Zöld vers a ligetben – Arany János költeményei
Zöld vers a ligetben
Arany János költeményei
Vágy
Vágytam, Juliskám, lakni hozzád,
Számlálgatám az évek hosszát...
Számlálgatám az évek hosszát...
Nőmhöz
Ezernyolcszázharminckilenc -
Irtuk már e levelet;
Harminc éves, Julim édes!
Lelki frigyem teveled.
Irtuk már e levelet;
Harminc éves, Julim édes!
Lelki frigyem teveled.
Ifju voltál, ifju voltam,
Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
Illő pár a föld-tekén.
..............................
Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
Illő pár a föld-tekén.
..............................
(Karlsbad, 1869. júl. 12.)
Áj-váj
Vagy a tüdő, vagy a máj,
Vagy a szív, de az a táj!
Érzem, szorul, feszül, fáj.
Ettől csappan meg a háj:
Ez mondja majd nekem: állj!
Hanem panaszt ne ejts, száj!
Az élet úgy se volt báj,
Meghalni jobb, ha - muszáj!
Vagy a szív, de az a táj!
Érzem, szorul, feszül, fáj.
Ettől csappan meg a háj:
Ez mondja majd nekem: állj!
Hanem panaszt ne ejts, száj!
Az élet úgy se volt báj,
Meghalni jobb, ha - muszáj!
(1866 után)
Búcsú a fürdőtől
Isten veled Karlsbad szép tája! -
Örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje-mája; -
Igy végződik a földi pálya.
Alás'szolgája!
Örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje-mája; -
Igy végződik a földi pálya.
Alás'szolgája!
(1869)
Alunni
Alunni és álmodni kell:
Felét az ember életének
Deliriumban tölti el!
Felét az ember életének
Deliriumban tölti el!
(1869)
Zöld vers a ligetben
Azt hittem a télen, hogy fűbe harapok:
De látom, ez egyszer tán még fűre kapok.
De látom, ez egyszer tán még fűre kapok.
(1870 ápr. 2)
Az „üstökös”- nek
Zengi epigrammád a fényt, melyet a görög ellen
Olcsón puffogató szónak a honra derít;
Forgatom én nappal görög íróm' s forgatom éjjel;
Vénségemre be nagy lelki homályba esém!
Olcsón puffogató szónak a honra derít;
Forgatom én nappal görög íróm' s forgatom éjjel;
Vénségemre be nagy lelki homályba esém!
(1871 dec. 24)
Egy kis hypochondria
Meddő napok! üres lapok!
Kezdet elég: de semmi vég.
Lesz-e idő valaha még,
Melyben erőt s kedvet kapok?
Kezdet elég: de semmi vég.
Lesz-e idő valaha még,
Melyben erőt s kedvet kapok?
Mi az erő? Önbizalom!
Kedvet s hevet a munka ád:
Folyó víznek nincs semmi gát,
Halál tesped álló tavon.
Kedvet s hevet a munka ád:
Folyó víznek nincs semmi gát,
Halál tesped álló tavon.
Nézd a napot: bár alkonyul,
Képén vidor az estbibor...
Ha! infámis rossz kerti bor!
Az ember még kijózanul!
Képén vidor az estbibor...
Ha! infámis rossz kerti bor!
Az ember még kijózanul!
(1854)
A kincskeresők
Elbeszélés
Ki nem szeretne pénzt sokat,
Öreg tallért, huszasokat?
Ki mondaná, hogy már elég,
Ha úgy elébe öntenék?
Neked, Pál, van: s többet kivánsz,
Kerek számból csorbát csinálsz;
Neked Péter nincs: de ha volna!...
Mint makkal az
Éhes malac
Szeretsz legalább álmodni róla.
De az álom csalárd büvész,
Vele ugyan nem sokra méssz:
Némelykor ad pénzt, eleget,
S találsz utóbb patkószeget,
Vagy markodból
Öreg tallért, huszasokat?
Ki mondaná, hogy már elég,
Ha úgy elébe öntenék?
Neked, Pál, van: s többet kivánsz,
Kerek számból csorbát csinálsz;
Neked Péter nincs: de ha volna!...
Mint makkal az
Éhes malac
Szeretsz legalább álmodni róla.
De az álom csalárd büvész,
Vele ugyan nem sokra méssz:
Némelykor ad pénzt, eleget,
S találsz utóbb patkószeget,
Vagy markodból
(1854 körül)
A kincstalálók
Hol volt, hol nem? három ember,
Éhes, rongyos, mind a három,
Munka-tenni egyik sem szer,
De henyélni, télen, nyáron.
Vagy, dologra ha kimentek,
Ez azért lőn, hogy pihentek
A nagy lusta heveréstől,
Borivástól, dőzsöléstől;
Uj erőt és új költséget
Gyüjtve, új tivornya végett.
S minthogy ebnek eb a társa,
Megtalálja zsák a foltját:
Ők is, rálelvén egymásra,
Megszerették egymás módját.
A barátság, mint a burján,
Az ebszőlő, a bojtorján,
Szivökben eggyé fonódott,
Semmi vészben el nem oldott;
Kivévén,...
Éhes, rongyos, mind a három,
Munka-tenni egyik sem szer,
De henyélni, télen, nyáron.
Vagy, dologra ha kimentek,
Ez azért lőn, hogy pihentek
A nagy lusta heveréstől,
Borivástól, dőzsöléstől;
Uj erőt és új költséget
Gyüjtve, új tivornya végett.
S minthogy ebnek eb a társa,
Megtalálja zsák a foltját:
Ők is, rálelvén egymásra,
Megszerették egymás módját.
A barátság, mint a burján,
Az ebszőlő, a bojtorján,
Szivökben eggyé fonódott,
Semmi vészben el nem oldott;
Kivévén,...
(1854 körül)
