Jelige: Mese, mese, mátka – Bordal

Jelige: Mese, mese, mátka

Bordal

- Vigaszt kérek édesapám. Vigaszt, hogy bűzlesz. Megkapom ezt tőled? Náladnál szebb büdöske nem terem nekem. Hát miért, hogy így bántasz engem?

- Vigaszt kérek édes Annám. Vigaszt, hogy virágzol. Megkapom ezt tőled? Náladnál szebb rózsa nem terem nekem. Hát miért, hogy így bántasz engem?

- Belülről rothadok, s fájdalmam párája, pirosló ajkamon bűzös szóvá sorvad. Hát miért, hogy nem mosdatsz meg, édesapám?

- Belülről énekel a szél s mire örömöm sóhaja, kopott szirmaim szájához ér, borrá erjed. Hát miért, hogy nem adsz tiszta vizet, édes Annám?

- Én adok vizet édesapám! S tisztább lesz az bárminél. Mert én könnyem zápora hullik rád vissza. Azokra a vérző szirmaidra. Bizony, mondom neked. A könnyem azt kisimítja, jó apám.

- Én adok vizet édes Annám! S tisztább lesz az mindennél, mivel valaha takaróztál. Mert magad illatát mosom le rólad, mit fullasztó gátként magadra hagytad. Bizony, mondom neked: Az álarcod lekarcolja, az átlátszó, nyugodtan csordogáló kispatak, melyet szemem fellege fakaszt, édes Annám.

- Hát miért, hogy eddig vártam, édesapám?

- Hát miért, hogy eddig vártam, édes Annám?

- Vigaszt talált, édesapám?

- Vigaszt, édes Annám.

- Hát hol van most édesapám? Amott alszik a jég hátán. Sosem jön el, édesapám. Magamban hiába, míg alszik a virág télen, édesapám. Vigaszom elhagyott. Tavasszal visszajövök, mikor bor a vigasza, édesapám! Azzal mosdok, s akkor észrevesz tán, észreveszi, hogy úgy bűzlök, mint maga, édesapám.