Ha felkészülsz a legrosszabbra, nem érhet meglepetés
A hűséges Daciák és Toblerone-valuták közt új dimenzió nyílik meg előttünk, mely nekünk, civileknek ilyen éles ábrázolásban szinte sokkoló, ugyanakkor súlyos kérdésekre is rávilágít. Milyen volt Ceaușescu szemszíne? Hát azé a fickóé, akit kivégeztek a târgoviştei laktanyában? – Király Farkas rendszerváltásregényét Rimóczi László ismerteti.
Egyes vélemények szerint háborúkra és válságokra időnként szükség van, mert általuk kapunk észbe, lövések zajára ébredünk csak fel, 
hogy nem csupán statisztikai adatok, nem egy rendszer apró fogaskerekei vagyunk, hanem… hát, mondjuk ki: emberek. Élőlények. Akik jobban bírják a békét, mint a háborút.
Király Farkas első kisregénye azokról a fiatalokról szól, akiknek nemcsak a gyakorlótéren, hanem a harcokban is helyt kellett állniuk. Most mi is átélhetjük mindazt, amit csakis egy kiskatona láthatott, tapasztalhatott. Minden háborúban a kiskatonák szívják a legtöbbet, ők törnek előre, feláldozható veszteségek. Jutalom? Vésett név az emléktáblán, szerencsésebb esetben életben maradás.
Az 1989. decemberi romániai forradalomról számos írás és film született, főleg román nyelven, de sokat foglalkozott vele a hazai sajtó is. Ceaușescu „fejlesztési terveit”, nagyszabású építési projektjeit és a különböző megszorításokat a nép szenvedte meg. Az országban minden téren hiányok mutatkoztak, 1989-re pedig szinte már alig volt élelem a városok ellátására. A szegénység növekedésével párhuzamosan egyre jobban megerősödött a titkosrendőrség (Securitate) befolyása, olyannyira, hogy Románia lényegében rendőrállammá vált. Mialatt az emberek kizsigerelése és megfélemlítése zajlott az állambiztonsági erők által, addig a diktátor és felesége pazar luxusban élt, ami idővel már a kommunista párt tagjainak is sok volt. A forradalmat megelőzően, 1987. november 15-én Brassóban felkelés tört ki, kétnyelvű (magyar–román) transzparensekkel tiltakoztak az elviselhetetlen életkörülmények, valamint a hatóságok állandó túlkapásai ellen. A biztonsági és rendőri erők keményen felléptek a tiltakozók ellen, akik válaszul megtámadták a helyi pártszékházat. Ekkor kezdődött minden, innentől vált megállíthatatlanná a folyamat, mert világszerte óriási tiltakozás vette kezdetét Ceaușescu ellen.
Az eseményeket a sorkatonák szemszögéből feldolgozó irodalmi művek száma elenyésző. A mentális és fizikai hadviselésben felkészületlen egységeket a történések kellős közepébe vezényelték, ugyanolyan kitartást és elszántságot várva el tőlük, mint a hivatásosoktól. Néhány nap alatt felkavarodott és átláthatatlanul zavarossá vált körülöttük a világ, a hadsereg rendjét is kikezdte a bizonytalanság, a félelem. A magas szépirodalmi értéket képviselő Sortűzben négy szál fut, négy különböző betűtípussal szedve, érzékeltetvén a négy perspektíva fontosságát. A kisregény főszereplői egy magyar, egy román, egy szász és egy szerb ifjú, akik különböző egységeknél, más-más helyszínen szolgálnak. Közülük lesz, aki elesik, és lesz, aki bár túlél, mégis megroppan az átéltek súlya alatt. A háborúban nem számít, ki milyen nemzetiségű, kisebbségi-e, vagy a többségi társadalom tagja, az örvény mindannyiukat lerántja. „Második napon már gyűlölte a sereget. Hajnalban kelni, még elmegy. Harminc másodperc alatt felöltözni viszont nem jó. Legfeljebb öt perc a hatvanszemélyes mosdóban, ahol csak hideg víz folyik a csapokból – kifejezetten rossz. Főleg, hogy állítólag mindennap borotválkozni kell. A magyar srácok jó része bajuszt visel – nekik jól áll… Reggelente egy perc jut fejenként a pottyantós budiban – nagyszerű. S ki tudja, mekkora faszságok derülnek majd még ki.”
Lövészárkot körülbelül ugyanolyan módszerrel lehet ásni, mint sírgödröt, még ha egy hivatásos gonosztevő hűbéreseinek parancsára is teszi a baka. A regény kiképzések sorával indul, megtudjuk, hogy egy katonának miért nincs előnyére, ha fél a tűztől, és mennyire hatékony egy innovatív főhadnagy ingerelárasztásos technikája a fóbia kezelésére. Belekóstolhatunk a sanyarú kantinkosztba is, csakúgy, mint az ízes katonai szlengekbe. A közös jelmondat: „Ha felkészülsz a legrosszabbra, nem érhet meglepetés.” A szerző nem lőtt mellé, a hiperrealista helyszínrajzok és karakterek láthatóvá teszik egy kaszárnya mindennapjait, életszerűen, szentimentalizmustól mentesen, hatásvadász mankók nélkül.
„Fáradhatatlan a tömeg. És elfogyhatatlan. Három napja állnak velük szemben, és persze három éjszakája. Éjjel kevesebben vannak az utcán, hiszen a sötétségben meginog az emberek biztonságérzete – de sokaké nappal is, nem alaptalanul, ezért nem félnek jobban az éjszakától. Akár igazuk is lehet: az eddigi áldozatok szinte mind nappal estek el. Ez némileg igazolja azt a feltételezést, hogy van, ahol terroristák lövöldöznek a népre” – vagy ha mégsem ők, akkor lehet, hogy Ceaușescu árváit küldték bevetésre. Őket a Securitate különleges tisztjei válogatták össze árvaházakból, a legerősebb, legkegyetlenebb fiúkat és lányokat, majd egy titkos kiképzőbázisra kerültek, ahol mindent megadtak nekik, volt étel, meleg víz, fűtés, jó ruha, valódi kávé, nyugati filmek, márkás ital és dohány, hogy majd a harctéren hálálkodjanak mindezért.
A naplószerű fejezeteken keresztül sebesen fejti ki magát egy háború valósággörbítő, már-már magától értetődő őrülete: „A tudat, hogy parancsa van rálőnie azokra, akik ellenszegülnek az utasításainak, még inkább fokozta a borzongást. Megesett, hogy mikor második figyelmeztetésként csőre töltötte a Kalasnyikovot, erekciója lett. Érezte, hogy ha valakit lábon vagy karon lőne, és látná, ahogy előtör a vér az emberi testből, ahogyan az ellenség arca eltorzul a kíntól, és hallaná, amint torkából a fájdalom hallatlan hangjai törnek fel, neki orgazmusa lenne. Álmában ez néhányszor meg is történt – a legelső alkalom után majdhogynem elhányta magát az ágyban, majd’ egy órát lötyögött éjjel a mosdóban, mire némileg helyrejött. De aztán a kellemetlen érzés eltűnt, és csak az ismeretlen természetű kéj maradt. Biztos megbolondultam, egy szadista lakik bennem, és én nem is tudtam erről. Perverz állat vagyok, könyvelte el. A fiúkkal nem merte megbeszélni. Hiszen mi lesz, ha ezután nem szívesen állnak szóba vele? Vagy ha, ami még rosszabb: kiderül, hogy mindegyikük deviáns barommá változott?”
A hűséges Daciák és Toblerone-valuták közt új dimenzió nyílik meg előttünk, mely nekünk, civileknek ilyen éles ábrázolásban szinte sokkoló, ugyanakkor súlyos kérdésekre is rávilágít. Milyen volt Ceaușescu szemszíne? Hát azé a fickóé, akit kivégeztek a târgoviştei laktanyában?
Király Farkas: Sortűz. Sétatér Könyvek, 2018.
