Véres hurkás puding – melyben négy kicsi némber által beköszön egy műfaj

Minden a magabiztosságon múlik. Fontos a tervezés, persze, de hibák és nem tervezett hatások mindig becsúsznak, akármit csinál is az ember. A káosz csak béna, mesterkélt történetekben kiiktatható. Az más kérdés, hogy pont ezt szeretjük bennük. A káosz pontosan azon a szinten marad, ahol még átlátható. Ahol még igazságos. Bár van fejlődés a történetmesélésben is, G. R. R. Martin új káosza is csak megfelelő körülmények között volt tartható és csak ideig-óráig. A valóság teljesen igazságtalan, és pont ezért menekülünk a mesékbe.

A valóságban egyetlen módszer marad, hogy az ember felülkerekedhessen a káoszon; magabiztosan kell hazudni. Bár a hazugság definíciója bonyolult. Leegyszerűsítve: akármit állítunk is egy kellően összetett rendszerről, az sosem lesz elég pontos, mindig hazugság marad, ezért ignorálnunk kell ezt, és csak az általunk ismert aspektusokra kell koncentrálnunk. A hazugság ott kezdődik, hogy tudomást veszünk a kommunikált valóságunkon túli dolgokról is.

Ha ez így megvan, akkor nincs gond. Bár nem mindegy az ember neme. Ha az ember farok nélkül magabiztos, akkor automatikusan hárpia. Nemcsak társadalmi kreálmány, de ösztönös szinten is sokkal nehezebb elérnie a hitelességet, ezért be kell vetni az alternatív eszközöket is. A büszkeség gyorsan belevezet a game overbe, nem érdemes erőltetni. Nem az egyén előnyére szolgál, hanem a társadaloméra, és mint ilyen, számomra teljesen érdektelen.

Az eszközök beszerzése manapság már gyerekjáték. Kiss Béla még talán megizzadt egy kicsit a hordók kimagyarázásába, de manapság már senkit nem érdekel semmi. Az emberek gyanakvók, de hülyeségekre koncentrálnak, a nagy dolgok pont ezért siklanak el a szemük előtt. Azért leszoptam a szomszédot a biztonság kedvéért. Nem túl jól. A cél az volt, hogy ne érdekeljem. Le lettem neki tudva, de nem adtam olyan élményt, amit újra nagyon akarna. Remélem legalábbis, hogy nem számoltam el magam ebben sem.

Az egyszintes forgatókönyv abszurd lenne. Átgondoltam a sarokpontokat, a főbb alternatívákat és legfőképp a kiugrási pontokat. De nem a perfekcionizmusra hajtok. Egyetlen elnyisszantott torok nehezen elég, de ha minden potenciális veszélyforrást kiiktatok, vagy ha túlzásba viszem a fő tervet, abból tömeggyilkosság lesz és fölösleges komplikáció. Messze túl sok lenne.

Négy. Úgy döntöttem, ez lesz a megfelelő szám. A tárgyon túl még hárommal végzek. Ezen a ponton már felmerül, hogy inkább csak magamat szórakoztatom, de úgy választom ki őket, hogy sorozatgyilkosságként is lehessen értelmezni, de külön-külön is magyarázhatók legyenek.

Ehhez kell némi szörfölés. Bár a legnagyobb elővigyázatosság mellett is nyomokat hagyhatok így, szerencsére Magyarországon ez nem gond, még a titkosszolgálatoktól sincs oka félni senkinek, nemhogy a rendőrségtől.

Összeszedek tehát egy szélesebb kört a netről, akiket aztán személyesen is ellenőrzök. A gyengébb láncszemeknek annyi, akik nehezebbnek tűnnek, vagy megfog a szép szemük, azok megússzák. Az élet igazságtalan. Bár praktikus okokból eleve a butákra utazom, szóval valahol talán mégis.

A célcsoport tehát letisztult: olyan leszbikus lányok, akik valami okból veszélyeztetettek. A legtöbb esetben adott egy homofób szülő, ismerős, ex stb., aki valamely ponton bemondott egy halálos fenyegetést. Még ha komolytalanul is.

A családi kitagadás, akár aktívan, akár passzívan – amikor az ember inkább csak rejtegeti és ezért minimalizálja a kapcsolatot a családdal – mindegyiknél jelen van. Mindegyikkel másik profilon keresztül beszélgetek, az összes lehetséges appot használva. Ha első ránézésre jók, akkor kapnak egy-egy phishing linket, és átnézem a levelezésüket. Meglepően könnyű. Mindegyik megeszi, mert figyelmet akarnak és válogatottan buták. Rossz helyesírás, gagyi szelfik, pophányadék ízlés. Az indikátorokat nem is nekem kell bedobnom, maguktól ontják.

Több hónapos készülődés után aztán végre eljön az első este. Nem teszem meg. Egyeske ügyes volt, a maga módján kedves is, de igazából csak egy lúzer. Kedves, mert fél megnyílni. Ha kicsit tovább húznám és túljutnánk a baszáson, akkor valószínűleg előtörne belőle a fasiszta. Gyakori típus. A találkánk másnapján követem. Éjszakai műszakban volt a külvárosban – tökély. Mégsem teszem meg. Fejben végigfuttattam az egészet – megtehettem volna, de inkább módosítok a terven: az első mindenképpen olyan lesz, akivel nem beszéltem személyesen. Ez segíthet.

Ez segített. Magas sarkú bakancsban mögé topogok, sietve. Meg is fordul. Rámosolygok, ő visszamosolyog. Rajtam szivárványos felső és árulkodó frizura, rajta jelző karkötő, veszi az adást, de nem kezd beszélgetésbe. Nyilván túl fáradt. Csak megy tovább. A kiszemelt kapualjban előre nyúlok, és elvágom a torkát. Beejtem a kukák közé, rádobom a hozott pokrócot, és ugyanabban a tempóban megyek tovább.

Nem volt komplikáció. Elönt az adrenalin. Persze nem tudok aludni, ezért elsütök egy booty callt. Ketteskét. Az üzeneteket is lerendezem. Amíg úton van, belépek a fiókjába és megírom magamnak, hogy mégsem lesz jó ma a tali. Máshová kell menni. Ő csak annyit érzékel, hogy nem akar megnyílni az appja. Kockázatos manőver, de eleve csak biztosíték. Hetekig nem fogja keresni senki. Addigra már árkon-bokron túl leszek. A maradványoktól mindenesetre már következő éjszaka megszabadulok egy utazóbőrönd segítségével. Nála a méret is szempont volt.

Egy éjszaka letudni kettőt nagyon jó. Nem így terveztem, de sokkal jobb is. Egyetlen hosszú adrenalinlöket volt az egész.

A második éjszaka tehát ketteske maradványainak utaztatásával telik. A harmadik pedig hármaskáé. Elmegyünk kocsikázni. Ő vezet. Másnap reggel busszal jövök vissza. Őt hamarabb fogják keresni, ezért négyeske, a ribanc nem várhat. Innentől minden perc számít. Ez a legnehezebb része.

Sikerül, bár komplikációkkal. Gyorsan szétszórom még a félrevezető infókat; ketteske végül az expasijával találkozott aznap este. Az ex persze ugrott is a meghívásra. Csak ketteske nem jött el. Ezt persze a nyomozóknak is el kell majd hinniük. A többieknél is elhintem a dolgokat. Ahogy említettem, két rétegben. Egyrészt egy magát leszbikusnak álcázó náci pasi sorozatgyilkosságára is vannak utalások, de ha egy uncsi nyomozó kezébe jut a dolog, akkor túl erőltetettnek érezheti, ezért neki ott vannak az ismerősök, rokonok. Remélem, ketteske pasiját lecsukják, bár, amilyen büszke, inkább megöli magát. Mindenesetre egy ótvaros bunkó, úgyhogy megérdemli.

Az ötödik napon már a világ végén au pair-kedem. A kölykök egészen normálisak. Persze gyógyszerezik őket, ha éppen maguktól nem lennének azok. Beteg egy társadalom ez.

1991-ben született Budapesten. Az Újpesti Babits Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-n hallgatott történelmet. 2010-től kisebb megszakításokkal Finnországban él, ahol logisztikai mérnöki tanulmányokat folytat és ezen a területen is dolgozik. Mióta tud, ír és felső tagozatos korától kisebb díjakat is gyűjt verseiért. Újabban magyar és angol nyelvű prózával foglalkozik.