Irodalmi Jelen

Húsvéthétfői déjávu – Horváth Eszter írásai a Debütben

2016. március. 27. - 18:05

1998-ban születtem Révkomáromban, jelenleg a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának harmadévese vagyok, e szent pillanatban pedig egy vidéki francia lycée-é, ahol három hónapot töltök cserediákként. Korábban a FÉLonline-on illetve a Határvidéken jelentek meg szövegeim, tavaly próza kategóriában hívtak meg Sárvárra, tagja vagyok az újonnan alakult felvidéki Márai Sándor Író Körnek.

Húsvéthétfői déjávu

Horváth Eszter írásai a Debütben

HÉTFŐI PACSULISZAG

Húsvéthétfői déjávum van.

Kitárom az ajtót, ragaszkodom hozzá, nyitva maradjon.

A pacsuli bűze megcsapja orrom.

Tíz évnyi apátlanság telepszik az ablakpárkányokra.

Hétfő van, születésnap.

Az ajtót most már becsukom,

halkan,

higgye, még szívesen várom.

Kérem, állítson be egy

nem tartásdíj-emelést idéző ajándékkal.

A párkányon ott rohad tizenötévnyi gyerekkorom.

Anyám, azt hazudod, hogy tőle van

– máig emlékszem a disney-s párnahuzatra,

sokáig éreztem rajta pacsuliillatát.

Aztán maradt a három telefonszám, amit megadott,

de egyik sem csöngött ki soha.

Szomorúságot már nem ismerek.

Érzékeim tompák.

Úgy mosódik el arca emlékezetemből,

mintha sosem létezett volna a gyerekkori várakozás szomorúsága.

A gyerekkorhoz nincs mi kössön, anyám,

kiváltképp nem a fürdőben terjengő pacsuliszag,

ami más férfiak borotválkozása után rátelepszik a lakásra.

L'ÉCUME DES JOURS

Lélegzem és egzisztálok. Tüdőm lótuszvirág. A szavak beszippantott füstje marja torkom, apró cserepekkel vonja be szám. Félek a kiszáradástól, a másik oldalamra fordulok.

Belegondolok, hogy milyen az önzetlenség. Majd elszippantom a levegő utolsó kortyát előled. Cserépszámban lassan felfő a nyál. Tüdőmön megfeketedik a penészes éj.

DUNKELSCHWARZ

Mióta karomat idegszálgyulladás gyötri a hidegtől, félek, megfázik a többi testrészem is. Őszi pozsonyi délután. Sétára indulok a Fekete harisnyámban, a Városban, amelyről mindig azt hiszem, önmaga paródiája a látszatsokféleségével, belül üresen kongó dunkelschwarz egyhangúságával, míg más város vendégmunkásaiból él, mert Bécs közel van, a lakás, az meg olcsó. A combomban lévő ideg sajogni kezd. Félelmem fekete. Hideg szél fúj, elvész a huzatban a Város álmos vonatállomása, ahol még a menekültek is szlovákul beszélnek hozzám. Mindenségit a nyelvtörvénynek – emlegetik. Inkább felszállok a bécsi vonatra, leszek ott magyar migráns. Fejemre kendőt kötök, sajgó idegeimre vastag feketém húzva én saját hazámban idegen.