Nyár az IJ kritikusaival, 2. rész
Az Irodalmi Jelen kritikusait faggatta arról, hogy telik a nyár, milyen könyveket olvasnak, mit ajánlanak az olvasóknak. Körkérdéseinkre Kiss Júlia, Palásti Petra, Nagy Bernadett, Frei Gabriella és Lafferton Luca válaszolt.
Ki számodra az év felfedezettje?
Palásti Petra: Nem most fedeztem fel Spiró György regényeit, már korábban is olvastam tőle, de most valamiért nagyon rákaptam a stílusára, sokkal jobban tetszenek, mint eddig.
Kiss Júlia: Kali Ágnes verseit olvasom (Ópia című kötet), számomra most kérdőjel a hangja, ami talán jót jelent, barátkozom vele. Terék Anna esetében – Oravecz írásaihoz hasonlóan – inkább a megállíthatatlan újrafelfedezés lép érvénybe. Korábban is olvastam Vida Gábort, de az Egy dadogás története felülír mindent, most ott tartok, hogy szeretnék elhatárolódni a hatásától, és aztán újra belemászni a Dadogásba. Visszatérve az előző kérdésfelvetésre: mindig cipelünk valamit, én most éppen a Vida-regényt (is).
Nagy Bernadett: Nálam Ughy Szabina A gránátalma íze a 2018-as listavezető.
Frei Gabriella: Éppen most olvastam bele Kali Ágnes Ópia című verseskötetébe, amely igen megrendítő.
Lafferton Luca: Csinszka. Zeke Zsuzsannának köszönhetjük az összegyűjtött verseskötetet (Mert a csodának nincsen párja), a kapcsolódó magyarázatokat, a könyv végén pedig kéziratokat és levelezéseket befotózva (bár sajnos fekete-fehérben és elég rossz minőségben). Nagyon érdekes őt költői szerepben értelmezni.
És kinek ítélnéd oda a citromdíjat?
Palásti Petra: Nem találkoztam mostanában semmi olyannal, ami citromdíjat érdemelne. Főleg nem tőlem.
Kiss Júlia: Hagyományos, de lealacsonyító kérdés, citromdíjat semmiképpen. OraveczÓkontrija áll ebben az értelemben közel hozzám. Az Ondrok és a Kaliforniai fürj után nagyon vártam a harmadik regényt, sokat dolgoztam az előző kettővel, de azt érzem, hogy nem ért be teljesen, hogy valami egészen fontos kívül esett rajta, és tartok tőle, hogy némi hiányérzet maradt bennem. Mindenestre intenzív munkát követel, ahogyan a regényfolyam egészének értelmezése is, a napokban ez következik, attól viszont nem félek, hogy az újraolvasást követően is hasonlóképpen érzek majd, talán pontosan ezt kell éreznem. Egyébiránt Mircea Cărtărescu hajdani De ce iubim femeile? (Miért szeretjük a nőket?) című írása okozott nagy csalódást. Ennek nagyon fiatalon hihetetlen rajongója voltam, úton-útfélen idéztem, mostanra bántó és felháborító az, ahogyan rólunk, nőkről ír. Több sorában találok valami elegáns példát arra, hogy milyen jól áll nekünk a butaság. Ugyanakkor persze nem kizárólag ez a benyomásom, terveim szerint még a nyáron lefordítok több kiválasztott Cărtărescu-írást.
Nagy Bernadett: A citromdíjat Kemény Zsófi néhány helyen szerethető, ugyanakkor működésképtelen disztópiája, a Rabok tovább kapná.
Frei Gabriella: Nem érzem magamat eléggé hozzáértőnek ahhoz, hogy ilyesmit osztogassak.
Lafferton Luca: Én is kicsinek érzem magam ehhez a kérdéshez. Ma már boldog-boldogtalan könyvet ír, de azért ha megszületik egy könyv, az mégiscsak teljesítmény. De tulajdonképpen az a borderline-os könyv feldühített. Annyira jó lett volna, ha legalább egy kicsivel többet tud, úgy szurkoltam neki… Aztán a Bödőcs Tibor is. Miért „kell” neki is írnia? Meg a Csinszka-könyv. Miért nem színesek a könyv végén befotózott levelek, amelyeket Csinszka színesen telerajzolgatott minden kis aprósággal? Na, elég a citromdobálásból.
Mit tartasz az Irodalmi Jelen közelmúltbeli legjobb publikációjának, avagy ki a kedvenc IJ-szerződ?
Palásti Petra: Szeretem, ha úgy olvashatok verset, hogy nem én keresek rá egy költőre vagy műre, hanem csak úgy, hirtelen szembejön velem. Ezt az irodalmi folyóiratokkal nagyon egyszerű megoldani.
Kiss Júlia: Július elején jelent meg az IJ hivatalos oldalán, hogy Balla Zsófia lett a hónap költője, márciusban Farkas Árpád. Ilyen esetekben veszem elő újra a Farkas Ernőtől – középiskolás magyartanáromtól – kapott versesköteteimet, s örvendek ezzel együtt őszintén az újonnan megjelent verseiknek. A Debüt rovattal menthetetlenül el vagyok maradva, erről most akkor nem nyilatkozom.
Nagy Bernadett: Vidéki pesti lányként nagyon hiányzik a kert, a zöld. Az 5 négyzetméterees erkélyünket már beültettem, de üdítő látvány íróink kertje, szeretem ezt a sorozatot.
Frei Gabriella: Sajnos, mint minden másban, ebben is jelentősen le vagyok maradva, de Nádasdy Ádám versei igazi csemegék.
Lafferton Luca: Nem lesz a legelegánsabb válasz, de én eléggé „ömlesztve” szoktam olvasni a folyóiratokat, általában nem tudom, mit, hol. Újabban inkább verseket, viszont ebben abszolút kezdő vagyok. Tetszettek Szilágyi-Nagy Ildikó versei a legutóbbi IJ-ben, legjobban a Látogatás a városban és az Öregek a váróban.