Arany buszra száll

Akinek van kedve petrencés rudat, netán malomkövet emelni, esetleg csak mozgatható paneleken kirakni Arany balladáinak versszakait, vagy egyszerűen elmerülni egy ötletektől tobzódó, interaktív Arany-kiállításban, ne hagyja ki a PIM Arany-buszát, amely kedden startol az évforduló vándorkiállításaként.

Ha ezt a csodát látná, megsimogatná tekintélyes bajszát, hümmögne hozzá egy sort, vagyis talán több sort is, valahogy így: „Láttam sok kevély fogatot, / Fényes tengelyt, cifra bakot”, no de ilyet, autóbuszt még / Nem pipálék, nem pipálék… Ezt a kínosan rossz Arany-imitációt inkább itt be is fejezzük, a mester is elborzadna rajta, térjünk rá viszont a buszra magára, amelyet egészen biztosan rajongva szeretne. A járművet a Petőfi Irodalmi Múzeum indította hétfőn útjára, és a mozgó Arany-kiállítás bejárja majd az országot, sőt, még annak határain túlra is átgurul a magyarlakta településekre. 

A busz „leleplezése” a budai Tranzit kávézó árnyas fái alatt történt, és mi sem stílszerűbb, hiszen a Tranzitról minden budai tudja, hogy egykor buszvégállomásként funkcionált, majd megszüntetése után a kávézóvá és kerthelyiséggé alakított épület tarka kulturális programok helyszínévé avanzsált. A mi buszunk is ide parkolt be, persze ez a jármű küllemében semmiben sem hasonlít egy unalmas kék BKV-járathoz, de még csak egy turistabuszhoz sem. Mielőtt azonban a sajtótájékoztatóra összegyűlt nép birtokba vehette volna a mozgókiállítást, Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója köszöntötte az újságírókat. E busz fontos üzenet, mondta, mert Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából arra hivatott, hogy a legkisebb településre is eljutassa és megidézze a költőt. A projektet az Arany János Emlékbizottság finanszírozta, s hogy még milyen sok ember munkája járult hozzá a megvalósításhoz, arról Szilágyi Judit, a kiállítás kurátora beszélt. Az Arany-busz előzménye a PIM-ben látható nagy kiállítás, az „Önarckép álarcokban”, ez egy szelete, egy csalogató ahhoz, és persze több is annál. 

A mozgó kiállításon rengeteg ötletes megoldással várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, valójában eltűnik a korosztályos különbség, mert a kreatív és interaktív, mozgatható felületekkel önfeledten játszani kezdenek a felnőttek is. Szilágyi Judit bevallotta, neki az interaktív térkép a személyes kedvence, ahol végigkövethetjük Arany utazásait. Aki pedig utazott bőségesen, még úgy is, hogy mobilitása meg sem közelítette Petőfiét. Ő maga ugyan azt mondja: „Többnyire csak gyalog jártam  / Gyalog bizon’… / Legfeljebb ha omnibuszon…”, no de Szilágyi Judit emlékeztetett a költő Tompa Mihálynál tett látogatására, amelyre vonaton indult, gőzhajóval folytatta, majd egy hosszú kocsizással zárult az út Tompával közösen. Amikor a hetvenes években Karlsbadban kúráltatja magát, ott is kocsizik, csak élete vége felé adatott meg neki a kényelmes gőzös. Az is igaz ugyanakkor, hogy Máramarosszigetről gyalog ment haza Nagyszalontára. Most szelleme autóbuszra szállhat, sőt belakhatja az ő emlékét őrző járművet.

Prőhle Gergely elmondása szerint már most óriási a lelkesedés a különféle városokból, hogy meghívják a buszt, melynek turnéja a gombaszögi nyári táborban kezdődik, majd folytatódik Jászón és Nagyidán, ezt követi Keszthely, Kapolcs, Füred, Gyula, Nagyszalonta, Szatmárnémeti, Kolozsvár (a Kolozsvári Magyar Napok), Veszprém és Szegeden a Szegedi Ifjúsági Napok. Eddig közel 120 településre hívták a buszt, a szervezők a jövő nyárig tervezték a turnét, de ha van igény, meghosszabbítják. A busszal muzeológusok járják a vidékeket, akik vezetést és rendhagyó irodalomórát is szívesen tartanak, és mindez ingyen látogatható. Egyébként a kerekeken guruló vándorkiállítás műfajának volt már előzménye: a PIM hasonlót szervezett a százéves Nyugatnak 2008-ban, majd a Magyar Nyelv Éve alkalmából, és az Erkel-év apropóján. 

Ez a kiállítás azonban mintha izgalmasabb megoldásokkal állna elő valamennyinél. Hiszen ahogy hátrasétáltunk a Tranzit kávézó placcának végébe, már messziről látszott, hogy a „tárlat” nem a buszbelsőre korlátozódik, hanem tarka-barka napozóágyak veszik körül a járgányt, amelyeken egy-egy Arany-kötet fekszik. Bárki leheveredhet hát, és kézbe veheti a könyveket, de ha az illető az aktív pihenés híve, próbára teheti erejét is. Talál ugyanis két valódi petrencés rudat, amelyet meg lehet emelni, és megmutatni, melyik út megyen Budára (én legfeljebb kalapemelésre vállalkoznék – azelőtt, aki egyáltalán fel bírja emelni a rudat). De ott hever a fűben egy „könnyített” malomkő is, amely – mint Prőhle Gergely elárulta – épp fele a súlyában egy igazinak, és a szomorú hírem a kondizóknak, hogy lényegében megmozdíthatatlan. 

Maga a busz már messziről tarkállik, hiszen egy Toldi-képregény borítja be, idézetekkel a műből – a színek és a grafika tökéletes ötvözete a progresszív és a klasszikus látványvilágnak, szemet gyönyörködtető. De a buszbelső sem kevésbé impozáns: a fa dominálja a felületeket, épp ezért csodás nyersfaillat tölti be a teret. Az installációk a szövegekre épülnek, egyértelműen a műveken – mindenek előtt a balladákon – keresztül hozzák közel az alkotók a látogatókhoz Aranyt. Mozgatható, kiforgatható, átrakható, tekerhető panelek, kerekek, szeletek, amelyek technikai furfangja valahogy mindig az adott vers tartalmához kapcsolódik. Ilyen például Ágnes asszony kihajtogatható lepedője fából, vagy a Hídavatás lepotyogó áldozatai egy forgatható tekercsen. Ezen kívül sok-sok kép- és videóanyag, megfilmesített vagy elrappelt Arany-vers, érintésérzékeny monitor invitál, hogy nézzük, hallgassuk, bátran hozzányúljunk, használjuk, böködjük – itt nem kell három lépés távolságot tartani. Sőt, egy erőgép, amely Toldi kalandjainak közepette vár bennünket, még egy monitoron is kijelzi, vajon mire vagyunk képesek.

A busz melletti pihenőben pedig lehet kvízt kitölteni, rajzolni, szójátékot játszani, vagy egyszerűen csak nézni a járművet, és képregény formájában olvasni rajta a Toldit.

Szöveg és fotók: Laik Eszter   

További képek a galériában!