Jelige: Fatima – Egy boldog asszony

Betti boldog volt. A nyaraló a parthoz olyan közel feküdt, hogy a hátsó kapun kilépve a homokos sétányról nézhette a naplementét. A férjét várta, aki altatta a gyerekeket. Már kislány korában is róla álmodott. Persze nem pont róla, de egy ilyen férfiról. Aki kedves, akire rábízhatja magát, aki jó apja lesz a gyermekeinek. Már hét éve házasok, s ő még mindig pont olyan szerelmes, mint kapcsolatuk elején. Nem kellett sokáig várnia. Ákos egy üveg pezsgővel érkezett. Mit ünneplünk? - kérdezte Betti. Hogy újra együtt nézzük a naplementét - mondta Ákos, s leült az asszony mellé a homokba. Mielőtt koccintottak, megcsókolták egymást. Betti a férje vállára hajtotta a fejét, és szótlanul nézték, ahogy a túlparton magasló hegy mögé ereszkedik a nap. Éjsötét volt mikor visszamentek a házba. Ákos átölelte feleségét, s bűnbánó hangon mondta: - Nem akartam elrontani a napodat, ezért csak most szólok.   Reggel vissza kell mennem Pestre, de vacsorára megjövök. Meghibásodott az új gép. A tulaj rengeteg pénzt veszít, ha nem oldom meg a problémát. De hát nyaralunk! – tiltakozott az asszony. Ákos szorosan magához húzta, s szenvedélyesen megcsókolta. Aztán óvatosan lefektette az ágyra, s úgy szerette, hogy Betti a világ legszerencsésebb asszonyának érezte magát.  Szeretnék egy kisfiút – súgta a férje fülébe. Én is – mondta Ákos, majd egymás karjaiban aludtak el.

Épp csak világosodott, mikor Betti felébredt. A férje már útra készen állt. Aludj még szívem, korán van – mondta, s már indult is az ajtó felé. A gyerekektől nem köszönsz el? – kérdezte Betti. Olyan mélyen alszanak – válaszolta Ákos. Mondd meg nekik, hogy szeretem őket. Várj! – ugrott ki Betti az ágyból. Maga sem értette miért, de szorongást érzett. Az ajtóban férje nyakába csimpaszkodott. Óvatosan vezess – kérte. Betti az ajtóban állt, míg férje beszállt a kocsiba, s elindult. Integetni szeretett volna neki, de ő nem nézett rá. Kipörögtek a kerekek, ahogy rálépett a gázra. Mondtam, hogy óvatosan! – kiáltott utána Betti. 

A gyerekek vidáman, pihenten ébredtek. Az idősebb kislány hiányolta az apját, de megértette, hogy dolgozni ment. A kicsi még a második évét sem töltötte be, neki az volt a fontos, hogy megkapja a kakaóját. A nap valóban gyorsan eltelt. Betti kora délelőtt lement a strandra a lányokkal. Pancsoltak és homokoztak. Egy kifőzdében ebédeltek, aztán fagyiztak. A gyerekek ebéd után aludtak egy órácskát, Betti pedig megmosta a haját és kilakkozta a körmeit. Vágyott a férje bókjaira, bár Ákos nem volt fukar, gyakran dicsérte őt. Nekem van a legszebb kicsi feleségem – szokta mondani. Aranyhajúnak, Hercegnőnek nevezte őt.

Délután Bettinek már nem volt kedve kimenni a strandra, meggyőzte a gyerekeket, hogy a kertben játszanak. A vacsorához a teraszon terített meg. A kicsik éhesek voltak, ezért tálalt nekik, de ő nem evett. Ákost várta. Aztán megfürdette, lefektette a lányait, s miközben esti mesét olvasott nekik, aggódva gondolt a férjére.  Azt ígérte vacsorára itt lesz, s lám már nyolc óra is elmúlt, s még nem jött meg. Mikor a kicsik elaludtak, a hálószoba ajtaját résnyire nyitvahagyta, s felhívta a férjét. A telefon hosszan kicsengett, de Ákos nem vette fel. Mikor negyedszer próbálta, a telefon már ki volt kapcsolva. Betti éjfélig ült a teraszon álmatlanul. Már nem csak aggódott, hanem ideges volt. A gyomra is fájni kezdett. Rettegett, hogy a férjét baleset érte. Bement a gyerekekhez, hosszasan nézte őket, majd a kicsit karjába vette, s maga mellé rakta az ágyra. Simogatta a kislány göndör fürtjeit, s próbálta elhessegetni a szörnyű képeket. Lehet, hogy Ákos frontálisan ütközött az autópályán. Hajnalban a telefon még mindig ki volt kapcsolva. Aztán reggel lett, majd újra este, s Betti már az őrület határán volt. Tíz órakor nem bírta tovább, s felhívta az anyósát. Sírva mondta el neki a telefonba, hogy Ákos megígérte, tegnap estére megérkezik. Nem éri el őt telefonon, s borzasztóan fél, hogy baj érte a férjét. Anyósa nyugtatta, hogy elhúzódhatott a munka, a telefon pedig el is romolhatott. A férje szülei csak félórára laktak tőlük, így hát Ákos mamája úgy döntött azonnal elmegy megnézni, nem otthon alszik-e a fia. Kulcsa is volt a házhoz, hisz ő locsolta a virágokat, míg a fiatalok nyaraltak. Az a fél óra, míg Betti az anyósa hívását várta, élete legnehezebb félórája volt. Az első csöngésre felkapta a telefont. Nem értem kislányom. Az autótok a ház előtt áll, de Ákos nincs otthon. Az étkező asztalon van százezer Forint. Most már én is aggódom. Betti sírt. Én nem tudok tovább várni - mondta. Holnap reggel hazamegyünk. Ki jönnél értünk a pályaudvarra? – kérdezte.  Persze kislányom. Várom a hívásodat – búcsúzott a mama. Az éjszaka hátralévő részében Betti telefonált. Hívta a kórházakat, a rendőrséget, - s mivel szerencsére a férjéről nem tudtak semmit -  hívta mindazokat a kollégákat és barátokat, akiknek tudta a telefonszámát. Éjjel két óra volt, mikor Miklóst tárcsázta. Betti vagyok –mutatkozott be. Normális vagy? Tudod te hány óra van? – morgott bele Miklós a kagylóba. Ne haragudj, de nagyon aggódom. Két napja nem érem el Ákost. A Balatonon nyaralunk, de neki vissza kellett mennie Budapestre, mert elromlott az új gép. Tegnapelőtt ment el. Azt ígérte vacsorára megjön. A telefonja ki van kapcsolva, s én megőrülök az aggódalomtól. Bettinek úgy tűnt, végtelen ideig tart a csend, majd Miklós azt kérdezte: - Minden rendben van köztetek? Nem ugrottatok össze valamin? Jajj dehogy! – válaszolta Betti. Sosem veszekszünk. Hát az se jó. – mondta Miklós. Hívj, ha hazaértetek. Akkor is hívj, ha Ákos jelentkezik. Betti reményt vesztetten rakta le a telefont. A keze remegett, a feje fájt, szinte gondolkodni is alig tudott. Aztán eszébe jutott, hogy anyósa azt mondta, százezer forint van az ebédlő asztalon. Talán üzletelt a férje valakivel? Valami rosszba keveredett? Az lehetetlen. – gondolta. Ákos a legbecsületesebb ember, akit ismer. Aig várta, hogy megvirradjon. Felkeltette a gyerekeket, be sem csomagolt, csak a személyes dolgait vette magához. A gyerekek bár élvezték a nyaralást, örültek, hogy este már a saját ágyacskájukban alhatnak. A vonat zakatolása elringatta a kicsiket, Betti pedig hosszasan imádkozott, hogy egészségben láthassa viszont a férjét. Anyósa várta a pályaudvaron. Az autóban a gyerekek csacsogtak, a két asszony hallgatott. Amint beléptek a házba, a kislányok a szobájukba szaladtak. Hiányoztak nekik az otthon hagyott játékok. Kislányom! Minden rendben van köztetek?  - kérdezte a mama. - Miért jön mindenki ezzel? Miklós is ezt kérdezte, mikor felhívtam – mondta Betti. Hát persze, hogy minden rendben van köztünk. Imádjuk egymást. A mama lesütötte a szemét, látszott, hogy mondana valamit. Bettit a hideg rázta, majd kiverte a víz. A férje gyakran nagyon későn ért haza. Értetek dolgozom – szokta mondani. Betti félve kérdezte anyósát - Csak nem arra gondolsz, hogy Ákosnak van valakije? A mama idegesen vakargatta a fejét, majd megkérte a menyét, hogy üljön le. Nem kellett kérnie, mert Betti reszkető lábakkal rogyott a székre. Ákosnak volt egy nagy szerelme. – kezdett el mesélni az Anya. Egy férjes asszony. Jóval idősebb nála. Ákos 16 éves volt, mikor megismerte. Évekig tartott a kapcsolatuk. Jajj mit éltem én át akkoriban! Ákos feleségül akarta venni. Egyre sürgetőbben követelte, hogy Kati váljon el, de ő a férjét választotta. Összetört a fiam. Évekig az árnyéka volt önmagának. Annyira örültem, mikor rád talált. Bettinek zakatolt a feje. A férje imádja őt. Azt mondta, nem tudna nélküle élni. Rajong a lányaiért. Volt egy szerelme kamasz korában. Na és. Miért mesélted ezt most el nekem? – kérdezte anyósát. A szakításuk után a nő a férjével Németországba ment – folyatta az anya a történetet. Hála istennek az óta sem hallottam róla, egészen a múlt hét végéig. Akkor találkoztam vele a bevásárló központban. Még volt pofája köszönni nekem! Megkérdezte, hogy vagyok, de azt nem, hogy mi van Ákossal. Ezt nagyon furcsáltam, de nem mertem megkérdezni a fiatamat, hogy találkozott-e vele.  Betti jeges rémületet érzett miközben Miklóst hívta. Otthon vagy? – kérdezte a férfi. Húsz perc múlva nálatok vagyok – mondta, majd lerakta a telefont. Mikor megérkezett, egy rémült anyát, s egy fájdalomtól meggyötört arcú fiatalasszonyt látott. Nem azzal a szándékkal jött, hogy elárulja barátját, de Bettit látva úgy döntött, őszinte lesz. Ne aggódj. Semmi baja a férjednek. Én tudtam, hogy mire készül, próbáltam őt lebeszélni róla. Volt egy nagy szerelme, még srác korunkban. Ezt már tudom – sürgette Betti. - A nő Németországba ment a férjével, aki két éve meghalt, s szép kis vagyont hagyott rá. Kati akkor eljött hozzám, s Ákos telefonszámát kérte. Nem akartam neki megadni, mondtam, hogy a barátom megnősült, gyerekei vannak, de Kati nagyon erőszakos volt. Azt mondta, csak átutazóban van itt, s pár szót váltana vele. Én mondtam Ákosnak, hogy ennek rossz vége lesz. Nem tudott szabadulni tőle. Egy kullancs az a nő.  Már tavaly emlegette, hogy Kati döntésre kényszeríti. Jól menő cége van kint, elege van az ingázásból, stb. Azt akarta, hogy Ákos vele menjen. Nem hittem, hogy a férjed így fog dönteni.

Menjetek most el. – kérte Betti. Jajj kislányom! – sajnálkozott a mama. Ne maradjak itt veled? Menjetek! – mondta Betti parancsolóan, s szinte kitolta az anyósát és Miklóst az ajtón. A konyhaszekrény tetejéről levette a gyógyszeres dobozt. Volt benne gyomorvédő, altató, fájdalomcsillapító. Az egyik üveg tartalmát a tenyerébe öntötte.  Arra gondolt, hogy a férfi akit imádott, nem is létezik. Ő sem létezik. A boldog asszony.  Anya! – rángatta meg szoknyáját a kislánya. Gyere velünk olyat játszani, hogy eltévedt őzike vagy, és mi megtalálunk és befogadunk! Mint aki álmából hirtelen felébred, úgy tért vissza Bettibe az élet. Az anya létezik. A gyógyszert a mosogatóba dobta, s ráengedte a vizet. Aztán ölébe vette kislányát, s azt kérdezte: és hogy hívják az őzikét?