Megoldóképlet – 1.

Az ember mindig kereste önmagát és a világ okát, értelmét, törvényeit. Mára az izmusok elveszítették sorsformáló erejüket, a vallási áhítat a világ eddig sosem látott színességébe hanyatlik, a tekintélyek megrendülnek. A globalizálódó új világ akkora információs terhet és nyomást jelent tudatunkra és lelkünkre, hogy nem tudunk vele megbirkózni. Már nincs időnk mindent végiggondolni, és a ránk zúduló túlkínálat nyomásától csak homályosan érezzük azt a hiányt, amitől szenvedünk, ami elbizonytalanít, és gyakran meg is betegít. A világ dolgainak összefüggései, helyünk a világban, környezetünkben, nemzetünkben, legtöbbször végig sem gondolt kérdések. Ez a könyv sem ad általános és egyszerű választ, de segít, hogy jó irányba nézve gondolhassunk végig fontos kérdéseket. Sokan ezekkel a kérdésekkel soha sem szembesülnek, de a kérdések és a válaszok hiánya belső nyugtalanságot, hiányérzetet kelt, és kimondatlanul is várják a válaszokat, hogy életük egyensúlyban legyen, és helyes úton haladjon. Ez a könyv korunk fontos jelenségeit veszi számba, a fizikától az államelméleten, a szenvedélyeken, a kultúrtörténeten át a jó halálig. Ötven – olykor egymásból következő – kérdéskört boncol, amelyek nem fedik le ugyan a teljességet, de iránytűt, távcsövet és megoldóképletet adhatnak az olvasónak. A fejezetek végiggondolása jóleső összegző érzést vált ki, és továbbgondolásra is késztet. Újszerűsége, hogy természetesen beszél minden korunkban kényesnek tartott kérdésről, a politikailag nem korrekt éppúgy helyet kap benne, mint Isten jelenléte vagy éppen elutasíthatósága.

Ezt a könyvet gondolkodó, belső kérdéseikkel vívódó, környezetükért tenni akaró, felelős embereknek ajánljuk. 

1. A tömegvonzás és az önzés kapcsolata.

A világ talán legrejtélyesebb jelensége a tömegvonzás. Az anyag törvénye, hogy egymáshoz tapadó részei által egyre nagyobb tömegű legyen. Okát nem ismerjük. Az anyag tömegének növekedésével annak erőtere nő, és egyre nagyobb erővel vonzza a környezetét, hogy hozzá csatlakozzon. Ez a törvény mintha az emberi társadalmakban is működne, mint az egyes emberek saját önzésének összessége. Vagyis, amikor önzésünk egyre nagyobb gazdagsághoz, ismerethez, hatalomhoz juttat, akkor valójában az anyagvilág törvénye működik bennünk. Az az érdekes, hogy ezt mégis képesek vagyunk meghaladni! Tudunk lemondani, adni, kegyelmezni és szívből megbocsátani, szeretni. Az anyagi világ erre magától képtelen.

2. A hatalom mindig kutatja saját törvényeit.

Vörösmarty Mihály szépen fogalmazta, hogy az embert kincs, hír, gyönyör áhítása vezérli. Meg főleg hatalomvágy – tegyük hozzá – mert az előbbieket hatalommal a legkönnyebb elérni és biztosítani. A hatalom valójában látszat¹ és önmagában képtelenség. Egy részeiben zárt, de növekvő rendszer (pl. a társadalom, amelyet egyének alkotnak), belül mindig új rendezési elvek kialakítására törekszik és vélhetően mindig főleg egyéni érdek szerint. Vannak ugyan hatalomra törekvő, vagy azt gyakorló szervezetek, de ott is mindig megtalálható a hierarchiában létező és az egyénhez köthető belső hatalmi törekvés. Vagyis, még a hatalmon lévő szervezeteken belül is mintha törvényszerű lenne a hatalmi harc. A gyorsan növő, hirtelen nagy hatalomra szert tevő rendszereken belül ez nagyon erős, mert a szervezet (a gyors növekedés következtében) még nem tudja belső törvényekkel szabályozni a külső befolyás folyamatos növeléséhez szükséges belső egyensúly biztosítását. Így a túl gyorsan növekvő rendszer a külső és belső kihívásokra gyors átalakulással, nyílt erőszakkal, osztódással, vagy összeomlással reagál. Legjobb példa erre a birodalmak keletkezése és bukása. Ma már a hatalom is nagyrészt tisztában van a társadalmi törvényszerűségekkel, a hatalomtechnika évezredek óta összegyűjtött példatárával, és tudományosan próbálja megalapozni saját hosszú távú fenntarthatóságát. Abban a hitben van, hogy ha minden számára veszélyes társadalmi vagy egyéni mozgást, létstratégiát, szándékot képes ellenőrizni, akkor idejében meg tudja adni rá a választ, és ezáltal megszűnnek hatalmának időbeli korlátai. Megszünteti, vagy egy érzékelhető szint alá nyomja a társadalmi és egyéni ellenkezést, ellenkező érdeket és konkurens hatalmi vágyakat, ezért hatalma elvi és földi értelemben egyaránt „örök” lesz.

3. Új paradigma.

Ez a mai kiterjedő hatalmi struktúra zárt rendszert hoz létre erős belső egyensúllyal, ráadásul a növekvő ellenőrzés miatt az egyénekben nagy bizalmatlanságot ébreszt szinte minden és mindenki iránt. A rendszert alkotó egyes részek közötti valódi személy- és vagyonközi kapcsolatok megrendülnek, nagyon visszaszorulnak, és egyre teljesebben képes ellenőrizni a hatalom azt, ami marad. Senkit ne tévesszen meg, hogy a kapcsolattartás új, elektronikus eszközei látványosan növelik az egyének és csoportok közötti kapcsolattartás lehetőségét és a naponta erre fordított időt! Az információ gazdagsága inkább bénítóan hat a közösségi tudatra, rontja az információ hitelét, állandó kényszerré válik az információ-rengetegben való eligazodás, ami a látszat-közösségi aktivitás növekedése ellenére növekvő belső magányhoz, kiszolgáltatottsághoz, döntésképtelenséghez vezet. A Világ a keresztény értéktudat ravasz megkerülésével újra bevezette az ókort, ahol a társadalom a rabszolgák és a szabadok arányának változásától és egy irányító totális ideológiától (vallástól) függött. A mi modern társadalmunkban is ez figyelhető meg. Nem újdonság az, hogy vannak fejlettek és fejlődők, milliárdosok és éhezők, erősek és gyengék, dolgozók és munkanélküliek stb. Az az új elem a világban, hogy mindeddig minden társadalomnak volt szenvedéstörténete és üdvtörténete, de a mai modern társadalmak eltüntetik az üdvtörténetet, és helyébe a fogyasztást és a „politikailag korrekt” kátéhoz való viszonyt ültetik. Ez az új „istenkirályság” szervezi az alatta hullámzó társadalmat, amely már képtelen felülemelkedni az észrevétlenül rátelepedett új közegen és csak kínzó anyagi hiány (éhínség, katasztrófa stb.) lehet képes egy immár világméretű paradigmaváltásra.