Latens, No. II. – XVIII. rész. – Nagy Zopán prózája
A nyelvek előtti nyelv eredete: folyó- és felhőnyelvek, gyökér- és hártyanyelvek… Uszadékok… Felhő-fák, lomb-felhőzetek, habzó kopoltyú-fellegek, felleg-levél erezetek úsznak a folyón… Kimondhatatlan nyelvek: vissza a történelem előtti mélybe… Öklendezések, visszanyelések… El(v)nyelettetés… Evolúció… A teremtés, mint folyamatos fajelmélet-rendszer… Fajok eredete… Darwin is teremtés által született… Jézus a „lelkiismeret”… Az álmok nem (csupán) intellektus-törmelékek…
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
Csipetnyi görög – és egy kis latin a „hűséges” olvasónak:
Hoszon dzész, phainu! – Amíg élsz, derűsen élj! – felirat a fiatalon elhunyt Szeikilosz sírkövén.
Mulieres ad tumulum – Az asszonyok a sírhoz. Dona ferunt aromatum – Ajándékul hoznak illatos kenetet. Quaerentes Jesum Dominum – Keresvén az Úr Jézust. Qui est salvator hominum – Aki az emberek megváltója. Album cernentes angelum – Fehér angyalt látva. Annuntiantes gaudium – Hirdetvén az örömet. Mulieres o tremulae – Ó, remegő asszonyok! In Galilaeam pergite – Galileába menjetek! Discipulis hoc dicite – A tanítványoknak mondjátok el ezt. Quod surrexit rex gloriae – Mert feltámadt a dicsőség királya.
Tunc cruore de superno spumeo Pontus globo – Akkor a Tenger égi vérből a tajtékzó gömbön. Caeruleas inter catervas – Kék csapatok között. Inter et bipedes equos – Kétpatájú lovak között. Fecit undantem Dionem de marinis fluctibus – Szülte a tengeri hullámokból Diónét (Vénuszt) nedvesen.
En! Pudorem florulentae prodiderunt purpurae. – Lám! A bíborszínű virágocskák elárulták szemérmüket. Umor ille – Az a nedvesség. Quem serenis astra rorant noctibus – Amit a derűs éjszakákon a csillagok harmatoznak. Mane virgineas papillas solvit umenti peplo – Reggel kioldja a szűzi bimbókat harmatos köntösükből. Ipsa iussit mane ut udae virgines nubant rosae – Ő maga rendeli el, hogy a nedves szűzi rózsák házasodjanak. Facta Cypridis de cruore deque Amoris osculis – Cypris véréből és Amor csókjából lett. Deque gemmis deque flammis deque Solis purpuris – És gyöngyökből, és lángokból és a nap bíborából…
Folyók és foly(os)ók… Fáraókutya a híd alatt… Ibizai agárfejű idegen közeledik felém a hajnali folyóparton… Szemeiben jégvirág-foltok… Nyelvek keveredése az opál-ködben: szanszkrit, sumér, arameus, hausza, azeri, dévaj, nugáti, halandzsa, telugu, tamil, vu, rontó, eszperantó, hindi, ó-bengáli, mandarin, gudzsaráti…
A nyelvek előtti nyelv eredete: folyó- és felhőnyelvek, gyökér- és hártyanyelvek… Uszadékok… Felhő-fák, lomb-felhőzetek, habzó kopoltyú-fellegek, felleg-levél erezetek úsznak a folyón… Kimondhatatlan nyelvek: vissza a történelem előtti mélybe… Öklendezések, visszanyelések… El(v)nyelettetés… Evolúció… A teremtés mint folyamatos fajelmélet-rendszer… Fajok eredete… Darwin is teremtés által született… Jézus a „lelkiismeret”… Az álmok nem (csupán) intellektus-törmelékek… Freud kommunikációja az egyénnel: a tudattalan előhívása, felemel(ked)ése… Freud-kakas… Ödi-puszi… Anyalógia… Önhágás, önfertőzés… Ó, „freudi tájszólás”… Tömegpszichózis és (felsőbbrendűség) hisztéria… Kollektív sokk! A Nagy Fenevad felébresztése… Auschwitz… Diktátor-tor… Kegyelem? – Gautama Sziddhártha… Irgalom? Nirvana? – Létszenvedés: birtoklás, hiány, vágy kioltása… Önmegvalósítás = önfeláldozás, mint paradoxon… Az egyén boldogulása… Hogyan? Vallás nélkül, de spirituálisan… A kérdés fölösleges! Meditálj…
Sámson a filiszteusok közül választ leányt. A leánykérésre menet egy fiatal oroszlánt úgy szakít ketté, akár egy szelíd gödölyét… Visszafelé az állat kettényílt teteméből friss mézet merít, amit atyjának házába (ajándékként) visz…
A férfi álmában (ismét) a „mágikus” négyzet, a (jól ismert) palindrom jelenik meg:
S A T O R
A R E P O
T E N E T
O P E R A
R O T A S
Az öt szó közül négy: szabályos latin nyelvű, az AREPO viszont nem.
A SATOR jelentése (mag)vető, a TENET jelentése birtokol vagy tart, az OPERA munkát, működést, a ROTAS pedig kerekeket jelent. Ha az AREPO-t személynévnek tekintjük, akkor a mondat valami olyasmit jelent, hogy „Arepo magvető működésben tartja a kerekeket”. Az idők során a huszonöt betűből egyéb latin anagrammák is készültek:
O PATER, ORES, PRO AETATE NOSTRA (Ó, Atya, imádkozz korunkért!);
ORA, OPERARE, OSTENTA TE, PASTOR (Imádkozz, dolgozz és mutasd magad, pásztor!); RETRO SATANA, TOTO OPERE ASPER (Hátrálj, Sátán, te kegyetlen minden munkádban!); SATAN, TER ORO TE, OPERA PRAESTO (Sátán, háromszor kérlek, dolgozz hamar!)…
(Mivel a jelkép gyakran fordul elő keresztény templomokban, sokan próbálták összefüggésbe hozni a keresztény kultúrával is. Az 1920-as évek vége felé egy evangélikus lelkipásztor, és tőle függetlenül két tudós is észrevette, hogy a betűkből kialakítható a PATERNOSTER (Miatyánk) szó, amelyet kereszt alakban, önmagát metszve kétszer is elhelyezhetünk, ha megtartjuk a négyzet közepén található N betűt, így pedig éppen két A és két O marad ki, amelyek az alfát és ómegát, azaz a kezdetet és a véget jelentik. Ám 1925-ben: a még a kereszténység ottani megjelenése előtt elpusztult Pompeji romjai között is találtak egy ilyen négyzetet, ez a felfedezés pedig megdöntötte a keresztény eredet elméletét…)
Ősfény-tényező vagy őstény-fényező?
Kaszáspókok cselgáncs-mérkőzései… Kéményseprők lázadása… Szőlő-ültetvények. Elmélkedés a borászat minden fázisáról… A napfény és a termőföld… Fészek egy kivágott faágon. A fészekben „vers” lapul egy fotográfián. Pontosabban: „vers” felirat, karcolat egy fotópapíron. Ki hívta elő? Ki költi, ki költötte (ki)? A vers (itt): maga a fotó („gesztus”)… Expresszív, most éppen német némafilmek az 1920-as évekből: Dr. Caligari, Dr. Mabuse, Metropolis, Nosferatu… A leíró elbóbiskol. Fél-álomban, enyhe borongással, elrévülve: ismerős pince-labirintus lovagtermében ül. Egy feszes tartású kenguruval sakkozik. A teremben félhomály, távolabb fáklyák égnek. Lassított léptekkel, egy ocelot-bundás leány közeledik, majd melléjük ül. Kigombolt állat-szőrméje alatt teljesen meztelen. Tizenhét éves, szépséges bőre vakítóan világít. A kenguru is nagyokat pislog, aztán távirányítóért nyúl – és egy másik csatornára kapcsol…
A világ összes óvodásának jele… Aranysakál, nádi farkas: fókuszban a toportyánféreg… 88 fa, bokor és cserje felkészítése a télre (ruhában sétáló fák és kísérőik)… Az S-kanyar íve és a szilánkosra fagyott falombok: opálüveges-zavaros ködből rajzolódnak elő. A vashídról most a mélybe, a januári Hármas-Körösre tekint a fotográfus. A megdermedt folyó medrének szélén jégvirágos, hókristályos szárnyak: pompás legyezőként fodrozódnak… Nagy, fehér madár. Fehér a fehérségben. Kócsag-tetem: jégbe fagyva. Feje, kitekeredett, hosszú nyaka éppen csak átsejlik a jégrétegek alól… A távoli tanyákról elkeseredett csaholások, alant pedig alig észlelhető sercegés, majd lassú, feszített rianás… A rozsdás vashíd zaklatottan rezonál: a déli gyors száguldása fölszakítja az „idilli” tájkép-hang-jelenlét csöndes moraját…
Álomba kúszó „üzenet”: a Szamje (Bsam yas) kolostor első apátja átváltozik, és tanítványa: Sántaraksita (mkhan-chen zhi-ba mtsho) alakját felöltve, női alakot formálva: tantrikus táncot jár… A Tavirózsából Termett (Padmasambhava): Tókirály a Tetteiért Fizető Hóhért magába rántja… Ó, a Meg-köt-és-sel Sza-ba-dí-tó!
