Ugrás a tartalomra

 

Megölni egy arabot, tanítani egy fiút

„Nemcsak csatákról és háborúkról esik szó a kötetben, hanem azokról a milliókról is, akik az embernyomorító események, történelmi fordulók során a teljes kiszolgáltatottság állapotába jutottak. Prostituáltak, gyerekharcosok és szolgák élete tárul teljes valójában elénk.” – Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéről Molnár Dávid írt.

Jászberényi Sándor – ahogy egyszer utalt magára egy idézetet parafrazálva – a legkeményebb a völgyben. Talán ez így is van. Hiszen új és egyben második prózakötete, A lélek legszebb éjszakája csak néhány hónapja jött ki a Kalligram Kiadónál, és máris esélyes lett egy rangos irodalmi elismerésre, az Aegon Művészeti Díjra. A dologba azonban némi helyzetkomikum vegyül, ugyanis A lélek legszebb éjszakája Németh Gábor Egy mormota nyarával is versenyez. Emellett azért nem lehet e rövid bevezetőben szó nélkül elmenni, mert Jászberényi egyik új elbeszélésének pontosan az a címe, amit eredetileg Németh regényének javasolt a szerkesztő: Megölni egy arabot. Mivel Németh is „kalligramos”, nagyon érdekes lenne tudni, hogy csapódott le ebben az esetben az akkor mellőzött cím. Vajon a főszerkesztő, Mészáros Sándor akarata érvényesült, vagy Jászberényi egy nagyon finoman kimért utalással akart kapcsolódni Camus Közönyéhez (újabb címváltozatában: Az idegenhez)? Esetleg ügyes fricskára leltünk Jászberényi részéről egy más típusú irodalom irányába? Reméljük, a kiéleződő vagy már kiélezett versenyben választ kapunk majd ezekre a kérdésekre is.

Nem lennék meglepve, ha utóbbiról lenne szó, Jászberényi ugyanis nem tartozik a magyar irodalom szokványos figurái közé. Ezt igazolja, hogy a kötet megjelenése előtt – az eddig Magyarországon nem túl piacképesnek bizonyuló – könyvtrailert készített, készíttetett. Őszintén szólva: nem is rosszat. Két és fél percben kellemes zenei aláfestéssel hangzik el a szerző egy szövege egyedi grafikai megoldásokkal. A végcím nélkül szinte észre sem veszi a lelkes jutyubozó, hogy Jászberényi mennyire „átejti” őt. Korántsem a kötetből kapunk részletet, mint azt gondolnánk a „trailer” szó alapján, hanem egy jóval korábbi versét olvassák fel, a Barakát, amely ebben a könyvében nem jelenik meg (legfeljebb csak motívumaiban és hangulatában).

 

Feltétlen meg kell említeni, hogy Jászberényi volt az egyike azoknak, akik a Nappali Kávézóban rituálisan elégették a posztmodernt. Ő erről így nyilatkozott: „Történeteket szeretek olvasni, nem azt, amikor a nagy író nyolcszáz oldallal jól alátámasztja, hogy ő tényleg mekkora nagy író. Amikor a nyelvről szóló beszéddel fedik el a tátongó eseménytelenséget, az életanyag hiányát, az nem csak untat. Bosszant is.” Minimalista, határozottan történetmesélő prózájának előképeit Hemingway-ben és Carverben látja, noha új kötetének fülszövege szerint (amelyet Cserna-Szabó András írt) a magyar író apja inkább Graham Greene. Annyi bizonyos, hogy Jászberényi novelláin nagyon átüt az az elementáris erő, ami valószínűleg közrejátszott magának az irodalomnak a megszületésében is: sztorizni szeretne.

Erre megvan minden joga, hiszen igen érdekes életutat tudhat magáénak. Pályája igen szokványosan indult, a kétezres évek elején még az ELTÉ-re járt magyar szakra, miközben a Népszabadság diplomás újságíró-képzésén is részt vett. Néhány évvel később azonban érdeklődése a közel-keleti és afrikai események felé fordult, és haditudósító lett. Interjút készített az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet alakulatával, és vérdíjat is tűztek ki a fejére. Ennek ellenére „funkcionális” muszlimként – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Egyiptomban él. Díjai, elismerései azt bizonyítják, hogy alapos, kiforrott újságíróról van szó. Megvan a véleménye a migránskérdésről is. Szerinte a menekülteket a keresztény értékrend szerint be kell fogadni ugyan Európába, de minden korábbinál határozottabban kell integrálni őket. Amennyiben ezeknek a követelményeknek nem képesek megfelelni, azonnal ki kell toloncolni őket a kontinensről. Elbeszéléseit ő maga és talán olvasói is azért tartják fontosnak, mert azokból jobban meg lehet ismerni a másik, a híradásokban általában egyfajta narrációs séma szerint bemutatott oldalt, azokat az embereket, akik a közel-keleti állapotok és körülmények elől Európába, Európa határaira menekültek az elmúlt években, illetőleg ez idő szerint is menekülnek.

A lélek legszebb éjszakája történeteinek főszereplője Maros Dániel, angolosan Daniel Marosh, akinek a nevét általában nem tudják kiejteni. Haditudósítóként dolgozik, figurája sok tekintetben megfeleltethető a szerzőnek. Nemcsak munkájuk, sorsuk és így tapasztalataik azonosak/hasonlóak, hanem még kinézetük is. Az egyik novellában például nagyon fontos szerephez jut, hogy Dánielnek, akinek neve talán az ismert whiskyhez köthető, ugyanúgy kék a szeme, mint Jászberényinek. Maga az író hárítani igyekszik az erre vonatkozó kérdéseket, s okkal indul így a kötet: „E könyvben szereplő minden karakter kitalált személy. Az említett intézmények, rövidítések, katonai alakulatok nem utalnak létező intézményekre. A történetek és a valóság megtévesztő hasonlósága a véletlen műve.” Tehát a novelláknak van életrajzi ihletettsége, de azok a fikció határán belül mozognak.

Dániel figurája köti össze lazán és pókhálószerűen ezeket az elbeszéléseket. Egyértelműen kivehető ívük nincs, inkább nagyon is rokonszenvesen a „sztorizgatás” benyomását keltik. Dánielnek komoly magánéleti problémái vannak, rosszul sikerült házasságából egy kisfia született, Kristóf, akivel csak a láthatáson találkozhat. Haditudósítóként számtalan traumatikus, halálközeli élmény éri, lélekemésztő látványok és gondok gyötrik. Mindez az előbb említettekkel kiegészülve komoly álmatlanságot okoz neki, amelyet különböző kábítószerekkel és Xanax-szal próbál enyhíteni. Az éjszakai egyedülléttől való félelem bulikba, alkoholizmusba, kábítószerfüggőségbe és kurvázásba sodorja. Az álmatlanság és a drogok velejárója a hallucináció is, így az elbeszélések jelentős része torkollik fikción belüli fikcióba. A Banana splitben az elbeszélő például egy éjszakai „hármasozás” után elviszi a prostituált nem létező kislányát reggelizni. Ezúttal a hallucináció okát is megtudjuk, hányadékának elemzéséből kiderül ugyanis, hogy Dániel az előző napon banánt is evett.

Bizonyos tekintetben a főszereplő a kiüresedés felé halad, de a totális nihilben mindig felcsillan egy csepp humanizmus. Ennek a forrása olykor Dániel, olykor teljesen más személy. Jó példa az utóbbira az a bárban felszedett lány, akiről a főszereplő azt hitte, prostituált, és miután nem tudott merevedést produkálni a lány kivágott csiklója láttán (amelyet egy törzsi szokás következtében csonkoltak), alaposan megfizetve elküldte. A lány azonban Dániel tudtán kívül nem fogadta el a pénzt, hanem az ágyon hagyta, ő ugyanis „szerelemből” akart a főszereplővel lenni. Dániel erre csak később döbbent rá.

A pikáns, erőszakos részek kapcsán nem teljesen érdektelen megjegyezni, hogy Jászberényi mennyire mesterien sűrít, a durva valóságot ellensúlyozó lirizálása azonban nem mindig sikerül meggyőzően. Néhol túlburjánzik, és elveszti elemi erejét. Az egyik novellájában hangzik el a következő, iszonyú hatásossággal felszakadó mondat: „Megszűnt az idő, [a] bőrőmről patakzó izzadság nem cseppent le többé a földre.” De sajnos mindez halmozásszerűen folytatódik: „[A] sivatag felől szitáló finom sárga por, mely beszínezte és megbetegítette a kripta kertjében álló pálmákat, megdermedt a levegőben. A kősivatagban nem pattogtak a kövek. A sivatagi bekötőúton megálltak a fekete halottas kombik.” A kötet utolsó és ezért szövegszerkezetileg talán legrelevánsabb mondataiban hasonló hibát követ el a szerző. A főszereplő kisfia, Kristóf, akit először érintett meg a végső elmúlás szele, megkérdezi apját, hogy a cigány hiedelmek szerint elég varjúlevest evett-e a halál elűzéséhez önmagától és családjától. Dániel megnyugtatja őt, majd Kristóf kinéz az ablakon. Ezután jön a két zárómondat: „A fák virágban álltak az autóút szélén, a földeken bújt elő a termés. A szikrázó napsütésben úgy tűnt, a halál tényleg nagyon messze van.” Az előbújó termés motívumát, amely az ókor óta annyira összekapcsolódik a születéssel és a feltámadással, kár kibontani és magyarázni, az elbeszélésnek az utolsó előtti mondatban kellene véget érnie. Egyébként ez a könyv egyetlen Magyarországon játszódó elbeszélése, életrajzi ihletettségét bizonyos mértékig Jászberényi is elismerte.

A többi írásban Afrika és főként a Közel-Kelet szomorú valósága köszön vissza, a mindennapos, falvakat sírgödörré változtató harcok, amelyekben az emberéletnek a legcsekélyebb értéke sincs. A novellákban nyomot hagy a jó és a rossz élesen elkülönülő kettősége, ám az előbbi árnyalása ügyesen megoldott probléma. Az utóbbi nehezebb kérdés, de nagyon is dicsérendő az író igyekezete. Egy rádió adógombja beragad, így lehetünk fültanúi annak, hogy az Iszlám Állam legifjabbjai, akik ugyanolyan félelmekkel és szorongásokkal teli emberek, mint az általuk kivégzettek, mit várnak a harcokban való részvételüktől és esetleges mártírhaláluktól.

Nemcsak csatákról és háborúkról esik szó a kötetben, hanem azokról a milliókról is, akik az embernyomorító események, történelmi fordulók során a teljes kiszolgáltatottság állapotába jutottak. Prostituáltak, gyerekharcosok és szolgák élete tárul teljes valójában elénk. Ezen elbeszélések közül a kritikusok – nem véletlenül – A kutya kölykét tartják a legjobban sikerültnek. Most azonban helyezzük máshová a hangsúlyt!

Két választottam egyike a Dögevő. Dögevőnek – mint az az elbeszélésből kiderül – az olyan prostituáltakat nevezik, akiket maguktól nem szednének fel a férfiak, így azokból a kuncsaftokból táplálkoznak, akiknek már úgyis mindegy a kínálat. A főszereplő épp erre a szintre kíván lesüllyedni, hogy sokadjára próbálja megbosszulni feleségén, Rebekán a tőle elszenvedett vélt vagy valós sérelmeit. Épp ezért a legnagyobb örömmel csatlakozik a „hölgyhöz”, aki a saját lakására viszi Dánielt. Dániel azonban két óra alatt sem tud elélvezni, és már a nő éhes gyermeke is felsír. Ekkor a prostituált el akarja küldeni őt, a főszereplő azonban megsejtve, hogy ez a helyzet kitűnő lehetőséget biztosít a még mélyebbre merülésre, arra kényszeríti, fejezze be vele az aktust. Ezután derül ki, hogy fizetni sem tud. A novella zenei aláfestést is kap, amely jól megteremti a forró egyiptomi éjszaka és egy törött szívű férfi találkozásának hangulatát. Ez pedig a több feldolgozásban ismert Heartbreak Hotel (Tört szív Hotel) talán magától a királytól, Elvis Presleytől. A dal rendkívül ügyesen ellenpontozza a láttatni kívánt érzéketlenséget.

 

A másik kiemelendő novella a már emlegetett Megölni egy arabot. Azért különleges ez, mert itt olvad össze a legjobban a főszereplő és az író személye. Dánielt ebben az elbeszélésben ugyanis Kák Szárdárnak nevezik. Erről korábban Jászberényi Sándor azt nyilatkozta, hogy a Szárdár név áll a legközelebb a kurdoknál a Sándorhoz. Dániel tehát itt „elsándorosodik”. Az elbeszélésben egyébként Dániel és egy magas rangú katonatiszt, Hesszin barátsága tárul elénk. Épphogy visszaérkeznek a frontvonalról, Hesszint behívják a bázisra, ahol egy arab fiút kell kihallgatnia. Hesszin olyan keményen vallatja a kamaszt, hogy az elájul. Erre Dániel a genfi konvenció érvényesítését kéri számon, és azt hangoztatja, hogy tisztességes tárgyalás jár a fiúnak. Ekkor Hesszin azt mondja: „Ti barom nyugatiak. Idejöttök osztani az észt, meg kirabolni az olajat. Ez a tárgyalás.” A szerző nyilvánvalóan ezzel relativizálja a keresztény értékeket, miközben az olvasót arra sarkallja, gondolja át, hogyan lehet ezeket mindenféle szélsőség nélkül, racionálisan megtartani. A két barát szóbeli konfliktusa fizikaivá válik, mielőtt Hesszin három lövéssel agyonlövi az arab fiút, és egy váratlan fordulatig Dániel Közel-Keleten érvényesíthetetlen humanizmusának bukásaként látjuk az elbeszélteket. Csakhogy Hesszin és Dániel hazatér, az előbbi elalszik, a főszereplő pedig a kiszűrődő zaj hatására benéz hozzá. Hesszin laptopjáról egy videó megy végtelenítve: a megölt kamasz szerepel rajta, aki egy levágott nő fejét a hajánál fogva, mosolyogva mutatja a kamerába.

Ideje, hogy kitérjek az elbeszélések hangulatával totálisan ellentétesen ható főcímre is, amelyet Dzsojsz, a kongói száznegyven kilós madám Kairó külvárosában egy szeretkezés után magyaráz el nekünk: „[B]izonyos különleges éjszakákon, a rossz csillagok alatt, bizonyos különleges események hatására az embert elhagyja a lélek. Kiszáll a testből és vándorútra indul. … [E]zt a »lélek legszebb éjszakájának« nevezik. A lelket ilyenkor nem kötik a hús bűnei. A magára hagyott test azonban elárvul, várja a lélek visszatértét, ha pedig az nem jön vissza időben, meghal. … Persze nem egyszerre száll ki mindenkiből a lélek. Mindenkinek megvan a saját ideje. Egy dolog azonban biztos: az, hogy senki sem kerülheti el az élete folyamán, hogy egyszer csak magára hagyja a lelke. Ilyenkor nincs mit tenni. Azonkívül, hogy azt mondják az embernek, hogy ne haljon meg, amíg vissza nem talál a lelke.” Hogy Dánielbe visszatért, az leginkább annak alapján valószínűsíthető, ahogyan a fiával a fikció szerint bánik. Talán ezek a szövegek is neki íródtak, és természetesen azoknak az olvasóknak, akik szeretik, ha a kortárs irodalom érthető nyelven, a jelen problémáival foglalkozik, olyannyira, hogy gyakran eldönthetetlen, mi az igazság.

Molnár Dávid

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Kalligram, 2016.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.