Elemelkedve a felszínességtől

Az események „az összefüggő történetek végtelen mátrixát” alkotják, ami nemcsak a címadó novellára vonatkozik, hanem valamennyire ebben a könyvben. Sőt azok egymással is dialogizálnak, így a kötet a valóságot igyekszik imitálni, ahol a történetek „egyetlen nagy, folyamatosan növekvő, szélsebesen táguló, határtalan univerzummá kapcsolódnak össze”. – Haklik Norbert novelláskötetét Dominka Ede vette górcső alá.

Egymást rég nem látott jó barátok szokták mondani, hogy mit sem koptatott kapcsolatukon a külön töltött idő. Haklik Norbert prózájának sem ártott az évtizedes szünet két könyve megjelenése között. A szerző nem preferálja a szöveget infláló, önismétlő írást, nem kívánja elárulni a nyelvet, untatni az olvasót. Mintha a többször is felbukkanó, a központi motívumot hangsúlyozandó a borítón is megjelenő hőlégballonból hajítaná ki a ballasztszavakat, hogy a lényegeset magasabbra emelhesse.

A könyv címe – Tom Hanks a vizek felett – több oldalról is vizsgálható. A közkedvelt amerikai színész neve itt remek marketingfogás, amivel semmi probléma, gondoljunk csak legismertebb költőnkre, Petőfire, aki maga is kiváló marketinges volt. Tudhatjuk, hogy a jó bornak sem árt a cégér. A cím másik felével Mózes teremtéstörténetének második mondatát juttatja eszünkbe, ahol a mennyet és a földet megteremtő Isten lelke lebeg a vizek felett. E kezdeti reménykeltő mozzanat, melyből a sötétség és a világosság elválasztása következik, áthatja ezt a könyvet is. Valamint utal a hőlégballon rálátást biztosító pozíciójára, ami az író esetében úgy valósul meg, hogy magyarul, magyaroknak írta a könyvét, ám Brnóból, a morva fővárosból, mely mérete, miliője által nem hasonlítható össze egyetlen magyar várossal sem. Ez a földrajzi és kulturális távolság már elég a külső nézőponthoz, és még elég közeli a jól láthatósághoz.

A kötet szerkesztésében látszólag ott veszi fel a fonalat, ahol a Big Székely Sóval 2006-ban elhagyta; a Történet Kutyusról, aki medve volt is Erdélyben játszódik, ám ez a humorában is rokon tanmese eredetileg 2002-ben, az ÉS-ben jelent meg. A csapnivaló medvevadászként ábrázolt Ceauşescu paródiája mellett a lényeges itt a diktátor halála után vérszemet kapó, hataloméhes volt Securitate-láncszem és a természettel barátságban élő egyszerű ember konfliktusa. A történet elején egy legendával előre jelzi, hogy a bősz, féktelen ember, aki nem tartja tiszteletben mások szabad akaratát, szükségképpen elbukik.

Az Igazam volt Tévedtem az irodalom és a zsurnalisztika viszonyát, valamint a szövegek palimpszesztus jellegét mutatja be. Több intertextus is szerepel benne, egy lehúzó kritika, mely ráadásul rossz is, mivel nemcsak a művet, de szerzőjét is célba veszi, ezzel romba dönt egy életművet – ez a kritika felelősségére irányítja a figyelmet. Majd egy tárcanovella is beágyazódik a szövegbe, melyhez szervesen kapcsolódik egy rendőrségi hír, krimivé téve a történetet.

A nyolcból a harmadik a címadó novella, a Tom Hanks a vizek felett, melyet először 2013-ban olvashattunk a Tiszatájban. Az ehhez képest minimális változtatásokat tartalmazó szövegben, melynek egy valódi hőlégballonos utazás az alapsztorija, a Cseh Felföld, a Vysočina fölé invitálja olvasóját. A csehországihoz hasonló léggömbút a Born to Die in Berlin tragikus története, melynek főszereplője hétévesen olvasta Verne Öt hét léghajón című regényét, így gyerekkorától a ballonok szerelmese, és végül kedvenc szerkezetében búcsúzik drámai jelenetben az élettől.

Az események az író szavaival „az összefüggő történetek végtelen mátrixát” alkotják, ami nemcsak a címadó novellára vonatkozik, hanem valamennyire ebben a könyvben. Sőt azok egymással is dialogizálnak, így a kötet a valóságot igyekszik imitálni, ahol a történetek „egyetlen nagy, folyamatosan növekvő, szélsebesen táguló, határtalan univerzummá kapcsolódnak össze”, míg a könyvekben, filmekben általában véget érnek. Egy Tom Hanks-hasonmástól néhány kapcsolódási ponton keresztül eljutunk az igaziig, aki a Jonathan Safran Foer Rém hangosan és irtó közel című írása alapján készült, 2001. szeptember 11-ről szóló filmben szerepel.

A Jovan háborúról álmodik, akár Illyésnek az 1950-es bebörtönzések és halálos ítéletek idején írt verse, egyetlen hatalmas mondat. Ez újabb helyszínen játszódik, Szerbiában, a Dél-Bánságban. Egy különleges őrülttel találkozunk benne, aki hasonlít a Gyapjas hal központi alakjához. A társadalom az őrültekre alapvetően elzárással reagál, ezzel találkozhatunk például Benedek István Aranyketrec című művében, ahogy Michel Foucault A bolondság története című grandiózus munkájában is. Utóbbi említi, hogy a borzalmas és a kigúnyoló szempont mellett létezik egy harmadik is, mely bölcsességet, magasabbrendűséget társít hozzá. E könyv két őrültje is ilyen. Jovan alakja a szentséghez kapcsolódik, mivel – kissé billegő vonalakkal ugyan – templomokat fest. A novella másik főszereplője János, aki Jovanhoz közeli alak, művészien farag, legutóbb egy oltárasztalt barkácsolt. Többször ellátogat az elmegyógyintézetbe, ahol Jovannal is találkozhat. Több kapcsolódási pontjuk talán még azt az olvasatot sem zárja ki, hogy voltaképpen egy személyről van szó, egy skizofrénről, hiszen a szerb Jovan név magyar megfelelője nem más, mint János. Foucault a magasabb rendűt bemutató példaként a Don Quijotét és a Lear királyt említi, ahol gyógyíthatatlannak minősítve az őrületet, csak a halál jelentheti a végkifejletet. Haklik Norbert az eltűnéssel oldja meg ezt. Sőt többé-kevésbé hadsereghez, háborúhoz köthető az eltűnés, ami azért lehet érdekes, mert e ponton találkozik össze az egyéni és a kollektív őrület, ha a háborút a társadalom abnormális viselkedéseként fogjuk fel. Jovan esetében egy eltévedt NATO-rakéta találja el az elmegyógyintézetet a délszláv háborúban, majd le is zuhan a harci repülő, ami visszatérő motívum az utolsó novellában (Ha eljön az idő), és ebben a fejetlenségben vész nyoma Jovannak. A Gyapjas hal zsenialitással elegy őrültje pedig feltörve a Pentagon honlapját, rakétázással trollkodik, ezt követően pedig szó szerint nyomtalanul eltűnik, olyannyira, hogy még a novella szövegéből is mindenhonnan ki van satírozva a neve.

Az Amerikai palacsinta, vagyis gofri számunkra már egyszerre amerikai és hazai édesség, ahogy a főszereplő is egyszerre jár a két országban: ténylegesen éppen egy magyar étteremben ebédel az Oregon állambeli Corvelli központjában, ahol visszagondol a gyerekkorára, a volt iskolája melletti gofris megjelenését követő eseményekre. Az ottani vásárlási szokásokat nagyban befolyásolja a szociális hierarchia, amit akkor még nem ért. Felnőttként a humort sem mellőzve emlékszik saját és társai plasztikus jövőképére, hiszen rendszerint az aktuális élményük befolyásolta őket abban, miként képzelték el magukat a jövőben.

A már említett nyolcadik novella – Ha eljön az idő –, akár A vörös hegedű című filmben, egy ezüst zsebóra egymást váltó gazdáinak története, melyet Vörösmarty Szózatától követünk nyomon. A történelem viharai közepette sok kézben fordul meg: a Szabadságharc után a Titanicon át is vezető kalandos útján elérkezik egy kisfiúhoz a második világháborúban, aki aztán 56-ban elesik, s vele ér véget az óra útja.

A szerző azzal tartja fenn olvasója érdeklődését, hogy hű maradt a változatosság elvéhez, elkerülte az egy kaptafára formálás nyelvi, stílusbeli és cselekményszintű monotonitását. A novellák távlatát azzal teremti meg, hogy közismert történelmi háttérrel invitál az adott történetbe, ehhez szorosan illeszkedő nyelvi regisztert választ, mellyel eljutunk végül a központba helyezett konkrét alakokhoz. Egy novelláskötet sokrétűségének veszélye az lehet, hogy széttartóvá tehetné a kötetként egységességet, ezt akadályozza meg az író és a kötet szerkesztője az említett kapcsolódási pontok és motívumhálózat összefüggő galaxisával, melyben a később olvasott novella is kibővítheti egy-egy korábbinak az olvasatát.                                                                                                                              

Dominka Ede Harald

Haklik Norbert: Tom Hanks a vizek felett. Scolar, 2017