Jelige: AngyalHael

Sorslista

 

Hael, a művészeti ihlet angyala egy szicíliai villa márványköves teraszán ejtőzött napozószékében egy pohár bort ízlelgetve. Innen nyílt a leggyönyörűbb kilátás az alatta húzódó Tirrén-tengerre. A hullámok eleinte lágyan ringatóztak, majd nagy robajjal rohantak neki a sziklaszirtnek. Viharos időben a sós habok egészen a teraszig felfutottak. Haelben egyszerre ébresztett csodálatot és félelmet, hogy a tenger bármikor elnyelheti az otthonát, az életét, és mindent, amit sok ezer év hosszas munkája alatt felépített.

Tekintetét a horizonton pihentette és várt. A narancsvörös égbolt a mélykék tenger komplementerével elvarázsolta. Eltűnődött, vajon milyen ízük lehet a komótosan vándorló, bájosan fodrozódó bárányfelhőknek. Biztosan olyan, mint a legkönnyebb mályvacukor. Mielőtt észbe kapnál, már el is olvadt a szádban.

Károgó hang rázta fel révületéből. A korláton egy szénfekete holló csapkodta szárnyait, miközben őt méregette. Pontosan erre várt! Elszorult a torka. Hirtelen már nem is esett jól a vörösbor. Vér ízét érezte a szájában. A madár szemében tűz táncolt, miközben egyre csak a Hael ölében heverő könyvre meredt.

Kár!

A tenger egyre vadabbul rontott neki a szikláknak. A szél hatalmas vehemenciával cibálta a fákat, a bárányfelhők is tovatűntek.  Az ég sötétbe borult. Hael gombóccal a torkában nézett farkasszemet a hollóval, aki maga volt Azrael, a halál angyala.  Tekintete a könyvre siklott. A fedelén nagy, aranyozott betűkkel a következő állt: Sorslista.

Kár!

Hael végigfuttatta ujjait a borítón, majd egy mély levegő kíséretében felütötte az egyik oldalon. A papír rendkívül jól állta az idő vasfogát. Tovább lapozott. Különösen ügyelt remegő kezére, nehogy elszakítsa az oldalt. A lap kellős közepén egy név állt: Eithan Evans.

Mennydörgés. Összecsukta a kötetet és riadtan kapta fejét a holló felé. A madár tekintetében a saját kétségbeesését látta visszatükröződni. Ez a Sorslista. A sorsát senki sem tudja megmásítani vagy elkerülni. Egy villám cikázott át az égbolton. A közelben csapódott be. Szinte érezte, ahogy az olajfát elemészti a tűz.

Kár!

Félt belegondolni, de tudta mit jelentenek a jelek.

Elkezdődött!

 

Hael időtlen idők óta nem viselte a kékeslila szatén ruhakölteményt, amelynek redői minden lépése nyomán simogatva ölelték körbe a bokáját. A szabás kiemelte karcsú, formás idomait.  Aranyló fürtjei a derekáig omlottak.

Kár!

Ráérősen sétált közelebb a hollóhoz, aki a szárnyait tárogatta. Azrael már készen állt!

Az elmúlt fél óra leforgása alatt a vihar szemernyit sem csillapodott. Hael karján egy kövér esőcsepp gördült végig, és amint elérte a csuklóját díszítő lótusz mandalát, az kékeslila fénnyel izzott fel. Béke és megnyugvás árasztotta el. Az angyalmandalák varázslatos erővel bírtak. Minden angyal birtokolt egy sajátot, ismertetőjelként.

Kár!

Ideje előhívni a szárnyaimat! Hael engedte, hogy átjárja a mandala ereje, majd lassan bontogatta ki pelyhes, vakítóan fehér tollú szárnyait. A márványterasz visszaverte tündöklését. Ő volt a fény a sötétségben.

Kár!

Rámosolygott a hollóra. Kecsesen fellibbent a korlátra és szemügyre vette az alatta tátongó mélységet. Alig várta, hogy repülhessen.

Készen állok!

Azzal levetette magát a teraszról...

 

Eithan Evans tengerparti nyaralójához pálmafákkal szegélyezett út vezetett. Az angyal végigpásztázta az épületet esetleges behatolási pontok után kutatva. A ház kihaltnak tűnt.

Kár!

Azrael folyton a nyomában járt. Csőrével a bejárati ajtó felé bökött, amely félig nyitva állt. Hael illedelmesen bekopogott. Nem jött válasz, így besurrant a résen.

Meglátta a világ leghatalmasabb nappaliját. A helyiség tele volt antik műalkotásokkal. Ismerte Eithan életét. Mindent tudott róla. Igazán nem kellett volna meglepődnie azon, amit látott.

Hael az üveglépcsőn haladt felfelé. Minden egyes lépésnél megborzongott. Ki gondolta, hogy ez jó ötlet?!

Felérve végigsettenkedett a folyosón. Ez lesz az! A keze tökéletesen rásimult az ajtó kilincsére. Hael habozott. Kell lennie más megoldásnak!

Mielőtt megfutamodhatott volna, feltépte az ajtót és bevágta maga mögött. A tüdejét azonnal összeszorította a füst és köhögni kezdett. A szobára sötétség borult. Az angyal éppen csak ki tudta venni a közelben kirajzolódó biliárdasztal sziluettjét.

- Micsoda kellemes meglepetés, Hael! Gyönyörű vagy, mint mindig! - jött az érzéki suttogás. Az angyal különleges érzékeinek köszönhetően végre élesen látta a harmincas éveiben járó rappert, aki egy újabb slukkot szívott a füves cigijéből. A férfi semmit sem változott a röpke tíz év alatt, amióta az angyal először megihlette őt. Akkoriban még egy lepukkant raktárban dolgozott rakodómunkásként. Hael véletlenül járt azon a környéken, amikor meglátta a ritmusra mozgó, rímeket szövő pasast cipekedés közben. Azonnal felfedezte benne a tehetség szikráját. Kifigyelte a férfi munkarendjét és egyik este meglátogatta.  Ahogy sejtette, Eithanben minden megvolt, hogy sokra vigye.

- Minek köszönhetem a látogatásodat, angyalom?

Hael előtt már tökéletesen kirajzolódott a helyiség. A férfi ugyanolyan jóképű volt, mint évekkel ezelőtt.

- Ne! Inkább ne is válaszolj! Kérlek, ülj le mellém! - söpört le néhány díszpárnát maga mellől a díványról. - Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ez a legújabb dalszövegem.

Az angyal vonakodva vette el a felé nyújtott vázlatfüzetet, miközben próbált a lehető legtávolabb helyet foglalni a férfitól, akinek tekintete szinte felfalta őt. Végül a lap szélét birizgálva beleolvasott az irományba. Pontosan, ahogy sejtette! A dal a marihuánát istenítette és az általa okozott gyönyört. Rossz példát mutat az emberiségnek! Sosem gondolta volna, hogy ilyen célra fogja felhasználni a tehetségét.

- Nos, hogy tetszett, angyalom? Életem főműve! Nem gondolod?

Hael kezében megremegett a vázlatfüzet.

- Beszélnünk kell!

- Értem én, hogy bomlanak utánam a nők, de az Eithan-hajó már elúszott! - kacsintott rá, miközben egy hörpintésre kiitta a wiskeyjét. - De veled talán kivételt tehetek - markolt bele az angyal combjába és annál fogva magához rántotta.

A szobában fényesség támadt, amely teljesen elvakította őket. Hael végre megpillantotta Azraelt, "emberi" alakjában, amint földet ért a biliárdasztal tetején. Csuklyáját mélyen a szemébe húzta, miközben hollófekete szárnya vészjóslóan terült szét mögötte teljes pompájában.

Egy halhatatlan kecsességével landolt mellettük, és pillanatokon belül Eithan fölé tornyosult.

- Kössünk egyezséget! - szűrte fogai között a halál angyala. - Most azonnal leveszed róla a kezedet vagy törött kézzel segítelek át a Túlvilágra! - vicsorgott.

Nem csak Eithan ereiben hűlt meg a vér Azrael szavai hallatán. Hael zavartan figyelte a felé rebbenő sötétbarna szempárt, melyben olyan tűz égett, amilyet azóta nem látott, hogy ők ketten...

Eithan elengedte őt és futásnak eredt. Nem jutott messzire. A halál angyala a semmiből termett előtte, elállva ezzel a menekülés útját.

Hael lassan feltápászkodott a díványról. Remegő lábai alig akarták megtartani, amíg feléjük sétált. Csak szép nyugodtan! A két angyal jelentőségteljes pillantást váltott egymással, majd Azrael a falnak lökte a férfit, aki a karját dédelgetve csúszott le a padlóra. A művészeti ihlet angyala letérdelt Eithan mellé és a lótusz mandalával tetovált kezét a férfi mellkasára helyezte.

- Mi-mit csi-csinálsz?

 Az angyal gyengéden végigsimított a férfi arcán.

- Minden rendben lesz! Biztosíthatlak róla!

- Nem értem - hebegte, majd nekifeszült a kezének. A halál angyala rögtön lefogta. - Engedjetek el! - követelte fennhangon fogait csikorgatva.

- Sajnálom, de nem tehetem. Ég veled, Eithan Evans!

Haelt melegség járta át. A mandalája ereje erősítette az alkotás utáni vágyat, inspirációhoz, ihlethez adott energiát. Nagyobb koncentrációban azonban az emberek számára halálos dózis volt. Minden gondolatát összeszedte, és mandalája erejét a férfi szívére irányította. Eithan erei pókhálószerűen, kékeslila fénnyel izzottak fel a bőre alatt, majd teste vergődni kezdett a kövön. Azrael még erősebben szorította. Meg tudod csinálni! Itt vagyok! Hael bízott a másik angyalban. Az életét is rábízta volna! Vett egy utolsó mély levegőt.

- Sajnálom! Őszintén sajnálom!

Azzal a megmaradt erejével eltépett mindent, ami a férfit az e világi élethez kötötte.

Hael odébb vonszolta magát az ausztrál rapper testétől. A biliárdasztal lábába kapaszkodva figyelte, ahogy a halál angyala felnyalábolja a férfit a földről és a díványra fekteti. Azrael tenyerét Eithan mellkasára helyezte. Keze nyomán felizzott a vörös tulipán mandala, amely a halál angyalát szimbolizálta. Ez segíteni fog a léleknek gond nélkül átkelni a Túlvilágra.

Hael remegve kulcsolta át térdeit, majd teljesen megsemmisülve zokogni kezdett.

 Eközben folyamatosan érzékelte a körülötte lévő mozgást. Tudta, mikor távozott el végérvényesen Eithan. Azt is észlelte, mikor Azrael nekilátott rendet rakni; kinyitogatta az ablakokat, hogy kiengedje a füstöt és berendezze úgy a szobát, mintha a férfi a marihuána egy újabb áldozata lett volna.

- Hael, velem kell jönnöd!

Hael felpattant a kőről és szélesre tárta a teraszajtót. Azrael már rég nem parancsol neki! Nekifutás közben bontotta ki hófehér szárnyait és pillanatokon belül az Indiai-óceán fölött suhant tova az éjszakában Szicília partjai felé...

 

Azrael másfél hónap után újra elrepült Hael rejtekhelyére. Összecsukott szárnyakkal landolt a teraszon, majd gyönyörködve pásztázni kezdte a horizontot.

Apró köhintés rázta fel kábulatából. A hang irányába fordult.

Hael - mint mindig -, gyönyörű volt kékeslila szatén ruhájában, ám szemében kihunyt a fény, miközben hűvösen ránézett.

Azrael szinte látta maga előtt a darabokra tört szívét, amelyet soha senki nem fog tudni begyógyítani.

Egy villám cikázott át az égbolton.

Kár!

Az ihlet angyala hozzávágta a Sorslistát. A könyv kinyílva ért földet. Eithan Evans neve egészen elhalványult már a papíron. Hael hangja vészjóslóan csengett az éjszakában:

- Ő is kipipálva! Ki a következő?