Jelige: Fanyariron – Felolvas a kocsma
Jelige: Fanyariron
Felolvas a kocsma
A génpoggyász
- Na, figyeljetek, akkor most mi legyen? – Pinyó tulajdonos, kocsmáros és tanácstalan is volt egyben, mint egy toronydaru térden. Jobb híján az ösztöneire hallgatott. - Várjatok, viszem a következő kört. - Telitalálat. Itt a Zöldtakonyban biztosan. Hiába, a rutin. Az élet visszalöttyent oda, arra a jól kitaposott helyre, ahol rendesen folyni szokott. Folyni, csörgedezni, pilinckázni, elkerülve a szükségtelenül nagy amplitúdókat. Ez itt egy masszív, megbízható, ámde szolidan alkoholista társaság, semmi kilengés. Ingerszegények, csökkent májfunkcióval, amúgy meg alighanem májtúltermeléssel. Hanem ez a felolvasás, ez felettébb nagy attrakció volt. Pinyó kitalálta és megcsinálta. Rajta kívül csak az öreg alkesz gondolta erősen, hogy meg kell csinálni, a többség meg csak hümmögött erősen, mintha az alkohollal való bensőséges viszonyukat féltették volna, mígnem egyszer a Réz Tánti, az összes színházak nyugalmazott súgója került sorra, de ezt majd máskor. Most szittyák voltak.
Elnéztem átszellemült arcukat és a kalandozó őseinket láttam, az elkalandozók cserzett, szélszítta arcát, ahogy áhítattal hallgatták a vezért, túl az egyik burgon, még mindig hihetetlen, hogy a sok sikeres attak után botlás van, igaz, ennek is lezserül fogtunk neki, hogy gyere burg, majd bekaplak, erre mi van, még majd kiesünk európa főtáblájáról, mehetünk a fakóba, ki a szart ijesztgessünk eztán, a zavarokat, besenyőket, rég kihaltak a szerencsétlenek, hú, de keserves az élet mostanában. Ja, és ők még ott, két burg között nem tudják, hogy megy majd az acsarkodás, erős szájmunkát végzünk, furcsa hajviseletű külvezéreink mindenkinek beszólnak, beolvasnak, mindenkit megvezetünk, de már alig-alig vesznek minket komolyan. Van egy kis szélárnyék ugyan, annyira nem számítunk a nagyoknak, hogy ide se figyelnek, na, ekkor tud majd a magyar, kötésig felugorva, nagyokat harapni az ellen seggébe, mert amúgy a vádliig érünk rendesen. Huj, még fogcsikorgatva, hogy no, most majd mi megmutatjuk, nekilendülünk, és akkor…jön a másik burg. Ez már másik liga, tán még erősebb, és kik, na, kik, hát persze, hogy a németek kínálnak meg minket rendesen. A vezéreket négybe marasztalták, aki meg a nép, az sajgó aranyéren lovagolva hazáig lapít, telerakva a génpoggyászt ezzel a nyakas, kivagyi, acsarkodó, egymással is marakodó attitűddel, néhány ezer évre.
Az alkeszek eközben elmerülten figyelik, ahogy Pinyó szépen, lassan formálta a szavakat. Ilyesmire csak delírium alatt képesek, ahogy megbámulnak egy kettőshangzót, elidőznek bonyolultabb kérdéseken, mint amilyet egy zsongó "zsé" jelent. Észrevettem, hogy Réz Tántinak, meg testvérének Bazsa Máminak úgy mozgott a szája, mintha ők mesélték volna. Pusmotyorkáztak. Itt a harmadik kör ideje. Nem az időmúlás, hanem e fölényes szellemi teljesítmény miatt. Szegény Réz Tántinak jó ideje már odalent van a helye. Magamban ráemelem a kezem, a reggeli harmadik kétdekás mindig az övé. Érzed, Tánti? Most karcosabb a rézeleje. Ettől aztán igencsak meglódult az agyam...
