Nagyváradtól a nagyvilágig
Boka László Peremek és középpontok című nagyszabású összehasonlító irodalomtudományi tanulmánykötetéről beszélgetett a szerzővel Reményi József Tamás és Tverdota György a Balassi Könyvesboltban. A kötet „szíve” Nagyvárad, de mégis a modernség hajnalának teljes magyar irodalmi palettáját áttekinti.
A tudományos könyvkiadás egyik legfontosabb műhelye, a Balassi Kiadó hangulatos könyvesboltja az utolsó békebeli kis könyves oázisok egyike a belvárosban, ahol csak válogatottan igényes kiadványok sorakoznak a polcokon, és amely emberléptékű, barátságos térrel fogadja a betérőt. Itt gyűltünk össze, hogy Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójának kötetéről halljunk a szerzőtől és beszélgetőtársaitól. A Balassi gondozásában megjelent Peremek és középpontok – Tanulmányok a 20. század első felének magyar irodalmáról című kötet összehasonlító szempontú esettanulmányokat vonultat fel a modernség 20. századi történetéhez.
Miután Soóky Anna, a kiadó igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, Tverdota György olvasta fel értékelését a kötetről – mindjárt a szerző nevénél kezdve, hiszen a Boka különösen szép asszociációkat keltő név az irodalomolvasóknak. S miként a Pál utcai fiúk Bokája megküzdött a grundért, és vigyázott Nemecsekre, úgy hódít vissza elfeledett, mellőzött területeket és alkotókat Boka László az irodalomtörténet számára. Tverdota György kiemelte a kötet módszertani sokszínűségét, így a hálózatkutatás, a mezőelmélet, Bourdieu szociológiai szemlélete érvényesülését, de mindezek nem felülről telepszenek rá a szövegre, hanem szerves részét képezik a vizsgálódásoknak. A kötet legtöbbet citált szerzője Schöpflin Aladár, akinek esztétizáló és szociologizáló hajlama is visszaköszön a tanulmányokból.
Az irodalmi modernség történetét feldolgozó kötet egyik alapfeltevése, hogy a hierarchia nem működőképes, a plurális arculatú világ csak a szereplők és orgánumok bonyolult kölcsönviszonya alapján térképezhető fel. Boka László könyvében megoszlik a figyelem a divatos legnagyobbak és kisebb mesterek között. A szerző személye maga is összekapcsolja a perifériát és a központot: hiszen származásánál fogva elkötelezett a kisebbségi irodalom mellett, ugyanakkor a budai Várban elhelyezkedő neves intézmény vezetőjeként a centrumhoz kötődik. Az elsősorban lírai érdeklődésű Boka Lászlót mindenekelőtt a 20. század első évtizedei foglalkoztatják, az avantgárd és a két világháború közötti időszak kevésbé, noha ez alól beszédes kivétel József Attila és Radnóti költészete – jegyezte meg Tverdota. Különös hangsúlyt kapnak kötetében az erdélyi és partiumi szerzők, és nem feledkezik meg az irodalomszervezők, mecénások tevékenységének értékeléséről sem. Központi szerepű a Holnap antológia, melynek ügyében Boka perújrafelvételt hirdet, ahogy Kuncz Aladár irodalomtörténeti munkáinak áttekintése is kritikatörténeti szenzáció. Tverdota György külön felhívta a figyelmet többek között a Kuncz és Jékely viszonyát taglaló fejezetre, a nyugatosok Arany-képét elemző esszére és a Babits-tanulmányra.
Reményi József Tamás laudációja több ponton is megerősítette a Tverdota György méltatásában elhangzott szerzői erényeket, így például hasonlóképp a Holnap-antológiát nevezte meg a kötet sarokpontjának. 1909 januárja a botrány hónapja volt a magyar irodalomban, s a vihart a holnaposok antológiája kavarta – emlékeztetett Reményi. Lényegében ekkor szakadt a magyar irodalom két táborra: a nyugatosokra és a maradiakra, ahogy a vidék és főváros dichotómiája is ekkor lángolt fel. Mindeközben a Nyugaton belül is éles küzdelem kezdődött a modernség értelmezéséről. A „nemzetiek” és „nemzetietlenek” tábora azóta sem hidalható át, e kétpólusúság átkát ma is szenvedjük. Boka László kötetének nyitó elemzése ennek a kialakulását tekinti át, és keretet ad a könyv valamennyi esszéjének.
Kánon és kultusz szétszálazása Bokánál a mélyebb megértés aktusa, amiképp kiszabadítja Dutka Ákost Ady árnyékából, és újra felfedezteti őt olvasójával. Nem marad el Kuncz Aladár, Bánffy Miklós rehabilitálása sem, illetve a világháborús propaganda és az irodalom viszonyát feldolgozó, hiánypótló irodalomtörténeti összefoglalás. Reményi József Tamás zárszóként arra hívta fel a figyelmet: ritka tapasztalat a mai irodalomtörténet-írásban a bensőséges elkötelezettség és a szakmai hitel ilyetén együttes megjelenése, ahogy az Boka László könyvéből kiviláglik.
A méltatásokat követő beszélgetés során egy-két érdekes mozzanatra is fény derült a szerző életéből – például, hogy Tverdota párhuzama Boka Jánossal egy cseppet sem légből kapott, hiszen a szerző „hivatalos” neve Boka János László, édesanyja a közkedvelt Pál utcai hős miatt választotta ezt a nevet. Boka László komparatistaként végzett az egyetemen Szegedy-Maszák Mihály tanítványaként – osztotta meg a közönséggel –, s ezt az összehasonlító szemléletet ültette át kötetébe is, hogy rávilágítson az irodalomban sokszor elnagyolt árnyalatokra, rétegzettségekre.
A szakmai részletekbe alaposan belemerülő beszélgetés során Tverdota György a nyugatosok Arany János-képe kapcsán felvetette: a kötetből kevésbé domborodik ki, hogy a kései Arany előtérbe kerülésének ára volt, mégpedig az epikus Arany leértékelődése. Boka László a kötete árnyaló szellemében reagált: máris sematikusan közelítünk, ha azt állítjuk, a Nyugatnak egységes Arany-képe volt. Az 1917-es centenáriumi Arany János év egyébként meghatározó volt az alkotók önmeghatározása és hovatartozása szempontjából – tette hozzá Reményi József Tamás –, hiszen ez az emlékév egyértelműen a háborús közérzet eredménye is.
A beszélgetésnek – akárcsak Boka László könyvének – „főhősévé” Schöpflin Aladár lépett elő, akiről, mint megtudtuk, jelenleg egy monográfia és egy tanulmánykötet is készül, de igen árulkodó – jegyezte meg Boka László –, hogy erre csak most kerül sor. 1937-es irodalomtörténete kapott hideget-meleget jobbról is, balról is, és bár valóban a Nyugat irodalmát teszi meg a magyar irodalom tengelyének, mégis jelentős szintetizáló, a teljes magyar irodalmi orkesztert egyszerre átlátó életművet hagyott maga után. Boka Lászlóhoz, mint megvallotta, különösen közel áll Schöpflin tárgyilagossága és alkotói magánya.
Tverdota György a könyv legfőbb erényeként azt emelte ki, ahogyan Boka rendkívül jó érzékkel bánik azokkal a művekkel is, amelyek nem az irodalom csúcsteljesítményei, de mégis érdemdúsak, hiszen óriási kockázat az ilyenek elemezésében elmerülni. Ilyen szempontból példaszerű a könyv Dutka Ákos-tanulmánya. Boka László elárulta: Dutka nagyanyai bácsikája, de nem a rokoni szál késztette, hogy „perújrafelvételt hirdessen” – hogy az est többször használt szavát idézzük – ügyében. Elsősorban az értékelés súlypontjainak változására fókuszált – míg a Holnap-antológiában Dutka Ady után a legtöbb verssel szerepelt, addig élete végére (s ma már végképp) elfeledett alkotó lett. Olyannyira, hogy egy versét még 2001-ben, az Élet és Irodalomban is Ady ismeretlen műveként jelentették meg, holott nyilvánvaló a különbözőség. Dutka ugyanúgy nincs a mai napig a helyén – emlékeztetett Boka László –, ahogyan például Kuncz Aladár sem, akit kizárólag a Fekete kolostor írójaként tárgyalnak, és publicisztikája teljesen a perifériára szorul. Dutkánál sem említik publicisztikáját, vagy A Holnap városa és A nagy kaland című műveit.
Reményi József Tamás megtoldotta még a kötet érdemeit, amelyek megcsillannak például a belterjesség kérdésében, az erdélyiség és összmagyar irodalom viszonyában, a Jékely–Áprily–Kuncz Aladár kapcsolat feltárásában. Boka László kiemelte, mennyire nem „regionális kérdés” az említett szerzők élete és műve, és ennek alátámasztására több momentumot is felhozott életútjukból. Egyébként készülő műve is hasonló kérdések körül forog – válaszolta Soóky Andrea búcsúkérdésére –, a jövő év januárjában megjelenő könyv az erdélyi hangsúlyokkal foglalkozik majd: honnan és meddig tekinthető valaki erdélyi szerzőnek, s ezt egészen a kortárs alkotókig vizsgálja majd a kötet.
