Jelige: Gesztenyepüré – Miként születnek a neologizmusok, avagy önmagunk szerepe, helye és értelmezése kedves kis világunkban

A gesztenyepürét csak melegen ette meg. Nem volt hajlandó még csak ránézni sem, ha hideg volt. Azt se állhatta ki ha a postás egynél többször csengetett, ha valaki zsömle helyett azt mondta, hogy zsemle, vagy ha a hálótól a konyháig tartó útvonal megtétele közben, házi papucsa leesett róla. Úgy alapjáraton véve sétálni nem szeretett, se beszélgetni. Nem is jártak át hozzá  gavallér író társai selyem nyakkendőikkel, se a finom hölgyek rózsaillatukkal, s őt se hívták se estélyekre, se sehova.

Laczházi Kázmér Ede gesztenyepürét evett kiló számra, klasszikus zenét hallgatott és orosz regényeket bújt, hogy elleshessen egy két fortélyt Turgenyev mestertől és Tolsztoj mestertől. Meglehetősen sikeresen másolta a formát. Műveit rendre elkapkodták, s míg ő abban a hitben élt, hogy sétapálcás tudós úriembereknek ír, titkon szekrényekbe, kertek mélyébe bújva fiatal lánykák olvasták, kiknek szíve helyén még kismadarak verdestek.

Papaya mintás háziköntösében ült íróasztala fölött, szerda este 23 óra 47 perckor, mikor befejezést kanyarított élete főművének végére. Úgy érezte eme regényciklus Balzac-kal és Zola-val vetekszik. A soha nem tapasztalt eufória hatására hangosan elnevette magát, ami azért cseppet meglepte. Rúgja meg a macska!- kiáltott fel – Remekmű született kezeim alatt!

Ilyen katarzist még nem látott a világ, történetszálak ilyen míves bonyolultságát már régóta áhítozzák, ehhez fogható mélylélektani merülésekre még fel sincs készülve az entellektüel. A világról alkotott képünket változtatja meg alapjaiban. Gyökereket tép ki, sebeket hánytorgat fel, s mindeközben megoldást nyújt a század emberének önértelmezési problémáira, gyógyírt a szellemnek, melyet az ideákat ignoráló létforma elburjánzása gyötör.

Ehhez hasonlatos összegzést írt Laczházi Kázmér Ede munkásságáról, Laczházi Kázmér Ede maga. Elégedett volt. Cserfa utcai kis bérlakásában kijelenthette önnönmagáról, hogy letett valamit kisasztalra, hogy boldog. Minden a helyére került.

Néhány hét elteltével és jó pár utcával arrébb, épp a kisboltba tartott gesztenyéért, mikor elhaladt Tóth Pista és Gombkötő Feri mellett, kik karöltve sopánkodtak a macskakövön.

Szomorkodhattak is a Hoffhalter Rafael Kiadó munkatársai, ugyanis komoly mértékű leépítésre lehetett számítani. Az a hír járta ugyanis, hogy a kiadó éppen csakhogy csődbe nem ment egy bizonyos író úriember miatt. Kikötötte a galád, hogy hétkötetes regénysorozatát csakis bordázott, merített papírra lehet nyomtatni. Mesterműhöz illő matéria dukál- így fogalmazott.  Drága mulatság volt. A fogadtatás pedig keserves. Próbálta értékelni az irodalmi közeg a művet, de sehogyse lehetett. Nem vették meg se sétapálcás úriemberek, se csacsogó leányok. Valamit ki kellett fundálni.

A Hoffhalter Rafael Kiadó melletti piactérre néhány hét elteltével és jó pár utcával arrébb mezítláb szaladt ki Jámborék kislánya. Sietett, mert odahaza elfogyott a lacipapír. Elfogyott és ez baj, mert ha Misi öccse megint kacsaúsztatóvá változtatja a fürdőszobát, akkor beázik az alattuk lakó Cirokék mennyezete. Inkább kilacizzák a fürdőt, minthogy Ciroknéval hajba kapjanak. Karcsi bácsiék a konyhában laciznak a mosogató alatt. Piri néninek is vinnie kell két kötettel. Piri néni lacipapírral fűt be ilyenkor novemberben. A tinta miatt ugyan valamelyest büdös és füstöl is, de bolond lenne az, akik ilyen jó áron ne venne meg hét kötet lacipapírt.