Kötetajánló: A grammatika érzéketlensége
Jelen kötet címe megegyezik a legelső kritikáméval, amely több mint egy évtizeddel ezelőtt született Nyerges Gábor Ádám debütkötetéről, az alcím pedig az X- és az Y-generációkra utal, amelyeknek szépíróiról szólnak ezek az írások. Igyekeztem úgy összeállítani a kötetet, hogy minden szempontból látsszanak az arányok: hogy nagyjából másfélszer annyit írtam a fiatalokról, mint a középnemzedék tagjairól, hogy gyakrabban írok lírakötetekről, mint prózáról stb. A „grammatika érzéketlensége” utal az olvasásmódomra, amelyről a kritikák egyértelműen tanúskodnak: elemző, szoros olvasás – ez megmagyarázza a líra „felülreprezentáltságát” a kritikai munkásságomban –, mely legtöbbször tartózkodik a nyílt értékítélettől, ugyanakkor az elemzésekből ki kell rajzolódjék a szöveg súlya, nehézkedése is az olvasó előtt; az, hogy az egyes kötetek milyen sikerrel mozgatják tétjeiket.
Smid Róbert (Gyöngyös, 1986) PhD irodalom- és kultúratudós, az ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoportjának tagja, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója és vezető szerkesztője. Kutatási területei: ökokritika, bioirodalom, klímafikció; az irodalom kartografikus kultúrtechnikái; médiumfilozófia és mediális kultúratudomány. Első könyve Sigmund Freud és Jacques Lacan papírgépei címmel jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémiánál, és elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt-díját.
Fotó: Aczél Márk
Briliáns (képzelt) barátom
- (Regős Mátyás: Patyik Fedon élete. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019)
Ha sokunknak volt is gyermekkorában képzeletbeli barátja, valószínűleg kevesen formálták a vele való viszonyukat verseskötetté úgy, mint Regős Mátyás. A Patyik Fedon élete két ciklusa közül az első Fedon alakját dolgozza ki a barát gondolatainak közlésével olyan témákról, mint a vallás, a történelem, a munka, a költészet vagy éppen a szerelem. A második ciklus a talált kézirat technikájának irodalmi hagyományát használva adja közre a képzeletbeli barát verseit, egyszersmind példát szolgáltatva arra, hogy az első részben megismert elvek, gondolatok miként találnak maguknak irodalmi formát a fikciós költői életműben. Regős tehát egyszerre avanzsál Fedon lírai önéletrajzírójává és kiadói szerkesztőjévé.
A gyermekkor mint inspirációs forrás természetesen nem ritka jelenség a kortárs magyar irodalomban – például Dragomán Györgynél A fehér királyban a Ceaușescu-diktatúra minél közvetlenebb bemutatását szolgálta a gyermeki perspektíva, Nádas Péter prózapoétikájában pedig a naiv érzékelés, a tisztán szenzuális nyelv egyik eminens biztosítéka a gyermek tapasztalati tere. Regősnél a gyermeki hang talán ez utóbbival rokonítható, ugyanis a kettős keretezés ellenére – tehát hogy Fedon képzeletbeli barátként egy gyermek fikciója, viszont alakjának versben megírtsága eleve fikciós alapként szolgál ehhez – a versek meglehetős közvetlenséggel éreztetik az olvasóval a helyzetek atmoszféráját („Egész este vigasztalni próbált, én addigra már / úgysem élek és hasonlók, s ez mindaddig tar- / tott, míg meg nem kérdeztem, hogy Fedon, mi- / lyen verset írnál te rólam? Karcsú alakja meg- / nyúlt, lehullott róla anyám köntöse, én láttam, / hogy alatta meztelen. // Szomorú tekintettel végigmért, hogy te kis piszok, / nem tartod be a szabályokat.” Fedon mesél a történelemről). Másképp megfogalmazva, bár Fedon karakterével több poétikai szűrőn keresztül találkozunk, a hozzá kapcsolható benyomások, érzések és hangulatok nagyon is átélhető élményekként adódnak a versbeszédben. A félelem, a féltés vagy a csodálat, amelyeket a lírai énben kiváltanak Fedon cselekedetei, észrevétlenül erőt vesznek az e vallomásokat olvasókon is.
Meglepő lehet, hogy amikor Fedon saját verseivel szembesülünk a könyv kétharmadánál, akkor elillan a vallomásos retorika, és közömbösen leíró hangvétellel él a szövegek megszólalója. Első olvasásra azt gondolhatnánk, bizonyos darabokban ő maga talál ki újabb képzeletbeli barátokat, ezzel megismételve szerzőjének kettős teremtésaktusát, tudniillik hogy kitalálta őt, sőt, ezt versben is megírta. Hamar rádöbbenhetünk azonban arra, hogy a Fedonhoz hasonló furcsa alakok valójában teremtője családjának tagjai lehetnek („Karácsonyi ingében látja őt, amint mohás koszo- / rúval igyekszik egy halott sírjához, kezénél fogva / vonszolja hazudós fiát.” Az ócska és a halott). Ekkor kapjuk meg a gyermeki én és Fedon viszonyának fonákját: míg az első ciklus megszólalója a Fedonnal kapcsolatos benyomásairól versel, addig a másodikban Fedon írja le, milyennek látja kitalálója rokonait és barátait.
Bár a kötet átlátható szerkezetéből és a ciklusok kimunkált, homogén hangvételéből könnyen arra következtethetnénk, hogy a Patyik Fedon életének egyetlen markáns olvasata van, rétegzettségét jól jelzi, hogy a lírai életrajz mellett látens mód tartalmaz néhányat a kortárs ifjúsági regények szüzséelemeiből is. Ugyanis azzal párhuzamosan, hogy a versek megrajzolják Fedon alakjának kontúrjait, a hangsúly átkerül annak a látszólag háttérben maradó alakjára, aki mindezt véghez viszi („Arra gondolok, mit tenne ma Fedon, hogyha túl- / éli azt az évet, ha Isten nem tolakszik belém, / ő pedig megmarad. Akkoriban vittek el óvodába, / a halállal is akkor találkoztam, mert Nagymama / meghalt, szóval épp mikor kellett volna, elment / ez a gyönyörű lángész.” Patyik Fedon, ha élne). Ennek köszönhetően pedig egyúttal tanúi lehetünk egy felnövéstörténetnek is – manapság divatosabb kifejezéssel élve, a versek olvashatók ún. „coming of age”-narratívaként is a gyermeki beszélő nézőpontja felől. Ebben a történeti ívben Fedon nemcsak barátként van jelen, hanem bizonyos darabokban példakép, máskor a lírai alany alteregójaként működik, néha pedig vagy a felettes énjét játssza, vagy épp a tudatalattijának a kivetülése. Tehát akármennyire egy sokoldalú aranyifjú figurája áll a versek előterében, legkésőbb a kötet végére világossá válik, hogy ilyen kiforrott lírai hangot és stiláris egységet csak egy olyan fiatal költő tud előállítani, aki maga sincs híján valamennyi poétikai csíny ismeretének.
