Jelszó: Szultán – Pap, Bohóc, Szultán és Halál

Jelszó: Szultán

Pap, Bohóc, Szultán és Halál

Felfoghatatlan, milyen ritka, véletlen bolygóegyüttállás hozta létre, módolta ki, hogy e négy karakter, nevezetesen Pap, Bohóc, Szultán és Halál összetalálkozzanak. Az egyik csütörtöki borongós délutánon ez mégis megtörtént, s ők egymásra csodálkoztak a helyi mosoda előtt.

Különösképp Halál személye rendkívüli, mert mégis, mi az, hogy Halál? Hogyan is kéne elképzelni? Az emberi fantáziát a sok mendemonda, filmek és mesék oly módon manipulálta már a egyént, hogy Halált, ha karakterként magunk elé vizionáljuk, egy fekete köpenyes, sötét, kaszás alak képe dereng fel előttünk. Mondjuk ez a bizonyos Halál azért sokkal szerencsétlenebbül nézett ki, mint képzeletünk „kaszása”. Valójában egy kapucnis, mackónadrágos csontváz volt, ráadásul beszélni se tudott, csak kaffogni, ahogy állkapcsát összekocogtatta, ezért inkább csak fizikai jelenlétével képviseltette magát a többiek között, mert intellektusát felmérni fogós feladat lett volna.

Ha már így összejöttek, azon kezdtek tanakodni, mihez is kezdjenek magukkal. Pap legszívesebben óceánparti sétára indult volna, de miután eszébe jutott, hogy a környéken, de talán az egész országban sincs, és soha nem is volt óceánpart, inkább átadta a választás lehetőségét a többieknek.

Hosszú töprengések után előpattant két ötlet: Szultán szaunázni vágyott, Bohóc viszont egy jó kis éjszakai halpucolás lehetőségével jött elő. Halál, természetéből adódóan, csendben egyetértett mindkettőjükkel. Elindult hát az érdemi vita e két fél között, hogy kinek az akarata érvényesüljön.

Először Szultán kezdte felhozni érveit a szaunázás mellet, melyek közt szerepelt az egészséges izzadás, kiemelve az ingyenes törölközőhasználati jogot, amely kasmíri puhaságot garantál túlhevült, verejtékes tokája leitatásához.

A társaság végighallgatta Szultán meggyőző argumentumait, és elismerően bólogattak. Ezután Bohóc kezdte el a halpucolás hasznos és élvezetes időtöltése mellé sorakoztatni indokait. Ugye a halpucolás felettébb szórakoztató tevékenység, kiváltképp érdekes a csillogó pikkelyek érméhez való hasonlatossága, mely esztétikai örömökkel ajándékozza meg a ténykedőt. És természetesen a halbelezés utáni úszóhólyag késsel történő kipukkasztása is nyomós érv, mely igen magas fokú élményben részesíti a szerencsés végrehajtót, főleg ha az úszóhólyag nagy, és sok levegővel van telve.

A szópárbaj kiegyenlítettnek tűnt, s minthogy egyikük sem akart engedni a maga igazából, szavazásra került a kérdés. Megkérdezték Papot és Halált, ők melyik lehetőséget választanák.

Hosszas töprengés után Pap a szaunázásra szavazott, míg Halál, beszélni nem tudván, csontvázujjainak mutogatásával közölte a többiekkel, hogy a halpucolás mellé teszi le voksát. Előrébb tehát nem haladt az ügy, pedig dönteni kellett, tekintettel az est közelségére, és az a rémkép, hogy tétlenül helyben maradnak, mindkét lehetőségnél rosszabbnak tűnt.

Pap, mint kompromisszumos megoldásokra hajlamos lélek, váratlanul előállt valamivel: legyen halpucolás a szaunában! Ezt nyomban elfogadták, mert bár Szultán szaunázási szándékáról lemondani ugyan elvből sem akart – hiszen ő a hatalmasságos – viszont a halpucoláshoz is igencsak megjött a kedve, és Bohóc is ugyan így állt hozzá a szaunázás gondolatához, képzeletben már le is vetette kantáros-pepita gatyáját, úgy vágyott a forróság ölelésére, Halál pedig már nem befolyásolhatta az eredményt.

Nem is haboztak tovább, fogták fürdőköpenyeiket, felmarkoltak néhány halbelező konyhakést, és elmente a szupermarketba, azt remélve, hogy ott kapnak élő halat.

Ez valóban így volt, csakhogy csalódniuk kellett, mert ezek az élő halak bizony igen silány kinézetűek voltak. Pap például kifogásolta a hátúszók dőlésszögét, a farok cakkozását, míg Bohóc a méretükkel volt elégedetlen. Még Halál is sopánkodva rázta fejét, miáltal néha kivillant kapucnija alól sárgás csontkoponyája.

Már éppen keresztet akartak vetni a bulira, amikor hirtelen eszükbe ötlött a hajlott korú Horgász Pista bácsi, aki március óta minden nap kint horgászik a helyi patakduzzasztónál. Ismerte őt az egész környék, hiszen megszokott látványt nyújtott az öreg, amint hallal megpakolt vödreivel sétafikál fel-alá, betérve az élelmiszerüzletbe, az illatszerboltba, nem beszélve a kényes padlószőnyegű utazási irodáról. Ahol megjelent, mindenhol fintorgás, sápítozás fogadta, mégsem mondhatjuk azt, hogy nem kedvelték volna őt. Kedélyes, jószívű ember lévén szívesen leállt beszélgetni, volt mindenkihez néhány jó szava, s ha valaki halat óhajtott tőle venni, szívesen adott neki olcsó pénzen. Sőt, a gyerekeknek rendszerint ingyen, ha úgy jött ki a lépés, hogy egy aprótalpúnak megtetszett a vödrében úszkáló dévérkeszeg. El is indult találomra a négy alak, remélve hogy fellelik valahol Horgász Pista bácsit.

Ugyan sokat bolyongtak mire megtalálták, ám szerencséjük is volt, mert Horgász Pista már épp ment volna tovább, mikor találkoztak. Ha kicsit később érnek oda, ahova toppantak, bizony össze sem futnak. Méltányos áron megvásárolták Horgász Pista aznap kifogott halait, majd vidám ábrázattal – persze ez Halál esetében nem volt szignifikáns – fordultak a szauna irányába.

Kissé későre járt már ekkor, de szerencsére a szauna sokáig nyitva tartott, hiszen egy háromcsillagos hotel részeként üzemelt, így éjszaka is várta a felüdülésre vágyó vendégeket. Behatoltak az automatikusan nyíló üvegajtón, hanem a pénztárnál nehézség várt rájuk. Egész pontosan a pénztáros nem akarta beengedni a négy alakot, látva kezükben a nagyzacskónyi vergődő hallat meg a húszcentis pengéket.

– Megálljanak, hé! Ide élőlényt meg fegyvert behozni tilos!

Egyikük sem volt haragos természet, vagy erőszakos jellem, de ezt igen nehezményezték.

– Ugyan miért ne vihetnénk be halakat meg kést a szaunába? – érdeklődött Bohóc komolyan, ami idegen volt tőle.

A pénztáros erre nem is tudott érdemleges válasszal szolgálni, csupán sztenderdmondatokat ismételt, mint: „Hogyan gondolták ezt mégis?!” vagy „Normálisak maguk?!”

– Nekem sose mondtak még ellent – szomorodott el Szultán. – Micsoda világot élünk…

De nem volt kedvük vitába szállni, úgyhogy búskomoran eloldalogtak. Végig az járt a fejükben: ugyan miért nem vihetik be a halakat a szaunába, miért nem pucolhatják meg ott őket? Kit zavarna az? Hiszen a hal élőlény, meg aztán ennivaló, ami az élet része. Ennyi erővel bármely két tevékenység kombinálását meg lehetne tiltani, például napozás közben olvasni, vagy kocogás közben zenét hallgatni!

Füstölögtek magukban, lógott az orruk, vagyis a Halál csak füstölgött, orra nem lévén. Főképp Szultán volt elkeseredve, hisz ő már képzeletben a nyakán vélte érezni lecsorgó verítékcseppjeit, a puha törülköző érintését, ezért még, utolsó reményként, igyekezett menteni a menthetőt.

– Mi lenne, ha leraknánk a halakat a pénztárnál, szaunáznánk egy jót, majd pedig elmennénk máshová halat pucolni?

Egyöntetű tiltakozást váltott ki a javaslat.

– Nem ebben állapodtunk meg – hárította el határozottan a Pap.

„Az túl sok idő lenne, a kettő már nem sűríthető bele az éjszakába” – mondta volna ezt Halál, ha tudna beszélni, de ehelyett csak csontkezével gesztikulált.

Szultán savanyú grimasszal vette tudomásul a hallottakat, nem háborgott tovább. Csendben ballagtak az alkonyban, ügyet sem vetve a jövő-menő járókelőkre. Bohócnak támadt egy mentőötlete, amit széles mosollyal tett közzé.

– Na, jó, akkor menjünk le a folyópartra simán csak halat pucolni a köveken, és időközönként megmártózunk a vízben. Igaz nem szauna, de a semminél több!

Egyöntetű leszavazás lett jutalma. Ekkor azonban a látszólag ötlettelen és csendes Halál, különös tónusban és ritmusban kezdett kaffogni. A morzejelekre hasonlatos kopogás halk volt, de mégis meggyőző. Ezután csontos kezével intett, s elindult a vastelep irányába. A többiek egy ideig csak döbbenten nézték, majd csatlakoztak hozzá.

A körülkerített területnél Halál ismét magyarázatba fogott. Rábökött a telepen felhalmozott vashordókra, érzékletesen elmutogatta, hogy egy párat félrevonnak, telepakolják tüzelőanyaggal, s begyújtják. Abból nagy hő keletkezik, felforrósodik a levegő, amit szaunának lehet tekinteni.  

– Micsoda ötlet, Halál! – értették meg a többiek, s lapogatták sorra ruhán át kihegyesedő vállcsontját.

Szultán nyomban akcióba lépett. Az egyik gyémántos gyűrűjével megvesztegette az illuminált állapotú éjjeliőrt, akit jellegzetesen hiányos fogazata meg zavaros tekintete miatt Szuvas Kótyagnak hívták. Nos, ez a Szuvas Kótyag széles vigyorral tárta szét előttük a kaput, mialatt csak a markában tündöklő ajándékot bámulta megbabonázva. 

– Látjátok, mire képes hatalmam! – dicsekedett Szultán terebélyes hasát simogatva.

– Nem inkább az ékszered? – hahotázott rajta Bohóc.

Pap is kialakította a helyzethez illő véleményét.

– Az Úr mindig rámutat a megfelelő megoldásra.

Birtokba vették a területet. Legelőbb megfelelő fémhordók után néztek. Teljesen besötétedett már, a hold gyér fényén kívül csupán Halál kis kulcstartólámpájának fényére hagyatkozhattak, ami éppen megtette. Némi kutakodás után találtak is, bár kissé rozoga állapotú, imitt-amott lyukas hordókat, a célnak azonban éppen megfeleltek, hiszen az apró lukakon keresztül a levegő áramolhat, ami a hatékonyabb tűzhöz szükséges. Egyórás munkával tele is rakták ezeket a hordókat gyújtóssal, fával. Ily módon hat hordó lett köralakban elhelyezve, hogy a leghatékonyabban onthassák majd a meleget.

Ezután Halál sikeresen begyújtották ezeket a maszek hő-generátorokat, vesződségük tehát nem volt hiábavaló.

– Hej, milyen szép kályhákat fabrikáltatok! – dicsérte meg őket az éjjeliőr, mialatt butykost húzott ki a zsebéből, s kortyintott belőle.

Hamarosan nagy forróság keletkezett, ámbár mégsem volt teljesen olyan hatása, mint egy zárt szaunában. A meleg nem maradt meg talajszinten, tető és falak híján elszökött az égbolt irányába. Ennek ellenére mégis el lehetett mondani, hogy izzasztó volt a meleg.

– Járulékos veszteség – vigyorgott Bohóc a piros orra alatt.

Mire mind a hat konstrukció rendesen bemelegedett, már hajnalodott, ám így legalább jobban látták a sebtében összeeszkábált asztalt, ami a forró hordókkal bezárt kör közepén állt. És végre elkezdhették a halpucolást, amely, s ebben megegyeztek, maradandó élménnyel gazdagította őket. A dolog pikantériájához tartozik, hogy valamennyi úszóhólyag kipukkantását Bohócra hagyták, aminek az nagy vihorászással tett eleget. S örömében osztozott Pap, Szultán és Halál, amely ily ritka alkalommal, barátok között igazán örvendetesnek mondható.

– Ugye, hogy módfelett felemelő szaunázás közben halat tisztítani! – bizonygatták egymásnak elégedett ábrázattal.

Hiába nem volt végig konstans az élmény, de mégis sikerült bezsebelniük egy öt-tíz perces boldogságot, amelyben tökéletesen összeállt az Univerzum harmóniája.

Szultán azt érezhette, hogy bár nincs alattvalói között, de rossz társaságban sincs, és kellőképp kimelegedett, és megfelelő intenzitással izzadt. Bohóc örömét lelte a pikkelyeltávolításban s kedvére gyönyörködhetett azok pénzhez való hasonlatosságában is. Pap ihletett állapotban élte meg az élményt, és tulajdon hangulatának fokozására a Biblia néhány igéjét mormolta magába. Halál pedig gyermeki együgyűséggel vetette szemüregét hol Bohóc eufórikus örömtől ragyogó arcára, hol Szultán verítékcseppektől gyöngyöző tokájára, hol pedig Pap ájtatos képére, és kellemes elégedettség tartotta fogva.

A reggel első sugarai felszívták a négy karaktert, mintha elpárologtak volna a végtelenbe, a telep éjjeliőrét pedig kirúgták.