Jelige: Solary – Helldrink
Jelige: Solary
Helldrink
vagy
A hazatérő madár
A visszaút mindig simább. Az utasok csendesebbek. Majdnem azonos időtöltések minden járaton. Telefonbabrálás, keresztrejtvényfejtés terefere.
Szombat van. Szeptember 5.
„A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban.” Ez a gyermekdal bujkál a nyelve alatt már hajnal óta. Figyel. És arra gondol, hogy holnap lesz harminc éves, a kislánya pedig betölti az első életévét.
Írisz. A kékszemű csoda. Talán épp most ébredezik. Aztán belesír a csendbe s az anyja álmába.
Endi rápillant az órára és lazít a sötétkék nyakkendőn. Már induláskor érezte, hogy idegesítően szorít. Az iskolában is utálta az egyenruhát, most ennél a cégnél is. Égszínkék ing, fojtogató merevséggel meg a sötétkék nyakkendő a vállalat lógójával kihímezve. Elegáns kaloda buszsofőröknek.
Már másfél órája suhan a táj. A rágógumijából kirágódik az ánizs és száradni kezd a torka.
Az első ülésen fiatal nő ül piros tűsarkúban, likrás harisnyában. Ez már felszálláskor a szemébe tűnt, pedig soha nem figyel oda az utasok öltözékére. Az arcvonások rögzülnek benne. „Magának fiam, kiváló az arcmemóriája. Fel van véve – mondta a főnök egy teszt után, majd vállon veregette. Legyen mindig éber fiam, ennyi a dolga.” Azt nem mondta, hogy itt őrülten hajtani kell.
És Endi hajt. Mert kell a pénz. Ha osztódhatna, legszívesebben egy másik járatra is feltenné magát. Akkor talán elég lenne a fizetés mindenre. Rezsire, benzinre, pelenkára. A banki kölcsön törlesztésére. A kajáról nem is beszélve.
Lassít, zebra.
Arra gondol, ma még nem evett semmit. Csak megivott egy kávét a cég büféjében és már indult is. Most sem érez éhséget, csak a torka szárad egyre.
A szeme sarkából rápillant arra a tűsarkú cipőre. Szép a nő, olyan üres szép „kezdjkivelem” nő. Nem a nő miatt szárad a torka. A táskájából kivesz egy energiaitalt és megissza. Mert az éberség a fontos!
A nap tétovázva botlik felhőből – felhőbe. Nyárból az őszbe. Talán menne is, meg nem is. Napteketória – apró keserű mosollyal rebben vissza a forgalomba. Két sebváltás között arra gondol, hogy jövőre mégiscsak kimegy Párizsba. A fények városában is lehet gürcölni. Majd ha a felesége visszamegy dolgozni, s Íriszt is bölcsödébe lehet vinni.
Írisz. Vajon miket gügyöghet kicsi ágyában, rúgkapálózva. Nem baj. Nemsokára elfogy ez az út, s megröptetlek Fényországban. Ötágú csillár körül.
Szinte megijed a saját hangjától, amikor szól az utasoknak, hogy hamarosan megállnak, és tíz percre kiszállhatnak a járműből. Iszonyú fáradság tör rá. Az éjszakát átforgolódta, tervezett, aggódott, kalkulált. A nagyszülők délelőtt jönnek, a barátok este. Mert kicsi a lakás...
Nyílnak az ajtók. Az utasok zsibbadtan kecmeregnek le a délelőttbe. Endi is leszáll, hogy friss levegő tóduljon a tüdejébe.
Még soha nem esett ennyire nehezére rámosolyogni az utasokra. A mosdóban hideg vizet csap az arcába, majd iszik egy kávét a pultnál.
A járdaszélen egy öreg cigányasszony ül. Ősz fonott haját göcsörtös ujjaival bontogatja. Ránéz Endire, és ráncos arcára csorog a könnye. És csak hajlong maga elé, mint a rég élt sámánok, és mondja azt a különös rigmust. „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád.” Endi ledobja a kötényébe az aprót, aztán siet vissza az utasaihoz. Leellenőrzi, hogy mindenki visszaült a járműbe, további jó utat kíván az utasoknak, és már indul is.
Csak az a szorítás nem enged a nyakkendője mögött.
És felbont egy újabb doboz Helldrinket.
„A busz kereke csak körbe forog, csak körbe forog a vá-ros-ban”. Azon kapja magát, hogy feltorlódó gondolatai közé, minduntalan becikázik ez a kis gyermekdal. Koncentrálnom kell, mindjárt dél van, már a külvárosban is nagy a forgalom – próbálja helyrerakni önmagát. Idős hölgy emelkedik ki a székéből.
- Endikém, Angyalréten leszállnék.
Belenéz a tükörbe, és a tőle megszokott kedvességgel szól hátra.
- Rendben Karola néni. Megállok Angyalréten.
A belváros lassan bedugul. Idegtépő tötyörgés méterről – méterre. A piros tűsarkú cipők hangtalan ritmust vernek a mokettán. A buszsofőr lazít a nyakkendőn, és legszívesebben ráborulna a volánra és aludna egyet. Nem tehetem. Várnak rám – üzeni a tudatának. Vár rám a boldogság, kék szemekkel, gügyögve.
A külvárosi benzinkútnál hirtelen nagyot fékez. Enyhe rémület moraj. A járda peremén ül az öreg cigányasszony, hosszú ősz haja a vállára omlik és sír. Hajlong maga elé, kezét ölébe ejtve. Endi ránéz a kilométerórára, ötven kilométert tett meg, és most hagy maga mögött egy másik várost. Mit keres itt ez a cigányasszony? A második mondatát már beleüvölti az utasok rémült tekintetébe.
- Mit keres itt ez a cigányasszony?
Az emberek dermedten nézik a külvárosi üres járdát. Endi látja az asszonyt, s tudja, hogy őt nézi, s azt motyogja maga elé: „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád”.
Félóra múlva Angyalréten leszáll Karola néni.
- Csókolom a családot Endikém. Isten éltessen sokáig!
Alig bírja a köszönömet kinyögni. Mert a megállóban ott sír a vén cigányasszony. „Madaram…madaram…” És már senkitől se kérdi, hogy látnak-e odakint valakit.
Két óra után tíz perccel ér be a végállomásra. A homloka hideg veríték. A torka kiszárad. Az ing nedvesen tapad a hátához. Az utasok szedelőzködnek. Köszönnek, mennek. Harsányan kopognak a piros tűsarkok. Illegetve viszik az üres-szép „kezdjkivelem” nőt. Endi ül a busz lépcsőjén, és megissza a maradék Helldrinkjét…
Vasárnap. Szeptember 6.
Kékszemű csoda szuszog a kicsi gyermekágyban. Isten éltessen Írisz! Tortafelirat.
Egy panelház ablakán benéz a nap. Odabent Papp-Váry Endrét élesztik újra a rohammentősök. Endit, aki ma lenne harminc éves. Valami jeges döbbenet jár a lépcsőházban, s viszik azt az élettelen testet. Szemhéja alatt alszik az éberség. Csak a felfújt lufik táncolnak az idegen áramlatokban…
Egy fiatal férfi vár egy buszmegállóban, kigombolt vakítófehér ingben, valahol Angyalrét és Fényország között. Mellette egy pár tűzpiros női cipő. El ne hidd, hogy az!
Mellette a megállt, elfáradt, szíve teljes lüktetéstelenségben…
Egymást figyelik. Elkésetten…
Csontasszony áll a kórház folyosóján. Fájdalom-fészek egész lénye. Az orvos halk, mint az altatódalok.
- Kimerültség, stressz, koffein, energiaital ezek úgy mind együtt. A férje annyi energiaitalt ivott, hogy a szíve nem bírta tovább…
Írisz tekintete a tévére tapad. Nevet és gügyög annak a piros busznak, gyermekdalnak. „A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban”.
Apa-lélek-dal. És röptetéstelenség…
Két torta a konyhaasztalon…
Gyertyasors: égni örömben, bánatban.
Van úgy, hogy az ember lelke, elmegy Párizsba szótlanul…
Van úgy, hogy egy idegen madár trillázni kezd az ablakon…
