Jelige: November – Megtisztulás

Jelige: November

Megtisztulás

Hanyatt dőlt a félszobányi franciaágyon, bevackolta magát a gyűrött ágynemű kellemesen hideg redői közé, aztán egy ideig, tudatbeszűkítés céljából, mereven bámulta a sarokban gubbasztó aprócska pókot. Addig nézte a távoli golyócskaként cseppet sem undorító rovart, amíg el nem lazult. A testétől megvont figyelem jótékony hatása már-már alvásra ösztökélte, azonban tudta, nem aludhat el. Agyában még ott cikáztak az elvarratlan szálú, kezeletlen gondolatok. Ha ma nem teszi rendbe a huszonnégy megélt órát, nem vonja meg tettei mérlegét, holnap többszörösére emelkedik a szenvedése. Nem rakódhat két elemzés nélkül hagyott történésréteg lelkének azon bugyrába, mely fájdalmas túlműködésre sarkallja az érzékeny idegsejteket.

            Az édesanyja tanította meg a megélt események elalvás előtti értékelésére. Ha lehunyja a szemét, még most is maga előtt látja az idős korral dacoló, lágy vonású, ránctalan arcot, a mélybarna tekintetben csillogó életerő lobogó tüzét, és fülében újra felcsendül a kedves hang, mely annyi bölcsességet közvetített felé, mint semmi más ezen a kínokkal teli sárgolyón. Szinte szóról szóra fel tudta idézni az angyalszáj formálta mondatokat: Kisfiam, soha ne hajtsd álomra a fejed addig, amíg nem merengtél el napi tetteiden! Gondold át, mi az, amit megoldatlanul hagytál, mit oldottál meg rosszul, és azt miként hozod helyre az elkövetkező időkben! Ha sikerül megmagyaráznod magadnak, mit miért tettél, nem lesz bajod a holnappal. Nem pusztulsz bele a felgyülemlett sérelmekbe, félelmekbe, lelkiismereti kérdésekbe, mint az apád… A lényeg az, hogy mire elalszol, áttekinthetővé váljon a világ, és megtisztuljon a lelked!

            Szomorúan pityeregve, ám mégis a rá jellemző megértő belenyugvással búcsúzott el a lakástól, amit számtalan megaláztatást, hazudozást elviselve harcoltak ki szeretett férjével a hatalmaskodó, gerinctelen tisztségviselők ellenében, a bútoroktól, melyekkel, feledve a nehezen előteremtett törlesztő részleteket, büszkén dicsekedett a berendezés esztétikumára, összhangjára rácsodálkozó vendégeknek, és az ezernyi kedves vagy éppen bús történetet idéző dísztől, emléktárgytól. Az érzelmeit, az álmait, a felhőtlen pillanatokat siratta. És közben csendben átkozta a veszettül rohanó időt…

Látszott, maradni szeretne, simogatni, nevelgetni az unokákat, roppanó tésztájú réteseket sütni nekik, szemük huncut ragyogását szívta volna magába, hogy értelmet nyerjen a gürcölés, a gyász, a halál, de be kellett látnia, nincs elég hely a három szobás lakótelepi lakásban. Leginkább ezért imádta az édesanyját. A racionális gondolkodásáért. Még arra is gondja volt szegénykének, hogy kevéske vagyonát időben a nevére írassa. Nem is voltak problémák az örökség körül!

Olykor meg is látogatta őt az otthonban. Igaz, a sok elfoglaltság miatt csak félévente, de telefonon gyakran felhívta. Néha még ki is segítette őt anyagilag. Persze ő vehemensen tiltakozott, azonban az édesanyja meggyőzte, hogy az otthonban alig van szüksége pénzre. Jó asszony volt. A legjobb anya.

Oly szépen és csendesen távozott a mennyországba, ahogy élt. Szerény temetése volt, de nagyon sokan voltak rajta. A pénz, melyet erre a célra rábízott, elment autóra. Mert ugye, valamivel el kellett jutnia a munkahelyére… Nem hagyhatta, hogy felkopjon az álluk! Hogy éhezzen a család…

Éppen ezért gyűlöli annyira azt a hálátlan teremtést! Megtett érte mindent, mégis beadta a válókeresetet… Hazug, eltúlzott indokok alapján. Létezik egyáltalán olyan férfi a Földön, aki az egész napos robotolás után nem iszik meg egy-két pohárkával. Miért lenne bűn az, ha esténként elbeszélget, elviccelődik a haverokkal? Barátok nélkül vajon mire menne az ember ebben az ocsmány világban? És kinek mi köze az ő vért izzadva kicsikart fizetéséhez? Kérdezte Icától valaha is, mire költi a keresetét? A házasság nem egyenlő az emberi szabadság sárba tiprásával!

            Ráadásul azt állította, hogy ő hanyagolta el a házaséletet. Nevetséges! Az a halvérű némber fullasztotta unalomba az összes ágyjelenetet. Mindentől undorodott, ami egy szemernyit is érdekessé tette volna a hempergést… A tömör, sose recsegő franciaágy egyszer sem teljesítette nevéből adódó küldetését. Csoda, hogy olykor más nők karjaiban kötött ki? Miért nem tudott félrenézve tűrni, ha ő képtelen volt egy valódit szemérmetlenkedni?

            És a gyerekeket vajon miért hangolta ellene? Na jó, esténként spicces volt némelykor, de csoki nélkül sose tért haza! Még ő kiabál a gyerektartás miatt! Azért fizessen, hogy új ruhákban illegethesse magát a nyálukat csorgató kanok előtt, kiknek vérbő hevületéért a drága göncökkel együtt biztosan ledobja magáról minden vele szemben támasztott szexuális fanyalgását? Ócska kis ribanc. Bezzeg most, hogy belőle menő vállalkozó és városi képviselő lett, már biztosan bánja elhamarkodott tetteit! Késő, nincs visszaút!

            Alaposan megszenvedte a válást. Idegileg teljesen kikészült, olykor az öngyilkosság is átfutott az agyán. Csak bolyongott a hideg falak közt naphosszat, pohárral a kezében. Két hátracsapott fejű pálinkanyelés közben magában beszélt, szidta az istent, s olykor könnyezve imádkozott hozzá, hogy az a cafka jöjjön vissza végre. Még meg is bocsátott volna neki… Néha már-már elindult visszakönyörögni magához, azonban büszkesége még a szesszel bódított, tompa tudatából is előpattant, és elállta az útját. Talán ő is úgy végezte volna, mint az apja, ha nem jelenik meg előtte egyre gyakrabban a féltő anyai arc, a szelíden is rosszalló tekintet. És nem idéződnek fel lelkében azok a bölcs mondatok a cselekedetek elemzéséről…  

Megcsörrent a telefen az ágya melletti éjjeliszekrényen. Egy pillanatra összerezzent, de nem is nézett a mobil kijelzőjére. Tudta, ki hívogatja már majd egy hete… Az a szemtelen Géza! Képes naponta többször telefonálgatni. Ez már sértés! Egy képviselőt zargat a nyavalyás gondjaival. Mik ezek a problémák az övéihez képest? Miért kölcsönöz pénzt, ha aztán nem képes a fizetéséig kitartani? És miért kéri vissza, ha előnyöket óhajt? Piti alak.

            Mire mindez átfutott az agyán, abbamaradt a csörgés.

            Megszomjazott. Felpattant az ágyról, kislattyogott a hűtőhöz, és öntött magának egy jó nagy adag Whiskyt. Egy hajtásra öntötte magába.

            A hálószobába érve az ablakhoz lépett, kilesett a kihalt, neonfényes utcára. Szemüveg nélkül is jól látta a parkolóban sorjázó kocsikat. És nyomban felforrt az agyvize… Az a beképzelt, idióta szomszéd megint a helyére állt. Annak az embernek annyi! Komoly kellemetlenségei lesznek a közeljövőben…

             Eloltotta a villanyt, és újra hanyatt dőlt az ágyon. Elég az össze-visszacsapongásból! – gondolta jó mélyeket lélegezve. – Nem húzhatom tovább az időt! Muszáj rendbe tennem a mai napot… Elvégre emberek sorsáról döntök! Konfliktusok özöne vár elemzésre, megoldásra! Holnap magabiztosan, igazságosan kell fellépnem!

            Minthogy a pókot már nem látta a sötétben, új relaxációs technikát választott. Lassan visszaszámolt ötventől nulláig. Mire a procedúra végére ért, nyugodtnak, ellazultnak érezte magát. Egy pillanatra elmosolyodott, mert az édesanyjára gondolt. Indulhat az elemzés!

– Hogy is kezdődött? – tette fel az első kérdést. – Reggel elindultam otthonról. Várjunk csak! Vajon ki lehetett az a tahó paraszt, aki nem köszönt a lépcsőházban?