat
a csöpögő víztartály mellett,
a falon zizegő leveleket
és a mutatók nélkül ketyegő órákat
a kék folyondár alatt…
 
Amikor egymás köré font karral
remegünk a nyitott ablakban,
mint régi árnyak, az elemek lemerültek,
az írógép hallgat –
vajon eljutnánk-e saját névtelen
sírunkba a pinjarrai temetőben,
a boltíves ablakok alá
            egyetlen kiáltás nélkül…
 
 
 
HAZATÉRÉS
Homecoming
 
I.
 
Hazaérkezem – a repülőtér idegenekkel teli,
a bőrönd túl nehéz, akár a melegek csókja.
Mély levegő a folyosón, majd fejest ugrom
a hermetikusan elzárt klausztrofóbiába.
Az ablaküveghez nyomott orrok brutális
ártatlansága: „Vigyél magaddal, vigyél magaddal!”
Üres város, túl kicsi, hogy emlékezzem rá.
 
A kert esőtől és gyerekhangoktól virul,
a télikerten túl szivárványszínű a juharfa,
a vázában kórházi látogatásból maradt,
megbarnult szegfűk, az ágyban idegenek érintése.
 
II.
 
Eltelik egy hónap, a juharlevelek pirosodnak,
tűz ég, „Az új államférfi”-t olvasom,
fekete teát iszunk a kertben,
gépelsz a rusztikus asztalon…
Ruhában fekszünk le aludni.
Minden kényelmet és állandóságot sugároz.
A Boeing 707-es elzúg a ház fölött,
meztelen testem átrohan a makadámúton
bele a sötétbe… ki a zöld kertből,
és a gyerekek megjönnek az iskolából
            „Vigyél el… vigyél el!”
 
 
 
 
Dorothy HewettDOROTHY HEWETT – az irodalmi szerepjátszás és az alakváltások nagymestere; az önéletrajzi elemekkel ötvözött, kendőzetlen lírai szexualitás képviselője. A nyugat-ausztráliai Perth-ben született 1923-ban. Az 1959-ben megjelent első verseskötetét (Bobbin Up) további 9 követte, emellett 13 drámát, 2 regényt és egy memoárkönyvet is közölt. Munkásságáért számos hazai és nemzetközi irodalmi elismerést kapott. A Kék Hegyekben él férjével, az ugyancsak író Merv Lilley-vel.
 
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.