Varga Melinda Tizenkét kagyló című kötetének alcíme máris kijelöl egyfajta ’close reading’-szerű („szoros olvasás”) olvasásmódot, miközben behatárolja, hogy könyve nem más, mint mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz. A kötet összetett címszerkezete egymást feltételezi és erősíti: az erősen metaforizáló főcím s a kötet paratextusa (jelen esetben az alcímet értve paratextus alatt) egymás között olyan viszonyrendszert ír le, amelybe jól illeszkedhet „mindennemű” olvasói aktus.

Varga Melinda könyve homogén. A benne szereplő versek elsősorban egy nagy, egységes világ mozaikdarabjainak tűnnek. Ebből eredeztethető az érzés, hogy a felbukkanó szereplők sem feltétlen elkülöníthetők egymástól, hanem épp a könyv előrehaladtával ismerjük meg őt, akár egy regényben.

A kilátástalanság borongós képeit és a megpróbáltatások konok hangulatát a könnyed stílus enyhíti, illetve tereli a szatíra irányába, miközben a főszereplőt változatlanul a béketűrés és a mindenféle élethelyzethez való alkalmazkodás jellemzi.

Nehéz a gyökerek láthatatlan kacskaringójára, a talpunk alatti rezgésekre figyelni, ha a távolban hegyeket sejtünk. Pedig nem ártana néha lefeküdni és átengedni magunkon e frekvenciákat: a föld alatt sokkal intenzívebb az élet, mint a messzi, sejtelmes hegycsúcson. Az Ágtól ágig című kötet e gyökerek rezgéseit erősíti fel, áramoltatja.

Test és lélek szoros kapcsolata minden humán entitás létfeltételeinek alapját képezi. Böszörményi Zoltán kisregénye egy olyan problémakört tár fel, amely egyrészt ezen kapcsolat természetére mutat rá, másrészt pedig napjaink munkamigrációjának mértékét, s annak szociálpszichológiai vetületeit világítja meg egy külföldön dolgozó anyját súlyosan hiányoló gyermek szemszögéből. A Sóvárgás fontos társadalmi kérdésekre hívja fel az olvasó figyelmét.

Az Ezért nem alszom nálad című kötet összes írása költői szöveg, és Kosztolányira több novellában is találunk utalást. Izer Janka prózát ír ugyan, de poéta szíve van, efelől nincs kétségem. A sorok kiérnek a papír széléig, és néhány tipikus jegy arra utal, hogy novellát, elbeszélést olvasunk, de ezek igazából versek, és úgy is kell őket olvasni, mint költészeti produktumokat.

Leczo stílusától nem áll távol a bizarrság, karakterei közt találkozunk magukra hagyott iszákosokkal, élő árnyékokkal, reménykedő reménytelenekkel, vesztes nyertesekkel – és talán még önmagunkkal is.

A három ciklusra osztott versek első szakaszában a fájdalmak, sérülések okán kibírhatatlanná váló félelem felgyülemlését élhetjük át. Csontok ropogása, repedő sziklák robaja hallatszik. A megkötözöttség, a börtönbe zártság érzése haraggá alakul át. És ebből az energiahalmazból, érzelmi kavalkádból törnek fel a versek, mint a forrás éltető, tisztító vize.

Szabó Fanni Paraszomnia című, ígéretes debütáló kötete valahol félúton maradt a jó versek felmutatása és egy későbbi hommage-kötet terve között; bosszantó, hogy a költőnek semmi szüksége nem lett volna ezekre a támaszokra, de ha felismeri ezt, a mankókat a jövőben bármikor újra előveheti, vagy még inkább jó messzire hajíthatja.

Csornyij Dávid A jelzőlámpák diktatúrája című debütkötete vékonysága ellenére alaposan húzni fogja minden fölkészületlen olvasó zsebét, hisz a kivétel nélkül a létezés sötét oldalán bolyongó, komor, kétségbeesett, tragikus szabadversek mentális hatása körülbelül félúton sötétlik Cioran és Sade márki könyörtelen világa között.

Beszélhetünk fizikai értelemben vett világosságról, a sötétség és világosság isteni szétválasztásáról vagy szellemi megvilágosodásról – mindegyikhez teremtő szándék és eszköz kell. Még akkor is, ha bibliai értelemben Isten maga a világosság. Talán ez motiválta Viola Szandrát, amikor legújabb verseskötetében használt (de nem elhasznált) fényforrásaink nyomába eredt.

Farkas Árpád fontosnak vélte kimondani, hogy a kereszteződésekkel és zsákutcákkal terhelt élet – és a számtalan forgalmirend-változás – nem egészen azt eredményezte, amire vágyott. Messzire jutott, de maradtak be nem járt utak, mezők, ligetek. És maradtak leküzdhetetlen távolságok is.

Kis Petronella Műfajok szimfóniája című, könyv- és színházi kritikákat tartalmazó kötete nem pusztán válogatás egy tehetséges, fiatal kritikus (az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének tagja – e műhely mint szellemi bölcső fontosságát bevezetőjében a szerző is hangsúlyozza) írásaiból, hanem háromszólamú konceptuális íve van: a történelem ellenállhatatlan sodrása, a halál misztériuma, illetve a minden tárgyalt műből (vagy körüle) fölhangzó zene habarcsa.

Bánkövi Dorottya első kötete, A női test biztonsága a férfiúi akaratot kereső és vele szembeszegülő vágy és teremtőerő esszenciája. A kötet erre a folyamatra épül: a négy ciklusra osztott versek első negyedében a keresés, a testiséggel, az irányíthatatlan ösztönökkel való szembesülés, a férfiak megismerése mutatkozik meg. A második rész a csalódás ciklusa, a harmadik ennek feldolgozása, az utolsó pedig a teremtés ideje.

Az Irodalmi Jelen tavalyi debütdíjasának első kötete, az Ezért nem alszom nálad tizenöt rövid elbeszélést tartalmaz. Már a cím sejteti, hogy a szövegek középpontjába a férfi–nő kapcsolat kerül, elsősorban a szexualitás felől megközelítve. A szerző saját generációjának ajánlja az írásokat, mottóul pedig bibliai idézetet választ, Dávid és Betsábé történetének megidézésével a meztelenség, a nyers testi kívánság erejét húzza alá.

A történelmi allúziók mellé koherens igazságtartalmak társulnak. Nem egy ígéretes, fogyasztói igényeket kielégítő szóbűvésszel állunk szemben, hanem egy megfontolt, tudatos alkotóval, aki még hisz a gyarló ember erőteljes lényként való felemelkedésében és a szavak megváltó erejében.

Varga Melinda hatodik verseskötete két ciklust (Madárnyelv és Evilági színház) tartalmaz. A tömör, egyszerűnek ható versnyelv jól párosul a metafizikai kíváncsisággal, a könnyed nyelvhasználat, az egyszerűen felfejthetőnek tűnő képrendszer ellenére a felvetett problémák mély és átható megismerése a cél.

Kopriva Nikolett első kötetében egy érett, filozofikus költőnő hangját, vagy inkább hangjait halljuk, hiszen a versbeszélő énjei közti határvonal éppúgy elmosódik, miként a növényi és az emberi létezés közti határvonal. Tulajdonképpen minden felhígul, képlékeny lesz ebben a környezetben, minden létező dolog örökös, hérakleitoszi mozgásba kezd, miközben valami mássá alakul át.

Formailag sokszínű, de nem modernkedő, sokkal inkább a klasszikus hagyományokat folytató, izgalmas gyűjteményt tett az olvasó elé Farkas Wellmann Éva, amelyben a lehetőségek és a felelősség fontos tételei a gondolkodásnak. Még ebben az elszürkülő, elgépiesedni látszó korban is – amint azt a Halotti beszéd parafrázisában plasztikusan megfogalmazza a szerző.

A szerző nem beszél mellé, nem is válogat az eszközökben, ha a téma erős indulatot vált ki belőle, azt végletekig kicsontozza. Eredeti meglátásai szinte belülről izzanak, miközben éppúgy képes észlelni a horizontot, mint azt, ami épp a szeme előtt van.