Latens, no. II. – XXIII. rész – Nagy Zopán regényrészlete
Szent Rókus, a pestisből kigyógyultak védőszentjének egyik XV. századi ábrázolását tüzetesebben átnézve olasz kutatók arra jutottak, hogy a francia zarándok combjából előbukkanó élőlény egy Guinea-féreg, amely a dracunculiasis nevű parazitás fertőzést terjeszti. Mint állítják, a Kr. e. 1550 óta ismert betegség legkorábbi megjelenítésről lehet szó, nem pedig egy gennyes sebről.
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
Gyoma – Gyoma állomás, II. fejezet
Bárdos Bandi (a hentessegéd) rövid és igaz története következik. Nyolc-tíz éve történt, az utcánk végében. Bandi egy tavaszi délután átment az asszonyhoz, elhozta a két gyereket, majd a nagymamára bízta őket, motyogván: neki fontos dolga akadt. Nagy, ütött-kopott, telepakolt, barna sertésbőr iskolástáskával ment vissza az asszonyhoz, akit szeretett volna visszakapni, visszacsalogatni magához. A táskából akár finomságok, malac- és marhaságok kipárolgása is szűrődhetett… A visszahívás most, sokadik alkalommal sem sikerült, az asszony nemet mondott, és ekkor Bandi, ez a tohonya hústorony, ez a szellemileg kissé elmaradott, hallgatag, harminc év körüli félnótás, távozást imitálva visszalépett. A táskával, fordulatból úgy ütötte arcon a fiatalasszonyt, hogy az, a konyhaasztalnak esve, össze is törte homlokát.
Bandi az asztalra fektette, otthonkáját széttépte, próbálta megerőszakolni, még utoljára magáévá tenni az ájult (vagy már halott) testet, vaskos-bütykös ujjaival tágította, ormótlan tenyerével egyre eszelősebben matatott benne, de az erekció elmaradt… Dührohamot kapott, az eszméletvesztett nő gyomrát öklözte, köldöke körül kiharapott belőle egy jókora darabot, vérző alsó ajkát is foggal tépte ki, fejét roncsolttá zúzta… Most az asszonnyal bármit megtehet, amit életében az nem engedett – gondolt Bandi, aztán a hulla véres, kitágított szájába vizelt (ahogy pornófilmekben láthatta), de más nem jutott eszébe… Aztán mégis: a nő bal szemét kinyomta, a másikat késsel vágta ki, hogy emlékbe eltegye a mindig is csodált „mesekék” szemet…
Majd kissé lehiggadva: elővette a bárdokat, henteskéseket, melyeket a bátyja boltjából lopott el. Volt feleségét feldarabolta, kisebb részekre osztotta, csomagolópapírokba tekerte, melyekre hentesceruzával a testrészek neveit véste, olvashatatlanul… A nő kocsijával a Hármas-Körös szabad strandjához hajtott – és a gátról a folyóba engedte a járművet. Ám, előtte: a tetemdarabokat az asszony hátsó udvarában, a disznótrágyában rejtette el. Néhány nap múlva már le is letartóztatták… A börtönben állítólag „speciális ellátást” kapott, miközben a skizofrén, a fogyatékos és egyéb definíciók is felmerültek vele kapcsolatban. Bandi anyja is csendes őrült volt, miként annak fia és fiú unokája is örökölhetett egy-egy adagot…
Bandiék fia évekig kereste az anyját. A folyóban úszott, merült, vagy a parton bolyongott egész nap, majd 18 évesen (a történet leírása előtti napokban) a Vashídon átszáguldó vonat elé vetette magát… Nővére, miután nem akarták alkalmazni a hentesboltban, a kisváros lepusztult bárjában dolgozott, árut pakolt, rekeszeket, hordókat cipelt, takarított – és még a rúdtáncot is kipróbálta, de előnytelen (elhízott és esetlen) kinézete miatt többször is megalázták. Később (váratlan fordulat) elvégezte a Szociális Munkás szakot egy Főiskolán, és problémás gyerekekkel foglalkozik…
A leíró ikertestvére a fönti részeket (éppen most) Robertának és Lorettának, a pultos ikreknek olvassa, akik ma egyszerre vannak beosztva, és akik, nagyon fiatalon, szintén a gyilkosság helyszínéhez közel laktak – igen, az Elme utcában…
---
Huligán szerkó, puritán szervó… A régi nagy vagány (a kigyúrt Bruce Willis-hasonmás), az egykori Harley Davidsonos most züllötten, koszosan köszön rám a Vadász kocsmából kitámolyogva, majd kiszuperált kék Trabantba ül (zuhan) be…
Három, hangosbemondóval ellátott autó is járja az utcákat – és (a hallgató idegállapotától függően:) nevetségesen, borzasztóan, érthetetlenül recsegve, cigány asszonyosan, erőszakosan… rikácsolnak szimultánban:
– Halló, halló figyelem! Előnevelt csirkét árulok. Sárga, kendermagos, fehér. Halló, halló… – Figyelem, figyelem, asszonyok! Megérkezett a tollfelvásárló! Libatollat, kacsatollat, mindenféle tollat felvásárolok. Párnákat, hagyatéktollakat! Tessék szólni vagy kézzel inteni, és itt, helyben, az autónál átvételre kerül sor! Figyelem…
Méretes (ember-nagyságú) Fehér Fésű Fekszik a Fő utcán, a STOP kiskocsmával át-ellenben. Fodros Fodrászat – olvasható a cirádás cégéren.
ANCK-SU-NAMUN. – Fluoreszkáló felirat a Vadász kocsmával szemben, a tüdő-lilás-rózsaszínben pompázó nagypolgári házon, ami a giccses felújítás óta (4-5 éve) folyamatosan zárva tart. Magas kőkerítés, ezüstös, fröccsöntött „kőoroszlánok”, figyelő kamerák… A szóbeszéd szerint egy luxuslebuj lehet! – Zokni-pú szívók gyülekezete (ez tűnik az eddigi leghumorosabb „táj-szólásnak”), arab kurvákat kúró politikusok, narkós-köcsög migránsok, pénzmosoda, szex-masszázs… – Időnként efféle magasztos vélemények szűrődnek ki a két szomszédos kocsmából (igen, a nép hangja eléggé kiszámítható), ám valójában az évek alatt: ott még egyetlen embert sem láttak…
*
A padlásszobából, az egész napos tervezgetéshez a következő gyűjtemény szól: Ludwig van Beethoven: Complete String Quartets, 16 String Quartets (Ensemble: Quartetto Italiano), időtartama: 9 óra, 3 perc, 34 másodperc.
A leíró a reggeli kávék mellé tudományos értekezéseket, badarság-híreket és egyebeket is olvas. Emeljünk ki egy mai cikket. A főcím így hangzik:
Mégsem genny csordul ki Szent Rókus combjából az oltárképen, hanem egy féreg mászik elő!
Szent Rókus, a pestisből kigyógyultak védőszentjének egyik XV. századi ábrázolását tüzetesebben átnézve olasz kutatók arra jutottak, hogy a francia zarándok combjából előbukkanó élőlény egy Guinea-féreg, amely a dracunculiasis nevű parazitás fertőzést terjeszti. Mint állítják, a Kr. e. 1550 óta ismert betegség legkorábbi megjelenítésről lehet szó, nem pedig egy gennyes sebről.
A dracunculiasis (szószerinti fordítása: kis sárkányok okozta megpróbáltatás) nevű fertőzéses megbetegedést a Guinea-féreg (Dracunculus medinensis) okozza, miután a féreg lárvája által megfertőzött vízibolha az ivóvízzel az ember szervezetébe kerül. A csupán ritkán halálos, ám igen kellemetlen fertőzés során az egy-két milliméteres féreg akár 60-100 centiméteresre is megnőhet, rendszerint az alsó végtagokon képződő hólyagban, ahonnan egy idő után a bőrön keresztül előtör. A csupán emberre veszélyes, egy éven át teljesen tünetmentes betegség ma már csak néhány afrikai államban, úgymint Csádban, Dél-Szudánban, Etiópiában vagy Maliban bukkan fel.
A kimondottan fájdalmas, égető érzést, amely során a féreg előtör az áldozat lábából, rendszerint úgy enyhítették, hogy a testrészt vízbe mártották, ám ezzel lehetőséget adtak a féregnek, hogy a lárváit lerakja. A Journal of Infection nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dél-itáliai Bari város Pinacoteca di Brera nevű galériájában látható, XV. századi oltárképen is az a jelenet játszódik le, amikor a féreg, áttörve a bőrt, kimászik az emberből.
A késő gótikus festmény azon művek egyik ritka példája, amelyeken a XIV. században élt francia zarándok, Szent Rókus ferences rendi szerzetes látható, akit a pestisből kigyógyult személyek védőszentjeként tisztelnek, minthogy maga is megmenekült a fekete halál karmai közül. „A szakállasként ábrázolt Szent Rókus bal combjának felső részén valóban látható egyfajta göb, amelyből előtör a féreg” – mondta a Live Science-nek Raffaele Gaeta paleopatológus, a Pisai Egyetem munkatársa. Hozzátette: a szentet gyakran ábrázolták betegen, a művészettörténészek erről az oltárképről pedig sokáig úgy gondolták, hogy a combjától majdnem a térdéig leérő, fehér színű elem egy sebből lecsorgó gennycsepp.
„Mi azonban úgy véljük, hogy a festmény által megjelenített sebből az ókor óta ismert dracunculiasist terjesztő féreg bukkan elő” – írták a tanulmányukban a szerzők, Gaeta mellett Fabrizio Bruschi és Valentina Giuffra. Az Ószövetségben is megemlített betegséget elsőként a Kr. e. 1550 körül íródott egyiptomi Ebers-papirusz nevezte meg, amely szerint a legjobb módszer a féreg eltávolítására, ha egy bot köré tekerve óvatosan kihúzzuk a lábból. Egyébként ezt a faék egyszerűségű módszert alkalmazzák a mai napig.
Az 1970-es években egy ilyen féreg maradványaira bukkantak egy háromezer éves egyiptomi múmiában is. A parazitológusok szerint a Közel-Keleten a zsidók kivonulása korában terjedhetett el a fertőzés, egyes vélemények szerint, mikor a Bibliában arról esik szó, hogy a kevés étel és ivóvíz, valamint a hosszas vándorlás miatt zúgolódni kezdő zsidókra „tüzes kígyókat” küldött az Úr, elképzelhető, hogy azok Guinea-férgek lehettek, bár az ő „marásuk” nem halálos, ám valóban égető érzésű. A Guinea-féreg elnevezést egyébként az európai hajósok a XVII. században ragasztották rá a férgekre, mikor a nyugat-afrikai Guinea partvidékén hajózva egyre gyakrabban találkoztak velük.
Habár a középkor végén Itáliában még nem dokumentálták, a számunkra ismeretlen festő észrevehette a különleges sebhelyet és azok „lakóit” azon zarándokok lábain, akik keletről érkezhettek Bariba, amely akkoriban igen fontos kikötője volt a Közel-Kelet, egészen pontosan a Szíria és Palesztina felé irányuló hajóforgalomnak.
A Jimmy Carter által alapított Carter Center jótékonysági szervezet által elindított kampány eredményeképpen a dracunculiasis lehet a második „emberi betegség” a himlő után, amely végleg eltűnhet a Föld színéről.
*
A leíró egy másik reggel különös rádióadót talál. Hírek helyett hét óra hét perctől a műsorvezető hölgy rekedt, öblös, majd magas madárhangon, mondhatni komikusan: neveket sorol a magyar szabadkőművesek listájáról:
Apraxin Júlia (1828–1917), színésznő, író; Aranka György (1737–1817), az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója; Auer Miklós (1903–1979), vegyész, numizmatikus, a szabadkőműves relikviák gyűjtője; Bánki Donát (1859–1922), feltaláló; Bárdos Artúr (1882–1974), rendező, intendáns, szakíró; Banda Ede (1917–2004); gordonkaművész, Bedeus Joakim (1746–1810), erdélyi tartományi főbiztos, belső titkos tanácsos; Beke Manó (1862–1946), matematikus; Benedek Elek (1859–1929), író; Benedek Marcell (1885–1969), író; Beregi Oszkár (1876–1965), színész; Berény Róbert (1887–1953), festő; Bernáth Aurél (1895–1982), festő; Buchinger Manó, képviselő; Cornides Dániel, történetíró; Czakó Ambró, református lelkész; Csáth Géza, író; Endrődi Sándor, költő; Esterházy Ferenc, főkancellár; Esterházy Nepomuki János, a kormányzó tanács tagja; Esterházy Miklós József, tábornagy, a fertődi kastély építtetője; Ferencz József, unitárius püspök; Ferenczy Béni, szobrász; Fessler Ignác Aurél, ev. püspök, a m. tud. akadémia külföldi levelező tagja; Földi János, természettudós; Frankel Leó, bankhivatalnok; Gundel János, vendéglős; Hajós Alfréd, építész, olimpiai bajnok; Hatvany Lajos, irodalomtörténész; Hausbrunner Vilmos, rabbi képző tanár; Ignotus (Veigelsberg Hugó), író, szerkesztő; Józan Miklós, unitárius püspök; Kassák Lajos, költő, festőművész; Kazinczy Ferenc, író, nyelvújító; Löffler Béla, építész; Mechwart András, gépészmérnök; Neuschloss Miksa; Neuschloss Ödön; Neuschloss Simon; Neuschloss Tódor…
A leíró, miután kihúzta a készüléket, kiül a kertbe (a madárének-hangzástan sűrűjébe), és átgondolja, miképpen írhatná meg a szülőhelyével kapcsolatos, lényegesebbnek gondolt – és az ikertestvére által elbeszélt – történeteket.
Gyoma–Gyoma állomás!
