Jelige: Júlia – A gyerek nem érti

Nem akarok menni! Én itt maradok! A gyerek úgy bömbölt, ahogy csak tudott, bár tisztában volt vele, hogy nem győzhet. Anya és Apa már eldöntötte, s az ő véleménye nem számít. Velük kell mennie. Tudta, hogy így lesz, de azt nem értette, hogy miért.

A szülők úgy döntöttek, hogy a család Irma nénihez költözik, mert ott sokkal kényelmesebben élhetnek. Lesz egy nagy szobájuk, ahol majd elfér a két ágy összetolva, amin Apa és Anya fekszik. Elfér majd a gyerek ágya, s a kiságy is, ami a Babának kell, aki úton van, hogy a gyerek kistestvére legyen.

A gyerek ezt sem érti. Hiszen most is külön szobájuk van. Nénje és Bátyja kiköltöztek a konyhába, hogy Anya és Apa kényelmesen elférjen. A konyhában két heverő van a fal mellett, egyiken Bátyja fekszik, a másikon Nénje a gyerekkel. Persze, ha jön a kistestvér, egy kiságyra is szükség lesz, de az bőven elférne még a szobában. Anya és Apa szerint akkor zsúfoltan lennének, pedig a szoba kétszer akkora, mint a konyha. A két öreg szerető mosollyal és könnyes szemmel nézte a gyereket. Ő nem értette miért mosolyognak, miért sírnak, s miért nem mondják meg apának, hogy ők is azt szeretnék, hogy velük maradjon. Apáék ketten örülnek, ők pedig hárman sírnak. Akkor a döntés nem igazságos. Neki ez volt az otthona, s nem tudta elképzelni máshogy.

Anya mesélte, hogy amikor megszületett, egy kicsi faházba vitték haza a kórházból. Az volt az otthonuk. Az ágya egy teknő, kis takarókkal kibélelve. Anya és Apa boldog volt a kisházban, de jött a tél, vele a hideg, s a házikót nem tudták fűteni. Akkor Nénje és Bátyja megengedte, hogy a kis család hozzájuk költözzön, mert sok jó ember kis helyen is elfér, s náluk jó meleget lehet csinálni a cserépkályhával. Ez azért is nagyon jó ötlet volt, mert amikor a gyerek hat hónapos lett, anyának vissza kellett mennie dolgozni, s így volt kire hagyni a gyereket. Nénje és Bátyja már olyan öreg volt, hogy nem kellett munkába járniuk. Ők már ledolgozták a magukét. Egyébként is, sokkal jobb volt a gyereknek, hogy a két öreg vigyázott rá. Csuda jó élet volt ez, sok mókával, nagy szeretetben. Hát hogy is gondolhatja Anya és Apa, hogy jobb lehet máshol. Neki nem. Neki biztos, hogy nem!  Nénje tanítja főzni, Bátyja kártyázni. Nénje olyan gyengéden tudja fésülni a haját, ahogy senki más. Bátyja minden nap kiviszi a játszótérre. Nénje megtanítja hímezni, Bátyja pedig táncolni, … és mindez annyi nevetéssel jár.

Irma néni nagy házában két szoba volt. Egyikben laktak a nénik – ketten voltak és testvérek –, a másikban rendezkedett be a család. Volt még egy hosszú-hosszú folyosó, meg egy konyha, az is nagy.  Apa és Anya nagyon örült, s a nénik is. – Milyen sovány ez a gyerek! Egyem a szívedet, majd mi felhízlalunk! Irma néni majd süt neked finom süteményt.

Nem érdekelte a gyereket sem a sütemény, sem az arcát csipkedő kövér néni, akiről a gyerek egyből elhitte, hogy finom süteményt tud sütni. Nem érdekelte a másik néni sem, aki az ágyban feküdt és hangosan kacagott. Nem értette a gyerek ezt sem. Miért fekszik az egyik néni fényes nappal az ágyban? Nénje megmondta, hogy ki korán kel, aranyat lel. Hát ez sosem fog, ha így folytatja! – gondolta a gyerek.

Anyáék rendezkedtek, tologatták a bútorokat, a két néni egymás szavába vágva adta a tanácsokat, ő pedig elindult, hogy felfedezze a kertet. Hú! A kert is nagyon nagy volt. Sok-sok ház belefért volna, és száz olyan kis udvar, mint ami nénjének és bátyjának van. Azon a kis udvaron szokták a kocát nevelni, hogy aztán amikor jó nagyra felhízik, összejöjjön a család egy eszem-iszomra. Ilyenkor Sanyi bácsi hegedült, s a rokonok kórusban énekeltek. Abban a pici szoba-konyhában vígadt öt gyerek és tíz felnőtt. Nénjét a felnőttek mamának hívták, pedig neki nem is volt gyereke. Azt mondta, azért nem adott neki az Isten saját gyereket, mert a testvéreinek sokat adott gyerekből, s keveset az életből. Így hát testvérei felnőtt gyermekeinek ő volt az anyja.

A nagy ház kertjében a fű olyan magas volt, hogy a gyerek csak lábujjhegyre állva látott ki belőle. Ment egy darabig – arcát kezével védve a szúrós gazoktól –előre, majd amikor a ház már félelmetesen messze volt, leült a fűbe, s csendes sírásba kezdett. Aztán nagy, fekete hangyák seregére lett figyelmes. Szépen, sorban vonultak, s néhányan méretükhöz képest hatalmas zsákmányt cipeltek. A gyerek fűszálakból akadálypályát készített, s a hangyák küzdelmének figyelése felszárította könnyeit. Egészen belefeledkezett a játékba, ahogy anyáék a pakolásba. Mikor erre rájött, újra megeredtek a könnyei. Arra gondolt, hogy Nénje és Bátyja mennyire hiányzik, hogy biztosan ők is sírnak most, mert nincs ott a gyerek, akiben annyi örömük van. Örömük van benne. Így szokták mondani. Anyáéknak jön az új gyereke, így még kevesebb idejük lesz őrá. A néniket meg nem is ismeri, minden olyan idegen itt. Hát minek kellett neki ide jönnie!? Azon gondolkodott, hogy kit szeret legjobban a világon. Gyakran történt, hogy átölelte Nénjét, s puszit nyomott kedves-ráncos arcára, miközben azt súgta fülébe, hogy téged szeretlek a legeslegjobban a világon. Nénje ilyenkor elmondta, hogy nem helyes rangsorolni a szeretetet, de ha mégis ezt teszi, akkor a szüleinek van elől a helye. Hiába. Nem tehet róla a gyerek, a szívének nincs esze, így érez és kész. Még egy kicsit sírdogált az öregek után, majd azt gondolta, hogy most már mégiscsak be kell menni a házba, mert éhes is, és szomjas is. Ha még sokáig itt marad, akkor nem bír felállni, mert Nénje megmondta: „Enni kell, mert olyan soványka vagy, hogy a cérnaszál lábacskád nem fogja elbírni azt a sok észtől nagy fejecskédet”. Aztán az végképp nagyon rossz volna, ha itt kéne ülni örökké éhesen és szomjasan.

Valahogy eltelt az első nap az új házban, s eljött az este. Nézd csak milyen kuckót építettünk neked – mondta Anya büszkén. Anyáék két részre osztották a szobát. A szekrénysor egyik felén volt a nagy ágy, a rácsos ágy, a TV, a sparhelt, az asztal négy székkel. A másik felén a gyerek ágya, a polc, amit Bátyja készített a játékoknak, a kisasztal és a kisszék.  Azt be kellett ismerni, hogy anyáék ügyesen elrendezték a dolgokat. Hát nem örülsz? – kérdezte Apa. A gyerek nem értette, hogy minek ilyen felesleges kérdéseket feltenni. Hát nem látják, hogy nem örül?

A gyerek az ágyban feküdt, a mennyezetet nézte, amin egy nagy-nagy dombormű volt, ezen lógott a háromágú csillár. Ahogy a fejét jobbra-balra ingatta a párnán, az éjjeli lámpa gyenge fényében hol oroszlánt, hol boszorkányt, de még krokodilt is látni vélt. Ritkán nénjénél is előfordult, hogy félt, vagy rosszat álmodott, de olyankor odabújt azokba a védelmező karokba, s Nénje vicces és szép történeteket mesélt a gyerekkoráról. Elképzelte Nénje puha vállát, illatát, s a kedves tárgyakat, amiket el kellett hagynia. A nagy kanapéra gondolt, aminek oldalára Bátyja trombitát fújó angyalkákat faragott. A kis sámlira, amiről elérte a sublót tetején lévő cukorka tartót, amiből kifogyhatatlan volt az édesség. A kedves emlékek, Anya és Apa duruzsolása, a rádió hangja a másik szobából, végül álomba ringatták őt.

Reggel mikor kinyitotta szemét, első gondolata Nénje és Bátyja volt. Ilyenkor szokás szerint Apa és Anya már elment dolgozni, Nénje meghozta a friss kiflit a péktől, Bátyja pedig a pincében fabrikált. Aztán eszébe jutott, hogy Anya azt mondta, ma nem megy dolgozni, mert várja a kisbabát, aki bármikor jöhet. A gyerek kibújt az ágyból, s az ajtóhoz lopózott. Tányércsörömpölés hangzott odakintről, meg a lusta néni nevetése. Miért ilyen nevetős ez a néni? Mi nevetni valója van már korán reggel? – töprengett. Óvatosan kinyitotta az ajtót, de nem eléggé óvatosan, mert a lusta néni azonnal észrevette. – Hát jó reggelt kisasszony! Gyere ide Hermina nénihez, nagy újságot mond neked. A gyerek egyből kitalálta, hogy az ágyban fekvő nénit hívják Herminának. A nagy újságra kíváncsi volt, meg egyébként is jobbnak látta, ha szót fogad, ezért felmászott a néni mellé az ágyba. A néninek Nénje szaga volt, s ez meglepte a gyereket. Hát kisasszony, megszületett a kishúgod – mondta.

A gyerek szíve hevesebben kezdett dobogni. Kishúga van. Ő most már nagytestvér. Sok dolga lesz, mert a kicsi kislányt annyi mindenre meg kell tanítania. Ő még teljesen új a világban, s nem lesz mellette Nénje és Bátyja, hogy megmutasson és elmondjon neki mindent. Akkor most már tényleg itt kell maradnia, hogy vigyázzon rá. Hisz ez a kislány azért jött, hogy a testvére legyen. Ezt mondták anyáék, s hiába, hogy ő nem kérte, azért érezte a felelősség súlyát.   Megyek mosakodni! – mondta a néninek. Hát nem örülsz? – kérdezte az. Na tessék! – gondolta a gyerek. Ezek a felesleges kérdések! Hát nem látja a néni, hogy örül? Miközben a lavorból a hideg vizet arcára locsolta, nézte magát a tükörben. Egy nagylányt látott, akinek most rengeteg gondja van. Szeptemberben iskolába megy. Itt kell lennie, hogy vigyázzon a kistestvérére, de minél többször kell meglátogatnia az öregeket. Aztán majd ha megnő a kistestvér, ő pedig  felnőtt lesz, vennie kell egy olyan nagy házat, mint ez. Az egyik szobában Nénje és Bátyja lakik majd, a másikban pedig ő a férjével és a gyerekével. S amikor majd dolgozni kell menni, akkor Nénje és Bátyja vigyáz a gyerekre, mert annak a gyereknek a legjobb a világon, akire ők vigyáznak.