Irodalmi Jelen

Czapp Enikő: Sylvester János, a korán jött magyar géniusz

2017. december. 16. - 10:30

Czapp Enikő

Sylvester János, a korán jött magyar géniusz

Jelen írásomban abba az egész világot átformáló, eszmei, vallási, kulturális és gazdasági megújulást hozó XVI. századba kalauzolom az olvasót, amelyet a reformáció korának nevezünk. Teszem ezt laikusként, mint a Sylvester János Protestáns Gimnázium tanára, hogy bemutassam névadónkat, a kevésbé ismert „magyar géniuszt”.

Ki volt ő? Egy kissé összeférhetetlen, ám végtelen tehetséggel megáldott humanista tudós. Nem véletlenül használom a kifejezést. Sylvester gondolatvilágára ugyanis meghatározóan hatott a humanizmus eszmerendszere, illetve az erasmusi tudósideál, és bár történt kísérlet vallási hovatartozásának tisztázására, de életrajzának egyik máig eldöntetlen kérdése épp a felekezetiség – azaz, hogy milyen hitű is volt tulajdonképpen. Vajon áttért-e a protestáns hitre, és ha igen, annak melyik ágára (lutheránus, kálvini)? Ha nem, hogyhogy épp ő nem, akinek a nevéhez az Újszövetség első teljes, korszerű, tudományos kritikát kiálló fordítása kapcsolódik?

Sylvester a szamosháti Szinérváralján született, 1504 körül. Innen hozta magával azt a jellegzetes, í-ző nyelvjárást, amely később, az Újszövetség-fordításban megjelenik. Családneve feltételezhetően Erdősi volt, de a kor bevett szokása szerint felnőttként Sylvesterre latinosította (a latin ’silva’ – erdő szóból), hogy neve a külföldi útjai során is érthető legyen. Kisnemesi családban született, ahol értéknek számított a műveltség, és a mohácsi vész évében (1526), Krakkóban kezdte meg tanulmányait. Tanára, a korábban Kassán tanító Cox Lénárd hatására megismerkedett a korszak szellemi óriásának, Rotterdami Erasmusnak a műveivel és gondolataival¹. Itt sajátította el a Biblia fordításához nélkülözhetetlen három szent nyelvet is (héber, ógörög, latin) – mégpedig mesteri fokon! Bartók István² szerint Európa héber- és görögprofesszorai vitás kérdésekben néhány év múlva az ő tanácsát kérték ki. Tudásszomja óriási volt, így 1529-ben a reformáció fellegvárának tartott Wittenbergbe ment, hogy filológiai tudását tovább mélyítse. Az itteni görögtanára a szintén humanista műveltségű Philipp Melanchton³, aki jó kapcsolatot ápolt Erasmusszal és Lutherrel is. Sylvester vallási hovatartozásának kérdésében érdekes adalék az életrajzból az is, hogy bár Wittenbergben élt, de nem a korábban szintén itt tanító, 95 tételével a reformációt ebből a városból elindító Luther Márton⁴, hanem Melanchton volt rá óriási hatással. Míg őt írásaiban mint „mesterünket” dicséri, Luthert nem is említi.

1534-ben tér vissza a három részre szakadt Magyarországra, ahol a művészeteket és tudományt támogató, a magyarság megújulását fontosnak tartó főúr, Nádasdy Tamás (későbbi országbíró és nádor) szolgálatába áll. Megbízást kap a sárvári elemi iskola vezetésére. Ezzel párhuzamosan belekezd az Újszövetség bizonyos részeinek fordításába. A megkezdett munkának óriási lendületet adott, hogy támogatója 1537-ben nyomdát alapított, és vállalta a fordítási munkák minden költségét. Mivel Sylvester nem volt képzett nyomdász, előbb a Bécsből meghívott Johannes Strutius, majd a magyar Abádi Benedek lett a munkatársa.

Nádasdy Tamás

A fordítás majdnem egy évtizedet vett igénybe. Ennek oka – a nyomtatással való hosszú kísérletezés mellett – a nyelvi vesződség. Ebben az időben az egyház a latin nyelvű Vulgata-fordítást használta⁵, amely egyfelől sok fordítási pontatlanságot tartalmazott, másfelől a szöveg megértését csak kevesek számára tette lehetővé. A reformáció „sola Scriptura” elvét (mely szerint kizárólag a Biblia a hit forrása, ezért mindenki számára elérthetővé kell tenni) megelőzte a humanizmus „ad fontes” – vissza a kezdetekhez – gondolata (mely az antik művek eredeti nyelven történő olvasását jelentette), valamint azok az előreformátori mozgalmak, melyek feltehetőleg szintén a humanizmus hatására a Biblia nemzeti nyelvekre történő fordítását szorgalmazták. Az első nyomtatásban is megjelent Újszövetség-fordítás, pontosabban kritikai kiadás Erasmus nevéhez kötődik (1516 – görög), a második Lutheréhez (1522 – német), a harmadik Sylvesteréhez – magyar nyelven (1541)! A fordításhoz a Vulgata szövegén túl felhasználta annak a Müncheni kódexbeli magyar szövegét, vagy ennek más, azóta elveszett másolatát, akárcsak Komjáti és Pesti. (Komjáti Barnabás a páli leveleket fordította magyarra (1533, Krakkó), Pesti Gábor a négy evangéliumot (1538, Bécs). De míg Komjáti részben, Pesti pedig egészen az erazmusi fordítást vette alapul, addig Sylvester az eredeti görög nyelven írt újszövetségi írásokat is⁶. A magyarra fordításhoz azonban kénytelen volt tisztázni nyelvünk alapvető törvényszerűségeit, illetve a szent nyelvekhez, főként a latinhoz való viszonyát is, így a nagy mű „melléktermékeként” 1539-ben megjelent a Grammatica Hungarica című latin–magyar nyelvtankönyv is⁷. A mű érdekessége, hogy bár csak iskolai nyelvtankönyvnek íródott, de természetesen túlmutat ezen. A Grammatica egyik legnagyobb érdeme, hogy a nyelvi szabályokat nem pusztán a latin nyelvtan magyarázataként, hanem önálló egységként illeszti a könyvbe, világosan meghatározva olyan nyelvtani jelenségeket, amelyek csak a magyar nyelvre jellemzőek (pl. névelő, tárgyas igeragozás, birtokos személyragok). A másik jelentős hozadéka, hogy felismerte és tudatosította, hogy a „barbárnak” gondolt magyar nyelv a szent nyelvekhez hasonlóan szabályokba rendszerezhető.

Ez az első magyar nyelvtankönyv. Olyan meghatározó, hogy a nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc két és fél évszázad múlva Sylvester munkájához nyúlt vissza. Bár a Grammatica anyanyelvi rendszerezése a hozzáértők szerint még nem teljes (ezt csak Szenci Molnár Albert latin nyelvű Új magyar nyelvtana végzi majd el 1610-ben), de határozott lépéseket tesz e felé.

Sylvester nyelvi kutakodásának talán számára is meglepő eredménye annak felismerése, hogy nyelvünk alkalmas az antik időmértékes verselésre. Nádasdy Tamásnak írt levelében a büszke nemzeti öntudat hangján számol be erről: „Ezután a keresztény nemzetek ... irigyelni fognak bennünket nyelvünk kiválósága miatt, amiben még utánozni sem tudnak. Melyik idegen nemzet ne csodálkoznék azon, hogy magyar nyelven a görögöt és rómait utánozva minden fajta verset lehet írni?"⁸ Mint látjuk, ennek a nemzeti öntudatnak a tartalma már nem a dicső múlt, hanem fordító elődjéhez, Pesti Gáborhoz hasonlóan az édes anyanyelv. „Innen fakad optimizmusa, a súlyos történeti megpróbáltatások között is a nemzetben való bizakodása.”⁹

Ha már felfedezte, ki is próbálta az időmértékes verselést. Az Új Testamentum fordításában három evangéliumot készített el magyarul e versformában, és az Apostolok cselekedetei elé is disztichonokban írt tartalmi összefoglalót. Ezek formailag jól sikerültek, ám költői szempontból kevésbé. A fordítás előszavában írt, Az magyar nípnek című ajánlásában viszont tökéleteset alkotott¹⁰: „Az időmértékes sorok erőltetettség nélkül, tiszta ritmusban áradnak a gondolattal, s lelkesítenek az »örök életet adó tudomány« megismerésére. Zengőn szárnyaló, erőteljes és hibátlan disztichonjaihoz foghatót a 18. század végéig nem írtak magyar nyelven.”¹¹

Az Új Testamentum címlapja

Természetesen az Új Testamentum fordításának is vannak érdekességei, többletei. Az egyik ilyen, hogy a nyomtatott könyvben található 115 díszítő kép közül feltehetőleg néhánynak maga Sylvester a készítője. A másik, hogy azoknál az evangéliumi részeknél, ahol egy-egy kifejezést nem tudott kellőképpen megvilágítani a fordítás által, magyarázó jegyzetekkel látta el (pénznemek, mérőszerszámok, az evangéliumi gyógyítástörténetekben szereplő betegségek, a példázatnak mint műfajnak a meghatározása stb). A harmadik, hogy bár Pesti Gábor evangéliumi fordítását általában tömörebbnek, művészibbnek tartják, Sylvester szövegkritikai és filológiai alapossága (ami bizonyos esetekben az élvezhetőség rovására ment, s emiatt már kortársai is „archaizálónak” tartották) minden Biblia-fordító elődjéét felülmúlta, illetve, hogy épp ennek a tudósi felkészültségnek, igénynek, ha úgy tetszik, aprólékosságnak köszönhetőek a fordítói munka már említett melléktermékei.

Az Új Testamentum-fordítás 1574-ben megjelent Bécsben is. Balázs János¹² és Szatmári István¹³ foglalkoztak részletesen ezzel a témával. Véleményük szerint a bécsi nyomdász, Casparus Stainhofer előszavában utalásokat találhatunk Sylvester felekezeti hovatartozására, és ezek a katolicizmus felé mutatnak. Casparus az újranyomtatással az ortodox, azaz a katolikus hitet kívánta erősíteni, mert a lelki fenyegetettség egyik összetevőjét a protestáns hitben látta. Érdekes, hogy ebben való törekvésében épp Sylvesterben, illetve a nemzeti nyelvű Biblia-fordításban vélt szövetségest találni. Az újranyomtatás további céljai az eredeti mű „megigazítása”, illetve a más nyelveken olvasni nem tudó magyarok hitbeli segítése volt. Balázs János szerint azonban ez a második kiadás jóval alatta marad az elsőnek. Nemcsak a betűelírások, a véletlennek tűnő sorkihagyások miatt, hanem a verses ajánlások elhagyása, az eredeti helyesírás átformálása, valamint annak a bizonyos í-ző nyelvjárásnak az eltüntetése miatt is.

Továbbgondolva a felekezetiség kérdését ugyancsak a katolicizmus elméletét erősíti meg Sylvester utolsó életrajzi adata is: 1543-ban Nádasdy közbenjárására Ferdinánd császár kinevezi a bécsi egyetem héberprofesszorának, ahol később görögöt és történelmet is tanított.

Halálának éve bizonytalan. Vannak tanulmányok, melyek azt állítják, hogy 1551-től semmit nem tudni róla, más tanulmányok szerint 1552-ben halt meg. Mint ahogy egyes források semmit nem írnak magánélete fordulópontjairól, másoknál pedig egyértelmű életrajzi adatként szerepel, hogy volt felesége, és voltak gyermekei is.

Ezeket az egymásnak néha ellentmondó információkat olvasva akarva-akaratlan arra a következtetésre juthatunk, hogy Sylvester egyfelől olyan kiemelkedő személyiség volt, akivel kapcsolatban csak a lényeget örökítette át az utókor, másfelől, hogy mindig felette állt a számára lényegtelennek tűnő vitáknak, talán még a felekezetiség kérdésének is – tette a dolgát, és kész. Különös jelenség ez a reformáció első évtizedeiben. Ebből viszont arra következtethetünk, hogy egy átmeneti időszakban, a reformáció kezdetén még a szimpatizánsok sem érezték feltétlenül a szükségét annak, hogy áttérjenek az új hitre. Amikor talán még abban reménykedtek, hogy a pápa mégiscsak megenyhül, és nem szakad tovább a Krisztus teste, a keresztyén egyház. Hisz tudjuk, az esemény emblematikus alakjának számító Luther Márton nem egyházszakadást, hanem reformációt akart. Megreformálását annak, amit a Biblia olvasása által a Bibliával és Isten ügyével összeegyeztethetetlennek tartott az akkori egyház tanításában és gyakorlatában.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Sylvester János valóban kivételes alakja a magyar irodalom- és nyelvtudománynak. Túl korán jött. Elsőként – mint a krókusz tavasszal. Kidugta fejét, gyönyörű virágát, és nem talált semmit, senki mást. Igen, Nádasdy Tamás felismerte a tehetségét, Heltai Gáspár¹⁴ részben az ő nyomdokain haladva alakította ki a maga helyesírását, Károli Gáspár¹⁵ is igen sokat köszönhetett Sylvesternek, nyelvi és irodalmi újításait azonban csak 250 évvel később, a felvilágosodás nagyjai, Virág Benedek és Kazinczy Ferenc ismerték fel, és értékelték méltóképpen.

Valami még mindig kimaradt ebből a bámulatra méltóan gazdag életből: vele kezdődik a magyar értekező próza is. Esszéket írt, valamivel előbb, mint hogy a francia Montaigne kitalálta az esszé műfaji elnevezését…

A cikk megírásához a feltüntetett források mellett az iskola fennállásának 20. évfordulóján elhangzott előadások információit használtam fel¹⁵.

¹ http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14243&print=1

² http://www.iti.mta.hu/bartok.html

³ http://www.kislexikon.hu/melanchton.html

⁴ http://www.luther.hu/leben.html

⁵ http://www.biblia.hu/bevez/vulgata.htm

⁶ http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/194.html

⁷ http://mek.oszk.hu/04500/04596/04596.pdf

⁸ http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/194.html

⁹ http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/194.html

¹⁰http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/corpus/xvi/sylv1.htm

¹¹http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/194.html