Mi a közös George Sand, Emily Brontë, Szabó Magda, Török Sophie, Balla Zsófia, László Noémi, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Egyed Emese vagy Láng Orsolya műveiben;van-e, és ha igen, mitől az a női irodalom? – beszámoló a X. Szárhegyi Írótalálkozóról.

 

 

 

         Női irodalom Gyergyószárhegyen

 

Az idei gyergyószárhegyi írótalálkozó témájától –Nők az irodalomban – női irodalom?– megvallom, kissé idegenkedtem. Erről beszélni rendszerint parttalan vitákat szül, és inkább társadalmi szempontból, mintsem szépirodalmi szövegek szintjén lehet a női irodalom megnevezésnek létjogosultsága. Pályakezdő korom óta ódzkodom a költőnő megnevezéstől, és akkor is kiráz a hideg, ha nőpályatársat költőnőznek, írónőznek le, azt sugallva, hogy a szerző neme valamit hozzáad vagy elvesz a mű értékéből. Az irodalom nem sport, hogy külön női és férfi kategóriában versenyezzenek az alkotók.

Markó Béla a rendezvény megnyitóján találóan fogalmazott ezzel kapcsolatban: nem lát itt költőnőket és írónőket, csak költőket és írókat. Az írótalálkozón elhangzott előadások is ezt írták alá. Az sem mellékes, hogy idén a Csiki László-díjat hölgy vihette haza: Márton Evelin Szalamandrák éjszakája című regénye volt a legszimpatikusabb a zsűri számára, ezzel is jelezvén, hogy az erdélyi irodalom nem kirekesztő a hölgyalkotók irányában.

A festői székely község szülővárosomtól öt kilométerre fekszik, fura érzés a szomszéd faluba menni írótalálkozóra, a megnyitón ismerős arcok vesznek körül, kicsit olyan, mintha egy kolozsvári irodalmi esten lennék vagy az árkosi E-MIL írótáborban, egyszóval otthonos közeg. Az árkosi táborral ellentétben Szárhegyen végre nem másod- vagy harmadmagammal vagyok hölgy a társaságban, a társalgás is színesebb, az uraknak sincsen kedvük a program helyett már kora reggel a pohár fenekére nézni a helyi kiskocsmában.

A székely reggelek elég csípősek, fázom és álmos vagyok, túl korán érkeztem a helyszínre, jó félóra múlva kezdődik csak a program, másnapos tekintetű írótársak jönnek velem szembe, de a szervezők előrelátóak voltak, gondoskodtak kellő mennyiségű kávéról.

A tábort Egyed Péter filozófus, költő, író, Mark Danguly Ervin, a község polgármestere, Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója és Markó Béla költő nyitja meg.

Egyed Péter fontos irodalmi és filozófiai hivatkozásokkal tarkított, ám lényegre törő beszéde kisebb irodalomtörténeti áttekintés fontosabb nőalkotók nevének felvillantásával. A közelmúlt gender-elméleteire utalva elmondja:egyes kutatások azt bizonyítják, a női írásokban az együttérzésre, a konfliktuskezelésre, a rejtjelezésre utaló szavak és fogalmak gyakoribbak. Azokra a hölgyekre, akik írással foglalkoztak a történelem során, számos fontos szerep hárult az irodalom művelése mellett, egyesek közülük írófeleségek voltak, mint Török Sophie, mások a közéletre, politikára is hatással lévő irodalmi szalonokat vezettek, mint George Sand. Magyar vonatozásban érdemes kiemelni Petrőczy Kata Szidónia, Dánielné Mikes Anna vagy a Brechttel és Canettivel jó barátságot ápoló Feldmesser Ibolya nevét.

 

 

Női műnem a líra?

 

Balla Zsófia előadásának egyfajta előszobája is volt a kis felvezető. A kolozsvári születésű, Budapesten élő költő értekező esszéje sok fontos dologra rámutatott. Úgy véli, az irodalom szétválasztása férfi és női szegmensre az amerikai feketék és fehérek szegregációjához hasonló. Fontos elhatárolni, hogy női vagy nőies irodalomról beszélünk-e; előbbi inkább a nők társadalmi helyzetére utal, utóbbi szépirodalmi szempontból vizsgálható, és szerzői lehetnek férfiak is.

Manapság már a nő alkotókat is ugyanúgy publikálják, mint férfi társaikat, ilyen szempontból nincsenek előnytelen helyzetben.  Az elégedetlenség, a mellőzöttség érzése inkább írói attitűd, mintsem női jellemvonás, elég csak fellapoznunk közismert férfi íróink naplóit.

Egyes korábbi kutatások szerint a nők jól verselnek, kiváló esztéták, de képtelenek jó prózát vagy drámát letenni az asztalra. Eszerint tehát a líra női műnem, a nők lelki alkatuknál, érzékenységüknél fogva könnyebben fejezik ki magukat versben.  Az elméletnek azonban több hiányossága van, hiszen a magyar irodalom valóban jeleskedik jó nő-költőkben, de nehezen lehetne azt mondani, hogy ezek az alkotók érzékenyebbek József Attilánál vagy Pilinszkynél.

A líra igényes és zárt műfaj, sokak szerint a zene mellett a művészetek sarokköve, sok fantázia, nagy mesterségbeli tudás és erős szabadságvágy kell hozzá, nehéz, kilátástalan élethelyzetben is meg tud szólalni. Ezzel szemben a próza anyagi és szellemi függetlenséget igényel, ezzel magyarázható többek között, hogy korábban kevesebb nő írt prózát.

A 19. század végétől viszont egyre több női prózaíró tűnik fel, magyar vonatkozásban Kádár Erzsébet novelláit, világirodalomi színtéren Virginia Woolfot érdemes kiemelni. A jelenkori magyar irodalomban több jelentős női prózaíróval számolhatunk.

A nők által írt irodalom célközönsége nem föltételen nőkből áll, sőt, lehetséges, hogy a nőket férfiak olvassák többen, a férfiakat pedig a nők. Az újkor nagy regényírói, mint Balzac, Dickens vagy Dumas művei egyértelműen a nők körében voltak népszerűbbek. Ha a nőies írásmódot szeretnénk meghatározni, a stílusjegyek alapján Virginia Woolf hömpölygő, asszociatív, aszimmetrikus beszédmódja szembeállítható Tolsztoj geometrikus regényeivel.  Kreálhatunk elméleteket annak kapcsán, hogy a női írásmód érzékenyebb, érzelemgazdagabb, jobban figyel az érzékeltetésre, a részletekre, míg a férfi írásmód szikár, távolságtartó, de rögtön ellenpéldaként hozható föl József Attila, Rilke, Márquez, akik eszerint női alkatú alkotók volnának. Nagy bajban lennénk Oscar Wilde, Kavafisz, Galgóczi Erzsébetet alkotásainak besorolásakor.

Kompetens, hiteles mű írásához nem nőnek vagy férfinak kell lenni, hanem jó írónak. A női és férfi alakok hiteles ábrázolásmódja sem  a nemiségen, hanem a hozzáértésen, műveltségen és tehetségen múlik. Szabó Magdának kiváló férfialakjai vannak, Flaubert meg mesteri nőrajzoló volt.

A női irodalom elfogadhatóbb fogalom, ha a női alkotók társadalmi helyzetét értjük alatta, de a társadalmi hierarchia, az esélyegyenlőség nem lehet az irodalmi mű fokmérője. A női lét viszontagsága nem helyettesíthető a tehetséggel. A gender-divat folytán sajnos több kiadó és lap felkarol olyan nő alkotókat, akik nem többek, mint műkedvelők, sem mesterségbeli tudásuk, sem tehetségük nem elegendő a jó irodalmi műhöz.

A középszerű „műanyagszerzők”, akik jó reklámmal sok olvasót megszólítanak, visszahúzzák a minőségi irodalmat.

Az is kétségtelen, hogy felolvasásokon, díjak odaítélésénél gyakran a férfiak részesülnek előnyben akkor is, ha ugyanolyan kvalitásokról, tehetségekről van szó. Nem így vagyunk szocializálva, a mellőzés nem tudatos, de szándékos, és a nők is előszeretettel művelik.

A jó irodalom, akárki írja, olyan, mint a fű, nem lehet eltaposni, fölrepeszti az aszfaltot, eufóriát okoz, ez az egyetlen ártalmatlan kábítószer. Izgágaság nélkül elfogadni személyiségünket és kivívni az írás lehetőségét, elviselni a nemünket alázat és gőg nélkül, csak lenni, csak írni – ez lenne a kortárs női alkotók dolga Balla Zsófia szerint.

 

Férfivilág az irodalmi lapoknál

 

Selyem Zsuzsa szépirodalommal válaszolt arra, hogy milyen lehet egy mű női megközelítése. Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című versének nőszereplőjét rajzolta meg.

A megrázó történet és érzékletes szereplőábrázolás arra mutat rá, hogy az emberi test, akár egy hajléktalan prostituálté, nem lehet a bemocskolás eszköze. Selyem Zsuzsa novellája jó példa arra, hogy női prózairodalom semmivel sem marad alatta a férfi alkotótársak írásainak, és az irodalom maga sokszor jobb válasz az irodalomelméleti kérdésekre, mint a tudományos megközelítés.

Kozma Mária előadásában elmesélte első találkozását Kányádi Sándorral és Fodor Sándorral a Napsugár szerkesztőségében, akik úgy biztatták, amikor első írásait megmutatta nekik, hogy az irodalom férfimunka.  Ezzel arra akartak utalni, hogy kemény munka, de egyértelműen benne volt az is, hogy ez nem a szebbik nemnek való mesterség.

Az 1960–70-es években férfivilág uralkodott az irodalomban, a lapoknál, kiadóknál zömében férfi szerkesztők voltak, a Dolgozó nők Kedves Bori levelezőrovatát  (ma már fura, de) Lászlóffy Csaba vezette. A fiatal hölgy alkotókra inkább mint kezdő múzsákra, semmint kezdő íróként tekintettek a szerkesztők.  A folyóiratok és kiadók szerkesztőségeiben ma is inkább férfiak dolgoznak, persze akad kivétel.

 

Női alkotók a régi magyar irodalomban

 

Rövid cigaretta- és kávészünet után Egyed Emesével Demeter Zsuzsa beszélgetett a régi magyar irodalom jeles női alkotóiról.

Szó volt Újfalvy Krisztina verses levelezéséről és Bethlen Zsuzsanna kéziratairól, amelyekhez a nagy nyilvánosság, a nem bölcsész olvasó kevésbé fér hozzá, pedig szélesebb körben való terjesztésük jót tenne a régi magyar nők művelte irodalom népszerűsítésének.

Egyed Emese és Demeter Zsuzsa mind a kortárs, mind pedig a klasszikus női íróknak különös figyelmet szentel. Demeter Kinde Annamária életművéből készül monográfiát írni. A régi magyar irodalomban sok a fehér folt, a bölcsészeknek kiváló kutatási terep. Kérdéses, hogy Fanni hagyományait valóban Kármán József írta-e, bizonyos források német szerzőt feltételeznek, ugyanez a kérdés felvetődik Petrőczy Kata Szidóniánál is.

A kis irodalomtörténeti séta után egy izgalmas mitológiai hőssel, Briszéisszel ismerkedtünk meg, aki Egyed Emese alakmása, az ő bőrébe bújva mesél. A költő könyvtáráról is szó esett, Demeter Zsuzsa szerint ugyanis az ember könyvtára egyfajta önarckép.  A könyvtáram lassan kiszorít a saját lakásomból – jegyezte meg nevetve –, a klasszikus és modern irodalom, színházi könyvek és rengeteg fordítás egyaránt helyet kapnak benne. A költő számára a régi magyar nyelv olyan, mint a levegő. Úgy véli, tanulmányok révén, bármilyen jók legyenek, nem lehet a nyelv ragyogásait megmutatni.

 

 

Az emlékezés metafizikája

 

Ebéd után két fiatal alkotó beszélgetésébe kapcsolódhattunk be. Adorjáni Anna kérdezte Láng Orsolyát Tejszobor című kötetéről, művészetek közötti átjárhatóságról, szerepekről, a dolgok egy- és különneműségéről, az emlékezés metafizikájáról. Láng Orsolya vizuális típus, képekben emlékezik, a történeteket is képek által jegyzi meg, néha szerepek mögül beszél ki, mert az kényelmesebb, a könyv egyik fejezetében például öregek perspektívájából látatja a gyerekkort.

Szereti lehántani a rétegeket a dolgokról, a szerelmi viszony görbéjét is így írja le a kezdeti fellángolástól a végső elidegenedésig. Nincs abszolút látás, az igazság relatív, a szeretet egyben gyűlölet, a hit hitetlenség, és az embert a legközelebbi barátja vagy a szerelme teszi magányossá, ha eltávolodik tőle – többek között ezekkel a témákkal is találkozik az olvasó a Tejszoborban. Láng Orsolyát írás közben nem foglalkoztatják a nemek, nincs különösebb jelentősége, hogy nőként ír-e, úgy véli, az emberben egyszerre több nem is jelen lehet.

 A Tejszoborról szóló recenziónkat itt olvashatja:

http://www.irodalmijelen.hu/2016-jan-29-1957/konyv-selyembol

 

 

Női irodalom az, amit a nők nagyra tartanak

 

A program délutáni részében Pieldner Judit tanulmányát hallgathattuk meg Balla Zsófia A nyár barlangja, Egyed Emese Szabító versek és László Noémi Papírhajó című köteteiről.

Sántha Attila a női irodalom problematikáját az erdélyi irodalom fogalmának létjogosultságával állította párhuzamba. A költő meglátása szerint külön erdélyi irodalom nincs, mivel az erdélyi író közös jellemzőit nehezen tudnánk meghatározni, a ’székely irodalom’ szublimálás viszont helytálló. Létét a másfajta észjárással lehetne bizonyítani, miszerint mindig a görbe utat, a kacskaringókat választja ez a nép, ekképp írói is csavaros észjárásúak. Ha Rejtőre gondolunk, akkor akár ő is beillik a székely irodalomba – tehát ennek az érvnek is vannak sebezhető pontjai.

Sántha úgy véli, hogy nem egyetlen, hanem több irodalmi kánon létezik, mindenik más-más alkotót tart nagyra. Erdélyen belül is több ilyen kánon van, s mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága, egyeseknek Kovács András Ferenc, másoknak Orbán János Dénes költészete tetszik jobban. 

A női irodalom az, amit a nők nagyra tartanak – és ez is lehet egy külön kánon.

Sántha néhány versében tulajdonképpen édesanyja elmondásait jegyezte le, ilyen értelemben ez is női irodalom, hiszen alkotója egy idős hölgy. A női észjárás titokzatos, sejtelmes, a maga belső logikája szerint működik, és az előadót ez különösképp foglalkoztatja.

 

 

„Ahogyan élek, az a hazám”

 

A következőkben Balla Zsófia és Egyed Emese beszélgetésébe kapcsolódhattunk be, amely a verseskötetek illusztrációira, illetve képekre írt versekre tért ki, majd a zene és irodalom kapcsolatát kibontva Balla Zsófia Babits Gólyakalifa című műve nyomán írt operalibrettójáról is megtudtunk néhány érdekes információt.

Balla Zsófia A nyár barlangja és A harmadik történet című verseskötetéből, valamint legújabb verseiből olvasott föl néhány reprezentatív művet. A szép fegyverkovácsné elköszön a régi fiúktól című balladájában a villoni erotikát lopja vissza a kortárs irodalomba, Az időhúzás balladájában pedig az emlékezés metafizikájára építkezik.

„Ahogyan élek, az a hazám” – idézte Egyed Emese a költő emblematikus sorait az Ahogyan élek című versből, hiszen a Kolozsvár és Budapest közötti útkeresés, otthon és otthontalanság érzése számos versét áthatja. Negyvennégy évesen költözött a magyar fővárosba, kezdetben úgy gondolta, hogy kétlaki életet fog élni, de ez kivitelezhetetlen lett volna, és nem csak anyagi szempontból.

Nagy kérdés, hogy a magyar kultúra befogadó kultúra maradt-e, az irodalmi közegről sajnos ez nem mondható el. A költő szerencsés ugyan, hiszen elismerték költészetének értékét az anyaországban is, de az a jellemzőbb, hogy számon tartják, honnan jött az ember. Ha idegen országba érkezünk, múlt nélküli emberek vagyunk.

Balla Zsófia pályakezdése is rendkívüli, első kötete 19 évesen jelent meg, akkoriban ritkaság volt ilyen korán debütálni,női költőként még inkább. Korábbi köteteit sajnos Magyarországon kevésbé ismerik az olvasói, a legújabbakat erdélyiek szerzik be nehezen, ezen az újdonsült DIA-tagság változtathat.

A költő mesélt a Báthori Csabával közös Versközelítés kezdeményezésről, amely azt szeretné megmutatni az érdeklődőknek, miért is szép egy vers, mi a kunszt a költészetben.  A Stúdió K Színházban megrendezett esteken, amelyekre laikusok és szakmabeliek egyaránt eljárnak, három  verset elemeznek, egy klasszikusat, egy közelmúltban elhunyt költő művét és egy kortárs lírikus szerzeményét.

 

 

A bennem lakó gyermeket írom meg

 

László Noémit gyerekverseiről, a pályakezdés éveiről és Föld című legújabb verseskötetéről Karácsonyi Zsolt kérdezte.

A fiatalabb költőnemzedék valószínűleg nem is sejti, hogy az E-MIL volt elnök asszonya, az Álljunk meg egy szóra estek komoly moderátora férfiakat meghazudtoló bátorsággal "vágta szájon" Hümért az 1995-ös Előretolt Helyőrség lapszám vezércikkében, sőt még a transzközép szerzőtársairól is kertelés nélkül írt nem túl pozitív könyvkritikát.

László Noémi közismert gyerekverseiről is, ám pályatársaival ellentétben gyereklírát nem akkor kezdett el írni, amikor megszületett a kislánya, hanem mindig is munkált benne az örök gyermek. Ezt a gyermeket írja meg például a Feketeleves című kötetében is.

Vallja, hogy a női irodalom behatárolás árt az irodalomnak, nőiesebb stílusú versek szerzője lehet férfi, és fordítva. Legutóbbi kötete, a Föld a költő szerint női szemszögből tárgyalja a szerelmet, a lét-nemlét kérdését, tulajdonképpen ez a legnőibb kötete.

Utolsóként Vida Gábor és Márton Evelin négykezesét hallgattuk meg, amely a legjobb válasz volt arra, hogy nincs különbség a nő és a férfi által írt művek között. A két író egymás szövegét olvasta fel, a hallgatóság mit sem vett észre a játékos szerepcseréből.

 

  Márton Eveliné az idei Csiki László-díj

 

 

A tábor zárónapján Márton Evelin vette át a Csiki László-díjat, amelyért az elmúlt három évben megjelent új erdélyi könyvek szerzői versenyeztek, egyebek mellett Láng Orsolya, Horváth Benji és Szabó Róbert Csaba kötetei. Az előző évek díjazottjai Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt és Szabó Róbert Csaba.

Zárásképp Adorjáni Anna, Balla Zsófia, Egyed Emese, László Noémi, Láng Orsolya, Márton Evelin,  Tamás Kincső és Varga Melinda olvastak fel műveikből.

 

 

Szöveg: Varga Melinda

Fotók: Fodor Enikő és Varga Melinda