Irodalmi Jelen
  • Frei Gabriella

    Skizofrénián innen és túl

    A négy ciklusból álló Angyalt reggelire jó néhány szövegben járja be ismét az emberi sors és a psziché azon mélységeit, amelyek alapján megkaphatná az Újabb történetek Skizofréniából alcímet. Már a nyitó írás (Függöny) visszaránt ebbe a kétségbeeséssel és téveszmékkel teli „országba”, ahol a halottakkal társalgó, zavart szereplők csak egy dologban biztosak: hogy ők bizony nem bolondok.

  • Frei Gabriella

    Életútikönyv

    Szanyi Ildikó eddig kiadott két novelláskötetét az utazás motívuma köti össze. De míg az idén megjelent Három tucat szuvenír változatos európai tájakra visz, a 2020-as Nem ezt ígérték című első könyv látszólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyében marad. Valójában hőseit és olvasóit is egészen más irányba indítja el: befelé.

  • Frei Gabriella

    Feljegyzések a szerződésen kívülről

    „Attól, hogy személyzetnek hívjuk őket, még ugyanúgy szolgák” – jelentette ki néhány éve a Feleségek luxuskivitelben egyik szereplője, Vasvári Vivien. Akár nevettünk, akár szörnyülködtünk rajtuk akkoriban, Bátorligeti Mária első regényének ismeretében e bárdolatlan szavak is más megvilágításba kerülnek.

  • Frei Gabriella

    Politikailag inkorrekt emlékfoszlányok

    Most, hogy a külföldi utazás újra kiváltságnak számít a koronavírus-járvány idején, még jobban átélhetjük Szalay Károly 1962-ben érzett lelkesedését. A kilencvenegy éves író-irodalomtörténész akkor három hónapra szökhetett meg a szocialista valóságból, egyenesen a vegyes élményeket nyújtó francia fővárosba.

  • Frei Gabriella

    Variációk Kieferre

    Schein Gábor Megleszünk itt című regénye egy valaha gyermek-elmegyógyintézetként működő, rémisztő szépségű épületben éri el tetőpontját. Hol máshol dőlhetne el, miként végződik egy infantilis férfi őrület felé vezető útja? Az a szép, hogy végül el sem dől. Vagy ha mégis, akkor egyedül bennünk, olvasókban.

  • Frei Gabriella

    Szekrény az emlékekben, emlékek a szekrényben

    „Jönnek egymás után a móriczi kislányalakok: a kanalat sem ismerő, látszólag semmit fel nem fogó (Maugli), a prostitúcióra kényszerített, mentálisan sérült (Pocokszemű Erzsi), az apai molesztálástól szenvedő (Zsófi panaszai), a kenyérdarabokat kismadárként elkapkodó (Etetés), az uzsonnát guberáló (Becsengettek).” Shrek Tímea szoció-novelláskötetét Frei Gabi mutatja be.

  • Frei Gabriella

    Személyes apokalipszis

    „Az elbeszélő asszociációkkal teremt sajátos telepatikus kapcsolatot sűrűn elmélkedő hősei között, akik fejezetváltáskor néha közvetlenül veszik fel egymás gondolatfonalát. Mentális rokonságukon keresztül mutatja be, milyen lehet meglátni önmagunkat egy idegenben, majd végignézni, ahogy elemésztik a bennünket is zaklató démonok.” – Florin Lăzărescu regényét Frei Gabriella ismerteti.

  • Frei Gabriella

    Örkény megsajnálna?

    "De vajon mi hatna hasonlóan magára Örkényre? Ahogyan saját korában, úgy ma is csupán a valóság. Noszlopi Botond bizonyára erre utalt, amikor az Örkény besírna címet adta több szempontból is 21. századi novelláskötetének. Üzenete világos: az egypercesek születése óta eltelt évtizedek során, bár egyes témák átértékelődtek, másokat újak váltottak fel, közös létezésünk mindvégig „megőrizte abszurdalapanyag-jellegét”." – Frei Gabriella kritikája.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Kurta kritikák rövidülő nappalokra

    "Ha Az Amcsalat hegység tiszta levegője filozofikus-fantasztikus művészfilm, akkor aRozsé kalandjai abszurd antológiasorozat Breaking Badbe és Black Mirrorba illő szituációkkal."  Cserhalmi Imre, Baróthy Zoltán és Szabó R. Ádám könyveit Frei Gabriella olvasta és mutatja be olvasóbarát terjedelemben.

    Cserhalmi Imre: Törlesztés

  • Irodalmi Jelen
    Simon Adri

    Nyár az IJ kritikusaival, 2. rész

    Az Irodalmi Jelen kritikusait faggatta arról, hogy telik a nyár, milyen könyveket olvasnak, mit ajánlanak az olvasóknak. Körkérdéseinkre Kiss Júlia, Palásti Petra, Nagy Bernadett, Frei Gabriella és Lafferton Luca válaszolt.

    Ki számodra az év felfedezettje?

    Palásti Petra: Nem most fedeztem fel Spiró György regényeit, már korábban is olvastam tőle, de most valamiért nagyon rákaptam a stílusára, sokkal jobban tetszenek, mint eddig.

  • balaton-csobbanas-nyar-naplemente_0
    Irodalmi Jelen

    Nyár az IJ kritikusaival

    Az Irodalmi Jelen kritikusait faggatta arról, hogy telik a nyár, milyen könyveket olvasnak, mit ajánlanak az olvasóknak. Körkérdéseinkre Kiss Júlia, Palásti Petra, Nagy Bernadett, Frei Gabriella és Lafferton Luca válaszolt.

    Hogy telik a nyár, hogy pihened ki az év fáradalmait? Vagy az igazi fáradtság maga a nyár?

  • spiro_diavolina
    Frei Gabriella

    A mindentudás fájdalma

    “De lehet, hogy mindezzel a szerelem lényegére tapint Spiró, hiszen ki mondja, hogy ez az ősi érzés egyáltalán magyarázatra szorul? Ha ebből az aspektusból szemléljük az írást, akkor a legcsöpögősebb hollywoodi film sem mondhatná el szebben, hogy a szerelem megmagyarázhatatlan csoda: csak van, és kész.” – Frei Gabriella díjnyertes kritikája, 2. rész.

  • Dögeltakarító
    Lafferton Luca, Frei Gabriella

    Ördögökről és más démonokról – Egy kötet, két olvasat

    Kritikapályázatunk egyik kötelező feladata Danyi Zoltán A dögeltakarító című regényéről szóló írás elkészítése volt. A pályázaton megosztott első helyezést ért el Frei Gabriella és Lafferton Luca: az első részben az ő kapcsolódó pályaművüket közöljük.

     

    Ördögökről és más démonokról