Bizalom a következő medvének
Bella István-díjasok antológiáját mutatták be egy jó hangulatú esten a Magyar Írószövetségben, ahol a megszólaló költők mind megemlítették a díj közösségkovácsoló erejét. Az est végén azt is megtudtuk a díj névadójának feleségétől, hol tartotta otthon Bella István a maga elismeréseit.
Bella István 1940-ben született Székesfehérváron. Mindössze 14 éves volt, amikor első verse megjelent a Fejér megyei napilapban. Már sárkeresztúri iskolájában kezébe kerül az irodalmi sajtó. 1956-ban részt vett több megmozdulásban, például Csórra élelmiszert és ruhát vitt, gyűjtött a Pesten küzdőknek. Pesti egyetemistaként egyre közelebb került az irodalmi élethez, a hatvanas években része volt a Tiszta szívvel című antológia megszületésében. Verseit az Új Írás és a Napjaink közölte, s csakhamar kialakult az a szellemi közeg, amely „Hetek” néven vált ismertté a költészetben. Bella István költészetében különös hangsúlyt kap a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv és a modern irányzatok együttes hatása. Első verseskötete, a Szaggatott világ1966-ban jelent meg. Ebben a falusi gyerekkor, az árvaság és a nehéz sors témái dominálnak. Műfordítóként a finnugor népek folklórját és a lengyel irodalmat közvetítette. Hosszú időt töltött az Élet és Irodalomszerkesztőségében, tagja volt az Árgus című folyóirat szerkesztőségének, valamint munkatársa a Magyar Naplónak. 2006 áprilisában hunyt el.
A Bella István-díjat, melynek alapítói a Magyar Írószövetség és Érd város önkormányzata, minden évben a magyar kultúra napján adják át. A díjat az a fiatal vagy a középnemzedékhez tartozó költő kaphatja meg, aki munkásságában kötődik a nemzeti irodalom értékes hagyományaihoz (Bella István életművének szellemiségéhez is); illetve pályáján már elért eredményeket. A mostani antológia a Bella István-díj alapításának tizedik évfordulójára született, s mint Urbán Péter, a szerkesztő az est egy pontján elmesélte, kalandos sorsú kötetként jött létre. Urbán először a Magyar Napló Kiadóhoz fordult a kiadás ötletével, ám ott pályázati források hiánya miatt végül nem tudták vállalni. Ekkor az Aegis Kiadó vette a szárnya alá a kezdeményezést, és Érd város támogatásával végül a tervezetthez képest némi késéssel megjelenhetett a kötet.
Urbán Péter
Bár az esten nem tudott jelen lenni az antológia valamennyi alkotója, többségüknek hangjukat kölcsönözték a jelenlévők, és megszólaltak az ő verseik is. Azok közül, akik a maguk fizikai valójában is jelen voltak, elsőként Zsille Gábor mondott köszönetet a kiadónak és a szerkesztőknek, Mivel évek óta szerkeszti a száz résztvevős Év Versei antológiát – hangsúlyozta Zsille –, pontosan tudja, mekkora munkával jár, s hogy milyen ritka a szerzőktől érkező köszönet. Egyébként Zsille Gábor volt a Bella István-díj első jutalmazottja 2008-ban, nem véletlenül: mint a költő elmesélte, a lengyel irodalom kapcsán többször dolgoztak együtt, Bella írta az előszót egyik kötetéhez, majd a mester halála után ő lett a hagyaték gondozója, és szerkesztett három emlékkönyvet is. Az antológiából Zsille Gábor Nem ismerni című versét olvasta fel, melyben maga Bella István is „színre lép”. „A könyvtári polcokról testet öltene / Csoóri, Faludy, Hárs Ernő, Bella” – idézi meg egy sor a költeményben, mely az irodalom nem ismeretének – vagyis az elmélet és a tudomány terheitől mentes olvasás kamaszidejének – nosztalgikus felidézése.
Zsille Gábor, mellette a sapka alatt Papp Für János rejtőzik
Takács Tamás, az est moderátora Nagy Gábor költő-író-irodalomtörténész életrajzát ismertette. A debreceni egyetemen végzett irodalmár Baka István költészetéről írta disszertációját. 1991 óta publikál irodalmi folyóiratokban. Dolgozott irodalmi szerkesztőként, rovatvezetőként a Magyar Naplónál, jelenleg is szerkesztő a Hitelnél. Hét önálló kötete jelent meg. Irodalomtörténészként tanulmányokat publikált számos klasszikus és kortárs alkotóról. Az esten a Dal, macskával című versét hallgathattuk meg: „A szemközti ház ablakában / éjjelente egy macska ül. / Szemében zöld hidegség, csak / ül fenségesen, egyedül.”
Iancu Laura megtoldotta Zsille Gábor köszönetét a magáéval: hogy a gyümölcsét élvezhetik a szerkesztők munkájának. A néprajzkutató költő a népi vallásossággal foglalkozik, s mint elmondta, többnyire feladatai szabják meg, mivel foglalkozik, nem a maga vágyai. „Bellát halott költőként ismertem” – mesélte Iancu Laura, mígnem találkozott vele egy írószövetségbeli esten, és onnantól többször élvezte a társaságát az akkor még működő írószövetségi kocsmában. A halála nagy veszteség volt – emlékére a Bárka folyóirat bloggereként írt Iancu egy bejegyzést. „Hazudni készül ismét, látván magányomat” – szólt a hajnalról, a hajnalhoz íródott vers, melyet Iancu Laura dallamos, halk, mélyen zengő, zsolozsmákat idéző hangján hallgathattunk meg.
Takács Tamás és Iancu Laura
Rózsássy Barbara rövid bemutatkozásában elmondta: három évtizede ír verseket és tanulmányokat – tíz megjelent könyvéből három tanulmány-, a többi lírakötet. Művelődésszervező és olasz szakra járt, Padovában ösztöndíjasként is tanult. 2012 óta dolgozik a Magyar Írószövetségben, így hát most különleges élmény számára, hogy vendégként ülhet egy esten – Barbara ezt a lehetőséget emelte ki köszönetében. A közönséget egy szonettel ajándékozta meg az antológiából, az Arany lugassal: „Tudom, senki nem gyújt itt fáklyát nekem…”
Rózsássy Barbara
Barna T. Attila verse Papp Für János hangján szólalt meg – a ritmikus, már-már rap-szerű dal a pesti utcák füstös forgatagának, mélyvilágának pontos látleletét adja: „Armani öltönyben feszít az ármány” – így a Budapest, 2016 című vers egy sora, melynek végén így búcsúzik a költő: „Bocsásd meg ezt a verset, Kosztolányi”. Papp Für János természetesen a maga nevében is szólt, és elmesélte: Bella Istvánt nem ismerte személyesen, és igazi meglepetés volt számára, amikor Szentmártoni János felhívta a hírrel, hogy neki ítélték a díjat (2014-ben). A megtiszteltetés a Nehogy egyedül című kötete után érte Papp Fürt, melyet még Oláh János vett gondozásába. A költő egyébként számos tisztség betöltője, így a Tokaji Írótábor Egyesület, a Hajdúböszörményi Írótábor és az Írószövetség Hajdú-Bihar megyei csoportjának titkára, emellett egy irodalmi kört is vezet. Az esten a Térélménycímű versét olvasta fel, amely az Irodalmi Jelenben látott napvilágot először 2016-ban.
Takács Tamás Falusi Márton életrajzát ismertette a hallgatósággal: a költő-irodalomtudós egyetemista kora óta a Hitel folyóirat versrovatának szerkesztője. Első verseskötete 2004-ben jelent meg, ugyanebben az évben elnyerte a legjobb első verseskötetért járó Gérecz Attila-díjat, majd sorozatosan több elismeréssel jutalmazták. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának közgyűlési képviselője, az MMA MMKI tudományos munkatársa. 2016 óta a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának MMA által delegált tagja. A hivatalos beosztásoknál jóval líraibban szóltak a Sem otthonos, sem vendég című versének sorai: „Téged nem szólongat »Ég küldött!«, »Isten áldjon!«, / versemben ne legyél sem otthonos, se vendég.”
Ughy Szabina megérezte a krisztusi kort szimbolizáló 33. életévet – vallotta meg, amikor rá került a sor –, ennek ellenére egyre inkább olyan úton jár, amely neki való, fogalmazott. Egy hónapja a Móra Kiadónál dolgozik szerkesztőként, és most indította el frissen biblioterápiás csoportját. „Emellett lelkes paradicsomtermesztő vagyok, és örökbe fogadtam egy kutyát” – tette hozzá, s mintha erre rímelne költeménye, a Nyugalmi tömeg: „mindenkinek kell, / hogy legyen még / legalább egy / kikezdhetetlen élete / másvalahol, / amely a teljességhez áll modellt / az idők kezdete óta.”
Ughy Szabina
Urbán Pétertől Both Balázs életrajzát is megismerhettük: a Sopronban, 1976-ban született költő húsz éve a Belügyminisztériumnál dolgozik, rendőr. Eddig három kötete jelent meg a Magyar Napló Kiadónál. Több versét is megzenésítették, illetve megfilmesítették; Imádság éjfélkor című versének dalba foglalt változata a 2016-os Hanghordozók pályázaton díjat nyert. Az esten Pesti pillanat című versét hallgathattuk meg, melyben a nagyváros végletes ellentétei feszülnek egymásnak: „Tükörpaloták a parton / sátor feszül a híd alatt”. Urbán Pétertől az antológia megszületésének körülményeiről azt is megtudhattuk, hogy a címlapjára tervezett Bella István-fotó helyett végül más megoldást kellett keresniük, mert a fotós nem járult hozzá a képe közléséhez. Így Urbán Péter maga festette meg a borítóra került alkotást.
Az est végére befutott Király Farkas is, akit már mindenki kíváncsian várt – érkezéséig a költők arról szóltak egy-két mondatot, mit adott a díj számukra. Szinte mindenki a közösségkovácsoló erejét emelte ki: bár eddig is ismerték egymást, de barátságuk elmélyült. A másik fontos szempont a Bella Istvánnal való szellemi rokonság: szinte mindenki lelkes Bella-olvasó volt (akár költői életművének, akár lengyel fordításainak olvasója), mielőtt megkapta a díjat. Iancul Laura fogalmazta meg, hogy az elismerés „Bella István-identitást ad az embernek”.
A Király Farkassal kiegészült csapat egy része
Király Farkas Kolozsváron született, 2002-ben költözött Budapestre. Nem kizárt – jegyezte meg derűsen –, hogy most pedig majd Érdre költözik tovább a család. Prózát, verset is ír, valamint fordít, tagja a Magyar Írószövetségnek, és szerkesztője az Irodalmi Jelen folyóiratnak. Bellát nem költőként, hanem fordítóként ismerte, amikor Szentmártoni János felhívta a díj történetével. Farkas egy kedves történetet is megosztott: még a Szabad Föld újságírójaként dolgozott, amikor a szerkesztőségben megismerkedett egy rokonszenves hölggyel, és beszélgetésbe elegyedtek, de nem tudta, ki ő. Aztán a Bella István-díj átadóján találkozott vele ismét, és kiderült, hogy a költő özvegye, Zayzon Márta. Aki egyébként ott ült a nézőtéren, s maga is hozzászólt a műsorhoz: mivel a fiatal költők között szóba jött, ki hol tartja a díjait, Márta elárulta: férje az fehérneműje közé rakta az elismeréseket, kivéve a Kossuth-díjat, mert az nem fért oda. Király Farkas verse méltó zárása volt az estnek: a Budapest – Kolozsvár című költemény az antológiában képvers-jelleggel táblázatszerűen van tördelve. A két haza közti ingázás ringató monotóniája és a vonatzakatolás jelenik meg ebben a mintázatban és a sorok ritmikájában, melyet a cím is magában hordoz: „kolozsvár budapest kolozsvár budapest / vonatos éjszakád arcomra ráncot fest”. A díjról szólva Király Farkas elmondta: mivel nem egy életmű végén adják jutalomként, hanem mint a megelőlegezett bizalom jelét, egyben jófajta terhet is jelent a költői pályán, amolyan „lássuk a medvét”, ami azt jelenti, a következő medvének már nagyobbnak, erősebbnek, szebbnek kell lennie.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
