Gerevich József: Pisztolylövés az éjszakában, avagy Marat halála

Gerevich József

Pisztolylövés az éjszakában, avagy Marat halála

Edvard Munch és Tulla Larsen

Részlet Gerevich József Teremtő vágyak című kötetéből

Edvard Munch (1863–1944) néhány hasonló témájú, drámai, véres képet festett 1902 és 1907 között. Ezeket a képeket az köti össze, hogy egy kivétellel a képek középpontjában ugyanaz a nőalak áll gyilkosként, míg mellette, ágyon vagy díványon meztelen vagy felöltözött férfialak fekszik holtan, az áldozat. Többségük az oslói Munch Múzeumban található. Az egyik, 1906-ban készült képnek Gyilkos a címe. Ugyancsak ekkor két változatban is megfestette a Marat halálát. Mindkét képen a férfi mellett látható vértócsa a gyilkosság brutális jellegét hangsúlyozza.

Munch önkifejező művész volt. A korszellemnek megfelelően kedvelte az allegóriákat. Bármilyen témát festett, a személyes motívum legtöbb festményén dominál. A képek sorozatjellege is arra enged következtetni, hogy a festő e művein keresztül valamilyen súlyos pszichológiai traumával foglalkozik.

A gyilkosság témáját feldolgozó festményeken ugyanaz a nőalak látható, Tulla Larsen, aki Munch partnere volt 1898–1902 között. Az akkori Norvégia egyik, a kortársak szerint legszebb hajadona harmincéves volt, amikor a harmincnégy éves festővel összeismerkedtek. Gazdag kereskedőcsaládból származott, apja sikeres borkereskedő volt. Tulla barátnői ekkoriban már mind férjhez mentek. A festővel való megismerkedése után úgy érezte, megtalálta azt a férfit, akit keresett. A már nemzetközi tekintélyre szert tett festő közismerten jóképű, vonzó férfi volt. Tullát kortársai érzékeny, szenvedélyes nőnek ismerték, aki Munchban jövendő férjét és gyermekei apját látta. Fellobbanó szerelmük kezdettől aszimmetrikus volt. Egészen más motívumok mozgatták Larsent, mint Munchot. Munch egyáltalán nem forgatta a fejében a házasság gondolatát. Ekkoriban már több súlyos pszichiátriai betegségben szenvedett. Anyja, nővére, majd apja és egyik öccse halála feldolgozhatatlan élményként nehezedett a lelkére. Pánikrohamai voltak (egyik rohama után festette a Sikoly című festményét), és generalizált szorongásos zavar kínozta. Szorongásait alkohollal kezelte, amelynek eredményeként alkoholfüggővé vált. Emiatt már csak nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után volt képes festeni. Az elvonási tüneteinek egyike, a kézremegés megakadályozta kezének koordinált mozgását. Szerencsejáték-szenvedélye miatt (rulettezett) állandó pénzzavarral küszködött. Tulla Larsen – azon túl, hogy hízelgett hiúságának a szép és gazdag nő szerelme – elsősorban anyagi kapaszkodót jelentett számára. Támogatásával ellensúlyozta a rulettasztalon elszenvedett anyagi veszteségeit.

Nemcsak emiatt állt ellen a nő közeledésének. Bár sok szeretője volt korábban, kettő közülük különösen mély nyomokat hagyott benne. Időben az első Milly Thaulow volt, Munch festőbarátja, Frits Thaulow férjezett húga, akit leveleiben csak Mrs. Heibergnek nevezett. Több levele tanúsítja, hogy Milly külseje halott anyjára emlékeztette. A párhuzamot még az is erősítette, hogy az asszony egy orvos felesége volt, ahogy az anyja is – Munch apja is orvos volt. A több évig tartó kapcsolatról Munch később így emlékszik vissza: „Átéltem a szerelem teljes boldogtalanságát, és évekig szinte őrült voltam. Az idegbetegség szörnyű arca felém fordult [. . .] Azután feladtam a reményt, hogy valaha is képes leszek szeretni.” Később is képes volt szeretni, de csaknem tíz évvel később megint egy férjes asszonyba szeretett bele. Igaz, ez az asszony nem mindennapi nő volt, igazi „femme fatale”, a végzet asszonya, Dagny Juel, norvég írónő, aki megismerkedésük évében, 1893-ban, Stanislaw Przybyszewski lengyel író felesége volt. Az asszony Munchkal egyidőben Strindberggel és másokkal is flörtölt, s a testi örömökön kívül a féltékenység ördögével is megajándékozta a festőt, mielőtt szakított volna vele. Fontos képek őrzik ezt a traumatikus élményt: Szeparáció, Madonna, A csók, Kamaszkor, Vámpír, A féltékenység. A Madonna című festményen az asszony egyszerre jelenik meg kurvaként és szent nőként, bravúros festői megoldás eredményeként.

Munch azt hitte, a szigorú keresztény neveltetése alakította ki benne azt az ellenállást a férjes asszonyok iránt, amely miatt végül kudarcot vallott. Tulla Larsen esetében ugyanakkor nem volt szó házasságtörésről. Bár Tulla az első pillanattól egyértelművé tette érzéseit és szándékait, Munch eleinte nem vette elég komolyan a lányt. Majd amikor ráébredt arra, hogy Tulla intenzív, szenvedélyes érzéseit képtelen viszonozni, menekülni kezdett. Leveleiben próbálta fékezni a lány lendületét, kihangsúlyozva, hogy kettejük között elsősorban barátságról van szó. Tullát földön járó életteli nőnek írja le, míg magát kiégett embernek, aki túl van a földi boldogság dimenzióin. Amikor Tulla egyoldalúan bejelentette eljegyzésüket, Munch már nemcsak érzelmei visszafogásával, hanem fizikai értelemben is a menekülés útján volt. Olaszországba utazott, de Tulla követte őt. A férfi tovább menekült Svájcba és Franciaországba. A nő tovább követte. Munch ezt üldözésnek élte meg, és eltűnt Tulla szeme elől. Ekkor festett képein Tulla Larsent csúnya nőnek ábrázolja (Egy nő és két férfi, Sphinx, Önarckép Tulla Larsennel).

Az üldöztetéses élmények – ha más-más okból is – eltávolították őket egymástól. Ezt követően csak szórványosan találkoztak. Munch, visszatérve Norvégiába, viszonyt kezdett egy fiatal színésznővel, Ingse Vibével, akinek életvidámsága, örökös mosolygása jó hatással volt rá, mert éles ellentétben állt Tulla kritikus, folyamatosan elvárásokat állító természetével. Tulla Larsen azonban nem adta fel. Tudott Munch minden lépéséről. Barátai révén. sajátos „kémhálózatot” tartott fenn. Amikor barátai megtudtak valamit a férfiról, telefonon azonnal jelezték Tullának. Eközben széltében-hosszában terjesztette, még Munch családjának is megírta, hogy a festő visszaélt szerelmével, élősködött rajta, gazemberként viselkedett vele.

1902-ben egy nyári napon Tulla egyik barátnője megjelent Munch kertjében, és bizalmasan közölte a festővel, hogy Tulla morfiumot vett be szerelmi bánatában, mert még mindig szereti őt, s bár rosszul van, biztosan jobban lesz, ha Munch meglátogatja. Később egy másik közös ismerős közölte Munchkal, hogy Tulla öngyilkosságra készül. Munch mindkét esetben elhárította a feléje irányuló zsarolásszerű kérést, és nem rohant meglátogatni a nőt. „Két éve nem láttuk egymást – írta egyik levelében. – Ez alatt az idő alatt keményen dolgoztam. Most kezdtem újra élni, elégedett vagyok. Tulla nem képes ezt elviselni.” Végül egy hozzá írt baráti levélnek már nem tudott ellenállni. A levélben az állt, hogy Tulla nagyobb mennyiségű morfiumot vett be, fullad, a pulzusa kihagy, csak Munch képes megmenteni az életét. Munch Tullához sietett.

A Larsen-házban történtekről ellentmondóak az információk. A legvalószínűbb változat szerint már éjjel volt, amikor Munch odaért. A ház tele volt izgatott, ijedt és fontoskodó emberekkel. Többen közülük felkísérték a festőt Tulla emeleti szobájába. A lány az ágyán feküdt mozdulatlanul, mint halott a ravatalon. Az ágy körül gyertyák égtek. A lány vörös haja csillogott a gyertyafényben. Munch megrémült a halál gondolatától. Túl sok halott volt eddig is az életében. Ekkor hirtelen a lány felült az ágyon és felnevetett. Színjáték volt az egész, Munch lépre csalását szolgálta. „Kérlek, vegyél feleségül”, mondta Tulla, és pisztoly csillant a kezében. Más verziók szerint Munchnál volt a pisztoly, de valószínűtlen, hogy fegyverrel ment volna feltámasztani Tullát. Elképzelhető, hogy provokatív megfontolásokból Tulla saját maga felé fordította a fegyvert. Munch odakapott, hogy kiüsse Tulla kezéből, és közben a pisztoly elsült. Munch bal keze mutatóujját találta el. A szoba megtelt füsttel, és vér csordult a padlóra. A lány ekkor csöndben kiment a szobából, majd hozott egy felmosórongyot, és felitatta a vért. Munch könyörögve kérte a lányt, hogy hívjon orvost.

Az orvos műtétet javasolt, és a műtétet végre is hajtották, ahogy erről egy 1902-ben készült kép is tudósít. Az Önarckép a műtőasztalon című festményen egy meztelen férfit látunk, feltehetően Munchot, fekvő helyzetben. A műtőasztal mellett álló három fehér köpenyes alak alkotja azt a sebészcsoportot, akik a műtétet végezték. Ezen a képen is előtérben áll egy nőalak, de részben fehér köpenye, részben a kezében tartott vérrel teli tál jelzi, hogy egy, a festő gyógyításában közreműködő asszisztensnőt látunk, nem véreskezű gyilkost.

Így vált Tullából Charlotte Corday, és így lett Munch halott Marat. Munch soha nem nősült meg. Tulla után egy fontos viszonya alakult ki Eva Mudocci angol hegedűművésszel, aki viszont azonnal szakított a festővel, amikor Munch egyik litográfiáján Evát Salomeként, önmagát Keresztelő Szent Jánosként ábrázolta.

IRODALOM

Hodin, J. P.: Edvard Munch. Thames and Hudson, London, 1973.

Kristó Nagy István: Edvard Munch. Gondolat, Budapest, 1983.

Bischoff U.: Munch. Taschen/Vince, Bonn/ Budapest, 2006.

*** 

Gerevich József: Teremtő vágyak. Művészek és múzsák

Noran Libro Kiadó, Budapest, 2016