Ugrás a tartalomra

.

Irodalmi Karaván a nyelvtörvény árnyékában

A II. világháborút követő vérzivataros, málenykij robottal terhelt vészkorszak óta nem volt ilyen nehéz helyzetben Kárpátalja magyarsága, mint napjainkban. A gazdasági csődbe és polgárháborúba süllyedt, erkölcsi mélyponton lévő Ukrajna az országban élő nemzeti kisebbségeket tette meg bűnbaknak, a történelemből már jól ismert recept alapján. Orosz ajkú állampolgáraival szemben már több éve folytat véres háborút, a tavalyi évtől kezdve pedig a magyarság ellen kezdett intézményesített hadjáratba. A hatalom a 2017-ben elfogadott oktatási törvénnyel és a napokban ratifikált nyelvtörvénnyel a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarság ellehetetlenítésére törekszik, a helyzetet súlyosbítják a különböző szélsőséges szervezetek kirohanásai, megfélemlítő akciói. Amennyiben érvényt szereznek e két törvénytelen törvénynek, némi túlzással csupán a családi otthon falai között, suttogva lehet majd magyarul beszélni. Ám a magyar túlélő nemzet, sosem adjuk fel. A Mirotvorec nevű honlapon egyre bővülő halállista dacára a magyar politikus, polgármester, önkormányzati képviselő, tanár, kultúrmunkás stb. a helyén marad, és továbbra is teszi a dolgát. Így van ezzel dr. Dupka György történész, lágerkutató, lap- és könyvkiadó, mecénás, templomépítő stb. is, aki hosszú ideje minden évben megszervezi a Kárpátaljai Irodalmi Karavánt. Ennek keretében irodalmárok, történészek, újságírók egy héten át járják a sokat szenvedett történelmi vidék magyar oktatási és kulturális intézményeit. Idén október 8–13. között már a 12. alkalomra került sor. Tavaly főként magyarországi szerzők alkották a csapatot, ám idén csupa kárpátaljai íróból és költőből állt az irodalmi kommandó. Csak remélni tudom, hogy az anyaországi meghívottak nem az Ukrajnában tapasztalható feszültség miatt maradtak távol.

A karavánokon hagyomány, hogy Ungváron van a kezdés, két helyszínen, az Ungvári Nemzeti Egyetemen és a Dayka Gábor Középiskolában, ahol Dupka vezetésével általában az Ung-vidéki szerzők lépnek fel. Így volt ez idén is, az ungvári, a munkácsi, a nagydobronyi és a gáti fellépésen Csordás László irodalomtörténész, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke, Shrek Tímea prózaíró, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kárpátaljai mellékletének szerkesztője, Marcsák Gergely költő-zenész, a KVIT alelnöke és Kertész Dávid prózaíró, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója vett részt. Szintén sokéves hagyomány, hogy a karaván tagjai Gát községben megkoszorúzzák Kovács Vilmos író, a szovjetrendszer magyar polgárjogi harcosának emléktábláját.

Október 10-én Beregszász volt a színtér, nevezetesen a Beregszászi Magyar Gimnázium és a Beregszászi Járási Könyvtár, ahol a társasághoz csatlakozott Finta Éva költő, akinek itt került bemutatásra új verseskötete, Lőrincz P. Gabriella költő, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora, Lengyel János író-történész, a Magyar Újságírók Közössége tagja, Szemere Judit újságíró, a Kárpátaljai Hírmondó főszerkesztője és Bakos Kiss Károly költő. Bár nem tartozott a karaván programjába, október 9-én a beregszászi könyvtárban mutattuk be vitéz Kövér György Szibérián át az alpolgármesteri székig című életrajzi kötetét. Dupka György viszont az új Együtt számot és az általa vezetett Intermix Kiadó legújabb kiadványait ismertette.

A beregszászi fellépéseket követően a társaság az ugocsai Tiszabökénybe utazott, ahol elfoglaltuk ideiglenes főhadiszállásunkat, merthogy a kulturális portya a történelmi Magyarország egykori Ugocsa és Máramaros vármegyéiben folytatódott. Nagyszőlősön csatlakozott hozzánk Vári Fábián László, József Attila-díjas költő, az Együtt folyóirat főszerkesztője, akinek a Magyar Napló Kiadó idén jelentette meg Vásártér című életrajzi regényét. Tartalmas programon vettünk részt Visken, az egykori koronavárosban, amelynek lakossága sok évszázadon át képes volt megőrizni magyarságát a helységet körülvevő ukrán tengerben. Az iskolában tartott rendhagyó irodalmi órán a kommandóhoz csatlakozott a Visken élő Czébely Lajos költő, helytörténész, népzenész. Később a társaság megkoszorúzta Fodó Sándornak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító-elnökének, a szovjet idők legendás magyar polgárjogi harcosának sírját. Ezt követően Ötvös Ida igazgató invitálására megszemléltük a falu tájházát, de a feszes program miatt nem sokat időzhettünk a régi korok használati tárgyai között. A következő állomás Karácsfalva volt, ahol a görög katolikus líceum diákjai vártak minket. Itt sem először jártunk. Elárulok néhány kulisszatitkot: a gyerekek tetszését leginkább Marcsák Gergely fellépése nyerte el, aki nemcsak felolvasott a verseiből, hanem gitárjával megzenésített költeményeket és népdalokat is előadott; de a közönség kedvence volt Kertész Dávid is, aki humoros írásaiból adott ízelítőt, s Dupka György keresztapai szerepet vállalva, alkatára és korára utalva átkeresztelte őt Kisember Benjáminná.

A pénteki napot a Tiszapéterfalvai középiskolában kezdtük, ahol koszorúzásra került sor, ugyanis az iskola falán márványtábla állít emléket Kiss Ferenc irodalomtörténésznek, a falu neves szülöttének. Mielőtt a koszorú a helyére került volna, a csapat minden tagja bemutatkozott, és megosztotta néhány gondolatát az udvaron összesereglett gyerekekkel. Lőrincz P. Gabriella az anyanyelv, a szülőföld szeretetének fontosságáról beszélt, Marcsák Gergely pedig a KVIT internetes versmondó versenyét ismertette. Az irodalmi hét során a legemlékezetesebb talán a falu református líceumának diákjaival való találkozás volt, akik a kétórásra nyúló irodalomóra során élénk érdeklődést tanúsítva rengeteg kérdést intéztek hozzánk. Ekkor már Csornyij Dávid költő, az Irodalmi Jelen újdonsült munkatársa /szerzője?/ is csatlakozott hozzánk. A gyerekek elárulták, hogy közülük is sokan megpróbálkoztak már az írással, de eddig a családon és a tanárokon kívül nem mutatták meg azokat senkinek. A következő állomás Batár volt, ahol a mangalicafarm vendégfogadójában jó helyi pálinkákat kóstolhattunk, de néhány társunk vásárolt a különböző kolbász- és lekvár-különlegességekből is.

Ebéd után következett az utolsó fellépés, mégpedig a péterfalvai kultúrházban, ahol a helyi értelmiséggel találkoztunk; itt újra csatlakozott hozzánk Csordás Laci, majd meghallgattuk a Kokas Banda és fiatal tanítványaik fergeteges koncertjét. Jó volt látni a sok nemzeti viseletbe öltözött gyereket, ekkor úgy éreztem, még koránt sincs veszve minden. A vacsorát követően komor dolgokról folyt a beszélgetés. Többször megnéztük azt a bizonyos honlapot, ahol már 500-nál is több magyar név szerepel, akik az ukrán mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek. Egyre több ismerőst fedeztünk fel a listán. Az iskolák tanárai elmondták, egyelőre még nem történtek különösebb intézkedések a tavaly elfogadott oktatási törvény érvényesítésére, ami érthető, hiszen a kimerült államnak erre nincs sem elegendő anyagi eszköze, sem megfelelő képzettségű szakembere. Tulajdonképpen semmi konkrétumot nem tudni, mivel Kijevből naponta érkeznek egymásnak ellentmondó hírek. A feszültség, a bizonytalanság mindenütt érezhető, a tanárok vérmérsékletüktől függően tekintenek a jövőbe, van, aki bizakodóbb, van, aki borúlátóbb.

Az idei karaván szombaton fejeződött be. A reggelit követően Shrek Timiék elköszöntek, siettek Magyarországra, fellépésük volt aznap. A beregszászi különítmény Dupka Gyuri tárlatvezetésével megtekintette Tiszabökényen a frissen átadott, Szent Erzsébet tiszteletére szentelt ferences templomot, amelynek egyik helyiségében a háború után elhurcolt papoknak, lelkészeknek állít emléket egy tárlat. A fotókat és tárgyakat elnézve – van ott egy fadarab az egyik láger szögesdrótot tartó oszlopából is – eszembe jutott, remélem, ezúttal van kivétel a szabály alól, és a történelem nem ismétli önmagát.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.