„Ez a vidékizés nem hangzik sokkal jobban, mint a cigányozás”

Lanczkor Gábor friss József Attila-díjas költővel interjúztunk többek között az elismeréshez való viszonyáról, vidékiségről, Berzsenyi Dánielről, Barna Dávidról, a doktori disszertációjáról és készülőben lévő köteteiről.

Lanczkor Gábor (Békefi Dóra fotója)

Mennyi presztízse van a szemedben a József Attila-díjnak, amelyet néhány napja kaptál? Az elmúlt években nagy vita volt az elismeréssel kapcsolatban, és bár mindig van beleszólása a szakmának a jelölésbe, mégis a politika érinti utoljára…

Nehéz ügy. Nyilván örülök a díjnak, hogyne örülnék, hiú ember az író. Természetesen tudomásomra jutott, hogy Balog tavaly kihúzta a nevemet. Most nem. Úgy értesültem, idén senki nem nyúlt bele a szakmai bizottság listájába. És hadd tegyem hozzá, korábban sem tartottam feltétlenül korrektnek az előzetes jelölőlistákat, amelyek egy része lényegében arról szólt, kinek van több feltétlen híve az írószervezeti tagok között.

Vidéki szerzőből vidéki alkotó lettél: szegediből balatoni. Hogyan hatott ez a váltás prózádra és költészetedre? Mennyire meghatározó számodra a hely, ahol élsz?

Vidéki, vidéki… Ti is szegediek vagytok, úgyhogy itt és most őszintén elmondom: nekem ez a vidékizés nem hangzik sokkal jobban, mint a cigányozás, még önreflexíven sem…. De erről ennyit. Szakadunk széjjel, számos fronton, és a falu/vidék/főváros egy meglehetősen komoly törésvonalrendszer a mai magyar valóságban – bár a fővárosban ebből talán kevesebb látszik. Hogy hatott-e rám a hely, ahol élek? Persze. Nem kényszerből költöztem Balatonhenyére, én döntöttem így, hogy itt akarok élni a családommal. És épp ez, a szabad akarat, ami fájóan hiányzik számomra a kortárs társadalomból.

Weiner Sennyey Tibor barátommal gyakran úgy emlegetünk téged, mint az új Berzsenyi Dánielt. Főként „dunántúliságod” miatt. Hogyan viszonyulsz Berzsenyi Dániel örökségéhez?

Köszönöm, ez igazán megtisztelő. Ha őszinte akarok lenni, szélsőségesen formaközpontú szerzőnek tartom magam (még ha ez nem is mindig látszik), így Berzsenyi is különösen közel áll hozzám; és nem csupán a lokális géniusz miatt.

Olvastam „legfrissebb” verseidet a Tiszatájban. Amikor utoljára elmerültem a költészetedben a „Hétsarkúkönyv” körül, azt mondtam volna rá: „intellektuális”. Ma inkább úgy jellemezném a lírád: „természetközeli létköltészet”. Mintha a szellem helyett kicsit fontosabbá vált volna a lélek… Hogy tetszik ez a skatulya?

Ezt az intellektuálist nem igazán tudom elfogadni, illetve csak annyiban, hogy minden valamirevaló költészet intellektuális (legalábbis egy bizonyos szinten). Nem hiszek a naiv művészetben. Hogy természetközeli és hogy létköltészet… A jelzővel még csak-csak tudok valamit kezdeni, a jelzettel kevésbé. Persze, nem tagadom, skatulyákra szükség lehet, hiszen önmagukat hívják elő; viszont elsődlegesen, a születése pillanatához kötve tulajdonképpen minden líra alanyi líra; még ha egy részük nem is ragad meg egy primér értelmezhetőségi szinten.

Nemrég leleplezted Barna Dávidot, vagy inkább magadat. Milyen visszajelzéseket kaptál ezzel kapcsolatban?

Jókat. Sok cinkos mosolyt.

Nem érezted feleslegesnek ezt a „játékot” Barna Dáviddal?

Nem. A szifonline-os coming out-interjúban elmondtam, mi volt a tétje számomra ennek a maszknak, most hadd ne ismételjem önmagam.

Naplórészleteidet több helyen olvastam már. Miért döntöttél úgy, hogy ilyen közel engeded magadhoz az olvasót? Mit vársz a napló műfajától?

Nem érzem úgy, hogy közelebb engedném, mint a regényeiben vagy a verseimben. Legfeljebb az anyag áramoltatásának irányzéka más. Itt a saját életem tényeit visszabontom, redukálom, vagyis tulajdonképpen szintén csak stilizálom, másként bár, mint például az ősszel megjelenő regényemben, az Apás szülésben, ahol a saját, szikár élményanyag radikális kiegészítése sokkal nagyobb lelki teher volt számomra, mint ezeknek a naplórészleteknek a közzététele. Kétgyerekes apa vagyok, a könyvben pedig egy anya, aki nem hagyja a rákját kezeltetni, meghal – de előtte még megszüli a kislányát.

Az Irodalmi Jelennek küldött naplórészletedben írtad, hogy Szegeden doktori védésen voltál. A sajátod volt? Ha igen, hogy sikerült, és miről írtad a disszertációt?

Persze, a sajátom volt. Megvolt, túléltük. A huszadik századi magyar ekphraszisz-ciklusokról írtam (Kassák, Somlyó, Tandori).

Mi és mikor lesz az első kötetmegjelenésed József Attila-díjas szerzőként?

A disszertációmból készült egy tanulmány-/esszékötet, alaposan meghúzva és újraírva a beadott szöveget. Ha minden jól megy, nemsokára a nyomdában lesz. Nem élhetsz odabent, ez a címe, a Fiatal Írók Szövetsége adja ki. Ezzel szinte egy időben a Csimotánál megjelenik az első mesekönyvem, Gúfó és gombák címmel. Hosszabb sorozatot tervezünk a kiadóval és Takács Mari illusztrátorral Gúfóról, a csetlő-botló bagolyfiókáról, most írom nagy erőkkel a második részt. Twin Peaks az óvodás korosztálynak – így gondolok erre a projektre. 

Boldog Zoltán