Király Farkas

Kevin Hart versei – Turczi István fordításában

2018. augusztus. 27. - 12:24

A horizont
The Horizon

Minden lépésednél
ott vagyok vezetlek vonzom tekinteted
hajnalban itt lesem
a misére siető öreg papot
vérem ajándékával köszöntöm.

Mily könnyen levetem az álruhát
mit rám próbáltok adni
mert nem bírjátok nézni igaz valómat
fáitokra hegyeitekre házaitokra nincs időm.

Itt voltam már
mielőtt a kő kemény lett,
egész világunk meg sem foganhatott volna
gondolatom nélkül.

Azzal áltatjátok magatokat,
hogy én csak egy elérhetetlen vonal vagyok
hogy nem létezem, ahogyan ti,
de ez mind nem igaz:
csak a fejem búbját látjátok
alatta tartom a világot
minden földet napot holdfényt és esőt.

Ti, akik gyűlölitek a változást
ti, akik örökre ki akartok zárni engem
hallgassatok ide:
valahányszor a halálra gondoltok
valahányszor olyan ember szobájába léptek, aki
elhagyott benneteket, én ott leselkedem az ablak mögött
elkaplak benneteket
bár hálómnak csak egy zsinórja van
nem mentek semmire a tükrökkel
hazudnak, amíg nem lesz túl késő
nézzetek rám s látjátok az egyetlen igazságot
a múltatokat amik most vagytok
jövőtök minden fájdalmát és egyetlen áldásotokat.

A halál ostorozása
Haranguing Death

Csak ne rejtőzködj. Évek óta szemmel tartalak,
és hadd mondjam meg őszintén, unalmas vagy.
Időnként persze hatásosan érvelsz,

de túlzásokba esel: azok a vég nélküli háborúk
és a látványos járványok! És amikor nem akad más,
új, elektromos faliórámból bámulsz rám,

örökké cinkelt lapokkal pasziánszozol
vagy ketyegsz, mint a taxióra.
Fogadok, hogy te ülteted a visszereket

a vén tyúkok lábába – milyen triviális!
Remélem, a világon minden ember beleegyezik,
hogy az utolsó pillanatban mindkét lábát levágják,

akkor kisebb sírok kellenek majd. És remélem,
a temetőkben italboltokat fognak nyitni,
és részegen tivornyáznak, hogy ne tudj aludni,

és az emberek becsípve mennek temetésekre,
pólójukon Élet reád! felirattal. Te – mint király?
Ne röhögtess. Bármelyik rendes korona leesne

a fejedről a nyakadba és ott csörögne.
Egyébként is bűzlesz – és ez ellen nem is
próbáltál tenni legalább néhány évszázada.

A modorod borzalmas – ahogy félrelököd
a sorakozó éveket – na és a jelzőid!
(Igazán semmi ízlésed),

az újságban a rovatodnak semmi stílusa
kész csoda, hogy még nem rúgtak ki)
és legfőképpen: a vicceid rosszak, csontig hatolók.

A valódi világ
The Real World

Fák csúcsáról csendben horgászó napsugarak;
egy birkózó, virsliujjai közt cigarettával;
bárban ülő öregek, kiknek kezükhöz nőtt a pohár;
ma éjjel glória övezi a holdat – lyuk a lyukban.

Acélgyárak, akár a koncentrációs táborok;
hangoló zenekar, mely új színeket kever;
Myers, a jövő múzeuma, az éjjel kiürült;
s megcsomózott cipőfűzők – lyuk a lyukon át.

Ablaküvegen kaparászó eső; egy csöpögő
csillag, mely ezer évig kereste tavát;
egy tükröktől és zenétől duzzadó diszkó;
fekete lyuk, egy lyuk az űrben, az a lyuk.

A napsugár éle borotválja Afrikát; a lassan felfelé
kanyargó pipafüst, akár egy kobra szelleme;
egy gyermek fekete pupilláján a halál fénye.
És egy lyuk a lyukban levő lyukban.

Hegyek
Mountains

Majd eljönnek érted,
a viharfelhők színe, a tengerek súlya.

Átszelik a sivatagokat, városokat,
és rád támaszkodnak az ablakodon át.

Ne kérdezd tőlük, mikor,
szavaikat nehéz lenne elviselni;

de ha egy hegyen sétálsz,
figyeld a hangját a madarak torkában.

Figyelmüket nem tudod magadra vonni,
az arcuk másfelé fordul, beleveszik

az űr esztelenségébe.
De figyeld őket közelről,

s tükröknél többet mondanak neked:
nézd, ahogy a mezők előttük ellejtenek,

ahogy este maguk is besötétednek,
és a válladra ereszkednek.

Az árnyékod
Your Shadow

A sólyom, melyet a szeme táplál,
úszik az örvénylő szélben, és árnyékát,
akár egy vonagló félholtat, figyeli.

Nyisd ki a kezed,
és lásd a dajkált sötétet; lásd
virágzó árnyékodat,
tested elválaszthatatlan, fekete virágát.

Ajándék ez, a születés jogán, babakelengyéd
szemfödéllé növeszti az idő;
világot fürkésző szem vagy,
a te szembogarad az, ami csillog.

Gyere közelebb, ez a csapóajtó
a titkos földbe vezet, ahová egy napon
biztosan belépsz, hogy
találkozz a szurtos kisgyerekkel, aki te voltál.

Az árnyékod
Your Shadow

Nem az, aki a tükörben látszik,
nem a fényképekbe zárt,
nem az, aki éjjel egy nő simogató kezét érzi,
nem az, aki bízik a szavakban –

az, akinek nincs arca,
aki együtt ring minden mozdulatoddal, a kígyóbűvölő;
aki a földre szorítja és ott tartja fülét,
aki cirkuszi gólyalábat vesz fel, ha eljön az este.

Ő az,
akit a Nap küldött hozzád társaságul;
ő bukott őrangyalod,
a lepke, mely gubójához tapadt.

Milyen csöndes ő, jóbarátod,
és oly gondosan ügyel szükségleteidre –
akár a partot simogató tenger,
vagy a virágon remegő méh;

nem enged meghalni sem, így
jobban bízhatsz benne, mint a szívedben:
egy nap majd te leszel
az a másik, a csöndes, a feketébe öltözött.

Az árnyékod
Your Shadow

Ez fekszik
melletted, amikor felébredsz, ez a hideg lepedő,
selymes, akár a bőröd.

Ez a hazugság,
mely megbújik minden kimondott szavadban,
ez a folt, mely nem tisztítható;

ez az est tartaléka,
mely táplálja megkezdett napod,
ez a fejedben lakó

szörnyeteg másolata,
a vidámparki tükör,
melynek fekete humora túlságosan is igaz.

Ablak vagy,
mindenki beléd láthat; árnyékod
védelmet jelent, tömör sötétű

függönyt, mely felfedi:
szűk sarokban éled, fénytelen,
rövidre szabott földi életed.

Most is, mint mindig,
valami újnak szélén állsz,
és az árnyékod

a körmeit rágva várakozik
mögötted és követni fog keresztül-
kasul a földön, míg haza nem vezet.