Ugrás a tartalomra

 

Karinthy: 130

„Ha az ő csöppet sem feminista elbeszéléseit olvassuk, megértjük, mit érezhet egy férj‚ midőn olyasmi történik vele, amelyről egy Déry nevű fiatal pályatárs csak élete alkonyán mer beszélni.” – Temesi Ferenc tárcája.

A bölcsészkaron, amelynek kapuján a „KERÉKPÁRT BEHOZNI TILOS!" feliratba azt toldotta be volt egykoron ama Névtelen Diák, hogy „ÉS GERINCET" – írtam én egyszer egy szemináriumi dolgozatot. Jó hosszú volt, úgy emlékszem, és azt bizonygatta, hogy Karinthy Frigyes megértésének kulcsa költészetében van – onnan kell elindulnunk a zárait nyitogatni. A dolgozat elveszett. Pontosabban arra a sorsra jutott, mint a többi: kidobtam őt is. Bánom már, mert jó volna tudni, miként hallgattam benne arról, hogy édesmagam sem a költészete felől érkeztem fölfedezni a fölfedezőt.  Lehetne hát az is a címe a mostaninak: „Egy eltűnt dolgozat nyomában".

Mindegy, melyik Karinthyt ismerjük meg először. A legtöbben persze a humoreszkjei, tárcái, kabarétréfái irányából jönnek mindmáig, s ezt – vélhetően ama régi dolgozat ellenében – én nem elítélendőnek tartom, hanem figyelmeztetésnek. Ha az ember egy népszerűbb (de nem könnyebb) műfajban is maradandót teremt, joggal hiheti, hogy olvasói követik őt más műfajaiba is. Föltéve persze, ha az ember nem egy húron pendül egész életében. Régen, akik jó könyvet írtak a gyerekeknek, számíthattak arra, hogy a csemeték felnőttként is belelapoznak újabb, talán más természetű munkáikba is.

Ama régi dolgozat igehirdetőjével szemben – a papír az a hely, ahol az ilyen régen látott fiatalemberekkel találkozhatunk –, be kell vallanom, nem tudnék tanácsot adni, hol fogjunk Karinthy széles szellemének megértéséhez. Kezdjük a novelláinál? Utazzuk körül a koponyáját bévülről? Legyen szellemi kalauzunk kora irodalmában, amelynek nemcsak egyik legszámottevőbb írója, de – hányan leírták már az Így írtok ti-ről szólván – legmagasabb intellektusú műbírálója is volt. Mert szemben minden idők önkritikátlan kritikusaival, legnehezebb irodalmi jelenséggel is azonosulni tudott. Belébújt, és úgy szólt belőle: „Ti vagytok az Új Undokak / Ti vagytok az Új Undokak / Menjetek dolgozni ti is.”

Ha az ő Cirkuszában ülünk-állunk sor(s)unkra várván, elhisszük, „hogy majd kijárjuk a cirkuszt s egyszer a székekből / összerakott / emelvény ingó csúcsán trikónkból kihúzzuk „a szép kis barna gyermekhegedűt” s „elmuzsikáljuk / a dalt / mit régen hallottunk egyszer zengeni és zokogni szívünkben”.

Ha az ő csöppet sem feminista elbeszéléseit olvassuk, megértjük, mit érezhet egy férj‚ midőn olyasmi történik vele, amiről egy Déry nevű fiatal pályatárs csak élete alkonyán mer beszélni. De szólnunk kéne Karinthyról, a műfordítóról is, aki – ellentétben Kanicky és Sárkány urak barátjával, nevezetes Esti Kornél úrral – egyáltalán nem szeretett gúzsba kötve táncolni, s ezért majdnem nagy árat fizetett egy kései bölcsész Swift Gulliver’s Travels-éről írott, s hál' istennek szintén elenyészett angol nyelvű dolgozatában.

De legelőször a természet és a technika (milyen nevetségesen szomorú is ma ezt a két szót egymás mellé tűzni a papír semlegesfehér sivatagában) szerelmeséről kéne értekeznünk, aki komisz kölök módra írt gyermekkori naplója szerint is mérnök akart lenni! De legrosszabb esetben is fölfedező. (Fölfedezés: ha valaha is olvastam volna a Címszavak a Nagy Enciklopédiához két kötetét, tán sose írtam volna szótárregényt.)

Zuhanjunk e zárójelről a földre. Bizony nagyok az adósságai saját tehetségével szemben, miként irodalomtörténet-írásunké vele szemben. Hogy aprópénzre váltotta volna tehetségét?! Sokan szeretnének olyan pénzérméket csörgetni zsebeikben! S ha így lett volna is: akinek a vagyona a fejében van, sokkal szabadabban rendelkezhet vele, mint akinek iparvállalatokban. Ne szánja senki mai törpe a tegnap óriását. „Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik / Szélességi, a Szégyen / Századik Hosszúsági / S a fogatösszeszorító Dac / Végső Magassági Fokán valahol / messze vidéken / És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.” Akiegy palackba rejtett üzenetben egyszer s mindenkorra ilyen pontosan megadta koordinátáit, az nem kér, nem vár bocsánatot. Úgy gazdálkodott reneszánszian gazdag tehetségével, ahogy a kora, élete, hajlandósága engedte. Egy olyan ember kíméletlenül őszinte számadásával, aki tisztán látta: „Magamat mulattatom holmi elméleti kérdés egyenletével / Hogy megtaláljam benne az ismeretlen kibontakozást  / Ami úgyse kell senkinek minél nagyobb szüksége volna rá annál / kevésbé / Mert hisz a mai Európa nem élni hanem mindenáron megdögleni / óhajt."

„Minden másképpen van", írta ez a swiftien fantáziadús, pontosan érzelmes mestere irodalmunknak. Ez a tétel – nyilvánvalóan kigondolója szándéka szerint – magában rejti saját tagadását. Hiszen, ha minden másképpen van, akkor ezzel a tétellel sincs ez másképp. Pillantsunk csak a mai Európára! Minden ugyanúgy van, hát nem?

PS. Midőn ezt írtam, derült volt az ég, egy nagyregény után. Honnan is tudhattam volna, hogy 2015-ben abba a házba költözöm, ahol ő született, és édesanyja haláláig (1895) rosszalkodott. Atyja, aki tisztviselőként nevelte a hat árvát, egy bukás miatti büntetésből elégette gyermekkori, ezrekre tehető verseit. (A Magyar Filozófiai Társaság tagja volt különben.) A nevelésnek ez a módja oly mértékben hatott szerzőnkre, hogy csak az Utazás a koponyám körül alapregénye után, utolsó műveként mert verseskötetet jegyezni. A házra ötven éve elhelyezett emléktáblán 1887. június 24-i dátum szerepel születése napjaként. A lexikonok 25-ére szavaznak. Maradok a háznál, maradok a házban. És mindenkinek, aki először vendégeskedik nálam, lejátszom lemezről az ő rozsdabarna, késő délutáni hangján szóló, Méné, tekel című versét: Háló, itt Karinthy Frigyes költő a huszadik századból, kezdi. S így végzi:

                              Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
                              vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

                             Tedd most szívedbe és füledbe el –
                             az értelmét majd megtudod, ha kell.

                             Méné, tekel – ha érted, vagy nem érted,
                             jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

                             Egykoron sötétben elmondott dalom,
                             mint lángírás, világít a falon.

                             Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
                             de élni fognak, hogyha én nem élek.
                             S lesznek, ha nem leszek.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.