Az olvasó nem kényelmet akar, hanem költészetet – Ármos Lóránd versei
Az olvasó nem kényelmet akar, hanem költészetet
Ármos Lóránd versei
Egy nyári hónap krónikája
- I.
Július elseje,
napjaimat felzabálja a nyár.
A kanálisfedőt ki kellene cserélni,
Bandi bácsinak isiásza van,
Viola ma költözik Szentgyörgyre,
ki segít neki lefesteni az
ablakokat, és egyáltalán,
milyen színűek lehetnek
ma Szentgyörgyön az ablakok?
Napjaim mellé kólát szürcsöl a nyár,
nyolcra vagy hétre megyünk
meggyet venni a piacra,
készülni kellene a Feldmár táboros előadásra,
a bódvalenkei sárkánypiknik is itt kószál valahol,
egy videón fekete ruhás néni ugrál, kacagva tapsol.
Elfogyok ezzel a nyárral.
Írnom kellene,
most te is nézel,
számon kérő a tekinteted,
olvasnom is kellene,
de kit érdekel ma az egyéni hang…
Szeptemberig egy családnál lakom,
az egyik mond valamit
a másik beleül, a harmadik hallgat.
Hirtelen erős szél támad,
mindenünket egybesodorja,
fennmaradó napjaimat
tölcsérben forogva töltöm.
Július elseje.
Csillagtelep felett kismotoros gép száll el,
ketten nézzük a kertből,
az én fejemből én, Lóránd,
a forró betonoszlop tetejéről pedig
Fifi, a macska.
XVIII.
A hírfolyamban képek,
csipkekesztyűs nő
kamillát tesz üvegpohárba.
A hírfolyamban videók,
japán munkáscsoport
vasúti kocsit tisztit, időre.
A hírfolyamban palánták szökkennek szárba,
és a háziasszonyok csinos köténykében
igyekeznek megkülönböztetni őket a gaztól.
Közben én menekülésből doktorálok,
magányom duplafedelű gépként kering a város felett,
ha délben felnézel,
láthatod megcsillanni szárnyait.
Nagymama, ne sajnálj,
nem engem visz körbe a gép,
nem én ülök a versben,
hajnali fél három van,
épp csak lejöttem a galériáról,
hogy ezt a pár sort ideírjam.
Tegnap délután csengettek,
amikor ajtót nyitottam,
a hetedik kerületi kisokos
ugrott be az előszobába,
hipp-hopp, már a szobában is volt,
ott felkapaszkodott az asztalra,
ráhasalt egy üres lapra,
azzal, hogy ő most beköltözik a versbe.
A lap most kettéhajtva pihen,
ha megéri a reggelt, még van esélye.
A közlekedési vállalat áramátalakító központja
békésen búg ablakom alatt,
de itt, a versben dolgozni kell!
Munkáljanak az emelőkarok,
dolgozzanak a pumpák és a szivattyúk!
Az olvasó nem kényelmet akar, hanem költészetet.
Veszélyt, szabadságot, és bűnöket,
már ha akar egyáltalán valamit.
Bodzafehéren
Ármos Lóránd verse Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők verse, a Mindenki című Oscar-díjas film betétdala nyomán
Nem akarok már semmit, nincs bennem elszántság,
nem lesz szociális farmunk, nem szaladgál az ágyások között
félig telt locsolóval ide-oda senki, nem nevetgél magában,
nem lendül neki újra és újra a levegőnek. Nem lesz fóliasátrunk,
alatta nem fekszik vak srác a földön, és nem húzogatja
szálanként a gazt. Nem lesz közösségi kert sem jómódú nyugdíjasokkal,
nem ajánlják fel nekünk a kút felőli sávot, hogy aztán
tekintetükkel kerüljék jókedvű, ügyetlen csapatunkat.
Nem lesz külföldi önkéntesünk, nem üldögél a lassú öregúr mellett,
ő nem mond mondókát a ferry-berry rímpárra,
otthon, a hallban nem ül zongorához, és nem derül ki róla,
hogy abszolút hallása van. Nem lesz lendületes vezetőnk sem,
fél négykor nem kiált majd, hogy csapat, indulás,
előtte nem vág le nyolc levél rebarbarát,
és hazaérve nem adja le a konyhán.
Nem lesz kertváros, nem lesz hideg októberi délután sem,
nem lesz tiszta ég, nem szállnak rajta felhők, bodzafehéren.
