Ugrás a tartalomra

 

Repül az aranylemez, ki tudja, hol áll meg…

„Sámson legyőzhetetlennek tűnő figurává válik, hangja megrengeti a világot. Kócos haja minden punk leány és hangmérnöknő szívét megdobogtatja. A dicsőség azonban hamar a kemény rockerfejbe száll, s itt lép a képbe Delila, hiszen a név kötelez, és bibliai elődjéhez hasonlóan a mi hősünk vesztét is nő okozza.” – Dobai Bálint metáleposzát Kertész Dávid járja körül.

Az epika napjaink dalszövegeiben meglehetősen háttérbe szorult; az utolsó irányzat, amely még átmentett belőle műfaji  elemeket, talán a power metál együtteseknél található (Sabaton, Manowar, Hammerfall). Dobai Bálint erre alapozta Toldi és Sámson történetének „fémesített” újragondolását.

Akárcsak a fent említett együttesek dalaiban, hősünk itt is amolyan metálprófétaként tűnik föl, a mítoszok és balladák főszereplőinek minden epikus jelzőjét magán hordozva. Emberfeletti az ereje, a hangja megállítja a kilőtt golyókat, bomlanak utána a nők, és a legendás alakok sztoikusságával indul küldetésére. A misszió inkább a hősről magáról szól, mint a célba érésről, ahogyan egy klasszikus mítoszhoz illik:

Nem is ő jött ide, mi értük őt utol,

ismerte már régről a Menny és a Pokol,

nem volt ő sem ördög, sem ember, sem angyal,

s nem sejtette senki, mit kezd majd a Hanggal.

De azért fejlődtünk, azért telt az idő,

hogy majd őt kísérni legyen erősítő,

érte találtuk fel a villanyt, a gitárt,

s minden tiszta hörgés mellette agitált.

 

A történet jól felépített, Edward Taylor monomítosz-teóriája akár innen is vehetné előképét a Star Wars vagy épp a Gilgames-mítosz mellett. Hősünknek már születése is csodás (…Minden összerezzen, / esemény történt a galaktikus rendben), hogy aztán erejét megmutatva szembeszálljon előbb néhány szemtelen kamasszal, majd a világgal is. Útja során segítőtársakra talál, akik háttérzenészként asszisztálják végig Sámson diadalát, bukását, majd visszatérését és bosszúját, akárcsak Enkidu vagy 3CPO az említett eposzokban.

A klasszikus formulának megfelelően a hős egymaga indul útnak ereje teljében, eleinte kisebb akadályokba ütközve, melyeket minden nehézség nélkül küzd le (Nem kérdez ő semmit, nem is töpreng sokat, / kihint az aszfaltra néhány kamaszfogat), érzékeltetve, hogy emberfeletti alak tetteit követjük nyomon. Majd mikor ellenfelei egyre hatalmasabbá válnak, már nemcsak azok képednek el Sámson erejétől, akik a könyvet lapozva szembesülnek vele és nem utolsósorban hangjával, hanem maguk a történet szereplői is; így kerülnek képbe a már említett kísérők. Sámson legyőzhetetlennek tűnő figurává válik, hangja megrengeti a világot. Kócos haja minden punk leány és hangmérnöknő szívét megdobogtatja. A dicsőség azonban hamar a kemény rockerfejbe száll, s itt lép a képbe Delila, hiszen a név kötelez, és bibliai elődjéhez hasonlóan a mi hősünk vesztét is nő okozza.

A mi Sámsonunk nem a filiszteusok rabszolgája lesz, hanem a szórakoztatóiparé. Üresfejű és gyenge torkú celebbé válik, aki tehetségkutatókon és hashajtóreklámokban szerepelve – hogy melyik a rosszabb, az örök vita tárgya – vegetál a megmaradt hírnév foszlányain. Sámson már emófrizurát hord – elveszti a rockerloboncból fakadó erőt –, amit ráadásként egy hidrogénbomba szőkít ki. Igaz hangját a technika teszi tönkre, amit a nagykoncerten történt megszégyenülés miatt nem mer újból használni. Ám megelégeli a kirakatsztár szerepét, és egy végső bosszúfellépéssel elégtételt vesz sorsáért. Itt felbukkan egy újabb eposzi kellék, hiszen eljön az isteni beavatkozás pillanata:

Hősünk a színpadra kivonul hitével,

s várja, hogy a Lélek általa mit érvel,

hirtelen belészáll újra az erő,

tüdejébe zuhan nagyon sok levegő,

ez a vákuum minden tehetség és zsűri

vézna testét egyből a padlóra gyűri,

elkezd repedezni a díszlet, remeg a

csarnokban minden szék,

állványzat, kamera,

pánik sistereg, csak hősünk áll higgadtan,

lecsukott szemhéja hirtelen kipattan,

titántorka egyszer még megrángat mindent:

nevén szólítja az Ismeretlen Istent.

 

A történetet Outro címmel egy utóhang zárja, ami keretbe foglalja a környezettudatos rocker történetét.

Csattanós poénok és jól felépített párbeszédek teszik izgalmassá Sámson és társai útját. Írhatnám azt is, egy sztrádán a pokolba, hiszen a Highway to hell mellett számtalan klasszikus számra és együttesre vonatkozó utalással tarkított a történet, melyeket humoros lábjegyzetek tesznek érthetővé azok számára, akik nem a központi témát adó zenei műfajok rajongói, és nyújtanak „plusz egy vicc” formában többletjelentést azoknak, akik minden utalást azonnal értenek. Néhol az utalások önismétlővé válnak, ám ez nem vesz el értékükből, inkább afféle gegként, visszatérő poénként nevettetik meg az olvasót. Ilyen például a nemes egyszerűséggel „muzsikus egylet”-ként szereplő magyarázat egy-egy zenekar neve mellett, mely később „egyszemélyes muzsikus egylet”-ként tér vissza.

Felépítését tekintve a kötet a Toldi és egy Nightwish-szám szerelemgyerekének tűnik. Elő- és utóhang (intro és outro) keretezi, akár két megénekelt gitárriff, közöttük helyezkedik el huszonkét ének (verse, amint egy folk-metál balladában hívnánk, és miként a kötetben is szerepel).

Szórakoztató és izgalmas olvasmány a Titántorkú Sámson, amelynek külön előnye, hogy két műfajt – a klasszikus eposzt és az igazán ütős metálzenét – kombinálva nyújt kikapcsolódást bárki számára, aki élvezi a szellemes poézist és tiszteli a nagybetűs METÁLT. Buszon és egyéb tömegközlekedési eszközön óvatosan olvasandó: meglehet, ha túlságosan belemélyedünk, észrevétlen kacagjuk át a megállónkat – ahogyan velem is megtörtént, amikor először kézbe vettem a kettes metrón.

Kertész Dávid

Dobai Bálint: Titántorkú Sámson. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2018.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.