Ugrás a tartalomra

 

Költők Budáról

A svábhegyi Jókai Klub látta vendégül Térey Jánost és Szöllősi Mátyást, akiknek friss prózakötetei – a Káli holtak és a Simon Péter – minden bizonnyal az idei év legfontosabb megjelenései közé tartoznak. Egyébként mindketten a „szomszédból” ugrottak át a Jókai Klubba, de budaiságukon kívül még több más közös nevezőre is fény derült az esten.

 

„Mindenhonnét Budára érek” – írja Ottlik a Budában, és ilyesfajta hangulat töltötte meg a Jókai Klubot Térey János és Szöllősi Mátyás estjén, mert úgy tűnt, minden út ide vezet. De mielőtt a beszélgetés fonala is megérkezett volna a budai hegyvidékre, Szepesi Dóra, az est moderátora a megismerkedésükről kérdezte a fiúkat. Szöllősi Mátyás 2009-ben csatlakozott ama bizonyos „péntek estékhez”, ahol író- és költőbarátok jöttek össze közös nagy dumálásokra, onnantól fűződött szorosabbra a barátságuk Jánossal. Térey visszább ugrott az időben, hiszen a barátságot megelőzte, amikor egy íróbarátja elküldte neki az akkor még csak második kötete előtt álló Szöllősi verseit, azzal, hogy ez a srác mint költő szinte „kész van”. Mivel a versanyag pdf-fájlban érkezett, amelybe nem lehet belejavítani, úgy tűnt, Mátyás a maga részéről tényleg késznek tekintette az anyagot – „imponált ez a határozottság”, idézte fel Térey mosolyogva.

És ahogy a jó barátságoknál gyakran megesik, közel is laknak egymáshoz: Mátyás a hegy lábánál, a Királyhágó téren él, Térey pedig évek óta – nem vicc – a Költő utcában (amely egyébként a Jókai-kertbe torkollik). A legkisebb jégkorszak című műve is a Svábhegyen játszódik, és hogy mennyire szívesen ássa bele magát a környék történetébe, az nemcsak az Átkelés Budapesten című kötetéből derül ki (melyről itt írtunk), de az esten is rögtön sorolta a nevezetes tudnivalókat: Nádas Péter a közelben járt iskolába, a Svábhegyen élt villájában Rákosi Mátyás, a Diana park helyén pedig egy barakk állt egykor. Egyébként sok kortárs alkotó is hegyvidéki lakos: Márton László, Takács Zsuzsa vagy korábban Csaplár Vilmos. Fokozva a Térey-Szöllősi kapcsolódási pontokat az Asztalizene című Térey-darab helyszíne épp egy Királyhágó téri (a valóságban nem létező) étterem.

Mindketten elmesélték egy-egy gyerekkori benyomásukat is a környékről: Mátyás azt idézte fel, milyen végeláthatatlanul hosszúnak tűnt neki kisgyerekként a Böszörményi út, amikor először mentek rajta végig édesanyjával. Téreynek pedig maradandó emlék, mennyire elvarázsolta a Joliot Curie név dallama – akkor ugyanis még így nevezték a Királyhágó teret.

A kötetekre rátérve Térey röviden elmesélte a Káli holtak születésének történetét: „harmincéves korom óta dolgozom színházzal, és rengeteg színészt ismertem meg”. Ezekből a tapasztalatokból nőtt ki ez a színházi regény, melynek főhőse a huszonéves Csáki Alex színész. Nem konkrét alak szolgált hozzá mintául – hangsúlyozta Térey –, legalább nyolc-tíz, általa megismert karakterből gyúrta össze. Ezek az élmények hol a színházi büfékben (a Radnótiban, az Örkényben és a Katonában is mutatták be darabjait), hol a Menza nevű pesti bisztróban érték a nagy közös beszélgetések során, de mivel az elmúlt hét évben igencsak megritkultak a bemutatók, a könyv valójában „nosztalgiám gyümölcse is”, fogalmazott az író. A történetben „rendezői szemmel gondoltam végig, hogyan közelítenék a Hamlethez” – s a regényben az előadás meg is születik. (Jó lenne egyszer valóban látni – fűzte hozzá Szepesi Dóra, amire Térey csak azt tudta felelni, rajta ne múljék.) E szokatlan Hamlet-koncepció kapcsán jutott eszébe Trianon, amelyből megszületett a Shakespeare-darab újragondolása.

Szöllősi Mátyás Simon Pétere „a fiú regénye”, ahogy a fülszövegben is szerepel, egy harminchárom éves férfié, aki élete fordulópontján számvetésre kényszerül. Mint a szerző elmondta, a regénynek egy korábbi művében található meg az előképe: a kilenc elbeszélést tartalmazó Váltóáram című kötet záródarabja, a Lefekvés előtt, ébredés után ihlette a Simon Pétert. Valójában a könyv bármelyik novellája lehetne alapja egy nagyobb terjedelmű műnek – jegyezte meg Szöllősi Mátyás –, de végül az említett történet karaktere foglalkoztatta olyan intenzíven, hogy épített köré egy regényt. A főhős diakónus, aki megmérettetik, s ez a papságra való készülése folytán kulcsfontosságú esemény lesz számára. A regény egyik helyszíne a három évvel ezelőtti menekültválság központjaként szolgáló Keleti pályaudvari kerengő.

Adta magát a kérdés: vajon hogyan lehet irodalmi eszközökkel megragadni az aktuálpolitikát? Térey regényében is felbukkan egy kerítés, noha ez nem az a kerítés – hangsúlyozta a költő, hanem Köveskálon található. „Íróként nem dolgom kozmetikázni a valóságot, átlényegíteni tudom, de attól még nagyon aggasztó marad, tehát nem vidám könyv a Káli holtak.” Szöllősi Mátyás elmondta, fotósként is tevékenykedik (aki sokat jár felolvasásokra, beszélgetésekre, ezeken ez eseményeken is láthatja őt rendszeresen fotózni), az országhatáron is járt képanyagot készíteni, és úgy érezte, szövegszinten is feldolgozná a látottakat-átélteket. A diakónus története a toleranciát, a megértést, a zártság és nyitottság állapotát feszegeti, melyhez ideális témát kínált a menekültválság. A főhős hivatásánál fogva is kapcsolatba kerül a számkivetett emberekkel, ezáltal fogalmazódnak meg a dilemmák, lehet-e s hogyan segíteni, vagy hogyan akkor, ha valaki nem kéri. „A regényben kérdések és lehetőségek jelennek meg, nem válaszok” – hangsúlyozta az író.

Az est elején felolvasott részletek inkább hangulatukkal avattak be a művek világába, a másodjára előadott szövegek már a „sűrűjébe” húzták be a hallgatóságot. Térey a társulat római vendégjátékáról szóló részletet olvasta fel, amelyben világossá válik a „trianoni Hamlet” koncepciója a kolozsvári díszletek között, Szöllősi Mátyástól pedig drámai jelenetet hallhattunk egy, a földönfutók koszorújában vergődő nő rosszullétéről és a neki nyújtott segítségről.

Az est jelentős részében a próza mellett a zene nyelvét hallgathattuk: Balogh Borsa, a Gyík zenekar frontembere gitáron és looperen játszott mesterien – ez az az eszköz, amely azonnal rögzíti és végtelenítve visszajátssza a zenész által kiadott hangokat, így komplett zenekarként funkcionál. A Térey felolvasta részletben is pontosan egy ilyen eszköz segítségével kell Hamletnek megszólalnia a színpadon; vagyis ha az első loopot elrontja, onnantól a gép a hibás szöveget ismételgeti majd vég nélkül – szorong a színész monológjában. Balogh Borsát egyébként Szöllősi Mátyás választotta zenészvendégnek, de mint kiderült, sok más közös zenei kapcsolódásuk is akad Téreyvel. Mindkettőjük műveiben meghatározó a komolyzene; Téreynél többek közt Beethoven, Wagner, Mátyás pedig épp az egy héttel ezelőtti Berezovszkij-koncertől publikált egy írást a napokban. Mindemellett „metál-rokonság” is összefűzi a fiúkat, és a végén „desszertnek” azt is elmesélte János, miként került a Nemzeti Színház színpadára egy csemballókísérettel megálmodott barokk dala.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.