Ugrás a tartalomra

Egy évszázadnál hosszabb év

(részlet)

 

– Szóval miről beszélgettek Kádárral? – szakította félbe emlékeim felidézését a főorvos.

– Tiszteltem Kádár Jánost – kezdtem óvatosan. – Kivezette Magyarországot a válságból, sőt néhány gazdasági reformot is elindított. Igaz, mérsékelt reformokat, de mégis…

Többnyire hallgattam, nem sokat beszéltem. Céloztam rá, hogy a gazdasági reformok késlekednek nálunk. Úgy tűnt, rokonszenvezik a célkitűzéseimmel. Habár nem sok mindent árultam el neki. Elvégre én magam sem tudtam pontosan, hogyan tovább… Úgy véltem, számíthatok a támogatására. Voltak tapasztalatai a szovjetekkel, ismerte őket, börtönben ült, reformpolitikusnak tartotta magát. Majd csak később, évek múlva tudtam meg, hogy a találkozónk után azonnal telefonált a Kremlbe, és tájékoztatta Brezsnyevet.

– Tehát Brezsnyev felkészült az önnel való találkozóra – dünnyögte.

– Első alkalommal voltam akkor a Kremlben. Nem volt valami kellemes találkozás. Lámpalázzal küzdöttem.

Udvariassági munkalátogatásnak minősült, nélkülözte az ünnepélyes protokollt, a virágokat, az üdvözlők sorfalait. Kísérőnek csak egy munkatársat vittem magammal a titkárságomról, tolmácsra nem volt szükségem. Az első találkozóra az SZKP KB főtitkári irodájában került sor, egy tágas, barátságtalan helyiségben: csak Brezsnyev meg én voltunk jelen, mégis csupán rövid ideig és kizárólag általános dolgokról beszéltünk. Vizespalackok és néhány hamutartó állt az asztalon, semmi egyéb. Brezsnyev erős dohányos volt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, a félig elszívottakat pedig otthagyta hamvadni a hamutartóban. Ez eléggé bosszantott: a füst csípte a szemem, és ingerelte a tüdőm. Nem volt valami barátságos a hangulat, Brezsnyev kimérten viselkedett, csupán néhány mesterkélten kedélyes megjegyzés tellett tőle.

Utána találkoztunk a szovjet vezetés kulcsfontosságú tagjaival. Ott volt Brezsnyev, Koszigin, Szuszlov, Kirilenko meg Seleszt. Ők ültek az asztal egyik oldalán, én meg egyedül a másikon; úgy éreztem magam, mintha a szent inkvizíció kihallgatásán lennék. Már nem is emlékszem, lehet, hogy többen voltak… Mikor csatlakozott hozzánk a nagykövetünk, Pavlovský?

Brezsnyev tárgyilagos kérdésével kezdődött a beszélgetés, hallani akarta, mik a politikai szándékaim, és hogyan értékelem a csehszlovák társadalom helyzetét.

Alaposan felkészültem a találkozóra, jegyzeteket készítettem, de jóformán beléjük se pillantottam az eszmecsere alatt. Megpróbáltam megmagyarázni nekik, milyen helyzetben van a társadalmunk, beszéltem a politikai kultúránkról, amely történelmileg adott, a gazdaságról, amely – a szocialista blokk más országaival összehasonlítva – viszonylag fejlett, s ha nem akarjuk, hogy válságba kerüljön, megtorpanjon… reformokra van szüksége, akartam mondani, de észbe kaptam, és azt mondtam, hogy meg kell újulnia. A politikai rendszer sem megfelelő már, konfliktusokhoz és feszültségekhez vezet, azt is… nem revideálni, hanem megélénkíteni kell. Kerültem mindent, ami felingerelte volna őket, azonban elutasítást, zavart, értetlenséget láttam az arcukon.

Lassacskán elmúlt a lámpalázam, s amennyire beszédkészségemből meg a szókincsemből tellett, igyekeztem meggyőzni a szovjet vezetést, hogy nem fenyeget semmiféle veszély, szándékaink nem irányulnak sem a Szovjetunió, sem pedig a többi szocialista országgal való együttműködés ellen. Minden összhangban lesz és van a Szovjetunió érdekeivel! Nem hagyjuk elvenni a párt vezető szerepét! Éppen ellenkezőleg, megerősítjük… Végül arra kértem őket, tanúsítsanak megértést a szándékaink iránt.

Alig néhány kérdést tettek fel, azok is inkább megjegyzések voltak, nem bocsátkoztak velem nyílt vitába, nem is bíráltak. Mégis valahogy ösztönösen úgy éreztem, hogy nem győztem meg őket, mást akartak hallani. Akarva-akaratlanul úgy éreztem, hogy nem értenek egyet azzal, amit a problémákról és a problémák megoldására vonatkozó szándékainkról mondtam. Nyilvánvalóan meg voltak győződve arról, hogy egyedül csak ők tudnak jó megoldást minden helyzetre, s ami nekik jó, az megfelel mindenkinek.

Sokszor felidéztem azt az első találkozót a Kremlben: nem intett-e arra, hogy óvatosabb legyek?

Később sokat beszélgettem Zdeněk Mlynářzsal, akivel diáktársak voltunk Moszkvában. Mindketten jól ismertük az orosz átlagember skizofréniáját meg a szovjet politika messianizmusát. A kritika legcsekélyebb jelét is az áldozathozataluk iránti hálátlanságnak tekintették, meggyőződésük volt, hogy azért kell szorosabbra húzniuk a nadrágszíjat, mert önzetlenül segítenek nekünk, és erre ráfizetnek. Egyfelől megvetették saját morális gyengeségüket, másfelől viszont képtelenek voltak bármit is tenni ellene: felülkerekedett a fatalizmus, hiszen a sors ellen nem lehet tenni semmit… S eközben megingathatatlanul hitték, hogy ők dönthetnek mások sorsa felől!

Akkor azonban nem volt idő részletesebben foglalkozni ezzel a jelenséggel.

– Miután ön hazajött Moszkvából, Kádár ismét találkozóra hívta – vetette fel a főorvos. – Nem találta ezt furcsának?

– Miért? – kérdeztem vissza. – Tulajdonképpen örültem neki… Mindjárt február 4-én találkoztunk, rövid idő alatt kétszer is, először Révkomáromban és utána Komáromban, ahol mindkét félhez csatlakozott a maga hivatalos kísérete. Kádárt minden érdekelte. Tudni akarta, milyen reformokat tervezünk.

A főorvos megismételte a kérdést: – Nem találta ezt furcsának?

– Akkor még nem! Azt gondoltam, össze akarja hangolni a reformjait a mi reformjainkkal. Természetesnek találtam. Csak később tudtam meg, hogy Brezsnyev megbízta, szedjen ki belőlem minél több információt. Hasonlóképpen történt Gomulkával is. Már három nap múlva, 7-én találkoztam vele.

A főorvos meglepetten felvonta a szemöldökét. – Gondolja, hogy Gomulka is Brezsnyev besúgója volt?

– Nos… nyilvánvalóan igen. Mint kiderült, bőszen ellenezte a reformjainkat.

– Ön pedig megbízott benne…

– Megbíztam – ismertem el kelletlenül. – Elvégre részt vett az illegális kommunista ellenállásban, azután a sztálini tisztogatások áldozata lett. Nem voltak jó tapasztalatai az oroszokkal.

fordította Árgyelán Erzsébet Katalin

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.